Valódi tragédia ihlette
1993 áprilisában egy párizsi rendőrőrsön kihallgatás közben agyonlőttek egy 17 éves, kongói származású fiút. Makomé M’Bowolé halálhíre nyomán tüntetések és erőszakos utcai zavargások sora tört ki a francia fővárosban. Az akkor 26 éves filmrendező, Mathieu Kassovitz maga is részt vett a tüntetéseken. Noha jómódú családból származott – édesapja, Kassovitz Péter (Peter Kassovitz) magyarországi zsidó származású rendező, forgatókönyvíró, édesanyja, Chantal Rémy francia vágó – a fiatal Kassovitz már kamaszkorától a külvárosok, az úgynevezett banlieue-k hip-hop és breaktáncos szubkultúrájának aktív tagja volt, így jól ismerte az ott élők nehézségeit és hogy milyen vegzálásokon mennek keresztül napi szinten.
Az események dühössé, ugyanakkor eltökéltté is tették, és M’Bowolé halála után szinte azonnal nekilátott egy forgatókönyv megírásának, ami az akkor már-már polgárháborús feszültség lélektanát, a rendőri erőszak elfajulását és a banelieue-k lakóinak helyzetét kívánta hitelesen bemutatni. Ahogy ma is, úgy Franciaországban már a kilencvenes években is a bevándorlók-lakta negyedekben volt a legkiélezettebb a hatóságok és a lakosság viszonya, azonban Kassovitz elsősorban nem a rasszizmust vélte az erőszakot kiváltó fő oknak. Egy későbbi interjúban így vélekedett erről:
„A filmben felvetett problémák minden kisebbséget érintenek. Ezek a gyerekek – még ha különböző háttérrel is rendelkeznek – ugyanabban a környezetben élnek, osztoznak a mindennapokon, és pontosan tudják, hogyan éljenek együtt. Nem csupán egyetlen csoport szenved.”
A gyűlölet / Fotó: Budapest Film
Ezt fejezi ki az is, hogy a film három főszereplője mind eltérő hátterű férfi: az alfahímként viselkedő Vinz zsidó, a megfontolt, sportolói álmokat szövő Hubert fekete, a csapat nagydumás mókamestere, Saïd pedig arab származású. Mindhárom karakter az őket megformáló színészekről kapta a nevét, amivel Kassovitz személyesebbé, önazonossá akarta tenni a filmet – emiatt rengeteg improvizációnak is teret engedett.
Vinz szerepére a híres művészcsaládból származó, ám ekkor még ismeretlennek számító Vincent Casselt kérte fel, aki a film sikerét követően a modern francia film egyik legnagyobb színészévé vált. Kassovitz korábban már dolgozott Cassellel, aki szintén otthonosan mozgott a külvárosi hip-hop közegben, hiszen öccse, Mathias alapító frontembere volt a korszak egyik legfontosabb underground rap formációjának, a radikális dalszövegeiről elhíresült Assassin-nek, akik a filmben is felbukkannak. Hubert Koundét szintén előző filmjéből ismerte, Saïd Taghmaouit pedig Cassel mutatta be neki. A három főszereplő és Kassovitz, hogy jobban összeszokjanak és elfogadtassák magukat a forgatás helyszínéül szolgáló külváros, Chanteloup-les-Vignes lakóival, két hónapra maguk is beköltöztek a környékre. Így mire a forgatás elkezdődött, a legtöbben már megszokták és megszerették a fiatal filmeseket.
Az idő szubjektív természete
A gyűlölet egyetlen nap történéseit dolgozza fel. A három barát egy zavargásba fulladt tüntetés másnapján találkozik, ami eredetileg azért tört ki, mert a rendőrök félholtra verték az egyik barátjukat, Abdelt, aki kómába került. Az is kiderül, hogy az utcákon elszabadult káosz sűrűjében Vinzhez került egy Smith & Wesson gyártmányú pisztoly, amit vélhetően egy rendőr veszített el. Vinz barátai előtt megfogadja, ha a kórházban fekvő Abdel belehal a sérüléseibe, bosszúból agyonlő egy rendőrt. Innentől a három srác, javarészt céltalan bolyongását – amely során hol abszurd és vicces, hol veszélyes és erőszakos helyzetekbe keverednek – árnyékként lengi be annak a feszültsége, hogy mely pillanatban történik meg a tragédia.
A gyűlölet / Fotó: Budapest Film
Noha a film feliratok és a jelenetekben gyakran megmutatott órakijelzők formájában folyamatosan jelöli az idő múlását, valójában sokkal több minden történik, mint az 24 órába beleférne. Kassovitz tudatosan tolja el a filmet a mágikus realizmus irányába, amit képi szimbólumok (pl. a lakótelepen kószáló tehén, „műholdkép” a Földről) és hanghatások (folyamatos órakattogás és lövéshangok bejátszása vágásoknál) is tovább erősítenek. Noha a filmet produceri nyomásra színes nyersanyagra forgatták, Kassovitz mindig is fekete-fehérben képzelte el a filmet, hogy az költőibb hatást keltsen és kevéssé érződjön dokumentaristának, végül pedig ez a változat került moziforgalomba.
A filmművészet körforgása, avagy a francia újhullám ihlette amerikaiak által ihletett francia
Míg a lakótelepen nagy stábbal és nagyszabású filmes felszereléssel – többek közt kránnal és távirányítású helikopterrel – forgattak, addig a Párizs belvárosában játszódó jeleneteket a költségvetési korlátok miatt már gerilla módszerekkel vették fel. Ebből adódik az a markáns formanyelvi különbség a film első és második fele között, ami A gyűlölet egyik legfőbb erényévé is vált: míg a lakótelepi környezet egyszerre tág, nyitott, mégis sivár világába organikusan simulnak bele a főhősök, addig a belvárosban teleobjektívvel, gyakran csak a természetes fényekre hagyatkozó jelenetekben a szűk és zsúfolt környezet elmosódottá válik. Vinz és társai teljesen leválnak a körülöttük lévő világról, ezzel is érzékeltetve elveszettségüket és idegenségüket.
Ennek egyik legerősebb, máig sokat idézett példája a filmben az úgynevezett „Hitchcock zoom”: a belvárosba megérkező srácok egy felüljárón állnak, az objektív folyamatosan közelít feléjük, miközben maga a kamera hátrafelé mozog egy sínen. Ez a vizuális összhatás azt az érzetet kelti, hogy amíg a szereplők helye a képen változatlan marad, addig a tér összeszűkül és szinte rájuk csukódik.
A gyűlölet / Fotó: Budapest Film
A film másik legtöbbet idézett képsora, amikor a film elején a tükör előtt borotválkozó Vinz a Taxisofőr emblematikus jelenetét, a Robert De Niro által megformált Travis Bickle „Hozzám beszélsz?” - monologját rekonstruálja. Az egysnittes jelenetet bármiféle digitális trükk használata nélkül odlották meg: a falon lévő tükör helyén valójában egy bekeretezett lyuk volt, ami egy másik szobára nézett. A nyílás túloldalán állt Cassel, aki egyenesen a kamerába nézett, amikor pedig lehajol a kagylóhoz, és egy pillanatra nem a filmbeli „tükörképét” látjuk valójában egy testdublőr hajolt be a kamera elé tökéletes szinkronban a vele szemben álló Cassellel.
Kassovitz soha nem rejtette véka alá, hogy a film vizuális világát és stílusát javarészt amerikai filmesek, elsősorban Spike Lee és Martin Scorsese ihlették. Spike Lee maga is lelkes híve Scorsesének, akit viszont fiatalkora európai filmesei, az olasz neorealisták és a francia újhullám inspirált, amire Kassovitz is rámutat:
„A nagy amerikai rendezők rám gyakorolt hatása pontosan olyan volt, mint amilyen hatással Jean-Luc Godard volt őrájuk. A művészet egy újrahasznosító iparág [...]Persze, hogy merítek belőlük – ahogy az ő filmjeiken is látom, hogy ők honnan inspirálódtak. Aztán eljutsz ahhoz a pasasig, aki őket inspirálta, és megnézed, ő honnan vette az ötletet. Végül elérsz a legelsőhöz, az a legelső meg egy átkozott orosz, aki 1925-ben csinálta meg a filmjét [Szergej Eizenstein Patyomkin páncélosára utal]. És mindenki tőle vett át valamit. Scorsese is azért talált fel valami újat, mert átvette valaki mástól, átformálta, aztán megfőzte belőle a saját szószát. Spike Lee Scorsesétől merített, és megfőzte a saját szószát. Én meg Spike Lee-től és Scorsesétől merítettem, és megfőztem a saját szószomat.”
Instant klasszikus
A gyűlöletet a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, ahol zajos sikert aratott, a film híre pedig futótűzként terjedt a nyilvánosságban. Az akkori francia szélsőjobboldal vezetője, Jean-Marie Le Pen rendőrellenes uszításnak bélyegezte. Amikor Kassovitz a filmért megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat, a fesztivált biztosító rendőrök tüntetőleg hátat fordítottak a vörös szőnyegen felvonuló alkotóknak. Ezzel szemben a banlieue-k fiatalsága és a filmkritikusok is kirobbanó lelkesedéssel reagáltak a filmre, amit végül több mint kétmillióan néztek meg a francia mozikban és világszerte is kiemelkedő érdeklődés mellett vetítették. Sőt, az akkori miniszterelnök, Alain Juppé kötelezővé tette, hogy kabinetje minden egyes tagja nézze meg a filmet, hogy képet kapjon a külvárosok valóságáról.
A gyűlölet / Fotó: Budapest Film
Nem csak témája, de a film jellegzetes humora, a főszereplők stílusa és a filmben elhangzó, javarészt hip-hop és reggae dalbetétek is azonnal kultiválódtak. A film egyik legtöbbet idézett jelenete lett, amikor az egyik lakótelepi ablakban megjelenik a korszak underground közegének legendás alakja, DJ Cut Killer és az ablakon kitolt hangszórókból bömböltetni kezdi az amerikai rapper KRS One Sound of da Police című számát, amit fokozatosan összemixel a legendás sanzonénekesnő, Édith Piaf Non, je ne regrette rien című dalával, miközben az Assassin rendőrellenes szövegeit is belecsempészi a scratchelésbe.
A gyűlölet zenei világa, a hip-hop és a breaktáncos közeg reprezentációja fiatalok tömegét hozta közelebb a külvárosok underground zenei világához. Például Süveg Márk, a magyar könnyűzene egyik legfontosabb hip-hop formációjának, az Akkezdet Phiai frontembere azért választotta a Saiid művésznevet, mert A gyűlölet a legmeghatározóbb filmes élmény az életében. A három srác közül pedig azért az arab karakter nevét vette fel, mert ő maga zsidó származású, ezt pedig egyszerre szép és meghökkentő fricskának szánta.
A szállóigévé vált dumák és a hip-hop mellett a szereplők öltözködési stílusa is óriási hatással volt a kultúrára, a divatipar és a vagyonosabb társadalmi rétegek Európa-szerte kezdtek el nyitni a korábban lesajnált viseletek felé. Divatossá váltak a Nike melegítők, a Carhartt és Dickies munkásdzsekik, amely a jelenlegi, nagyban a 90-es évek nosztaligiájára épülő streetwear trendeket is meghatározza, ilyesformán A gyűlölet – mégha nem is egyedüliként – nagyban befolyásolta azt, mit tartunk ma divatosnak. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a film 25. évfordulójára a Carhartt WIP limitált ruhakollekciót dobott piacra.
Bárhol játszódhatna, ezért is értik mindenhol
„Le monde est à vous!” vagyis „A világ a tiétek!”. A felirat egy óriásplakáton jelenik meg, egy utazási iroda hirdetéseként, a háttérben egy földgömbbel. A szimbólum újra és újra felbukkan a filmben, egyfajta cinikus kontrasztot képezve a társadalmi képmutatás és a valóság között. A film egyik ikonikussá vált pillanatában Saïd festékszóróval átír egy betűt a feliraton (a francia vous szóból nous lesz), ami ezt követően immár azt hirdeti, hogy „A világ a miénk!” A főszereplők minden áron lázadó, a saját sorsukba nem belenyugvó, ám azt megváltoztatni képtelen küzdelem tette A gyűlöletet igazán univerzálissá.
A gyűlölet / Fotó: Budapest Film
Az elnyomás természete, a hatalom által kiélezett társadalmi feszültségek ugyanolyan mechanizmusokra épülnek Amerikában, Franciaországban vagy épp Kelet-Európában is – így a film nem csak hazájában lett hatalmas siker, de Brooklyntól Belgrádig mindenhol magukénak érezték a főszereplők magukra hagyatottságát és haragját. A film általános érvényét erősíti a földgolyó motívuma is, amely a film elején és végén is megjelenik, miközben Hubert narrációja szólal meg alattuk:
„Azt ismered, hogy egy pasi kiesik az ötvenedik emeletről és miközben zuhan azt mondogatja, hogy megnyugtassa magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben? Nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés.”
Ez a szöveg tulajdonképpen a film gondolatiságának gerince. Attól a pillanattól, hogy Vinz megszerzi a rendőr fegyverét, a három férfi sorsa zuhanásszerű megállíthatatlansággal halad a tragédia felé. Vinz, Hubert és Saïd története fraktális leképeződése az egész francia társadalom polgárháború felé tartó zuhanórepülésének.
A gyűlölet az elmúlt évben folyamatosan megőrizte aktualitását, ennek azonban Kassovitz szerint nem a film művészi értékéhez van köze, hanem ahogy azt a rá jellemző nyersességgel egy interjúban megfogalmazta:
„Azért van, mert a politikusok kibaszott hülyék. Figyelj, ha a politikusok jobbak lennének, senki nem emlékezne A gyűlöletre! [...] de ezek az arcok elbaszták! A politikusok elbaszták, a média elbaszta…”
A gyűlölet / Fotó: Budapest Film
A gyűlölet bemutatója eltelt több mint harminc évben a francia társadalom számos változáson ment keresztül, ám a film által artikulált problémák korántsem tűntek el. Mi több, maga Kassovitz is úgy vélekedik, hogy az elmúlt évtized terrortámadásai, az iszlamista törekvések és a szélsőjobb előretörésének tükrében, ma már maga az az alapkoncepció sem lenne hiteles, hogy egy zsidó, egy fekete és egy arab együtt bandáznak.
Miközben a bevándorló hátterű művészek közül egyre többen jutnak lehetőséghez és érnek el sikereket – mint például Ladj Ly, akinek Nyomorultak című filmje rengeteget merített A gyűlöletből – a társadalmi feszültségek még radikálisabban kiéleződtek. Ebből kifolyólag a film nem csak jeles évfordulók alkalmával válik újra beszédtémává, de az elmúlt években a nyugati világban lezajlott turbulens események során – a Black Lives Matter mozgalomtól a párizsi sárga mellényes tüntetésekig – újra és újra előkerülnek A gyűlölet motívumai, zenéi és olyan szállóigévé vált mondatai, mint Hubert egyszerűségében is érzékletes és keserű megjegyzése: „A gyűlölet gyűlöletet szül.”
A gyűlölet 4K-ban felújított változatát a Budapest Film forgalmazásban lehet megnézni az artmozikban, valamint szeptemberben a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026 keretében az Uránia Moziban.
