Eredeti ötleten alapul, a feje tetejére állítja az olyan nagy, csoportos rablásokról szóló mintaképek, mint az Ocean’s-trilógia sémáját: a vakmerő bűntettre szövetkező főhősök nem lenyúlni akarják a szajrét egy szigorúan őrzött kaszinóból vagy múzeumból, hanem egy értéktelen festményt próbálnak becsempészni egy fényűző aukcióra. Rokonszenves benne, hogy a gyerekkori haverokból álló banda viszonyán keresztül a felnövésről és az életben igazán fontos dolgokról is igyekszik szívhez szóló üzenetet közvetíteni.
.jpg)
(fotó: Intercom)
Ahogy egy sikeres rabláshoz sem elég pusztán egy jó terv, egy izgalmas, szórakoztató közönségfilmek is több kell az ütős felütésnél és nagy költségvetésnél ahhoz, hogy kiemelkedjen az átlagból. Ebben a műfajban égetően fontos a precíz kivitelezés, legyen szó a karakterek megalapozásáról, a tétek érzékeltetéséről, a poénok időzítéséről vagy magáról a nagy műveletről, amire az egész kifut. Esetünkben sajnos ezek valahol félrecsúsztak.
Marcell keresett építész (Mészáros Béla), egy menő tervezőirodának dolgozik, luxusvillában él és a legnagyobb problémája, hogy a tenyérbemászó főnöke ki akarja spórolni az környezetbarát megoldásokat a terveiből. A 40. születésnapján váratlanul előkerülnek rég nem látott barátai, akikkel annak idején egy nyári táborban csinálták a balhét: Vinsz, a festő (Jászberényi Gábor), a természetvédő Alexa (Petrik Andrea), Guszti, az állatorvos, Adrián, a színész (Inotay Ákos) és Jet (Szabó Simon), aki indián harcosnak képzeli magát.
A meglepetésnek más oka is van a szülinapi jókivánságokon túl. Egy újabb balhéba akarják bevonni Marcellt, amivel megleckéztetnék Vinsz apját, a vagyonos műkereskedőt (Hegedűs D. Géza), mert az sosem támogatta fia ambícióit. Vinsz egyik mázolmányát be akarják juttatni a fényűző hotelben rendezett árverésre, ahol az apa egy Picassót akar piacra dobni. Marcell vonakodik, de miután az este egy szerencsétlen balesettel végződik, így bűntudatból mégis beadja a derekát.
(fotó: Intercom)
A Másnaposok gyűrött csapatára hajazó társasághoz jó érzékkel válogatták össze a színészeket, a gond inkább az, hogy annyira kapkodva vezetnek fel mindenkit, hogy a nézőnek esélye sincs jobban megismerni, pláne megkedvelni a szereplőket. Mészáros Béla a Seveled és a BÚÉK után ismét olyan főszerepet kapott, ahol az övénél harsányabb figurák mellett kell horgonyként szolgálnia, ezt pedig profin, visszafogott játékkal meg is oldja. A luxusba belekényelmesedett építész viszont nem egy hős forma, és szinte érthetetlen, hogy az általa kezdeményezett mosolyszünet után miért ragaszkodnak hozzá még mindig a barátai.
A Kincsem óta először láthatjuk Petrik Andreát a nagyvásznon, pedig jóval gyakrabban kéne, hiszen a kisujjából is kirázza a vagány ex-barátnő szerepét. Éppen ezért csalódás, hogy teljes mértékben a békák iránti megszállottság és a tíz évvel ezelőtti kapcsolata határozza meg a karakterét.
A film Jolly Jokerének érezhetően Szabó Simon figuráját szánták, aki, ha felpörög, Bozontos Bölénynek hívatja magát és az észak-amerikai őslakosok harci arcfestését keni magára. De mire szolgál az egész indiánosdi, ha egyszer semmilyen épkézláb poén nem fakad belőle? A csapat főleg a tulokságára épít vele kapcsolatban, nagyrészt fárasztó eredménnyel. Ilyen a walkie-talkie helyett szerzett babamonitorral való cikis vesződés, vagy a visszatérő poénnak szánt “Ti most dugtok?” kérdés, amivel az egykori párra dörren rá folyamatosan. A nagy számok törvénye alapján elvétve azért betalálnak faragatlan beszólásai.
(fotó: Intercom)
A forgatókönyvet társszerzőként jegyző Inotay Ákos egy sikertelen színészt alakít, aki mindenhová Yorick koponyájával a hóna alatt mászkál, mert öregek otthonában szokott Shakespeare-darabokat játszani, de képességei jól bevethetőek figyelemeltereléshez. Elek Ferenc paragép állatorvosát viszont teljesen elhanyagolják, szinte csak arra szolgál a jelenléte, hogy legyen kinek rémüldöznie, rókáznia vagy elájulnia a szoros helyzetekben.
Pozitív meglepetésekkel inkább a mellékalakok tudnak itt szolgálni. Reviczky Gábor kifejezetten szórakoztató Gedeonként, a bandát mentoráló seftesként, akiből dőlnek a kemény és nehezen hihető élettapasztalatok, de a sitten töltött idő alatt teljesen elrohant mellette a technológia. Egy analóg bűnöző a digitális világban remek viccforrás lenne, de ezt nem aknázzák ki rendesen.
Hegedűs D. Géza intenzitása simán elfeledteti, hogy nem egy ördögi főellenséget, hanem csak egy szimpla műkereskedőt játszik, aki semmilyen illegális dologban nem utazik, és egyébként teljesen jogosan van felháborodva mindazon, amit fia barátai művelnek. Hiába viszont ez a sok mesterien fortyogó düh és a fenyegető energia, ha a forgatókönyv azzal csinál belőle bohócot, hogy tükör előtt ismételgetteti vele: “Én vagyok a legizmosabb!” Ez sokkal jobban illene Marcell slejmes főnökéhez, Ottóhoz (Crespo Rodrigo), aki orgiáról jelentkezik be a FaceTime-on az alkalmazottjához.
(fotó: Intercom)
A kötelező “felkészülési szakasz” alatt a film arról meg tud győzni, hogy hőseink a lehető legalkalmatlanabbak arra, hogy végre hajtsák a feladatot, arra viszont kísérletet sem tesz, hogy ezeket a felszínesen felvázolt karaktereket egy kicsit is előremozdítsa, Reviczky szavaival: “puhapöcsből felkeményítse őket furkósbottá”.
Még szerencse, hogy a következetlen forgatókönyvnek hála semmilyen valódi kockázatot nem rejt a rablás, hiszen simán megússzák még azt is, ha fényes nappal, a rokonok orra előtt nyúlnak le egy urnát a templomból. Mire eljutunk a hotelig, már igazából az sem világos, hogy mi a tétje a dolognak, hiszen saját magukon kívül senki sem kényszeríti őket erre a küldetésre. A fináléba azért sikerült tisztességes mennyiségű üldözést, kaszkadőrjelenetet és általános felfordulást belepakolni, de az alkotók itt sem tudják megállni, hogy ne akasszák meg valami feleslegessel a cselekményt, ezúttal egy túl hosszúra nyúló duett kedvéért.
(fotó: Intercom)
A Pesti balhé a fővárost sajátos módon, főképp utazási katalógusokba és lakberendezési magazinba illő módon ábrázolja, Budapestből mindenáron Las Vegast próbál faragni. Marcell az átlagpolgár számára elérhetetlen luxusvilágban forog, miközben otthon család helyett csak két Harley Davidson várja az ablakban, üres az élete. Ezt a film viszont teljesen műanyag, valótlan helyszínekkel ábrázolja, mint a félig night club, félig exkluzív étterem, ahol a salátához is élő kígyót szolgálnak fel. Aki pedig a 90-es években járt nyári táborban, tuti, hogy megmosolyogja majd a Stranger Things világát idéző prológust.
Láthatóan sok munkát fektettek abba, hogy a Pesti balhé magyar egy hollywoodi blockbusterre hasonlítson, szép képekkel, csillogással, szimfonikus szólamok kísérik, még divatos főcímet is kapott, amit egy prémium kategóriás tévésorozat is megirigyelhetne. Bárcsak az alapvető elemeit is ennyit csiszolgatták volna, hogy a néző tudjon izgulni a botcsinálta képrablókért.
