Cikkünk spoilereket tartalmaz.
Marie Kreutzer friss filmjében egy ünnepelt muzsikusnőt alakít Léa Seydoux, aki a bajor vidéken rendezett be idilli művészlakást családjának, hogy férje, Philip (Laurence Rupp) számára megteremtse az újrakezdés lehetőségét, miután az súlyos krízisen esett át. A kiégés jelei még most is meglátszanak a férfin, a film első jelenetében odaadó felesége épp a pánikrohamát igyekszik csillapítani.
A Seydoux által alakított Lucy azonban pillanatokon belül a lelki válságnál is sokkal felzaklatóbb élethelyzettel találja szemben magát, amikor egy reggel ajtajukon a helyi rendőrség kopogtat, és magukkal viszik a férfit. Az idilli, bohém hangulatú házban idegenül hatnak Philip holmijai, amiket lefoglalnak: számítógépek és adathordozók tömkelege van a birtokában, ezekről felesége idáig azt hitte, a dokumentumfilmezés eszközparkja. Hamarosan azonban a szexuális és gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények osztályán keresi a férjét, akiről ki is derül, több mint 1800 gyanús fájl volt a birtokában. Lucyben a kezdeti tagadást felváltja a csalódottság, majd az annál is erősebb aggodalom, hogy férje vajon kihasználta-e közös gyereküket.
Sissi ugyanígy egy gyengéd szörnyeteg áldozata volt
A Fűző rendezője nem találomra kötött ki ennél a történetnél. Lucy Erzsébethez, Ferenc József császár feleségéhez hasonlóan a férje által köré húzott csapdában találja magát. De az előző film fogadtatását beárnyékoló botrány is szerepet játszott abban, hogy a Gentle Monster (Gyengéd szörnyeteg) lett a rendező következő munkája: Florian Teichtmeistert, aki Ferenc Józsefet alakította, szintén gyermekpornográfia miatt ítélték felfüggesztett börtönbüntetésre, és az ügy rávetült Kreutzerre és a film főszerepét alakító Vicky Kriepsre is.
Visszafogott eszközökkel, Lucy belső vívódására koncentrálva vezet végig bennünket a házasság szétesésének különböző fázisain a rendező, Seydoux pedig csípőből kirázza az összetett feladatot, hogy megmutassa, hogyan lehet visszafordíthatatlanul csalódni valakiben, és közben mégis tovább szeretni őt. Míg először a nézővel együtt a félreértésben bízik, később már csak abban reménykedik, hogy férjéről kiderül, csak a munkájához volt szüksége a fájlokra.
Ahogyan a Fűzőben, most is megmutatja Kreutzer, mennyire tehetségesen épít fel helyzeteket és karaktereket apró, hétköznapi nüanszokból. A film egyik jelenetében Philip anyja utalgat a pár anyagi helyzetére, érzékeltetve, hogy a férfinak nem lett volna sem ereje, sem lehetősége felvállalni, hogy lényegében nem tudja előteremteni egzisztenciájukat. Egy másik jelenetben a felajzott férfira nyit rá a felesége, de sem Lucy, sem a néző számára nem világos, milyen albumot vagy magazint is nézegetett szülei vendégszobája magányában, és a sejtetés itt is hatásosabb minden kimondott szónál.
Máshol túl élesek és egyértelműek a karakterek, mint Lucy Catherine Deneuve által alakított anyja. A kimért asszony egyszerre hívja elő Lucyből az ellenszegülést, ugyanakkor képes pillanatokra megadni neki az áhított otthonosság és feltétlen anyai szeretet illúzióját. Lucy zenei karrierje a lázadás motívumaként jelenik meg férfiak által szerzett dalokat ír át a maga zenei kifejezésmódjára. Ám bármennyire is lírainak szánja Kreutzer az ezt szemléltető jeleneteket, a Fűzőhöz hasonlóan itt is inkább gyengíti és didaktikussá teszi a mondandót a Lucy belső világát kihangosító zenei forma. Egy női művész számára a gyerekvállalásnál csak a vidékre költözés nagyobb csapda – ez a mondat Deneuve szájából hangzik el, kijelölve a Lucy köré záródó világ határait. Végleg elveszíti a gyereke apját, akivel közös otthonban próbált elmenekülni a világ zajától, és most, hogy a közös jövő képe örökre elveszik, már csak több-kevesebb sikerrel tudja feloldani érzéseit a művészetben.
Lucynek nincs hova fordulnia a kétségeivel, és a történet másik szálán az ügyet kezelő nyomozónő, Elsa (Jella Haase) is csapdában van: demens apjáról próbál gondoskodni, az idős férfi viszont a fizikai és érzelmi bántalmazás változatos formáival igyekszik elűzni maga mellől a felfogadott ápolókat és saját családtagjait. Másfajta szorításban vannak Kreutzer hősnői, mint az önmagát erővel kínzó, fűzőbe szorított Erzsébet, de az üzenet ugyanaz: értetlen, akaratgyenge férfiak teremtenek számukra olyan élethelyzetet, amit sem elbírni, sem elhagyni nem lehet.
Az érzelmi bántalmazás is lehet olyan kínzó, mint egy bűncselekmény lelki terhe
Gil (Monia Chokri) életében hasonló dilemma rajzolódik ki. Bármennyire hitt az általa szeretett férfi jóságában és szerelmében, az kegyetlen játékot játszik vele kapcsolatuk kezdetétől. Géraldine Nakache filmjének (Si tu penses bien – Think Good) visszatérő helyszíne a mikve, ahol hősnője rituálisan mossa le magáról azt, ami szerelme, a zsidó vallású Jacques (Niels Schneider) számára nemkívánatos.
A film nyitójelenete lépésről lépésre vezet végig bennünket azon, ahogyan Gil a fürdő vízében való elmerülésre készül: az utolsó homokszemet is kiszedi körme alól, hosszan és elmerülten tisztítja le magát, végül boldog várakozással siet haza, hogy a férjével együtt lehessen. Gil és Jacques kapcsolata hosszú évek óta tart, és mint a Gentle Monster házaspárja, ők is veszélyes elvonultságban élnek – nem véletlenül. Jacques számára kényelmes, ha minél kevesebb figyelő tekintet kíséri hétköznapi életüket. A magányos feladat, hogy kislányukat nevelje, teljes egészében a filmiparban dolgozó Gilre hárul, és a történet első felében követjük a szélmalomharcot, amit karrierje megtartásáért vív.
A filmezés nem neked való, ha a férjed éjjel-nappal dolgozik, látja be Gil, egyelőre maga előtt is titkolva, hogy sokkal nagyobb a baj annál, mint hogy a férje nem hagyja, hogy dolgozzon. Jacques mintaszerű érzelmi bántalmazó, az agresszív nárcisztikus megnyilvánulások és a gázlángozás jelenti a fő eszköztárát. A mézeshetek boldogságát lelki megsemmisítéssel, majd bocsánatért esedezéssel váltogatja, így igyekszik az őrületbe kergetni hűséges feleségét.
Nakache filmje a fürdőben körmét tisztító asszony képeivel indul és a rendőrségre belépő Gillel zárul, közte pedig ott van a házasság történetét jelentő hajmeresztő érzelmi hullámvasút összes fázisa. A nőnek a megfelelés vágyától a felismerésen át kell eljutnia oda, hogy megvédje saját magát. A film pátosztól mentesen, borzongatóan éles és pontos dialógusokon, helyzeteken keresztül tárja elénka mérgező szerelmi kapcsolat dinamikáját, Monia Chokri arcán pedig ott van a bántalmazott feleség összes naivitása, reménye és összetört álma. Vele érzünk, amikor a feldühödött apa őrjöngve rángatja magával rémülten ordító gyereküket és próbálja ellehetetleníteni felesége pillanatnyi felhőtlen boldogságát. Vele bocsátunk meg, egy darabig el is hisszük, hogy van értelme bízni az újrakezdésben. A Think Good így teszi átélhetővé a bántalmazás dinamikáját.
A bántalmazás képei
Kreutzer és Nakache filmjében is látványosak a képek, amelyeket a bántalmazást elkövető férfiak saját feleségükről rögzítenek. Philip dokumentumfilmesként időről időre örömmel, udvarolva filmezi és fényképezi gyönyörű feleségét, ami kapcsolatukban az intimitást készíti elő és a valóságos és kölcsönös érzések bizonyítéka, az érzéseké, amik bármilyen erősek is, nem tudják semmissé tenni a Philip által elkövetett bűncselekményt.
Jacques képei teljesen más jellegűek, egy jóval konvencionálisabb történetben egy fekete-fehér döntést készítenek elő. Gil még újszülött kisbabájukkal, egyedül tölti otthon a napokat hatalmas házukban, amikor a férfi egy nap azzal vádolja meg, hogy folyton kialvatlan, ezért nem tud felelősen gondoskodni a gyerekről. Biztonsági kamerákat helyez el a ház különböző pontjain, a porcelánok és különböző személyes tárgyak közé elrejtve, hogy bárhonnan meg tudja figyelni, hogyan tölti a napokat az ezután értelemszerűen hibát hibára halmozó Gil. A házastársak közötti bizalmatlanság jelzőtáblái ezek a kamerák, és a kritikus pillanatokban Nakache megmutatja, miként fest a távolról figyelő Jacques monitorján, a figyelőrendszer osztott képmezőjében az idillinek látszó családi otthon. Képek a szörnyeteg ketrecébe zárt, vergődő nőről, aki minden erejével próbálja fenntartani egy tökéletes élet látszatát.
