Az Ír Filmalap elnöke, Simon Perry szerint sem szabadna a filmre és a művészetre általában árucikként tekinteni. A filmek megtérülése nincs arányban a ráfordított pénzzel, viszont olyan utakat képesek bejárni, amit egyik művészeti ágazat sem. Hiszen soha nem lehet tudni, hányan utaznak majd Írországba pont azért, mert egy filmben látták a táj szépségét és megragadta őket. A kultúrába, így a filmművészetbe is nem azért kell az államnak invesztálni, mert az neki jó, vagy nyereséges, hanem, mert a most létrehozott alkotások fogják meghatározni a jövő kultúrájának hangját -  hangsúlyozta a filmművészet brandépítő hatását.

 

A négy ország beszámolója után Andy Vajna kormánybiztos foglalta össze tevékenysége lényegét és a jelenlegi magyar helyzetet. Hangsúlyozta, hogy megbízatása még csak három hete tart, így kevés érdemi mondanivalót tud megosztani. Elmondta, hogy jelenleg kollegáival a múlt rendszer hibáit, hiányosságait és a filmszakma csődbe jutásának okait tárja fel. Erre azért van szükség, mert a részletes és alapos analízis nélkül nem tud és nem is akar új rendszert felállítani, vagy arra javaslatot tenni. Az új rendszer kidolgozását illetően legfontosabb szempontnak tartja a magyar és európai uniós jogharmonizációt és a magyar kultúra filmek általi reprezentációját nemzetközi szinten. A feladatra egy éve van, mondta, de mivel tudja, hogy a szakma nagyon kétségbeesett és lehetetlen helyzetben van, nem várhat eddig. Kilencven napot kért a régi rendszer felülvizsgálatára és az új rendszer kidolgozására. Andy Vajna kormánybiztos hangsúlyozta, hogy tudatában van, hogy Magyarország hírneve forog kockán. Bár konkrétumokat még nem tudott megnevezni, többször kiemelte, hogy ő nagyon optimista és biztos benne, hogy Magyarországon lesz filmipar és nagyon izgalmas lesz, de időt kért, mondván: valós megoldásokkal akarnak előállni és ehhez idő kell. Vajna megnyugtatta az aggódó külföldi producereket is: a minisztériumtól kapott, befagyott filmeket tartalmazó listán legtöbb esélye a koprodukcióknak van, meg akarják védeni ezeket az alkotásokat és a nemzetközi kapcsolatokat.

Bokor Attila a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának főosztályvezetője is időt és türelmet kért, hiszen előbb az elmúlt évek rossz finanszírozási rendszere miatt előállt anyagi problémát kell megoldani. Bokor elmondta, hogy a minisztérium összeállított egy úgynevezett prioritási listát, amelyen azok az alkotások szerepelnek, amelyeknek még odaítélte az MMKA a pénzeket, de már nem kapták meg azokat.

Bereczki Csaba az MMKA nemzetközi igazgatója is a megoldást sürgette: mozdulni kell egy új alap, vagy új finanszírozás felé, mivel a régi halott, de tekintettel kell lennünk koprodukciós partnereinkre és a nemzetközi projektjeinkre is, tudniuk kell külföldön, mi várható Magyarországon. Része vagyunk az európai filmkultúrának, fel kell mutatnunk valamit, hogy lássák, hogy élünk - mondta.

Kovács Gábor producer és Mundruczó Kornél rendező hangsúlyozták, az alkotók hosszútávú és folyamatos rendszert szeretnének végre, ahol lehet dolgozni. Kérdéseik akkor lesznek, ha már lesz új rendszer és lesz alapja a kérdéseiknek. A legtöbb résztvevő megértéssel fogadta a Vajna által mondottakat, de többen hangsúlyozták, hogy a hosszútávú és állandó  megoldás mellett, rövidtávúra is szükség van. Most kell, hogy történjen valami, hiszen a mi nehézségeink, és hogy Magyarországon gyakorlatilag másfél éve nincs filmgyártás, a koprodukciós partnereinket is érzékenyen érinti, több koprodukcióban készült film nem lett kész a magyar partnerek nem teljesített vállalásai miatt.

A Németországban élő Kabay Barna hozzászólásában magyar nyelven ostorozta a 2010-es évet a gyenge filmes szereplések miatt, a vádakat a magyar filmesek nevében Kovács Gábor producer utasította vissza, felsorolva a kritikai- és közönségsikereket aratott filmeket. Általános derültséget keltett, amikor a horvát filmalap képviselője örökbe akarta fogadni a magyar filmet: ha tényleg "artistic disaster"-nek (művészi katasztrófának) tartják, adják neki, ő szívesen elfogadná ezeket a filmeket az éves beszámolójába - viccelődött Hrvoje Hribar.

A Közszolgálati Alap képviseletében Poich Lóránd is hozzászólt a beszélgetéshez, bár konkrétumokkal ő sem tudott szolgálni, hiszen még nem tudja, milyen összeg felett diszponál, de ígéretett tett arra, hogy a jövőben szeretnének a magyar film partnerei lenni főként a televíziós műfajok terén.

A kerekasztal-beszélgetés végén Vajna ígéretet tett az európai uniós és magyar jogrendszer egymásra hangolására és az új rendszer mielőbbi kidolgozására. Get up and goal!- mondta végezetül a kormánybiztos.