A történet szintjén egy kapcsolat mindennapjait követjük, nagyjából két szereplővel, egyetlen helyszínen. Két nőről van szó és egy komplex szerepjátékokkal fűszerezett szado-mazo kapcsolatról, ami picit nyilván az ösztönös voyerizmust és előítéleteket piszkálgató provokáció, másrészt a film így sokkal érdekfeszítőbb és komplexebb témákat pendíthet meg a vágy és hatalom, illetve a nőiség témakörében. Ebben a kapcsolatban ugyanis hamar elmosódnak a határok, ki dominál és ki kerül alávetett helyzetbe, avagy kinek mi a szerepe és mennyiben hajlandó feladni önmagát a másik élvezetéért. A beleegyezés kérdése, ami az elmúlt években újra a viták kereszttüzébe került, itt gyönyörűen körbe lett járva.
Chiara D'Anna és Sidse Babett Knudsen / Forrás: Mozinet
Strickland filmjében a vágy egyszerre vonzó és taszító erő. Cynthia és Evelyn akarják egymást, de máshogyan, mint a másik. A szerelem jegyében azonban ezt elfogadják és megpróbálnak közös nevezőt találni, ez pedig folyamatos odafigyelést és kommunikációt igényel, amit a The Duke of Burgundy az újra és újra visszatérő repetitív jeleneteken keresztül remekül megragad. A rendező legnagyobb bravúrja, hogy ezt az erős erotikus vágyat rendkívül érzéki módon adja vissza úgy, hogy nincs szüksége explicit szexualitásra. A film apróbb kultuszának forrása pontosan ebből a rétegből fakad, Strickland ugyanis a finom hangkulisszával, csodálatos fényekkel és a legkülönfélébb, aprólékosan megjelenített textúrákkal valami egészen különleges atmoszférát teremt, ami egyszerre álomszerű, éteri és szexi.
Ha a filmtörténet oldaláról akarjuk megfogni, Buñuel és Jess Franco találkoznak itt Chabrol vagy Fassbinder munkáival, de felsejlenek az olasz giallók és persze Makk és Huszárik alapfilmjei. Strickland már csak ezért is kiérdemelné a tiszteletbeli magyar címet. A Sopronban és környékén forgatott filmben ráadásul nemcsak sok magyar szakember dolgozott, de ott lüktet benne a hetvenes évek első felének szecessziós-tudatfilmes magyar szerzői vonulata is. Különösen a Szinbád összetéveszthetetlenül közép-európai világ, ami a The Duke of Burgundy egyik igen fontos esztétikai alapköve.
Forrás: Mozinet
Strickland persze sok irányból inspirálódik és éppen így képes valami időn kívül, a szürreáliával is kacérkodó világot teremteni. Cynthia és Evelyn szerelme és szexualitása persze nagyon is komoly és drámai, de ebben a környezetben univerzálissá válik. Sőt, a dolog egy másik szinten is működik, hiszen az őszi napfényben fürdő selymek és csipkék birodalma organikus összhangban van Evelyn fantáziájával. Ebben a világban ráadásul nincsenek férfiak, avagy férfi tekintet sem, a The Duke of Burgundy terei így tisztán feminin helyszínek. A pszichologizáló szexuális mélyfúrást Strickland ráadásul finom humorral oldja, néha egyenesen rájátszva a nézők témával kapcsolatos prüdériájára.
Mindez paradox módon kimondottan frissnek hat a nyitottságot és elfogadást szélsőséges irányokba torzító woke korában, hiszen egyrészt játékosan viszonyul a kérdéshez, másrészt nem rág semmit a néző szájába. A The Duke of Burgundy világában minden természetesen történik és a két nőnek nem kell semmit explicit módon, kiáltványokat idéző mesterkélt módokon megfogalmaznia. A beleegyezés, az önismeret és az (ön)elfogadás drámái két ember között zajlanak, a nemi identitásuk nem határozza meg őket és csak annyiban fontos, amennyire a köztük lévő viszonyt dinamizálja. Ennek remek központi allegóriája a lepkegyűjtés (innen a cím is, ami egy különösen szép sárga-fekete fajtára utal), a vágyat ugyanis meg lehet próbálni leszögezni, mikroszkóp alá tenni vagy mindenféle módszerekkel rendszerezni, de az igazi szépsége éppen abban rejlik, hogy szabadon szárnyal.
Forrás: Mozinet
A The Duke of Burgundy gyönyörű és erőteljes, de egyáltalán nem könnyű darab, ugyanis belehelyezkedést és odafigyelést kér a nézőtől. Ebben a világba bele kell merülni, át kell érezni, el kell veszni benne. Az elmúlt évtizedben ez is nehezebb lett, egyre kevesebbszer és egyre nehezebben vagyunk képesek akár csak száz percre átadni magunkat valami másnak, ha nem erőteljes és azonnali ingerekkel bombáznak. Mindez nyilván szorosan összefügg a tolerancia és a másikra figyelés, illetve úgy általában az intimitás és szexualitás riasztó deficitjével, de a szépséggel kapcsolatos ingerküszöb is negatív irányba változott. Peter Strickland filmjét már csak ezért is érdemes újra elővenni, mert az izgalmas és sokrétű kapcsolati evolúción túl a különleges filmnyelvével is az érzékiségünk és vágyaink törékenységéről mesél.
