A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2012-ben indult el az önálló dokumentumfilmes képzés, amelyből mára egy nagyreményű, új dokus generáció nőtte ki magát. Munkáikra Locarnótól Sundance-ig odafigyel a nemzetközi szakma. Almási Tamás és Kékesi Attila filmrendezők kezei közül idén már a negyedik dokumentumfilm-rendező művész osztály kerül ki, rendes körülmények között ilyenkor már az Ódry Színpadon megrendezett diplomafilm-vetítésről tudosítanánk.

Csakhogy idén közbeszólt a járvány, hónapokra megállt a világ, emiatt a végzősök nem tudták befejezni a filmjeiket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a fiatal rendezők min dolgoznak és hogyan befolyásolta őket az elmúlt rendhagyó időszak. A 2018-ban indult DokMA osztály nyolc hallgatójából heten döntöttek úgy, hogy megosztják velünk terveiket, valamint az osztályfőnökök is felidézték élményeiket az alkotókkal kapcsolatban.

Bicsák Boglárka

Miről szól a diplomafilmed?

Egy fiatal egypetéjű lány ikerpárról, akik közös jövőt terveztek, de eljött egy pont az életükben, amikor szétvált a közös útjuk és elkezdték keresni a saját identitásukat. Ezt a folyamatot, valamint a következményeit, lehetőségeit követi a film.

Hogyan találkoztál a témával és miért érzed fontosnak?

A felvételi filmem témakeresésében voltam és egyszer csak megláttam egy Facebook-posztot, amit az egyik iker tett ki, hogy Egerben áll a vándorcirkusz, amiben dolgozik, és szívesen találkozna egri ismerőseivel. Korábban mi egy apartmanban laktunk az egri BA-képzés alatt, és ugyan nem sok időt töltöttünk együtt, de már akkor nagyon érdekesnek találtam a személyét. Írtam neki, megnéztem a cirkuszt és ott a helyszínen derült ki, hogy az ikertestvérével együtt dolgozik és ez annyira megtetszett, hogy másnap már kamerával és az operatőr barátommal mentem, hogy felvegyem egy napját, ami igazából trükkös módon kettejük egy napja volt, mert annyira hasonlítottak a fellépő ruhájukban, hogy nem tudni pontosan, kit rögzít a kamera.

Hol tartasz a film készítésében?

Lesz még pár pótforgatási napom, amikre a vírus miatt korában nem volt lehetőség. Az eddig felvett anyagokat a napokban kezdtem el átnézni, szelektálni, vágni és lesz vele munka, mert rengeteg a nyersanyag.

Az idei évet eddig minden filmes számára meghatározta a járványhelyzet. Változott valami az eredeti elképzeléseiden? Fogsz rá reflektálni az elkészült filmben?

Nagyon átalakította a film végét, mivel az egyik szereplőm külföldre utazott volna dolgozni, viszont jelen helyzetben maradni kényszerült. Illetve személyesen nem tudtunk forgatni, ezért videóhívásokat rögzítettem, amik tartalmilag nagyon jók lettek, de vizuális minőségben teljesen eltérnek a már felvett nyersanyagaimtól.

Mi az, ami miatt elkezdett érdekelni a dokumentumfilmezés?

Egerben kaptam egy olyan lehetőséget, hogy a KineDok filmklub helyi szervezője lehettem és az egyik workshopon az A Few Stories About a Man című filmet néztük és akkor éreztem, hogy mennyire csodálatos a dokumentumfilm. Bogdan Dziworski filmjében nincs narráció, mert egyetlen szó sem kell ahhoz, hogy egy világot megmutasson a rendező.

Mivel foglalkoznál most, ha nem a filmezést választottad volna?

Szakközépiskolában fotográfiát is tanultam és ha nem vettek volna fel filmes szakra, akkor valószínűleg ezeket az ismereteimet fejlesztem.

Legutóbb milyen téma okozott akkora örömöt számodra, hogy szívesen filmet csinálnál?

Apró örömökről készítenék filmet, amik velem vagy a környezetemben élőkkel történnek. Szeretnék filmezni az Őrségben is, ahol már sokat forgattam, de még mindig rejteget kincseket. Ott él a nagymamám, ő mesélne a múltról és a jelenről.

Hasonlóképp, mi dühített fel annyira, hogy el tudnál róla képzelni egy dokumentumfilmet?

Leginkább olyan dolgok dühítenek, amik mindennapi beszédtémák és valószínűleg azért nem készülnek róluk átütő filmek, amit sokan megnéznének és változást érhetnének el, mert nagyon nehéz a megítélésük és nehéz objektíven rájuk látni. Ilyen például a pedagógus-életpályamodell, amiről szívesen készítenék filmet akár több éven át követve egy szereplőt, közösséget.

Mi a legfontosabb, amit Almási Tamástól és Kékesi Attilától tanultál?

A türelmet, hogy nem kell azonnal a legnagyobbat, legtöbbet akarni a témától, hanem a kis részletekben rejlő finomságok összhangját kell keresni.

Kékesi Attila: Az egyik legszorgalmasabb hallgatónk, rendkívül elhivatott. Érzékeny, operatőrként pedig kiemelkedő a kompozíciós érzéke. Egészen biztos vagyok benne, hogy remek dokumentumfilmes lesz belőle.

Almási Tamás: Kiegyensúlyozott, harmonikus természet. Jó vele együtt lenni, és ez érzés a filmezés során átragad az alanyra is. Remek ízléssel és látásmóddal találja meg a témákat. Van tehetsége az íráshoz is, a narrációi olyanok, mint a költemények.

Bognár Flóra

Miről szól a diplomafilmed?

A diplomafilmem főszereplője Nagy Blanka. A film azt mutatja be, hogy milyen döntéseket és áldozatokat kell meghoznia annak, aki politikussá akar válni.

Hogyan találkoztál a témával és miért érzed fontosnak?

Amikor Blanka berobbant a köztudatba, mindent elolvastam róla, ami megjelent, mert meg akartam érteni azt a jelenséget, amit ő képvisel és azt, ami körülötte kialakult. Aztán az egyik osztálytársam megszerezte nekem a számát. Felhívtam és azt mondtam neki, hogy szeretnék forgatni róla egy filmet, ő pedig beleegyezett.

Hol tartasz a film készítésében?

Én ezt a filmet még vizsgafilmként kezdtem el, a második szemeszterünkben, ezért az előkészítésen már túl vagyok. A nagy része már le is forgott.

Az idei évet eddig minden filmes számára meghatározta a járványhelyzet. Változott valami az eredeti elképzeléseiden? Fogsz rá reflektálni az elkészült filmben?

Szerencsére, már a filmem nagy része elkészült, így nem feltétlenül változtatott a terveken. De valószínűleg meg fog jelenni a filmben a vírus, vagy inkább a társadalmi következményei. Hiszen Blanka számára nagyon fontos a közélet, folyamatosan reflektál minden eseményre.

Mi az, ami miatt elkezdett érdekelni a dokumentumfilmezés?

Számomra ez a legizgalmasabb, legőszintébb filmes műfaj. Amikor dokumentumfilmet készítesz, az emberek megnyílnak előtted és neked is nagyon nyitottá kell válnod. Ez számomra mindig izgalmas élmény.

Mivel foglalkoznál most, ha nem a filmezést választottad volna?

Szerintem töri-média szakos gimis tanár lennék.

Legutóbb milyen téma okozott akkora örömöt számodra, hogy szívesen filmet csinálnál róla?

Rengeteg olyan téma, vagy ember van, amiről forgatnék. Például az online tér, a sok itthon töltött idő miatt, most eléggé lenyűgöz.

Hasonlóképp, mi dühített fel annyira, hogy el tudnál róla képzelni egy dokumentumfilmet?

Szerintem dühből nem érdemes filmet készíteni, mert az ingoványos terepre vezethet.

Mi a legfontosabb, amit Almási Tamástól és Kékesi Attilától tanultál?

Az, hogy bármiről lehet filmet készíteni, csak pontosan tudnom kell, hogy miért pont azt a specifikus dolgot választom. És hogy nem kell félni hibázni és kísérletezni, és nem érdemes az első ötletnél, megoldásnál leragadni.

Almási Tamás: Flóra mindig mosolygósan ült ott a teremben, de a szavát alig lehetett hallani. Közösen végzett gyakorlataink hatására feloldódott. Nyitott a mai magyar társadalom problémái iránt, filmjeiben ezekkel foglalkozik. Flóra nagyon elkötelezett és példamutató személyiség, reményteli jövő előtt áll. Most egy olyan filmet forgat, amelynek egy fiatal politikus a főszereplője, de valójában magára az emberre kíváncsi.

Kékesi Attila: Flóra nagyon érzékeny az egyéni sorsok és történetek iránt, és ezeket a társadalmi háttérrel együtt képes megmutatni. Mi úgy gondoljuk, hogy ez egy dokumentumfilmesnél rendkívül fontos tulajdonság, egy filmnek nem csak szimplán egy témáról kell szólnia, hanem annak egy emberi sors tükrében kell megjelennie, amihez a néző kapcsolódni tud.

Debre Zsuzsa


Miről szól a diplomafilmed?

A filmem a Magyarországon élő legnagyobb kisebbség, a romák játékfilmes reprezentációjáról szól. Pontosabban arról, hogy a legtöbb magyar játékfilmben eljátsszák a romákat, nem valóban romák alakítják őket. Azért érdekes ez a gyakorlat, mert ezáltal a filmekben egy olyan romakép jelenik meg, amilyet elképzel valaki, akinek nincs valódi ismeretei róluk. A néző ezekből a filmélményekből fogja összerakni a saját romaképét. Egy játékfilmben gyakran nincs túl sok idő árnyaltan kidolgozni egy mellékszereplő karakterét, két perc alatt kell elmondani mindent róla, nem könnyű feladat ebben a műfajban elkerülni a leegyszerűsítést.

Amerikában ennek a jelenségnek neve is van: 'whitewashing'. Így hívják azt a castinggyakorlatot a filmes szaknyelvben, amikor eredetileg nem-fehér szerepeket fehér szereplők játszanak el, amely során túlzó, karikatúra-jelleggel ábrázolják a különböző etnikumokat általánosító, sztereotip jegyekkel, jelmezekkel, ruházzák fel, elmélyítve ezzel a társadalomban alapvetően is jelenlévő sztereotip megkülönböztetéseket.

Hogyan találkoztál a témával és miért érzed érzed fontosnak?

A szakdolgozatomban azt a témát kutattam, hogy a ‘whitewashing’ kifejezés tartalmi jelenléte mennyire vizsgálható meg magyar viszonylatban a romaság reprezentációját tekintve a rendszerváltás utáni játékfilmekben. A diplomavédésen a bizottság doktorira ajánlotta a dolgozatomat. Tanáraim ösztönzésére folytatni fogom a kutatást, szinte egyáltalán nem lehet találni magyar szakirodalmat ebben a témában, miközben a jelenség egyáltalán nem ismeretlen és sajnos elég jellemző a romák filmes ábrázolásában.

Hol tartasz a film készítésében?

Csináltam több mint húsz interjút a témában a szakdolgozatomhoz, roma és nem roma színészekkel, rendezőkkel, castingosokkal, a váza már nagyrészt készen áll, de a munka java még hátra van. A DokMA történetében először gyártja a Filmintézet támogatásával készülő diplomafilmjeinket Magyarország egyik legrangosabb filmgyártócége, a Proton Cinema. Elég nagy élmény egy ilyen szervezett és profi csapattal dolgozni már az előkészítés során is.

Sós Judit és Karádi Brigitta vezetésével minden lépést előre végig veszünk, profi gyártási tervet húznak ki belőlünk, semmiben sem csúszhatunk el tőle, hetente konzultálunk. Játékfilmes apparátussal dolgozunk, játékfilmes vágó, játékfilmes hangutómunka, zeneszerző. Eléggé szokatlan itthon ezzel az infrastruktúrával, profizmussal dolgozni egy dokumentumfilmben. Minőségében biztosan meg fog látszani az általuk befektetett munka a filmjeinkben, nekünk már ‘csak’ a tartalmat kell hozni.


A hónap, amikor a növényeim többet mozogtak, mint én

Az idei évet eddig minden filmes számára meghatározta a járványhelyzet. Változott valami az eredeti elképzeléseiden? Fogsz rá reflektálni az elkészült filmben?

Az utolsó féléves vizsgafeladatunk egy karanténfilm elkészítése volt. Én a “karantén- kertészkedéssel” foglalkoztam. A környezetemben azt tapasztaltam, hogy az emberek életre-halálra kertészkedtek. Volt, aki az önfenntartás miatt, másokat a lakásszépítés, vagy az új hobbik kialakítása ösztönzött a “Maradj otthon kezdményezés” alatt.

Ha valaki nem említette meg, hogyan lehet a legszebb hatosfonású kalácsot sütni, vagy az online jógaórákat, azzal egész biztosan szóba jöttek a paradicsompalánták, a tetvek vagy a fűszernövények, különben nem is volt igazi karanténtelefonálás. Én gyerekkoromban, a ‘90-es években, otthonról beszélgettem utoljára ilyen hosszan a barátaimmal telefonon. A karanténos telefonbeszélgetéseken alapuló filmem címe: A hónap, amikor a növényeim többet mozogtak, mint én.

Mi az, ami miatt elkezdett érdekelni a dokumentumfilmezés?

Régóta castingolok filmekbe főleg amatőr vagy ismeretlen szereplőket, ez a munka nagyon hasonlít a dokumentumfilmezéshez, meg kell látni a valóságban azt, ami érdekes, különleges. Baranyi Benő diplomafilmjének casting folyamata jó példa erre. Benő filmjeinek erős dokumentarista jellege van, ezért legtöbbször eredeti helyszíneket és amatőr szereplőket használ.
A dokumentarista filmkészítés ugyanazért érdekel, mint a casting – mert érdekel a valóság, le tud nyűgözni a hétköznapi élet, egy-egy elkapott elszólás az utcán, egy telefonbeszélgetés. Az igazán jó dokumentumfilmekben mindig azt érzem, hogy ezt senki nem tudná megrendezni így, ahogy az élet hoz egy-egy jelenetet.

Mivel foglalkoznál most, ha nem a filmezést választottad volna?

A filmezésen belül rengeteg részterület van, amelyben az ember kipróbálhatja magát. Nekem a casting és a dokumentumfilm az a kettő, ami kihívást és örömet egyszerre okoz. 2018-ban a BADUR Alapítvány Ugródeszka Társadalmi vállalkozásfejlesztő programjának győztesei lettünk és a következő évben a támogatásukkal létrehoztuk Magyarország első nonprofit castingügynökségét, a bevételből újabb castingokat és képzéseket szervezünk, amellyel mélyszegény közösségek tehetségeinek gondozását vállaljuk fel. Ha nem filmezéssel foglalkoznék, akkor valamilyen szociális területen dolgoznék. De szerencsére így ötvözni tudom a kettőt.

Legutóbb milyen téma okozott akkora örömöt számodra, hogy szívesen filmet csinálnál róla?

Előkészítés alatt áll egy, a Füvészkertről szóló dokumentumfilmem is, rengeteg időt töltöttem ott el a karantén alatt, amikor még/már nem voltak kijárási korlátozások. Varázslatos hely, ahol rengeteg megszállott ember végez nagyon érdekes és értékes munkát. Illetve van egy interaktív dokumentumfilm, amit Kálmán Mátyással és Bezsenyi Tamással már egy éve készítünk elő. Analóg Detektívek címen fut és a rendszerváltás előtti bűneseteket mutatja majd be, a tervek szerint egy online elérhető felületen.

Kékesi Attila és Almási Tamás

Mi a legfontosabb, amit Almási Tamástól és Kékesi Attilától tanultál?

Nagyon patetikusan tudnék csak fogalmazni, amit Almási Tamás biztos elütne valami jó viccel, mert rendkívül szerény ember. Inkább az ő doktori dolgozatából idézek, ami egy nagyon olvasmányos mű, mindenkinek ajánlom, rengeteget lehet tanulni belőle, ha az embert érdekli a dokumentumfilmezés, elérhető az SZFE honlapján: ‘“A gyakorlat kifejlesztette azt a speciális készséget, amellyel a dokumentumfilmesnek rendelkeznie kell. Hogy mi ez? Több képesség együttes megléte: kihegyezett empátia, erkölcsi igényesség, tisztázott alapállás a világban, a jövőt sejtés képessége, kreativitás, szervezőképesség, gyors helyzetfelmérés, döntésképesség, állóképesség, szorgalom és persze egy nagy adag szerencse.”

Kékesi Attila: Zsuzsi szociálisan érzékeny és kifejezetten erős az elméleti területeken. Könnyedén átlátja a dolgokat.

Almási Tamás: Olvasott, tájékozott a kultúra terén és a közélet ügyeiben egyaránt. Határozott véleménye van különösen társadalmi kérdésekről. Igazságérzete rendkívül fejlett. Tévésnek tanult. Megharcolt azért, hogy a filmes megközelítéssel lássa a világot. Szép eredményeket ért el.

Hatházi Fanni

Miről szól a diplomafilmed?

Néhány nagyon különleges gyerek története, akik önkéntesek segítségével próbálnak kitörni a nehéz helyzetükből. Olyanok ők, mint egy kis választott család, akik összetartóan küzdenek azért, hogy ennek a pár gyereknek legyen jövője.

Hogyan találkoztál a témával és miért érzed fontosnak?

A Heti Betevő önkéntese és stábtagja vagyok már több mint egy éve, ott találkoztam a gyerekekkel és a velük foglalkozó „pótszülők” egy részével is. Lassanként összebarátkoztam velük, része lettem az életüknek, és beszálltam a segítő körbe is. Éppen ezért sokáig nem mertem arra gondolni, hogy filmet készítek róluk, aztán rájöttem, hogy túl különleges ez a kapcsolat ahhoz, hogy ne mutassam meg. A személyes érintettségem egyszerre ajándék és teher egyébként, nehéz rendezőként gondolkodni akkor, ha ennyire benne vagy valamiben.

Hol tartasz a film készítésében?

Az előkészítés megtörtént, forgattam is a járvány előtt, és már nagyon várom a folytatást.

Az idei évet eddig minden filmes számára meghatározta a járványhelyzet. Változott valami az eredeti elképzeléseiden? Fogsz rá reflektálni az elkészült filmben?

Igen, sajnos épp elkezdődött a forgatásom, amikor beütött a járvány. Az utóbbi hónapokban csak online dolgoztam - azaz felvettem a videóbeszélgetéseink egy részét - de még nem tudom, hogy ezek belekerülnek-e a végső verzióba. Az online oktatás és a bezártság nyilván hatással volt a gyerekek életére, így fontos ez a vonal, ugyanakkor nem tudom hosszú távon mit jelent rájuk nézve.

Mi az, ami miatt elkezdett érdekelni a dokumentumfilmezés?

A BA diplomámat is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szereztem, Fekete Ibolya osztályában. Ő volt az, aki megismertette és megszerettette velem a dokumentumfilm műfaját. Azt szoktam mondani, hogy „kirugdosta” belőlem az első valódi filmemet, amelynek készítése során végérvényesen beleszerettem a műfajba. Ezután pár évig pályázgattam ugyan, de első sorban televíziós szerkesztőként dolgoztam, aztán egyik napról a másikra döntöttem úgy, hogy ideje visszatérni a suliba, ezúttal Tamás és Attila osztályába.

Hatházi Fanni vizsgafilm forgatáson (fotó: Mráz István)

Mivel foglalkoznál most, ha nem a filmezést választottad volna?

Eredetileg újságírónak készültem, és van egy nemzetközi tanulmányok diplomám is, szóval valószínűleg ilyen vonalon mozognék. A romantikus álmodozásaimban viszont privát séf vagyok, mondjuk a francia Riviérán.

Legutóbb milyen téma okozott akkora örömöt számodra, hogy szívesen filmet csinálnál róla?

Természetesen tele a fiók. Dolgozom egy ismeretterjesztő sorozaton, van évek óta dédelgetett doksim, és meglepő módon két fikciós projektem is van. Konkrétumokat azért nem mondok, mert nem szeretek olyasmiről beszélni, ami még bizonytalan.

Hasonlóképp, mi dühített fel annyira, hogy el tudnál róla képzelni egy dokumentumfilmet?

Azt hiszem ezt is megválaszoltam (kikerültem?) az előző kérdésnél. Mindenesetre azt hozzátenném, hogy ez nálam nem öröm, vagy düh kérdése, hanem egyfajta zsigeri érdeklődésé. Ha olvasok, vagy látok valamit, ami megfog (akár pozitív, akár negatív módon), akkor azonnal dolgozni kezdek rajta.

Mi a legfontosabb, amit Almási Tamástól és Kékesi Attilától tanultál?

Filmes gondolkodást. Ibolya elindított ezen az úton, Tamás és Attila pedig folytatták a munkát. Újságírói, riporteri attitűddel kezdtem a filmezést, és napról napra érzem a fejlődést. Már nem csak a téma fontos, hanem a művészi megvalósítás is. A vizsgafilmjeim bőven nem hibátlanok, de mindegyikben rá voltam kényszerítve, hogy kísérletezzek valami újdonsággal, ami nehéz, sőt, néha konfliktusos is volt, de lett eredménye. Emellett szeretném megemlíteni azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom. A vágóm évek óta mellettem áll, nagyon jó operatőrökkel, hangmérnökökkel és gyártással dolgozom, ráadásul több producer is támogatja a karrierem. Tőlük tanulom a legtöbbet, remélem egyszer megtérül a belém fektetett energiájuk.

Kékesi Attila: Ő a motorja az osztálynak. Rendkívül ért a szervezéshez, nagyon strukturáltan gondolkodik. Televíziós szakról jött, eleinte ő is küzdött a filmes gondolkodásmóddal, de azóta átlépte a saját határait. Erős a morális érzékenysége, ennek köszönhetően jó témákat és karaktereket tud találni.

Almási Tamás: Fanni nélkül nem is tudnám elképzelni ezt az osztályt. Empatikus, melegszívű, gyors észjárású. Tájékozott, érdeklődik a közélet kérdései iránt. Kiválóan ismeri a televíziós és filmes szakmát, nemzetközi szinten is. Nemcsak élesztője, hanem kovásza is az egész társaságnak. Összefogja őket és kiáll értük. Ez a fajta érzékenysége a filmes munkáiban is megjelenik.

Az osztály további tagjaival cikksorozatunk második részében folytatjuk a beszélgetést, ide kattintva olvasható. 

Portréfotók: Pozsonyi Janka