Idén már a negyedik évfolyam végez Almási Tamás és Kékesi Attila dokumentumfilm-rendező művész osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Mivel a tavaszi félév egybeesett a koronavírus járvány miatti karaténidőszakkal, a hallgatók még nem tudták befejezni diplomafilmjeiket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a fiatal rendezők min dolgoznak és hogyan befolyásolta őket az elmúlt rendhagyó időszak. Az osztályból négyen cikkünk előző részében meséltek diplomafilmjeikről, most pedig három további fiatal dokumentumfilm-rendező osztotta meg velünk terveit. Az interjúkat követően az osztályfőnökök ezúttal is felidézték élményeiket az alkotókkal kapcsolatban. 

Mazzag Izabella

Miről fog szólni a diplomafilmed?

A filmem egy tíz éves balettnövendékről, Oliváról szól, aki mesterei visszajelzése és versenyeredményei alapján roppant tehetséges, elhivatott művész és gondolkodó ember. Tavaly decemberben eltáncolta Masa szerepét a Diótörőben, az Erkel Színházban, miközben idén felvételt nyert a Radnóti gimnáziumba. A film az ő életét és annak háttér munkálatait mutatja be, amiben óriási szerepe van szüleinek és az egész családjának.

Hogyan találkoztál a témával és miért érzed fontosnak?

A Színművészeti előtt a Magyar Táncművészeti Egyetemen szereztem a BA diplomám. Elhívtak egy reklámba koreográfusnak, aminek Oliva volt a táncos főszereplője. Nagyon különleges és szuper volt vele együtt dolgozni. Ráadásul már ott kiderült, hogy a szülei is csodálatos emberek, hamar elkezdtünk beszélgetni jövőről, tervekről.

A reklám forgatása után megkérdeztem Oliva szüleit, hogy mit szólnának hozzá, ha a diplomafilmemet a lányukról készíteném, és szerencsére egy kis gondolkozás után igent mondtak. Fontosnak tartom, hogy továbbra is készüljenek filmek a sikerről, sikerességről! Ráadásul Oliva egy annyira rendíthetetlen személyiség, akinek elkötelezettsége erőt adhat és példaértékű lehet a nézők számára.

Hol tartasz a film készítésében?

Hamar megtaláltam a témámat és a forgatás nagy részét a Diótörő előadás köré kellett szervezni, ami decemberben volt, szóval az előkészítésen és a forgatás kilencven százalékán már túl vagyunk. Lassan belevágunk az utómunkába.

Az idei évet eddig minden filmes számára meghatározta a járványhelyzet. Változott valami az eredeti elképzeléseiden? Fogsz rá reflektálni az elkészült filmben?

Szerencsére nem változtatott semmin, és nem is szeretnék reflektálni rá.

Mi az, ami miatt elkezdett érdekelni a dokumentumfilmezés?

Nagyon kíváncsi természetű vagyok.

Mivel foglalkoznál most, ha nem a filmezést választottad volna?

Valószínűleg tánccal, de az nem az én utam volt. Nagyon örülök, hogy váltottam és olyan közegben lehetek, ami épít és inspirál.

Legutóbb milyen téma okozott akkora örömöt számodra, hogy szívesen filmet csinálnál róla?

Egy jól sikerült forgatás és a macskám, Havas furcsa nézései okoznak örömöt nekem, de ebből egyáltalán nem következik, hogy forgatnék ezekről. Arról csinálok filmet, ami érdekel, az ember pszichés működése például egy olyan témakör, amit nagyon kedvelek.

Hasonlóképp, mi dühített fel annyira, hogy el tudnál róla képzelni egy dokumentumfilmet?

A bénázás eléggé dühíteni szokott, de megerősíteném azt az állításom, hogy arról forgatok, ami érdekel. Mindegy, hogy dühít vagy sem.

Mi a legfontosabb, amit Almási Tamástól és Kékesi Attilától tanultál?

Lényeglátás, érzékenység, ami nekem nagyon sokat jelent, de rengeteg mindent köszönhetek nekik és a szüleimen kívül tőlük tanultam a legtöbbet.

Almási Tamás: Balett-táncosnak készült. A felvételin meglepett minket, mert ritkán jönnek erről a pályáról. Elképesztően eredeti módon látja és ábrázolja a világot. Remek képi ízlése, sajátos látásmódja van, kiváló a ritmusérzéke, és olyan asszociatív montázstechnikát használ, amit még a legnagyobbaktól is csak elvétve látunk. Igazi munkamániás, minden feladatot elsőként csinál meg és mellette még három másikat is. Fiatal kora ellenére már jegyzett alkotó.

Kékesi Attila: Összetéveszthetetlen stílusa, vizuális látása, belső világa van. A vetítéseken már az első pár kocka után meg tudjuk mondani, ha valami az ő filmje.

Takács Máté

Miről fog szólni a diplomafilmed?

Fiers Ádámról, egy 53 éves filmvágóról. Ádám rengeteg hazai és nemzetközi produkciókban dolgozott vágóként és VFX szakemberként. 2017-ben egy váratlan baleset következtében elveszítette az emlékező tehetségét. Miután a kórházban visszanyerte az eszméletét, közölték vele, hogy az addigi életének csupán öt százalékára fog emlékezni. Diplomafilmem Ádám újrakezdését, küzdelmeit és élni akarását mutatja be.

A magyar filmes szakma szoros összetartása is fontos szerepet kap filmben, mivel a filmgyártás számos tagja egy emberként állt Ádám mellé, együtt dolgozva a régi kolléga gyógyulásáért. Ádám a balesete után egy nap alatt több mint száz levelet kapott, ennek eredményként jött létre egy titkos Facebook csoport, melynek célja, hogy őt minden nehézségében támogassák, és közösen segítséget nyújthassanak neki. A csoport jelen pillanatban 300-nál is több tagot számlál.

A film egy résztvevői dokumentumfilm lesz, én magam is fontos szerepet vállalok benne. Mindemellett az alkotás folyamata egyfajta terápia-kísérlet is lesz, hiszen Ádám a film kreatív folyamataiban is szerepet kap, kezeli a kamerát és az utómunkában is részt vállal. Ezeken a feladatokon keresztül ismerjük meg majd Ádám életét, azt, hogy milyen volt a baleset előtt és most milyen ember, és azt, hogy milyen emberré akar válni.

Végig követhetjük nehézségeit, ahogy folyamatosan fejlődik és egyre több mindent tud meg a világról és magáról. Célom a filmmel, hogy segítsen Ádámnak az emlékezésben és a felépülésben. Példa legyen olyan emberek számára, akikkel hasonló tragédia történt. Ez a kreatív munka mindkettőnk számára egy gyógyulási folyamat lesz, közösen teszünk kísérletet arra, hogy Ádám boldogan vissza integrálódjon filmművészet csodálatos világába és magába az életbe.

Hogyan találkoztál a témával és miért érzed fontosnak?

Sós Juditnak, a Proton Cinema producerének köszönhetem, hogy Ádámmal megismerkedhettem. 2019 végén két munka között voltam, amikor diplomafilm témát kellett keresnem, de nem találtam olyat, ami igazán megfelelő és teljes szívből tudtam volna csinálni. Ezt jeleztem a Juci felé, aki elmesélte Ádám történetét, én pedig azonnal beleszerettem a karakterbe és témába egyaránt.

Hol tartasz a film készítésében?

Az érdembeli munkát csak az elkövetkezendő hetekben kezdjük Ádámmal, de úgy hiszem, nagyon sikeres előkészítésen vagyunk túl közösen.

Az idei évet eddig minden filmes számára meghatározta a járványhelyzet. Változott valami az eredetielképzeléseiden? Fogsz rá reflektálni az elkészült filmben?

Nem hiszem, hogy reflektálni fogok, mivel a filmem témája annyira bonyolult, hogy ez az elem más irányba vinné a filmet, nem érzem azt, hogy a kirakósom része lenne. Úgy érzem, engem nem nagyon zavart meg a járványhelyzet, hiszen pont a járvány előtt elkezdtük az előkészítést Ádámmal. Ezért tudtunk otthonról dolgozni, ezután már csak ki kellett várnunk a korlátozások végét. A bezártság nem érintett kellemetlenül, tipikusan az az ember vagyok, aki képes egy nap 5 filmet is végig nézni. A karantén alatt is folyamatosan tartottam a kapcsolatot a szereplőmmel, és fejlesztettem a diplomafilmem.

Mi az, ami miatt elkezdett érdekelni a dokumentumfilmezés?

A való élet, a környezetemben zajló jelenségek és érzelmek miatt. A dokumentumfilmben legtöbbször résztvevői vagy követéses formát szoktam alkalmazni és általában a szereplőim velem egykorú, nehéz sorsú fiatalok. Először fordul velem elő nálam az, hogy idősebb szereplővel dolgozom együtt. A fő motivációm, hogy minden dokumentumfilm egy terápia a szereplőnek és a rendezőnek egyaránt. Így tudja megváltoztatni, valamilyen irányba formálni az emberek, illetve közösségek életét.

Mivel foglalkoznál most, ha nem a filmezést választottad volna?

Vadászpilóta lennék.

Legutóbb milyen téma okozott akkora örömöt számodra, hogy szívesen filmet csinálnál róla?

Úgy gondolom egy téma akkor izgalmas, ha sokkal bonyolultabb annál minthogy örömérzetet vagy dühöt okozzon, a jó témáknak ugyan úgy vannak pozitív hozadékai és dühitő elemei. Régóta foglalkoztat egy sport dokumentumfilm elkészítése. Nemrég rábukkantam Pestszentlőrincen és Érden egy női softball, baseball csapatra. Szeretnék filmet készíteni arról, hogy milyen lehet nőként, kevésbé elismert sportágban és ligában játszani.

Mi a legfontosabb, amit Almási Tamástól és Kékesi Attilától tanultál?

Minden rendezőnek van egy állása a világban!

Kékesi Attila: Rendkívül érdekesen szemléli a dokumentumfilm-műfajt, folyamatosan feszegeti a határterületeit. Nagyon tehetséges és sokoldalú egyéniség.

Almási Tamás: Olyan közegből érkezik, ami a legtöbbünk számára ismeretlen. Sokat tapasztalt, mindezt pedig nagyon egyéni módon képes elmesélni. Folyik belőle a film. Jól tud kapcsolatot teremteni, szinte bárkivel szót ért. Emellett széles spektrumon alkot, ha kell, gyorsan összedob egy zenét a filmjéhez, vagy készít egy 3D-s animációt hozzá.

Tóth Fruzsina

Miről fog szólni a diplomafilmed?

A diplomafilmem személyes dokumentumfilm, az elmúlt öt évemet nagyon erősen meghatározta egy szakkollégiumi közösség, ahol rendszerkritikus világképet kaptam és eszközöket, hogy értelmezzem a körülöttem levő világot. Emellett az együtt lakás, együtt dolgozás és közös gondolkozás révén a legszorosabb közösségem, ami eddig volt és azt gondolom többet nem találok ilyet az elidegenedett társadalmunkban.

Tavaly búcsúztam el és költöztem ki a kollégiumból, a film az elengedési folyamatomat követi végig, miközben két még aktív kollégista egy évét látjuk. Mit őrzők meg abból, amit itt kaptam? Melyek saját korábbi értékeim, amikhez visszatérek? Hogyan hat a filmkészítésemre az itt megismert gondolkodásmód; milyen érzés kiöregedni valahonnan...

Miért érzed fontosnak a témát?

Azért érzem fontosnak, mert nemzetközi szinten is egyedülálló a magyar szakkollégiumi intézményrendszer, melynek alapjai az együtt lakás, együtt tanulás és az önműködés - azaz ezekben a közösségekben lehet megtapasztalni mit jelent egy demokráciában részt venni. Az én szakkollégiumom abban is különleges, hogy ez az egyetlen, amely bázisdemokratikusan működik, azaz nincs formális hierarchia, mindenkinek beleszólása van a kollégium összes kérdésébe. Úgy gondolom, ez az intézményi működésmód és életmód kísérlet egy friss szemléletet közvetít.

Hol tartasz a film készítésében?

A filmem nagy része leforgott, tavaly szeptemberben kezdtem a “hivatalos”, már a diploma filmemhez készülő forgatást, de sok archív felvételem is van az elmúlt évekből. Októberig még van egy-két esemény, illetve kép, amit leforgatok, de most a hangsúly már a vágáson lesz. A vágási folyamat nagyon izgalmas, összetett asszociációs és gondolati-érzelmi folyamatokat szeretnék felépíteni a filmben, az emlékeim a jelen történéseihez kapcsolódva jelennek majd meg. Most keresek vágót.

Az idei évet eddig minden filmes számára meghatározta a járványhelyzet. Változott valami az eredeti elképzeléseiden? Fogsz rá reflektálni az elkészült filmben?

Annyiban fog megjelenni a filmben, hogy a kollégiumból március közepén mindenkinek ki kellett költöznie, ezt pedig a két szereplőmön keresztül végig fogjuk követni. Virág például végzős, így hirtelen elillant az utolsó pár hónap, amit a kollégiumban töltött volna még, hirtelen eltűnt és azóta is vidéken van a szüleinél. Ez érzelmileg egy igen nehéz helyzet a számára.

Mi az, ami miatt elkezdett érdekelni a dokumentumfilmezés?

Két fontos érdeklődési köröm kapcsolódott össze a dokumentumfilmezésben. Egyfelől gyerekkorom óta folyamatosan fotóztam a környezetemet, kiolthatatlan vágy volt bennem, hogy megörökítsem az embereket és az emlékeimet. Később érettségiztem, majd TDK-ztam médiából, kísérleteztem a filmkeszítéssel. Aztán az ELTE filmszakirányon tanultam filmelméletet.

Ekkor kerültem be a kollégiumba, ahol társadalomelméletet tanultunk és a társadalmi felelősségvállalás az első értékünk. Ezután láttam, hogy van az SZFE-n dokumentumfilm-rendező szak és úgy éreztem, hogy ez a legtökéletesebb irány, ahol a gyerekkori és az új érdeklődésem összeér. A dokumentumfilmkészítéssel a világra hatással lehet lenni, reprezentálni, képviselni olyan helyzetben levő embereket, akiknek erre nincsenek meg az eszközeik, de szükségük van rá.

Mivel foglalkoznál most, ha nem a filmezést választottad volna?

Fotóznék, újságírnék vagy civil szervezetet működtetnék 0-24. Illetve a filmelmélet továbbra is nagyon foglalkoztat, lehet, hogy doktorira is elmegyek, nagyon szeretek elemezni és abban is összeér a filmes és társadalomelméleti tudásom.

Legutóbb milyen téma okozott akkora örömöt számodra, hogy szívesen filmet csinálnál róla?

Nem tudom, hogy az öröm-e amiből kiindulok, talán inkább a düh. A munkások helyzete nagyon foglalkoztat, hogy a nyugati nagyvállalatok hogyan zsákmányolják ki őket, és hogy a kormány például a tavalyi rabszolga törvénnyel hogyan támogatja mindezt. Hétvégente 16 órát dolgozni már teljesen törvényes, borzasztónak tartom ezt a helyzetet. Nagyon érdekel, hogy a még működő szakszervezeteknek mi a mozgástere, hogyan működnek.

Forgattam egy munkással, de ez egy nagyon nehéz helyzet, mert kiszolgáltatottak, nehéz a gyárba bejutni stb. De a cseh A munka korlátai című film talál erre megoldást és nagyon erős társadalmi hatása volt. De mi okozott örömöt? Csenge, aki a másik szereplom a diplomafilmemben, Bölcskéről, és nagyon érdekel a vidéki, falusi világ, az onnan való elszakadás. Ez részben a diploma filmemben is benne lesz. Csengével tervezünk többet forgatni a falujában, szakdolgozata a helyi termelők ellenállásáról készült.

Mi a legfontosabb, amit Almási Tamástól és Kékesi Attilától tanultál?

Hogy az érzéseknek és az emberismeretnek fontos szerepe van a dokumentumfilmkészítésben is.

Almási Tamás: Fruzsi sokat küzdött magával az első két félévben. Aztán az egyik gyakorlat során egy személyes történetet kellett feldolgozni, ez pedig nagy áttörést hozott nála. Azóta felszabadult. Most egy kiváló lehetőség kapujában áll a kollégiumos filmjével, amelyben ő a mesélő és az egyik szereplő is. Óriási dolog, hogy eljutott idáig, az egyik közös sikertörténetünk.

Kékesi Attila: Mostanra ért el oda, hogy ötvözni tudja a szociális érzékenységét az alkotói énjével. Megtalálta a saját hangját és azt a területet, amin belül jól tud történetet mesélni.

Portréfotók: Pozsonyi Janka