Miután leérettségiztem, jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem jogi karára. Elsőre nem vettek fel, ezért elmentem dolgozni. Amikor Harkányban pincérkedtem, megismerkedtem egy ott nyaraló családdal, akinek az egyik tagja filmes volt. Összebarátkoztam velük és közben sokat megtudtam a filmezésről. Már akkor is érdekelt a mozgókép, de nem sokat tudtam róla. Az javasolták, hogy ha komolyan érdekel a filmezés, jöjjek fel Budapestre és megmutatják ezt a világot. Később úgy alakult, hogy fel tudtam menni a fővárosba és két hétig náluk laktam. Elvittek a Filmgyárba és a Magyar Televízióba is. Közben felvettek az egyetemre, de eldöntöttem, hogy felköltözöm Pestre.
1970-ben külsősként, ügyelő gyakornokként kerültem a filmszakmába, később dolgoztam mint világosító, felvételvezető, másodasszisztens, végül első asszisztens és adásrendező, közben jártam az egyetemre. A jogot abbahagytam 1972-ben, majd 1973-ban felvettek állományba a Magyar Televízió Drámai Főszerkesztőségbe, mint rendező asszisztenst. Akkoriban évente 40-50 tévéfilm és tévéjáték készült. Volt munka bőven. Ezután évekig első asszisztens voltam, sok rendezővel dolgozhattam együtt, többek között Zsúrzs Éva, Makk Károly, Dömölky János, Gaál István munkatársa lehettem. Nagyon sokat tanultam tőlük. 1996-ban megszűnt a Magyar Televízió drámai osztálya, ezután kezdtem el önállóan is dolgozni.
Moharos Attila rendező és Balog Gabor operatőr / Fotó: Gergely Péter
Mikor és hogyan került a látó teredbe a Fülöp testvérek, Levente és Csaba története?
1999-ben Szőnyi G. Sándor készített egy tévéfilmet Erdélyi novelladfüzér címmel. Több mint két hétig forgattunk Romániában a Hargita megyében található Atyhában. Nagy Gábor producer az egyik szünetben megkérdezte, nincs-e kedvem filmet készíteni egy tizenkét éves szolgagyerekről, aki a faluban él. Hálával tartozom neki ezért. Bemutatta nekem Leventét. Már nem emlékszem, hogy miért, de korábban bekészítettem a táskámba egy diktafont. Azzal rögzítettem az első két beszélgetésünket, ami nagyon megérintett. Levente csak két osztályt végzett, de olyan szépen és választékosan beszélt a sorsáról és az álmairól, hogy ott helyben eldöntöttem, filmet szeretnék készíteni róla. Még abban az évben, 1999-ben elkészült a Leventéről szóló dokumentumfilm S immár itt vagyok címmel, 2002-ben forgott le a második rész, a Mikor szolgának telik esztendeje, 2005-ben pedig a harmadik, a Székelyföldi szolgasorosok. Tizenkét évvel később készítettük el a negyedik filmet, ami a Ballada egy szolgafiú emlékére címet kapta. Ezekből állt össze a Szolgának születtek című egész estés sorskövető dokumentumfilm, ami huszonöt év történetét meséli el.
Hogyan alakult ki a szolgaság intézménye Erdélyben?
Erdélyben, Székelyföldön évszázados hagyományai vannak a szolgaság intézményének. Ennek főleg gazdasági okai voltak. Elterjedt volt a sokgyermekes család, és nehezen tudták eltartani őket, ezért odaadták módosabb gazdáknak szolgálni. A fiúk megtanultak kaszálni, aratni, a lányok főzni, varrni. Cserébe ruházták, etették őket és pénzt is kaptak. A legtöbb esetben a gyermekek nem lettek a szó szoros értelmében szolgák. Felnőttek és tudták kamatoztatni a tanultakat, de ennek az „intézménynek” voltak, vannak vadhajtásai, mint például Levente és Csaba esetében is ez történt. Kihasználták őket.
Fülöp Csaba és Fülöp Levente
Azt mondtad, a Leventével való beszélgetés után azonnal eldöntötted, hogy filmet szeretnél készíteni róla. Mi fogott meg a történetében?
Megrendített a helyzete, a sorsa, ahogy beszélt róla gyermekként. Levente elmesélte, hogy kilencen vannak testvérek, ebből heten árvaházba kerültek, mert a szüleik alkoholisták lettek, alkalmatlanok voltak arra, hogy felneveljék őket. Azt mondta, a kilenc testvér közül egyedül ők ketten szabadok Csabával. Ez egy nagyon erős mondat volt. Arról is beszélt, hogy azért szolgál János bácsinál, hogy ne legyen olyan szegény, mint az édesapjuk. A gyermeki kiszolgáltatottságot akartam bemutatni, amiből nem lehet kilépni, mert egy gyermek nincs döntési helyzetben. Miután a fiúk felnőttek, ez megváltozott, de aztán ismét kiszolgáltatott helyzetben találták magukat, mert az alkohol kezdett el uralkodni az életük felett.
Levente a filmben őszintén mesél az életéről. Könnyen feloldódott a kamera előtt, vagy a felvételek előtt sokat kellett vele beszélgetned, hogy megnyíljon?
Nagyon természetesen viselkedett a nehéz szituációkban is, amikor például a testvéreivel beszélgetett. Egyetlen jelenetet sem rendeztünk meg, nem kellett instruálnom a szereplőket. Ha nem láttam volna ezt az érzékenységet, természetességet Leventében, akkor el sem kezdtem volna forgatni vele. Ha egy dokumentumfilmben hamis egy jelenet, az hamar kiderül. Nem csak Levente, de a testvérei is nagyon ösztönösen viselkedtek a kamera előtt. Az évek alatt összebarátkoztunk. Tudták, hogy bízhatnak bennem és az ő történetükön keresztül üzenhetünk azoknak, akik talán meg tudják akadályozni, hogy ne fordulhasson elő ilyen és ehhez hasonló eset.
Régóta foglalkozol ezzel a történettel, így teljesen más szemmel látod, mint a nézők. Mit vettél észre, hogyan változott Levente személyisége a szolgasorsban eltöltött évek alatt?
Gyerekként határozott célja volt, hogy amikor felnő, ne legyen olyan szegény, mint az édesapja. Hogy legyen saját háza, földje, rendes családja, gyermekei, akiket szépen fel tud majd nevelni. Ahogy telt az idő, ezek egyre inkább csak józanul ismételgetett szavakká váltak, de nem tudta megvalósítani. A pénzt, amit megkerestek Csabával, mindig elköltötték, elitták vagy haszontalan dolgokra költötték. Mindezek a vágyak, álmok, lassan, de szemmel láthatóan az alkohol hatására szertefoszlottak.
Fülöp Levente
Az egyik kritika megjegyzi, hogy a filmben kamera és a rendező jelenlétére egyszer sem történik utalás.
Az volt az egyetlen instrukcióm a szereplők felé, hogy viselkedjenek úgy, mintha mi, stábtagok, nem lennénk ott. Fontos kérdés, hogy mennyire tudnak elvonatkoztatni attól, hogy ott egy kamera. Levente egy született tehetség, összesen talán egyszer nézett ki rám a forgatások alatt. Az összes szereplő megértette, hogy csak akkor lesz hiteles ez a film, ha természetesen viselkednek, mint az életben. A jelenetek több mint kilencven százalékát elsőre sikerült felvenni és nem kellett őket megismételni.
Milyen filmen dolgozol jelenleg?
Egy olyan történetre kaptam támogatást az NFI-től, amire már régóta készülök. Bod Péter erdélyi református polihisztor-lelkész-teológus-történész-íróról szeretnék készíteni egy kultúrtörténeti, ismeretterjesztő dokumentumfilmet, aki a XVIII. században a Rákóczi szabadságharc leverése utáni nehéz időkben élt és alkotott.
