Walther Ruttmann, Fényjáték Opus I, 1921, 8,30’
Walther Ruttmann (1887-1941) építészetet és festészetet tanult, sokáig grafikusként dolgozott és az 1920-as években kezdett animációval foglalkozni. Az absztrakt filmesek köréhez tartozott, akik mozgásba akarták hozni a formát, színt, felületet, az idővel akartak játszani. Ennek az akaratnak Ruttmann adta meg az elméleti leírását 1919-ben született írásában, melynek címe Az idővel festeni.
Filmjeik közös jellemzője a mozgás és a fény keresése és kiemelése, a zenéhez való vonzódás. Ruttmann figurái kevésbé hatnak matemetikainak, játékosabbak, impresszionistábbak.
Egyik leghíresebb alkotása Berlin, egy nagyváros szimfóniája. Ez az a film, amelyben az avantgárd film felfedezi a montázst.
A ma este vetítésre kerülő Lichtspiel Opus I. egy új, autonóm művészet kezdete volt, egy olyan új forma, amely a zene tisztasága után vágyakozott, motívumok és harmóniák kölcsönhatása által.
Lotte Reiniger, Achmed herceg kalandjai (részlet) 1926, 7’
Lotte Reininger nevéhez fűződik az első egész estés animációs film elkészítése (Walt Disney Hófehérkéje 1937-ben lett bemutatva). Összesen három egész estés árnyjáték filmet készített (1929-ben egy élőfilmet is, amely egy árnyjáték színházról szólt Jean Renoir és Bertold Bartosch főszereplésével), valamint számos rövidfilmet gyerekeknek tündérmesékről, operákról. Bár minden filmje mögött első számú géniuszként ő maga áll, alkotótársai és barátai közé tartozott Ruttmann, Bartosch, Kurt Weill, Bertolt Brecht, Fritz Lang.
A 90 perces Achmed herceg kalandjai című film az Ezeregy éjszaka egyik meséjét dolgozza fel. Csodaszép animáció, telve bájos komédiával, lírai románccal, izgalmas csatákkal, hátborzongató varázslatokkal.
Viking Eggeling, Symphonie Diagonale 1925, 7’
Eggeling (1880-1925) mielőtt filmezni kezdett művészettörténetet tanult és festészetet, valamint zenét szerzett. Csatlakozott a dadaistákhoz, legjobb barátai közé tartozott Hans Richter, Jean Arp, Tristan Tzara. 1922-ben vásárolt egy kamerát és eldöntötte, hogy egy új típusú mozit hoz létre. Az első 10 perces filmje, amelyet zenei kubizmusként határozott meg, sajnos elveszett. 1923-ban kezdett dolgozni a Symphonie Diagonale-on, a filmet 1925-ben mutatták be. Művének hatását Eggeling már nem érhette meg, mert a bemutató után pár nappal meghalt.
A Symphonie Diagonale a különböző művészeti formákkal való több évnyi kísérletezés szintézise. Létezik-e egy univerzális nyelv, egy teljes és bármely kultúra számára érthető kifejezési forma? Ha létezik, akkor mely médiummal fejezhető ki leginkább? Eggeling az absztrakt animációt találta a legközelebb vivő utnak ezen eszme megvalósításához. Az egyetemességet az egyszerű formákban, a neutrálisban, a nyugalomban és a mozgásban érezte.
Jan Lenica, A rinocérosz 1963, 10’
A lengyel származású, de élete nagy részében Németországban alkotó Lenica (1921- 2001) nemcsak nagyszerű animátor, hanem jelentős hatású grafikus és díszlettervező is volt.
Kezdetben zenét tanult és építészetet, ám érdeklődése hamar a grafika felé fordította, elsősorban a plakáttervezés vonzotta. Munkáin egyértelmű az abszurd világkép, műforma hatása. Nem véletlen hát, hogy az abszurd dráma királyának, Ionesco-nak a drámájából, Az Orrszarvú-ból csinált animációs filmet, csakúgy mint tíz évvel később Alfred Jarry Übü királyából.
Steffen Schaeffler, A parókakészítő 1999, 14,43’
Az utóbbi évek egyik fesztiválsikere Schaeffler bábanimációja. A pestistől fertőzött középkori Londonban vagyunk, amikor is egy magányos parókakészítő végzetes döntéssel vajúdik.
Tyron Montgomery, Quest 1996, 11,30’
Az 1965-ben született Montgomery a Kasseli Egyetem vizuális kommunikáció szakán végzett, 1982 óta készít animációs filmeket. 1997-ben Oscar-díjat kapott bábanimációjáért, a Quest-ért.
Víz után kutatva, egy homokbáb elhagyja homokvilágát, amelyben él. Átkel papír-, kő- és vasvilágokon, követve a csöpögő víz hangját ...
Christoph and Wolfgang Lauenstein, Balance (Egyensúly) 1989, 8’
A Lauenstein testvérek filmjét sokan az animáció legnagyszerűbb alkotásai közé sorolják.
Öt figura egy lebegő felületen. Mindenki tudja – az egyensúly csak akkor van biztonságban, ha mindenki egyformán vigyáz és közreműködik. Elkezdődik a játék, ahol az egyensúly minden egyes lépéssel veszélybe kerül ...