Sokunk örömére Matt Damon és Ben Affleck 24 évvel a legjobb forgatókönyvért Oscarral díjazott Good Will Hunting után ismét közösen írtak egy filmet – ezúttal Nicole Holofcenerrel kiegészülve, aki a Megbocsátasz valaha? forgatókönyvéért kapott aranyszobrot. Az utolsó párbaj legnagyobb vívmánya, hogy hangot és személyiséget ad a középkori történelmi eposzok rendszerint némaságra ítéltetett női alakjainak. Itt nem az a fontos, hogy mit tesz a férfi a csatában – főleg mert hamar megtudjuk, hogy csak a pénzért megy háborúba –, hanem hogy milyen sors jut osztályrészül az otthon maradt nőnek.
Jodie Comer / Fotó: Fórum Hungary
A film három különböző nézőpontból vizsgálja, Kurosawa A vihar kapujában című klasszikusának szerkezetét újrafelhasználva, nő és férfi szélsőségesen egyenlőtlen viszonyát, és azt, hogy mennyire másként látják a valóságot és saját tetteiket ugyanannak a történetnek a szereplői, még akkor is, ha ugyanabban a háztartásban élnek. De mit keres a címben a párbaj? Ridley Scott filmjének középpontjában a Marguerite ellen elkövetett nemi erőszak áll, és az elkeseredett küzdelem, amit a saját igazságáért, a bűnös elítéléséért folytat, ami végül egy véres páros viadalban csúcsosodik ki.
A párbaj motívuma egész karrierje során foglalkoztatta Ridley Scottot. Rögtön az első filmjében, a napoleoni háborúk idején játszódó Párbajhősökben azt láthatjuk, milyen könnyen válhat megszállottsággá egy múltbéli sérelem elszenvedése, mennyire hamar merevedhet gőgös pózzá a karddal eszközölt igazságtétel. A nyolcadik utas: a Halál utolsó harmada is egy klasszikus páros küzdelem, amely a lehető legelemibb célért, a túlélésért folyik. A Gladiátorban is azért lép ki újból és újból az aréna homokjába Maximus, hogy a császárt párbajra kényszerítse.
Scottnál ez az erőszakos rituálé lehet dölyfös önigazolás, melynek kiváltó oka már nem is fontos, csak a sértettség érzése vonzza a pástra a két felet, ugyanakkor lehet a jogos igazságtétel utolsó, elkeseredett formája is. A rendező ezt a két értelmezést, a cinikus és a heroikus megközelítést ütközteti izgalmas és elgondolkodtató módon legújabb munkájában.
Matt Damon / Fotó: Fórum Hungary
Érzelmileg érdekeltté teszi a küzdelemben a nézőt, hiszen az államilag szabályozott párbaj kimenetelétől függ, hogy igazat adnak-e Marguerite de Carrouges vádjának, miszerint megerőszakolták őt. A kontextusból kiragadva ez hősies kiállásnak tűnhet, hiszen a férje az életét kockáztatja a felesége ártatlanságának bizonyításáért.
Az előzmények ismeretében viszont, és erre a film két és fél órás játékideje bőven ad lehetőséget, minden porcikánk tiltakozik az igazságszolgáltatás ilyen bizarr és hamis módja ellen. Addigra világossá válik, hogy nem a valódi áldozatról, hanem a két férfiről szól ez az egész, akik valójában a saját sértett büszkeségük miatt csapnak össze.
Az utolsó párbaj a középkori környezetet arra használja fel, hogy a lehető legplasztikusabb és legbrutálisabb módon mutassa be a nők kiszolgáltatottságát a történelem során; szűk mozgásterüket, ha nem akartak behódolni annak a társadalmi elvárásnak, hogy szelíden a háttérbe húzódva némán tűrjenek, hanem előrelépve próbálják a saját igazukat érvényre juttatni. Ha lehántjuk a külcsínt, legújabb munkája valójában nem is Scott párbajfilmjeivel, hanem a brit rendező feminista road movie-jával, a Thelma és Louise-zal mutatja a legközelebbi rokonságot.
Adam Driver / Fotó: Fórum Hungary
Mondhatnánk, hogy ez az amúgy valós történet alapján készült film a 14. században játszódik, a sötét középkorhoz képest már egy másik, igazságosabb és felvilágosultabb világban élünk, és komoly előrelépések történtek a nemi egyenlőség ügyében. A forgatókönyvíró-trió azonban minden lehetséges módon a tudtunkra adja meggyőződésüket, hogy Marguerite megaláztatásokkal teli küzdelme, a társadalom megvetése és a bírósági tárgyalás során tapasztalt embertelen bánásmód jóval több párhuzamot mutat a jelennel, mint ahogy azt mi gondolni szeretnénk.
Egy feminista lovagfilmet írtak, melyben a nemes lovagi eszmények csak üres frázisok. A férfiak élvezik a hatalmukat a nők felett, és ha van egy nő, aki ki mer állni az igazáért, aki tényleg magában hordozza ezeket a nemes eszményeket, például a hűséget, a bátorságot és a szavahihetőséget, arra mindenki gyanakodva, vagy egyenesen ellenségesen néz.
Messzemenően didaktikus film, melyben egymás után sorjáznak Marguerite alávetettségét illusztráló jelenetek, ezzel párhuzamosan pedig felvillantja azokat a máig élő káros berögződéseket, amivel egy nemi erőszakot elszenvedő nő találkozni kénytelen: áldozathibáztatás, a kirívó öltözet felemlegetése vagy éppen az az önfelmentő magyarázkodás, hogy a nőknél a tiltakozás csak játék, a nem valójában igent jelent.
Az utolsó párbaj az üzenet sulykolása miatt akár elidegenítő hatású is lehetne, de helyette inkább felkavaró élmény. Szerencsére nem elégszik meg azzal, hogy csak az áldozatot láttassa Marguerite-ban. Jodie Corner kitűnő játékának és az íróknak köszönhetően egy valódinak ható középkori nő lép elénk, aki próbál jó feleség lenni, és azokban a ritka pillanatokban, amikor alkalma nyílik önállóan cselekedni, igazi személyiségét, talpraesett mivoltát is megismerhetjük.
A másik két főszereplő jelleme is kidolgozott, Matt Damon és Adam Driver csak fokozatosan fedik fel karaktereik súlyos jellemhibáit. A film múlt és jelen összekapcsolásában is célt ér. Amikor Marguerite a párizsi királyi bíróságon egymás után kapja az érzéketlen, illetve oda nem illő kérdéseket, nehéz nem Renner Erika (akit volt szeretője lúggal öntött le) évekig húzódó, nagy sajtónyilvánosságot kapó kálváriájára gondolni a bíróságon. A filmben sok más apró részlet is alkalmas arra, hogy hasonló, a jelenben kilyukadó asszociációkat indítson el bennünk.
A vihar kapujában című filmből átvett dramaturgia, vagyis hogy számos kulcsfontosságú jelenetet több nézőpontból is megnézhetünk, ugyan veszélyesen lelassítja a filmet, cserébe viszont arra késztet, hogy a legapróbb részletekre is odafigyelő nyomozó váljon belőlünk. Szembesülhetünk az emlékezet szubjektív, gyakran önigazoló és önfelmentő természetével: például hogy mennyire mást lehet kiolvasni ugyanabból a mosolyból vagy ugyanabból a leesett papucsból, csak hogy az erőszaktevő a saját narratívája szerint értelmezhesse az eseményeket.
Ridley Scott legendás stílusérzékét ezúttal egy atipikus, pont ezért meglepően sok érzelmet felszabadító középkori történet szolgálatába állította. Aki esetleg a korábbi felejthetetlen párbajjelenetei iránt érzett nosztalgia miatt ül be a filmre, az sem fog csalódni, a brutális finálénak ott a helye a brit rendező legjobb akciójelenetei között. Annak sem kell aggódnia, aki egy rejtett üzenetet vél kiolvasni a címből, szó sincs utolsó munkáról a 83 éves rendező részéről, novemberben már meg is érkezik a mozikba a következő filmje, A Gucci-ház.
