Mikulás Ferenc: Viccesen azt szoktam mondani, hogy a következő fesztiválra, már az előzőn el kell kezdeni készülődni. Azt például már most tudom, hogy két év múlva Afrika animációit fogjuk bemutatni a KAFF-on. Hosszú idő előkészíteni egy fesztivált: sok külföldi érkezik és ezért elég korán el kell dönteni, hogy milyen programok legyenek, el kell mennünk különböző külföldi fesztiválokra, hogy megnézzük, mi az, ami érdekes, mert az európai versenyprogramba nem csak meghirdetjük a jelentkezést, de van, akit meg is hívunk. Az, hogy a KAFF 30. éve és a 100 éves magyar animáció egy évre esik, szerencsés véletlen, de emiatt nem volt szükség speciálisabb felkészülésre. Volt már egy kis ünnepség a Pesti Vígadóban ennek kapcsán, egy egynapos konferencia, illetve a Magyar Animáció 100 tárlat, ami most Kecskemétre érkezik. Ez a 30 év úgy eltelt, mintha 10 lett volna. Érdemes végignézni a régi plakátokat, fényképeket, hogy mennyi minden történt és változott ez idő alatt. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a 100 éves animációnak része a 30 éves KAFF.
dr. Geri István, John Halas, Horváth Domokos, dr. Gajdócsi István,
dr. Matolcsy György és Mikulás Ferenc a II. KAFF-on
Filmhu: Az, hogy már most tudja, a következő fesztiválon Afrika animációt fogják bemutatni, azt jelenti, hogy két éve döntötte el, hogy ebben az évben Latin-Amerika lesz a KAFF díszvendége?
M.F.: Másfél éve. Több nemzetközi fesztiválon, például Lisszabonban és Stuttgartban is voltam zsűritag, ezeken az eseményeken találkoztam Latin-Amerika filmjeivel. Lisszabonban egy argentin producerrel voltam együtt a zsűriben és sokat beszélgettem vele, így alakult ki bennem az a gondolat, hogy idén az ő animációjukat és kultúrájukat kell elhoznunk. Mexikóban például egészen másképp gondolkodnak a halálról, kifigurázzák azt, a csontvázak pedig népművészeti figuraként jelennek meg. Nagyon érdekesnek találom, hogy ennyire másképp gondolkodnak, nem is pusztán a halálról, de egyéb más dolgokról is, mint mi.
O Menino e o Mundo (The Boy and the World) trailer
Filmhu: Nem csak a szakmának, de a civil érdeklődőknek is kínálnak programokat: koncerteket, vetítéseket, kiállításokat.
M.F.: Igen, annak idején, mikor a várostól először kaptunk támogatást a fesztiválra, elhatároztam, hogy ingyenessé teszem az eseményt és ez azóta minden alkalommal így is van. Idén is több helyszínen, az Otthon moziban és a város főterén is vetítéseket tartunk, különböző programokat kínálunk a szakmán kívüli érdeklődőknek is, azért, hogy népszerűsítsük az eseményt és megpróbáljunk valamit visszaadni Kecskemét lakóinak, ha már az ő pénzükből támogatják a mi szakmánkat. De nem csak Kecskeméten, hanem 16 környező településen, kisfalvakban, kisvárosokban is bemutatjuk a versenyprogramot, mert szeretnénk, ha a nézők az esemény részeseivé válnának. Ezért szavazhatnak is és az ő nevükben egy közönségdíjat is kiosztunk.
Filmhu: A látogatók száma mit mutat, növekszik az érdeklődés a fesztivál iránt?
M.F.: Nehéz megmondani, annyi biztos, hogy a város főtere az esti vetítéseken tele van, több ezer ember jön el. Kecskemét nem egy nagyváros és nem egyetemi város, a délelőtti vetítések nincsenek tele, ezért szoktunk a délelőttökre szakmai programokat szervezni, hogy este a nagyközönség számára érdekes programokat tudjunk felkínálni.
KAFF2015 magyar filmes válogatás
Filmhu: A 30 év alatt sokat változott és fejlődött a KAFF. Szemleként kezdték, majd filmfesztivál lett belőle, ma pedig egy összkulturális biennálé magyar és európai versenyprogrammal.
M.F.: Igen, eleinte csak szemle volt, ami nem is igazán mondható versenynek, de mi szerettük volna, hogy ez az esemény ne egy belterjes dolog legyen, ne legyünk bezárkózva, ezért hívtunk egy nemzetközi zsűrit, hogy valaki külső szemmel is nézze a magyar animációt. Úgy gondoltam, ezzel jót teszünk a magyar animáció népszerűsítésének és az európai filmgyártást is segítjük.
Filmhu: És mi volt a kezdeti motivációja? 30 évvel ezelőtt miért hívta életre a KAFF-ot?
M.F.: Kecskeméten voltunk, nem a fővárosban, úgy éreztem, hogy kényszerpályákat kell beépítenünk, hogy mi is bekerülhessünk az európai vérkeringésbe és semmiképpen ne egy vidéki kis kóceráj legyünk. Ebben az időszakban úgy működött a stúdiók rendszere, hogy volt egy Budapesti központ és vidéki telephelyek, a Budapesti központnak pedig akkor lehetett megfelelő átlagbért nyújtani, ha vidéken alacsonyabb volt a bér. Én két dolgot tettem, nemzetközi ösztöndíjrendszert hirdettem, tehát külföldről hívtam fiatalokat és arra kértem őket, hogy mutassák be az animációs kultúrájukat a Kecskemét Stúdióban, cserébe pedig azt kértem, hogy tőlünk is kimehessenek az ő országaikba. Így sok kollégám külföldön is tapasztalatokat gyűjthetett, Izlandon, Stuttgartban, Montréalban. A másik motiváció pedig maga a fesztivál volt. Akkoriban nem volt egyszerű utazni, így arra gondoltam hozzuk ide a világ legjobb animációit Kecskemétre, adunk vele a szakmának és a városnak is. Engem tulajdonképpen mindig a kényszerhelyzetek tettek kreatívvá. Ilyen kényszerhelyzet az is, hogy a kultúra mindig Budapesten koncentrálódik és komoly erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a fővároson kívül is legyen valami. Abban az időszakban mikor a Kecskemét Rajzfilmstúdió elkezdte működését, valami megmozdult az ország többi részén is. Akkor volt a kaposvári Csiky Gergely Színház fénykora, a Győri Balett és a Pécsi Balett fellendült. A pártapparátus kevésbé figyelt ezekre a vidéki műhelyekre, ezért itt olyan eredeti alkotások születhettek, amelyek megpróbáltak az európai trendekhez igazodni.
KAFF2015 európai jatékfilmek és TV-speciálok válogatása
Filmhu: Mit gondol, még mindig Budapest a központ?
M.F.: Persze. Ami furcsa és kissé indokolatlan, mivel egyrészt egy kicsi ország vagyunk, másrészt pedig meg kell nézni más országok rendszereit, a filmfinanszírozás például Franciaországban vagy Németországban nem csak központi, hanem tartományi szinten is működik, tehát a tartományoknál is lehet pályázni filmkészítésre. Ezen itthon is lehetne változtatni. De az is igaz, hogy én soha nem éreztem hátrányát annak, hogy vidéki vagyok. Ha kellett, feljöttem Budapestre: ha érdekelt egy film, egy színdarab, egy könyv vagy egy kiállítás akkor annak utánamenten, megkerestem. Persze tudom, hogy ez neveltetés kérdése is, éppen ezért tartom fontosnak azt a konferenciánkat, amit a kistelepülések és a mozgóképkultúra helyzetéről tartunk, arról, hogy hogyan lehetne a vidéki fiatalokkal megismertetni a mozgóképkultúra értékeit.
Filmhu: A KAFF zsűrije idén úgy nyilatkozott, hogy „rég volt ilyen erős a magyar animációs film.” Ezt Ön is így látja?
M.F.: Ez az ő személyes véleményük, én ezt egy kicsit túlzásnak érzem. A magyar animáció virágkorában, a Pannónia Filmstúdió idejében nagyon erős volt az animáció, évente 2 egészestés film készült, rengeteg televíziós sorozatot gyártottunk, a Magyar népmeséket, a Vizipók-csodapókot, a Leo és Fredet senkinek nem kell bemutatni. Ezeket mind a rendszerváltás előtt csináltuk, azóta mindössze kétszer voltam a Magyar Televízióban szerződést kötni ilyen jellegű sorozatok készítésére. A mai szerzői filmek valójában diákfilmek kategóriájában nyernek díjakat, ezek a diplomafilmek nem igazán szerzői alkotások. Egy szakmai apparátus, tanárok, profi dramaturgok, vágók, animátorok vannak mögöttük és félő, hogy az első önálló filmjük, ami a diplomafilm után elkészül, már nem lesz olyan erős. De természetesen jónak látom az új nemzedéket, van bennük potenciál.
(leadfotó: MTI, Ujvári Sándor)
