Az Égerről nem lehet úgy beszélgetni, hogy ne az előzményével, a Tantrum című rövidfilmeddel kezdenénk, amelyben először szerepelt a Nagy Zsolt által megformált, magánéleti válságban lévő Károly. Hogyan alkottad meg ezt a figurát?
Igazából elválaszthatatlan a másik főszereplőtől, Zsolttól, akiről a Tantrumban csak mesél, de az Égerben Schmied Zoltán alakításában tűnik fel. Ők ketten egyszerre jöttek valahonnan, ellentétpárt alkotnak, nálam nem működnek egymás nélkül. Ezt nem terveztem meg, csak elkezdtem írni, organikusan jöttek a monológók, amik direkt és indirekt módokon reflektálnak egymásra, és ezek festették meg a karaktereket. Két meglehetősen különböző ember, akik mást-mást irigyelnek egymástól. Károly Zsolt természetes kedvelhetőségére, népszerűségére vágyik, Zsolt viszont Károly egzisztenciáját és családi hátterét szeretné magáénak.
Az Égerben az egymással konfliktusban álló Zsolt és Károly mellé egy harmadik szempontot is behozol. Ez is megvolt már a fejedben, amikor a közös alapon dolgoztál, amiből kinőtt a két film?
A Tantrumot eleve úgy promóztuk, hogy egy három felvonásos történet első fejezete. Mindenki készpénznek vette, hogy Károly és Zsolt nézőpontja mellett Károly felesége, Kata lenne a harmadik. Én viszont úgy voltam fele, hogy a feleség ilyen formában való bevonása egy túlságosan objektív nézőpontot hozna be a sztoriba és megölné az egész lényegét. Ez a film valahol arról szól, hogy kapsz két perspektívát, és eldöntheted, hogy melyik a szimpatikusabb, ha egyáltalán szimpatikus valamelyik. Ha Kata is mesél, akkor az elbillentené valamelyik irányba a mérleget, és ezt el akartam kerülni. Csakhogy a nézői visszajelzés az volt, hogy a történetből hiányzik a női perspektíva. Nagy feladat volt, hogy az Égerbe úgy vonjam be a lányok karaktereit, hogy fontos legyen a szerepük, de ne váljanak a mérleg nyelvévé. Az lett a megoldás, hogy Kata és a lánya, Csenge alkotják a történet keretét, amire fel van húzva a film visszatekintéses szerkezete. A harmadik nagymonológot pedig Károly munkatársa adja elő.
Nagy Zsolt az Égerben / Fotó: Vertigo Média
A Tantrum és a Diszfória kapcsán is olvastam rólad olyat, hogy a 21. századi magyar férfi frusztrációival szeretsz foglalkozni. A maszkulinitás kérdése, ennek megkérdőjelezése Károly és a munkatársával való kapcsolatában is fontos elem. Miért foglalkoztat a téma?
Nem feltétlenül csak a nemi identitások kérdése, hanem úgy általában az identitáskérdés foglalkoztat, az, hogy ki milyen címkékkel tud azonosulni a mindennapi életben. Onnan származhat, hogy vajdasági származásúként fiatalkoromban nehezen definiáltam magamat. Nehéz volt eldönteni, milyen nemzetiségűnek vallhatom magam. Szerbiában magyar voltam, Magyarországon megkaptam, hogy szerb létemre jól beszélem a magyart.
A nemi identitás kapcsán inkább az a frusztrációm, hogy mekkora problémát csinált ebből a kormány, de nem volt olyan kifejezett célkitűzésem, hogy ezekről a témákról beszéljek. Amikor Károly életébe először megérkezett az asszisztens, még egy női karakterről volt szó. Aztán írtam még két sort, és rájöttem, hogy akkor, 2020-ban ez jobban működik, ha egy férfi. Úgy éreztem, hogy Károly belső nyomása mellett izgalmasabb, ha egy külső nyomás is ránehezedik a társadalom irányából. Itthon még mindig sokszor stigmatizáló, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Azt gondolom, hogy abban mindig van egy izgalom, amikor a karakter belső nehézségeit valahogy külsővé tudod tenni, két irányból tudsz rá nyomást gyakorolni, mert ez készteti arra, hogy proaktívvá váljon.
Hogyan választottad ki Nagy Zsoltot Károly szerepére?
Nem társítottam színészekhez a monológokat, azután kezdtem el nézelődni cikkekben, színházban, moziban, hogy elkészültem az írással. Nagy Zsolt akkoriban szerepelt D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című online műsorában, és valamiért végignéztem az adást, pedig az ilyen jellegű műsorok kívül állnak az érdeklődési körömön. Nagyon rezonáltak velem Zsolt energiái, meg amiket mondott. Valahonnan megszereztem a telefonszámát, felhívtam, nagyon gyorsan bemutatkoztam, és megkérdeztem, hogy lenne-e kapacitása elolvasni egy forgatókönyvet, mert ha igen, akkor átküldeném. Viszonylag hamar visszahívott, hogy nagyon tetszik neki, és akkor innen indultunk még 2020 őszén.
Nagy Borús Levente és Papp Kornél operatőr az Éger forgatásán / Fotó: Vertigo Média
A Tantrum különlegessége, hogy a szereplő 40 perces monológja egyetlen snittből áll. Miért döntöttél emellett a forma mellett?
A forgatókönyv egy folyószöveg volt, maximum egy-két lélegzetvételt írtam bele. Louis C. K.-nek volt a Horace and Pete című sorozata, abban van egy epizód, ahol az első 10 perc vágás nélkül egy karakterre fókuszál, aki elmondja, hogyan kezdeményezett viszonyt a jelenlegi férje édesapjával. Ezt a karaktert se előtte, se utána nem látod többé a sorozatban, de ilyen rövid idő alatt egy annyira intim, személyes történet kerekedik körülötte, ami nagyon bevonja a nézőt. Teljesen letaglózott, iszonyat érdekes volt, annak ellenére, hogy nem volt vizuálisan megjelenítve az, amiről mesélt. Arra gondoltam, hogy a Tantrum hasonlóan működhet, ha jól megírom, és egy jó színész szájába adom a szöveget. Erre Zsolt is hamar rácsatlakozott, magától kérdezte meg, hogy ezt én ugye egyben akarom felvenni. Ez eléggé alátámasztotta mindkettőnk számára, hogy ennek így kell nekimenni.
Mekkora kihívást jelentett felvenni?
Zsolt többször is joggal nevezte ezt istenkísértésnek. Elsősorban az ő számára volt hatalmas meló. A két és fél, három hónapban, amíg Zsolt készült a szerepre, tanulta a szöveget, nekem csak az volt a feladatom, hogy támogatást nyújtsak neki. Az operatőröm, Papp Kornél nem volt a legboldogabb, mert szerette volna magát jobban kipróbálni, mint amit a Tantrum engedett, de ezért az Égerben megpróbáltuk kiengesztelni. A Tantrumot egy nap alatt forgattuk, nagyjából háromszor mentünk végig a teljes szövegen, de volt öt-hat kisiklott próbálkozás is. A filmben végül a harmadik verziót használtuk fel, azt éreztük a legerősebbnek, abban voltak a legjobb arányok.
Hogy látod, az Éger a Tantrum ismeretének hiányában is megállja a helyét?
Szerettem volna, ha az is megérti és élvezni tudja, aki nem látta a Tantrumot. Ha meg igen, akkor valami pluszt és meglepőt kapjon a filmtől. Az eddigi közönségtalálkozókon fele-fele arányban oszlott meg a közönség, annak mentén, hogy látták a Tantrumot, vagy sem, de a végére összeállt mindenkinek.
Kálid Artúr az Égerben / Fotó: Varga Sándor / Vertigo Média
Az Égerben megismétlődik Károly monológja, de ezt már Kálid Artúr adja elő. Erről azt írtad a Twitteren, hogy ez volt életed leginkább embert próbáló jelenete. Miért?
Azért volt annyira megterhelő, mert fognom kellett valamit, amit már egyszer megosztottam a világgal, és úgy kellett újra hozzányúlnom, hogy valamennyit javítok a hibáin, de közben megtartom az eredeti esszenciáját. Mindezt egy olyan személyre szabva újraírni, aki nem Nagy Zsolt. A Tantrum minden hibája ellenére szerintem egy hatalmas színészi teljesítmény Zsolt részéről, és ehhez fel kellett érnie. Rekontextualizáltuk, hiszen itt már egy színházi előadásról van szó, de sajnos nem tudott teljesen érvényesülni a technikai szinten. Artúr monológját szintén egyetlen snittként kezeltük, de itt mozog a kamera, kilebeg a pult fölül, megkerüli a szereplőt, ide-oda siklik. Ezt sikerült is 60 percig egyben tartanunk, három alkalommal is, hála Artúrnak és az operatőrnek, de sajnos az utómunkában technikai okok miatt mégis meg kellett bontanunk.
Az Éger harmadik szakasza elszakad a monológoktól, hagyományosabb, akciódúsabb az utolsó fejezet, ami éjszaka, egy erdőben játszódik. Milyen volt ez a váltás számotokra?
A Tantrum után, de még az Éger előtt forgattunk egy Diszfória című rövidfilmet, ahol volt alkalmam kipróbálni magam, gondolok itt arra, hogy vágással, több karakterrel, sőt egy egész pofás akciójelenettel. Ennek hála a dinamizmusom is rengeteget fejlődött. Szerettük volna, ha az Éger utolsó harmada minél emlékezetesebb lesz. Persze nagy kihívás volt, külsőben voltunk, kint az erdőben, éjszaka, hidegben, sárban. A film nagyjelenetében szerepet kap egy gödör, ezt az utolsó napon mi magunk ástuk ki, egy ponton még a színészek is besegítettek. Nem volt a legideálisabb, de szerintem átjön a nyomorúsága a helyzetnek, amit a jelenet ábrázol.
Mire emlékszel vissza legszívesebben a forgatás kapcsán?
Örök élmény marad, amikor először találkoztam Víg Mihállyal. Leültünk sörözgetni, beszélgettünk az Égerről, róla, Magyarországról, politikáról és a Sátántangóról. Szürreális pillanat volt belegondolni, hogy az az ember fogja a filmem zenéjét szerezni, aki az egyik kedvenc filmemét csinálta.
Az egyetemen pszichológia szakot végeztél. Miért ezt választottad?
Édesanyám pszichológus, de én ennek ellenére választottam a pszichológiát. Mindig is a történetmesélés érdekelt, de abból a közegből, ahonnan én jövök, és nem konkrétan a Vajdaságra gondolok, hanem arra, hogy egy 2000 fős kis faluból, elérhetetlennek tűnt, hogy egy SZFE-t be merjek írni. 18 évesen úgy éreztem, hogy valami kézzelfoghatót kell találnom, már csak azért is, mert értelmiségi szüleim vannak, de nem tudtak volna mit kezdeni azzal, hogy én már akkor elmegyek filmszakra. A pszichológia egy jó kompromisszumnak tűnt, amit az ember tud hasznosítani, ha az élet más területére sodródik. És tényleg úgy érzem, hogy a karakterábrázoláshoz sokat hozzátesz az, hogy van mögöttem öt évnyi pszichológia szak.
Innen hogy kötöttél ki a filmforgalmazásnál?
Már a pszichológia tanulmányaim közben is tudtam, hogy nem ez lesz az én hivatásom, inkább a média irányába gondolkodtam. Írtam újságot, fordítottam, voltam gyakornok a Comedy Centralnál. Egy másik állásra jelentkeztem a forgalmazóhoz, de nem vettek fel, ahhoz túlkvalifikáltnak ítéltek. Aztán megüresedett egy másik pozíció, amire visszahívtak. Ebben megtaláltam a számításomat, filmekkel foglalkozhattam, rengeteg forgatókönyvet lehetett és kellett is elolvasni, a legkedvesebb emlékem, hogy a Minden, mindenhol, mindenkor is forgatókönyvként került hozzánk, amikor még senki sem hallott róla. A kollégámmal a kirúgásunkat kockáztatva kardoskodtunk mellette, hogy ezt márpedig be kell hozni, még egy nagyobb nézőszámot is behazudtunk a döntéshozóknak, csak, hogy megvegyük.
Az Éger a 2030-as években kezdődik, de a szereplők éppen moziba készülnek. Egykori forgalmazóként ennyire optimistán látod a mozik jövőjét?
A Covid óta havonta változik az, hogy éppen milyennek látom. De nyár végén nyargaltam át négy év forgalmazásból a VFX területére, ott annyira nem direkt érintettség a mozi, hogy napi szinten kövessem a számok alakulását. Az biztos, hogy 2019-ben még kiröhögtelek volna, ha azt mondod, hogy 2023-ra leáldozik a szuperhősfilmek csillaga, miközben most meg nagyon úgy néz ki, hogy az emberek belefáradtak a műfajba. Folyamatosan paradigmaváltások vannak, például egy darabig a streaming a nagy rendezők Mekkája volt, most meg hirtelen az ellenséggé vált. Kérdéses, hogy mi lesz a következő trend, de ugyanakkor azt gondolom, hogy igény mindig lesz arra, hogy az emberek egy közösségi térben osztozzanak filmnézés közben. 20-30 évet még biztosan adnék a mozinak, de azt nem tudnám megjósolni, hogy milyen formában és milyen filmeket fognak játszani.
Nagy Zsolt az Éger forgatásán / Fotó: Vertigo Média
Mi volt a pont, amikor eldöntötted, hogy saját filmeket fogsz csinálni?
A Comedy Centralos időkben egyik kollégámmal írtunk egy rakás forgatókönyvet egy vígjátéksorozathoz, ami aztán félig-meddig majdnem megvalósult, aztán az utolsó pillanatban lelőtték. Az aktuális munkák mellett mindig kerestem a módját, hogy saját filmet vagy sorozatot készíthessek. A Covid abban járult hozzá ehhez az egészhez, hogy nagyon sok szabadidőm lett, hogy írjak, és át kellett kalibráljam azt, hogy milyen történetet tudok elmesélni a Covid-állapotok közepette. De a forgatókönyvírás lebegett a szemem előtt, a rendezés ott jött be, hogy Paulo-Varga Ákos barátomék rendeztek egy Reklámzaj című filmet, amit együtt írtunk Bajnok Dáviddal. Ott szembesültem vele, hogy nem elég megírni valamit, meg is kell rendezni, hogy minél inkább úgy valósuljon meg, ahogy elképzelted.
A VFX megint egy teljesen más szakma. Miért váltottál rá?
Teljesen szűzen vágtam bele ebbe az egészbe idén nyáron. Erre a pozícióra kerestek embert, a leírás alapján olyasminek tűnt, amit meg tudok csinálni, és közben a filmes világban maradhatok. Egy olyan aspektusára látok így rá, amit eddig nem ismertem, mert hollywoodi filmekkel is foglalkozunk. Az Égerben nincs túl sok számítógépes trükk, de most már tudom, hogy mit csinálnék másképp benne.
Jelenleg milyen saját filmterven dolgozol?
Nemrég írtam egy 10 oldalas dokumentumot, ami egy műfajelemekkel játszó nagyjátékfilmmé tudna alakulni. Elképzeltem valakit a főszerepre, és ő néhány nappal később teljesen véletlenszerűen felhívott egy másik ügy kapcsán, és annak apropóján el is tudtam neki küldeni, amit írtam. Elolvasta, nagyon tetszett neki. Alapvetően már megvan a koncepció, amire szerintem amúgy gyorsan rá tudnám húzni a forgatókönyvet is. Most vagyunk abban a fázisban, hogy producereket keresünk. Emellett most egy horror-hangjáték sorozaton is dolgozom, az egyik főszereplőnk már megvan, Mácsai Pál, aki az általam egyik legnagyobbra tartott magyar színész, és emiatt nagyon izgatott vagyok.
