Valami változik. A kultúrharcban kifárasztott és a túl nagyra nőtt cégóriások által szétzilált amerikai szórakoztatóipar talán végre elért arra a holtpontra, amikor – a történelmi tapasztalat alapján – törvényszerűen meg kell újulnia és teret engednie azoknak a friss hangoknak, akiknek közlendőjét a világra való őszinte reflexió szándéka, és nem a nagyvállalati logika vagy a fókuszcsoportos mérések analízise határozza meg. Mégha túlromantizált és valószerűtlen elképzelés is, hogy Hollywoodban most hirtelen minden jobbra fordul, önmagában sokatmondó jelenség, hogy 2026 késő tavaszán a világ multiplexei teltházzal vetítik huszonéves youtuberek alacsony költségvetésű horrorfilmjeit, miközben a Star Wars-sequel sorozat új mozifilmes sequeljében két hét után jóformán csak az üres székeknek cukiskodhat a Baby Yoda.
Curry Barker a Megszállottság 26 éves író-rendezője (és vágója) noha folytatott filmes tanulmányokat, elmondása szerint rendezői eszköztárát a YouTubera gyártott szkeccs videói és a műfaji szabályokkal bátran kísérletező rövidfilmjei készítése során szedte magára. Milk & Serial című 800 dollárból forgatott, egyórás horrorjában például egy elvetemült szociopata tesz kísérletétet arra, hogy a világ legkreatívabb sorozatgyilkosává váljon. A filmben állandó alkotótársával, Cooper Tomlinsonnal együtt színészként is brillírozó Barker bebizonyította, hogy egy jó alapötlet és a kreatív rendezői döntések sokkal többet nyomnak a latba, mint hogy mennyire professzionális a megvalósítás.
Fotó: UIP-Dunafilm
A filmet fesztiválok helyett egyenesen a YouTube nyilvánossága elé tárták, ami remek döntésnek bizonyult: több, mint másfél millió lejátszást generált, amivel a hollywoodi stúdióvezetők figyelmét is felkeltette. Internetes sikerének köszönhetően Barker független produkciós cégek támogatásával 1 millió dolláros költségvetésből készíthette el első nagyjátékfilmjét, a Megszállottságot. A film a Torontói Filmfesztivál Midnight Madness szekciójában debütált és azonnal óriási lelkesedést váltott ki a közönségből, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a Focus Features 15 millió dolláros ajánlattal nyerte meg forgalmazásáért zajló licitet, illetve Jason Blum (az egyik legfontosabb horror-stúdiónak számító Blumhouse feje) executive producerként csatlakozott a film népszerűsítéséhez.
A Megszállottságot idén már világszerte egyre növekvő rajongással fogadják a műfaj szerelmesei, különösen a Z generáción belül. A sok szempontból hasonló hátterű Backrooms-szal egy napra időzített bemutatója a 2023-as Barbenheimer óta nem tapasztalt mozis szenzációvá nőtte ki magát, a film június első hetében már 180 millió dolláros mozis árbevételnél jár.
A Megszállottság egyik legfontosabb erénye, hogy egy rémesen elcsépelt alaphelyzetet képes roppant izgalmasan és borzongatóan újragondolni: a huszonéves Bear (Michael Johnston) egy kisvárosi lemezboltban tengeti napjait. Életében komoly frusztrációt okoz, hogy bár régóta szerelmes kolléganőjébe Nikkibe (Inde Navarrette), sosem tudja összeszedni a bátorságát, hogy mindezt megvallja a lánynak. Helyette egy kristályokat és mindenféle kétes természetgyógyászati szereket árusító boltban vesz egy kívánságfűzért, ami a leírás szerint valóra váltja egy óhaját, de csakis egyet, amit aztán nem lehet visszavonni. Miután Bear egy újabb tökéletes lehetőséget szalaszt el, hogy felfedje Nikkinek az érzéseit, csalódottságában előveszi az eszközt és azt kívánja, hogy Nikki mindennél jobban szeresse őt. A kívánság legnagyobb megdöbbenésére sikerül. Noha mindenki furcsállja Nikki hirtelen támadt, eszement és vad ragaszkodását a fiúhoz, Bear eleinte nagyon is élvezi a helyzetet. Ám nem meglepő módon a lány viselkedése egyre extrémebbé és ijesztőbbé válik, rajongása pedig fokozatosan tébolyult mániává torzul.
Fotó: UIP-Dunafilm
A papíron igencsak kiszámítható és sokszor látott „vigyázz mit kívánsz, mert a végén valóra válik”-formula a jól ismert klisék ellenére is képes fellvillanyozóan friss hatást kelteni, elsősorban annak köszönhetően, hogy a már-már elviselhetetlenül passzív és szorongó Bear jelleme tökéletesen megtestesíti a mai húszas-harmincas korosztály elmagányosodott, mégis elköteleződésre képtelen frusztrációját és önutálatát. Minden jellemhibájával együtt is könnyű vele azonosulni, hiszen – a hasonló toposzokra épülő tanmesékkel ellentétben nem valamiféle gyarlóság, hatalomvágy vagy önimádat vezérli – hanem az a legalapvetőbb vágy, hogy szeretve érezze magát.
A Megszállottság másik műfaji szempontból ritka húzása, hogy az iszonyat nem valamiféle vérengző szörny vagy gonosz démon képében ölt alakot, sőt az egyre rémesebb és ijesztőbb dolgokat elkövető Nikki sem nevezhető gonosznak. Viselkedése noha meghökkentő – például, amikor Bear dolgozni megy, a lány egész nap a bejárati ajtó előtt egyhelyben állva várja őt vissza és még wc-re sem megy ki –, máskor pedig kifejezetten félelmetes – ha azt érzi, Bear nem szereti eléggé, velőtrázó, hisztérikus üvöltözésbe kezd és megpróbál kárt tenni másban vagy magában – a legerősebb érzelem, amit kivált belőlünk, mégis a sajnálat. Főleg azért, mert a lány időnként egy röpke pillanatra magához tér a hipnotizált állapotból: az arcán megjelenő, majd gyorsan el is tűnő kétségbeesés és rettegés megrendítően fejezi ki, hogy Nikki valódi személyisége nem tűnt el, hanem önmagába zárva folyamatosan szenved.
Így aztán a film első felében Bear és Nikki egyaránt képesek együttérzést kiváltani, emiatt az egyre erőszakosabb fordulatok nem csak félelmetesek, de tragikusak is, hiszen a két főhős a maga módján a körülmények áldozata. Curry a kialakult helyzetben ezután újabb izgalmas csavart visz a formulába azáltal, hogy Bear a megszállott, ön-és közveszélyes Nikkit nem megmenteni, nem visszaváltoztatni akarja olyanná, amilyen valójában. A fiú inkább arra kezd el megoldást keresni, hogyan lehetne úgy finomhangolni a kívánságát, hogy Nikki továbbra is vele akarjon maradni. Így cserélődnek meg végérvényesen a szerepek a klasszikus szörny-áldozat felállásban.
A mozifilmekben még újoncnak számító Matt Johnstone és Inde Navarrette párosa nagyszerűen ellenpontozzák egymást. Míg Johnstone az agyonfrusztrált és gyáva Bear szerepében olyan merev, mintha folyamatosan minden izma megfeszülne, beszéde halk, levegőtlen és dadogó, addig Navarrette Nikkije zseniálisan tolja ki szélsőségekig a megszállottság ábrázolását. Vérfagyasztó mosolya, hirtelen felcsattanó, velőtrázó üvöltései és harsány, kitekert gesztikulációja teremtik meg a film legemlékezetesebb pillanatait, a 25 éves színésznő berobbanása a film sikerének egyik legörömtelibb és megérdemelt következménye.
Számos kiváló tulajdonsága ellenére a Megszállottság nem képes elkerülni a horrorfilmek két általánosan jellemző hibáját. Az egyik a természetfeletti elemek nem következetes használata. Minden műfajban, így a valószerűség regiszterén kívül mozgó horrornál is elvárható, hogy a történet világának legyen valamiféle belső logikája, ami szerint a természetfeletti dolgok is működnek. Ebben a filmben azonban ezt semmilyen eszközzel nem építik, így teljesen értelmezhetetlen marad, hogyan működik a különleges kívánságokat valóra váltó talizmán, miért nem keletkezett ebből korábban baj, hogyha bárki hozzáférhet egy sima bóvliboltban, kik és milyen céllal juttatják el ezeket a varázseszközöket az emberek közé.
Fotó: UIP-Dunafilm
Ennél lényegesen zavaróbb a Nikki viselkedésére és a misztikus helyzetre adott reakciók életszerűtlensége. A film két legfontosabb mellékszereplője, a pár munkatársai és barátai Ian (Cooper Tomlinson) és Sarah (Megan Lawless) olyan radikális helyzeteket is elintéznek egy szemöldökráncolással és fejcsóválással, amikor Nikki viselkedése már emberek életét veszélyezteti. Mindezt a film annyival próbálja letudni, hogy a lány háttértörténetéből felsejlenek drogproblémák. Sajnos ezt tetézi, hogy minden izgalmas csavar és műfaji játék ellenére a film utolsó harmada, az összes cselekményszál kilométerekről kiszámítható, fájóan ócska klisékre hagyatkozó lezárást kap.
Mégsem lenne érdemes elvitatni, hogy a Megszállottság sikeresen mozgatja át a klasszikus horror narratíva hangsúlyait, cselekménye és főhősei pedig olyan generációs szinten érvényes pszichológiai torzulásokra és neurózisokra reflektálnak, amikkel könnyen lehet azonosulni. Az elmagányosodás, az önbizalomhiányból fakadó toxikus viselkedés, az elköteleződéstől való félelem témáit nem csak organikusan emeli be rémtörténetébe, de a borzongás legfőbb kiváltójává teszi őket. Belső logikai ellentmondásai és kiszámítható cselekménye ellenére emlékezetes film marad, nem kis részben az év egyik legnagyobb felfedezettjének számító Inde Navarrette brilliáns alakításának köszönhetően.
A Megszállottság már látható a magyar mozikban az UIP-Duna Film forgalmazásában.
