filmhu:Fiatal színészként együtt dolgozott Jancsó Miklóssal. Hogyan emlékszik rá?

Nyikita Mihalkov: Csodálatos idők voltak azok! Azt hiszem '65-ben forgattunk együtt, a Csillagosok és katonákat (a film valójában 1967-ben készült el – K.L.) Ő egy zseni. A barátom volt. Elsőként tárta fel előttem egy teljesen új filmnyelv világát, ami fantasztikus felfedezésként hatott rám. Gyökeresen különböző színészi munkát kívánt tőlem, mint amit addig csináltam. Nehezen szoktam hozzá, hogy hosszú beállításokban játsszam. Ma is a mesteremnek tekintem, és köszönettel tartozom neki ezért a kalandért.

filmhu: Az utóbbi években többször is találkozott Jancsóval.

Ny. M.: Két éve itt, a Moszkvai Filmfesztiválon szenteltünk neki egy retrospektív sorozatot, de előtte ellátogattam Budapestre a 80. születésnapjára. Még mindig olyan, mint egy „bébi”. Láttam az új filmjét: egy fiatal ember alkotása.

filmhu:Rendezői pályafutásával párhuzamosan később is vállalt színészi feladatokat. Mely szerepei a legkedvesebbek? 

Ny. M.: Eleinte csak boldog, lelkes fickó voltam a többiek között. Mindannyian úgy játszottunk, hogy nem is igazán tudtuk, mi megy végbe bennünk. Idővel sokkal profibb lettem. Kedves emlékek fűznek ahhoz a szerepben, amelyet fivérem, Andrej Koncsalovszkij filmjében, a Sziberiádában játszottam. Természetesen a Csalóka napfényben is nagy öröm volt a lányommal Nadia-val szerepelni. De azt hiszem a legnagyobb élvezetet III. Sándor cár megformálása jelentette számomra A szibériai borbélyban.

filmhu:Felmerültek a találgatások, hogy folytatni fogja a Csalóka napfényt.

Ny. M.: Valóban tervezem, de ha minden rendben megy, a filmet akkor is csak a jövő év után tudom befejezni. Egy másik aktuális tervem a híres diplomatáról, Alekszandr Gribojedovról szól (1829-ben, Teheránban lincselte meg az orosz követségre támadó tüntető tömeg – A szerk.), aki az örmény-azerbajdzsán megbékélésnek áldozta életét és az örmények befogadását, letelepedésük lehetővé tételét próbálta elérni. Már a nyár előtt elkezdtük volna a forgatást, de az örmények és azerbajdzsánok közötti konfliktus kiújulása megakadályozta a munkánkat.  Nem akartunk a stábbal odamenni és hasonló tragikus sorsa jutni, mint filmünk főszereplője. Május végén azonban olyan jelek mutatkoztak, hogy újra éleszthetjük az egész tervet.

filmhu: Hogyan látja az orosz film helyzetét?

Ny. M.: Ha a mai filmalkotók az orosz kulturális tradíciókból és történelemből indulnának ki, amelyek már generációk sorát érintették meg, akkor a  nemzeti identitásunk, az önmagunkról alkotott képünk magától kialakulna. A baj az, hogy a rendezőinket egyáltalán nem érdekli a kultúra! Ma már mindenféle filmhez hozzáférhetnek, mindenféle információt megkaphatnak, de ebből csak az sül ki, hogy a gyors vágásokhoz, a videóklipek stílusához kezdenek vonzódni. Az meg nem ad nekik időt arra, hogy magukba nézzenek. Mert ugye megtalálhatjuk az Interneten az Anna Karenina rövid szinopszisát, ami azt mondja, hogy volt egyszer egy asszony, aki megcsalta a férjét egy jóképű katonatiszttel, majd a vonat alá ugorva öngyilkos lett - de hát ez a Tolsztoj-regény művészi erejének a közelébe sem ér. Időt kell szentelnünk arra, hogy a tükörbe nézzünk, és megvizsgáljuk magunkat. Elsajátíthatjuk például a regényírás különböző módszereit és teóriáit, de ha nincs miről írnunk, akkor minek az egész, úgyis csak másokat fogunk másolni! Túl sok ember tudja, hogyan kell filmet csinálni, de kevesen, hogy mit is kell elmondani azokkal az eszközökkel. Nemrég megnéztem az unokaöcsém, Igor Koncsalovszkij nagyon profin elkészített filmjét. A technikai megoldások feléről fogalmam sem volt, hogyan csinálta. Miután ezekről kifaggattam, a következő kérdést tettem fel: és miért is csináltad a filmet? Erre már azonban nem tudott felelni. Azt hiszem nemcsak orosz problémával állunk szemben, hanem a világ filmművészetének dilemmájával. Mindezt jól tükrözi Peter Greenaway új filmje, a Tulse Luper bőröndjei, ami egy jól irányzott csapás az elménkre. Bergman egyszer azt mondta, hogy művészet az, ami pontosan a szívre, a lélekre céloz, és eltalálja, anélkül, hogy köztes gondolatokat keltene a néző intellektusában.

filmhu: Az orosz kultúrában mindig is központi szerepet játszott a metafizika jelenléte, Isten, halál, túlvilági élet kérdései – akárcsak az Ön gondolkodásában.

Ny. M.: Vaszilij Vaszilijevics Rjazanov nagyon találóan fogalmazta ezt meg: „egy ember mindenféle hit nélkül nem érdekes számomra.” Ez az aforizma --természetesen nem csak az ortodox vallásra gondolok  -- az egész orosz kultúrára is érvényes. Vallásokról beszélek, többes számban. Úgy érzem, a spirituális dolgok minden orosz embernek fontosak, még akkor is, ha az illető nincs egészen pontosan tisztában ezzel. Ha megnézzük Tolsztoj, Dosztojevszkij vagy Csehov bármelyik művét, még ha nem is nyíltan vallásos témákról szólnak, a metafizikus hit ott munkál bennünk. Ahogy mindezt az orosz filmre vonatkoztatva sem feltétlenül vallásos filmekkel találkozunk. Egyszer sajtótájékoztatót tartottam valahol Oroszországban, egy vidéki városban. Az első sorban ült egy férfi meglehetősen fájdalmas arckifejezéssel. Látszott rajta, hogy nagyon ideges, és egyáltalán nem tetszenek neki a spirituális gondolataim. A konferencia után odajött hozzám és azt mondta: „nézze, nem iszom, nem dohányzom, sosem csaltam meg a feleségem, nem loptam semmit, nem tanúskodtam hamisan. De nem hiszek Istenben. Akkor hát nem vagyok érdekes az Ön szemében?” Mire azt feleltem: „Nem!” Engem is meglepett a szó, amit kimondtam. Mert ahogy elképzelem, hogy egy ilyen sosem vétkező emberrel kell egy kupéban ülnöm a vonaton Moszkvától egészen Vlagyivosztokig, dacára annak, hogy egy makulátlan jellem, egy árva szót sem tudnék váltani vele. Unalmamban inkább hasba szúrnám magam.

filmhu:Nemcsak filmkészítő, de az orosz filmipar számtalan tisztséget betöltő prominens alakja, sőt családfő. Honnan szerzi az energiát, ami hajtja?

Ny. M.: A hitemből.