Egy rövidfilm megvalósításához a jó forgatókönyv mellett olyan partnerekre is szükség lehet, akik új szakmai kapcsolatokat, finanszírozási lehetőségeket és kreatív energiákat hoznak a projektbe. Ebben segít a Euro Connection: a Clermont-Ferrand-i rövidfilmfesztivál koprodukciós fóruma az európai producereket, forgalmazókat és finanszírozókat köti össze a tehetséges rendezőkkel – 2027 februárjában már tizenkilencedik alkalommal.

A kiválasztott projekteket decemberben online forgatókönyv-konzultációk segítik. Februárban Clermont-Ferrandban folytatódik a program, ahol pitchfelkészítő workshopon vesznek részt az alkotók, a prezentációk után pedig koprodukciós találkozók kínálnak esélyt arra, hogy új finanszírozási lehetőségeket és kreatív partnereket találjanak projektükhöz.


Dezső Bálint prezentálja Marcival minden rendben
című filmtervét a Friss Hús pitchfórumán. Kép forrása: Friss Hús Budapest


A Friss Hús fesztivál a Euro Connection magyarországi partnereként fogadja és értékeli a pályázatokat. Az előválogatást az európai zsűri döntése követi, tehát a magyar jelölés után a nemzetközi válogatásban dől el, mely projektek mutatkozhatnak be Franciaországban.

A fórum korábbi magyar projektjei között találjuk Simonyi Balázs Indián című filmtervét, amelyet 2015-ben választottak be a programba.

Dezső Bálint Marcival minden rendben című projektje 2024-ben jutott el a Euro Connectionre. A filmterv előzőleg a Friss Hús pitchfórumán nyerte el a Lovas Nándor-díjat.

Heim Vilmos Purity című filmterve egy vízilabdacsapat önpusztító győzni akarásáról szól, és 2026-ban mutatkozhatott be a szakmai közönség előtt.

Most újabb magyar filmtervek előtt nyílik meg ez a lehetőség. A 2027-es rövidfilmes felhívásra olyan projekttel lehet jelentkezni, amely:

● élőszereplős rövidfilm, animáció vagy kreatív dokumentumfilm, legfeljebb 30 perces tervezett hosszal;
● a résztvevő országok valamelyikében bejegyzett produkciós cégen keresztül pályázik;
● már rendelkezik külső forrásból biztosított részleges finanszírozással;
● nemzetközi koprodukcióban kíván megvalósulni;
● forgatása vagy gyártása legkorábban 2027 júniusában kezdődik.

A külső finanszírozásnál nincs előírt minimumösszeg vagy százalékos arány. Saját forrás, természetbeni hozzájárulás nem számolható el meglévő finanszírozásként. Cégenként egy projekt nevezhető; a kiválasztott producernek személyesen kell részt vennie a programban.

A kiválasztott alkotók 160 eurós utazási hozzájárulást, négy éjszaka szállást, étkezést és fesztivál-, illetve marketakkreditációt kapnak európa legrangosabb rövidfilmfesztiválján.

Jelentkezési határidő: 2026. október 20.

A magyar pályázatokat a veronika@frisshusbudapest.com címre várják. További részletek az Euro Connection-ről a Friss Hús honlapján.

 

Címlapfotó: Életkép a Clermont-Ferrand-i rövidfilmfesztiválról. Kép forrása: directorsnotes.com