Igen, a Horváth Lili színésznővel való névegyezés miatt.
Nem szoktad még megszokásból odaírni a H-t?
Hivatalosan nem változtattam meg a nevem, csak a nyilvánosság előtt szerepelek H nélkül – gyorsan megszoktam, már zavar is, ha egy újságban véletlenül ott a H. Horváth Lilit zavarta a névegyezés, már régóta adósa voltam azzal, hogy valamit változtassak. Közhely, hogy a név milyen fontos része az identitásnak, de igaz. Nem valami különleges név ez a Horváth, de engem így hívnak – vannak szebb nevek a családban, amelyeket felvehettem volna, de egyszerűen nem bírtam magam odaképzelni egy új név mögé. Addig halogattam a dolgot, míg véglegesíteni kellett a Felkészülés végefőcímét, és akkor lett Stork Natasának ez az ötlete, hogy huszárvágással szabaduljak meg a H-tól. Ezzel így rendben vagyok, és külön öröm, hogy Natasa lett a keresztanyám.
A korábbi munkáidhoz képest is extra hosszú lett a filmed címe. Láttam, hogy egy lakásszínház címéből kölcsönöztétek. Az a darab is hasonló témával foglalkozott?
Egy 1972-ben készült előadásról van szó, amelyet Halász Péterék művészcsoportja hozott létre, és összesen kétszer játszották a Dohány utcai lakásszínházban. Annyi tematikus közösség van talán a filmünk és az előadás között, hogy ott is volt szó az igazság kereséséről, illetve arról, hogy mi látszik belőlünk, és mi az, amit elrejtünk. De félve mondom ezeket, hiszen nem láttam az ő munkájukat, csak nézői beszámolókra és fotókra támaszkodom. A címet önmagáért találtam elragadónak – sok évvel ezelőtt egy művészeti albumban találkoztam vele, és mikor megírtam ezt a történetet, eszembe jutott, hiszen mintha a rövid összefoglalója lenne a filmünknek. Akkor utánanéztem Halászék előadásának, és elkértük a cím felhasználási jogát.
A Szerdai gyereket Törőcsik Franciskára írtad, végül Vecsei Kinga játszotta el. A Felkészülés főszerepét már a Natasára írtad? Vagy ez is egy későbbi döntés volt?
Mikor a Felkészülést írtam, nem volt a fejemben konkrét színésznő. Illetve néha nagy segítség egy-egy jelenet megírásakor, ha valakit oda tudok képzelni – ebben az esetben külföldi színésznőkre gondoltam, ha elakadtam. Natasa csak akkor jött a képbe, mikor már kész volt a forgatókönyv.
Amit elképzeltél, azt beteljesítette a Natasa, vagy közösen formáltátok a karakterét?
A próbafelvételek alapján bele tudtam képzelni Natasába Vizy Mártát. De egy komoly, közös út volt, míg valóban eljutottunk a karakterig. Hogy mást ne mondjak, Márta pár évvel idősebb Natasánál. Kísérleteztünk mindenfélével: hogyan tudnánk erre rásegíteni sminkkel, hajjal, jelmezzel. De végül is arra jutottunk, hogy az érettséget elsősorban belülről kell megcsinálni. A Velencei Filmfesztiválon aztán többeknek is leesett az álla, mikor meglátták, milyen fiatal Natasa a való életben – ennek mindketten nagyon örültünk, hiszen a mi munkánkban nagyon ritka az ilyen kézzelfogható eredmény.
Az egész film hangulata nagyon intim, hogyan zajlott a próbafolyamat?
Egyrészt a film jeleneteit próbáltuk Natasával és a partnereivel. Ezzel párhuzamosan Natasával és Maly Robi operatőrrel sok időt töltöttünk hármasban egy kicsi kamerával. Márta karakterének a legapróbb részleteit próbáltuk meg kidolgozni: hogyan jár, hogyan néz bele egy tükörbe, hogyan szól bele egy telefonba, hogy nyit ki egy ajtót, ilyen kis dolgokat próbálgattunk. Végül pár nappal a forgatás előtt, az utolsó ruhapróbán éreztem azt, hogy megérkeztünk, itt van Dr. Vizy Márta.
Bodó Viktort csodálatos volt újra filmben látni, őt győzködni kellett?
Nem kellett győzködni. Nekem annyira fontos volt ez a munka, hogy nem is tudtam volna elképzelni hozzá senki olyan társat, aki számára nem fontos, akin nem érzek nagy munkakedvet. Viktor valóban jó pár megkeresést visszautasított korábban, hosszú ideig nem akart játszani. Megtisztelő, hogy a mi filmünket elvállalta, és az első perctől fogva nagyon odaadóan dolgozott. Nem emlékszem egyetlen olyan pillanatra sem, ahol mi mi mint két rendező egymásnak feszültünk volna – azt hiszem, egyikünk sem érezte szükségét annak, hogy az erejét fitogtassa, mindkettőnket jobban izgatott a valódi feladat. Én amúgy sem úgy dolgozom a színészekkel, mint a szolgákkal, nem ijedek meg attól, ha vannak saját gondolataik. Azt, hogy Viktor egyébként nagyszerű színházrendező nemzetközi karrierrel, hogy komoly intellektus, tudatosan használtuk az általa játszott karakter felépítésénél, hiszen az agysebész Drexler János sem éppen akárki. Az pedig, hogy Viktor annak idején tanította Natasát az egyetemen, és így már volt köztük egy létező viszony, szintén használható volt a filmben: volt valami jóféle zavar, érdeklődés egymás iránt a távolból, ami megfelelő kiindulópont volt Márta és Drexler kapcsolatának ábrázolásához.
A film közben azon gondolkodtam, hogy vajon milyen élete lehetett ennek a nőnek Amerikában? Próbáltam őt elképzelni egy amerikai kórházban, életben. Milyen mélységben dolgoztad ki a múltját?
Elég részletesen – hiszek abban, hogy a háttértörténet ismerete, ha csak foszlányokban jelenik is meg a filmben, elengedhetetlen ahhoz, hogy egy figura életre keljen. Sokat beszélgettünk erről Natasával. Mártának ahhoz, hogy azon a belső úton végig tudjon menni, amiről a film tulajdonképpen szól, egyedül kell lennie. Olyan karaktert kellett tehát létrehoznunk, aki számára az egyedüllét nem szokatlan vagy riasztó, inkább egy gazdag belső világot eredményez. Olyan múltat építettünk fel a számára, amiből mindez következni tud.
Orvosokkal, sebészekkel hogyan zajlott a közös munka?
Már a forgatókönyvírás során megismerkedtem Dr. Vitanovics Dusán idegsebésszel, aki amatőrszereplőként a főgonoszt játszotta a Tiszta szívvel-ben, de szerepelt a Napszálltában és Fliegauf Bence korai filmjeiben is. Tilla mutatott be neki – Dusán aztán végigkísért az egész filmen, felbecsülhetetlen segítséget nyújtott ahhoz, hogy ez ne egyszerűen attól legyen egy orvosi közegben játszódó film, hogy kórházban forgatunk, és fehér köpenyt adunk a színészekre; arra törekedtünk, hogy valóban hihető orvosok legyenek. Szerencsére Natasában és Viktorban megvolt ugyanez az igény a szerepben való elmélyülésre. Tehát nem arról volt szó, hogy benéztünk egy agyműtétre, outsiderként rémüldöztünk egy sort, aztán úgy éreztük, hogy fel vagyunk készülve. Jó sok időt töltöttünk az Országos Idegtudományi Intézetben, a technikai részleteken túl megpróbáltunk valamit magából az orvosi létből megérteni. Abból, hogy hogyan zajlik ott egy munkanap, hogy miről beszélnek egymás között. És fel kellett fognunk, hogy ezek az emberek, akik számunkra felfoghatatlan dolgokat visznek véghez: oda nyúlnak be a két kezükkel, ahol az emberek gondolatai, érzései vannak, és ott képesek megszerelni dolgokat – hogy ők amúgy ugyanúgy reggeliznek, rosszul alszanak vagy szerelmesek lesznek, műtét után meg leveszik a köpenyt és hazamennek.
A fejlett Amerikából Márta visszaérkezik a magyar egészségügybe, megtapasztalja a hierarchiát, a lekezelést. Volt benned kritikus szemlélet a magyar kórházakkal szemben?
Volt. Van sok személyes tapasztalatom ez ügyben – de őszintén, kinek nincs? Nekem talán több, mint a kortársaim többségének, tizensok éve van egy nagy betegség a családban. Már többször múlt egy hajszálon az élet kizárólag az egészségügyi rendszer hibái miatt. Ugyanakkor az évek során sok egészen fantasztikus orvossal és ápolóval is találkoztunk. Ez a kettősség jelenik meg a filmben is.
Mi volt az első dolog, amiből kiindultál a történet írásakor? Mi volt a magja?
A jelenet a parkolóban, amikor nem ismeri meg a nőt a férfi. A részletek akkor még nem voltak meg, az sem, hogy pontosan kik ők, csak annyi jutott eszembe, hogy egy nő szerelmesen megérkezik egy férfihoz, és a férfi azt mondja, hogy most látom önt életemben először. Onnantól megbillen a valóság és nekünk kell eldönteni a nővel együtt, hogy igazából mi is történhetett közöttük – már ha egyáltalán történt valami.
Az írás közben változott benned a szerelemhez való viszonyod? Kérdeztél másokat, hogy ők hogyan élték meg a nagy szerelmet?
Inkább az volt, hogy már a forgatókönyv olvasásakor sokan a szívükhöz kaptak, hogy velük ez valamilyen formában megtörtént. Nyilván nem olyan extrém körülmények között, mint Vizy Mártával. A filmünk a szerelem beteljesedése előtti időszakban játszódik: akkor, amikor egy csomó mindent belevetítünk a másikba, ami inkább rólunk szól, mint őróla. És ennek alapján értelmezzük az általa adott jeleket, és adunk mi is jeleket. Amikor létrejön a valódi együttlét, feladat szinkronba hozni a valódi embert az elképzelt alakkal – de ez a folyamat már nem a mi filmünk tárgya. Érdekes tapasztalat, hogy a film vége kicsit úgy működik, mint egy pszichológiai teszt: a néző lelki alkatától, állapotától függően ki happy endnek, ki szorongató befejezésnek értelmezi. Azt hiszem, sokak saját élményanyagát megpiszkálja a film.
Amikor kijött az előzetes, először Cristian Petzold filmjei jutottak eszembe, azokban is egy misztikus csavarral van bemutatva a valóság. Voltak filmes előképek a fejedben?
A Szédülést néztük, Truffaut Adėle H-ját, Kieslowski munkáit, például a Veronika kettős életét, meg az Utolsó tangó Párizsban-t. Örülök, hogy Christian Petzoldot mondod, nem ismerem őt személyesen, de amikor látom a filmjeit, már többször éreztem, hogy ez vagy az a gondolat nekem is eszembe juthatott volna.
Lesz itthon 35mm-es kópiáról vetítés?
Sajnos nem, nincs kópia. Csak kevés moziban tudnak már filmszalagról vetíteni, szerencsére a dcp-n is átüt azért, hogy celluloidra forgattunk. Ennek a rejtélyes történetnek a világához szükségünk volt arra a titokra, amit a filmes nyersanyag eleve hordoz, és ami a videóból hiányzik.
Milyen a viszonyod a budapesti hidakhoz?
Büszkén imádom őket, ahogy minden budapesti. Hogy melyik a kedvencem? Ezen utoljára gyerekkoromban gondolkoztam, akkor a Lánchíd volt, ahogy most a kislányomnak is. A filmbe viszont több okból is a Szabadság híd került. Egyrészt egy klasszikus, fenséges hídról van szó, másrészt a neve se volt közömbös – egy híd eleve szimbólum, és ha még szabadság is... A szövegben is többször elhangzik a neve, többet jelent, mintha a Margitot mondogatnánk. Később, mikor már forgattunk, egy csomó döntés következett abból, hogy ez a híd lett. A zöld szín például emiatt kezdett el hangsúlyosan megjelenni a filmben: jelmezben, világításban, díszletben, ha nem is nem tolakodó módon.
Velencében ti is kiálltatok az SZFE-ért, és adtatok interjúkat is, ott is beszéltetek az egyetem helyzetéről?
Rákérdeztek, igen, és mondták, hogy milyen szimpatikus a kiállásunk, de azért egy ilyen gesztus igazán itthon jelent sokat.
Horvát Lili és Stork Natasa velencei kiállása az SZFE-ért
Mi a következő terved? Sorozatot szívesen csinálnál?
Szívesen, igen, de csak ha nagyon érdekel a történet. Nyáron elkezdtem a következő filmtervemen dolgozni, az most nagyon izgat. Ha megmarad az a bizonyosság, amit a Felkészüléssel kapcsolatban az elejétől fogva éreztem, akkor hamarosan pályázni fogunk vele.
Mit láttál utoljára ami tetszett?
Sok filmet pótoltam a karantén alatt – legálisan szeretek filmet nézni, úgyhogy nagyon örültem a Cinegónak, ahol sok olyan filmet tudtam megnézni, amiről az elmúlt egy-két évben lemaradtam a moziban. A Bolti tolvajok például nagyon tetszett. Az elején azt hittem, hogy ja, ez egy ilyen nehéz sorsú emberekről szóló film, lopkodnak a megélhetésért a gyerekek, ezt már ismerem, aztán kiderült, hogy teljesen másra megy ki a dolog. Nagyon intelligens film, és közben nagyon szép is.
A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre jelenleg is látható a mozik műsorán.
