Tomáš Hrubý: Az önmagát a rendszer és a szovjet megszállás elleni tiltakozásként felgyújtó egyetemista, Jan Palach története mindeki számára ismert Csehországban, mégsem született eddig egyetlen film sem róla. Mi ezt az űrt szerettük volna betölteni, a hiányt pótolni.
Stěpán Hulík: A prágai Károly Egyetemen tanultam filmtörténetet és -elméletet, majd ezután kerültem át a Filmművészetire (FAMU) forgatókönyvírás és dramaturgia szakra. Az iskolákban töltött évek során megtanultam, a tények nagyon fontosak, az elszántság úgyszintén. Talán emiatt is, Jan Palach karaktere évek óta foglalkoztatott, szinte teljesen a bűvkörébe kerített, bár be kell vallanom, féltem is tőle. Számomra mindig félelmetesnek tűnt egy ideológiákkal foglalkozó film ötlete, olyané, amely történelmi eseményeket próbál elmesélni, különösen, ha mindez nem is annyira régmúlt. Jan Palach esetében is elég riasztónak hatott mindez: hogyan mutassam be azt hihetően, ahogy az ideológia legyőzi az érzelmeket, megtörténhet-e ez egyáltalán. Miként ábrázoljam Palach anyjának vagy a bátyjának a karakterét, mit fognak szólni a ma élő családtagok...Végül azonban annyira fontosnak tartottam, hogy megírjam a történetet; nem tehettem mást, legyőztem a félelmeim.
Tomáš Hrubý és Stěpán Hulík, a sorozat alkotói, fotó: Szalkai Réka
filmhu: Hogyan került Agnieszka Holland valamint az HBO a képbe?
Stěpán Hulík: Megírtam a könyvet, de már éppen kezdtem feladni az egészet, abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán forgatókönyvíró szeretnék lenni, amikor a FAMU körein belül megtaláltam a megfelelő producer párost, Tomáš Hrubýt és Pavla Kubečkovát. Innentől fogva együtt kerestük a filmhez a megfelelő rendezőt, de a csehek között nem igen találtuk az igazit.
Tomáš Hrubý: Ekkor az jutott eszünkbe, fontos-e egyáltalán, hogy cseh legyen a rendező: és így ugrott be Agnieszka Holland neve. Mindannyian nagy rajongói vagyunk, Stěpán különösen a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli filmjeinek, Pavla és jómagam pedig a tévés alkotásainak. Azt is tudtuk, hogy filmes tanulmányait Prágában végezte, és személyesen is kötődik a témához, hiszen rövid ideig bár, de ő is volt börtönben a cseh történelem e sokat vitatott időszakában. Vele pedig már könnyebb volt az HBO-t is megkeresni, akik velünk együtt szintén sokra tartják Agnieszka munkásságát, illetve maga a történet iránt is elkötelezettnek tűntek. A forgatás során rengeteg támogatást kaptunk tőlük, és így teljes művészi szabadsággal, kompromisszumok nélkül forgathattuk le a filmsorozatot.
filmhu: Agnieszka Holland azonnal igent mondott az Olthatatlanra?
Tomáš Hrubý: Mondhatni igen. A könyv elolvasása után szinte rögtön fogadott minket. Nagyon pozitív volt, és ezt annak is köszönhetjük; ahogy Agnieszka maga is többször kifejtette, az akkori cseh események az egész életét, gondolkodásmódját megváltoztatták, ezért sem hagyhatta ki ezt a filmet. Ugyanakkor később azt is hozzáfűzte: az egyetlen alkalom, amikor egy kicsit megrökönyödött velünk kapcsolatban az az volt, amikor először ajtót nyitott nekünk, mert addig biztos volt benne, hogy aki a könyvet írta, az ott volt, átélte az eseményeket 1969-ben. És akkor megjelent egy egészen fiatal csapat, a forgatókönyvíró még harminc sincsen...hát, ezen nagyon meglepődött.
filmhu: Hogyan sikerült ennyire valósághűen megírni az Olthatatlan történetét?
Stěpán Hulík: Archívumban kutattam, korabeli cikkeket olvastam. A normalizációs időszak csehszlovák filmjéről szóló könyvemhez is kellettek interjúk szemtanúkkal, és ezek is sokat segítettek az írásban. Többször, hosszasan beszélgettem telefonon a Palach-tárgyaláson Jan anyját és bátyját képviselő ügyvédnővel, Dagmar Burešovával, hiszen az ő karaktere egyike a legfontosabbaknak a történetemben. A Palachot halála után botrányosan megrágalmazó kommunista vezető, Vilém Nový lánya, az egykori televíziós bemondónő– Kamila Moučková, (aki amúgy a szovjet megszállás után teljesen hátat fordított apjának, szóba sem állt vele többé, lévén ő is inkább a rendszer ellensége), úgyszintén támogatta a film létrejöttét. És nem szabad elfeledkeznünk Jan bátyjáról, Jiři Palachról sem, neki is sokat köszönhetünk.
Agnieszka Holland az Olthatatlan forgatásán
filmhu: Miért lett az Olthatatlan minisorozat, és nem egy hosszabb, egész estés nagyjátékfilm?
Stěpán Hulík: Őszintén szólva, én pont, hogy egy egy részes, komplett film könyvét írtam meg először. A háromrészes sorozat Agnieszka ötlete volt, és amúgy extra jeleneteket is javasolt a filmbe, ilyen például a második epizód nyitóképe. Szerinte így mélyebben, alaposabban ki tudtuk fejteni a történetet, és igaza is lett. Ez olyan mint amikor egy novellából regény lesz: több az árnyalat, az érdekes részlet a sztoriban.
filmhu: Nekem az Olthatatlan képi világa inkább a mozik vásznára való, nem annyira TV-filmes. Erről mit gondoltok?
Tomáš Hrubý: Szerintem ilyen szinten manapság már nincs különbség televízió és mozi között. A legfontosabb talán az, hogy milyen az operatőr. Mi szerencsések voltunk, hiszen Agnieszka maga választotta ki Martin Štrbát, akivel már korábban a Jánošíkban is együtt dolgozott. Hosszasan beszélgettek a jelenetekről, hogy milyen legyen a gépmozgás és a megvilágítás a térben, ez nem is csoda, hiszen szinte végig két kamerával vettünk fel mindent, és ez pontos tervezést igényelt.
filmhu: A színészeknek milyen volt a közös munka Agnieszka Hollanddal?
Vojtěch Kotek: Természetesen nagyszerű. Agnieszka nem annyira instruálja az embert, mint inkább játékra hívja. Így a színész egy kreatív folyamat részese lesz, amely során sokkal többet tud magából kihozni, mintha csak egyszerűen megmondanák neki, ezt és ezt csináld. Ez az én esetemben különösen fontos volt, hiszen a cseh közönség engem eddig csak tini komédiákból ismert, így nagyon nagy meglepetést okoztam mindenkinek: komoly szerepben is megállom a helyem.
Emma Smetana: Mind emberi, mind szakmai szempontból kiemelkedő élményben volt részünk. Agnieszka az egyik legintelligensebb ember, akit valaha ismertem, jó a humora, kedves és nyitott személyiség. A forgatás alatt végig éreztem rajta, hogy mennyire szereti a stábot, a színészeket, akiket kiválasztott a szerepekre, és ez nagyon jót tett a közös munkának.
Vojtěch Kotek és Emma Smetana a rotterdami bemutatón Fotó: Szalkai Réka
filmhu: Alapos színész-válogatás előzte meg a film felvételeit...
Emma Smetana: Igen, ez így van. Agnieszka számára nagyon fontos a casting, a legutolsó statisztáktól kezdve a főszereplőkig mindenkit különös gonddal választ ki. Sohasem felejtem el a szereplő-válogatás utolsó körét, amikor már csak négyen voltunk ugyanarra a szerepre, próbaképpen az egyik kulcsjelenetet kellett előadnom: Hana Čížkovának a titkos rendőrség nyomására fel kell olvasnia a televízióban egy hamis, az ügynökök által Jan Palach nevében megírt levelet. Hana a szerep szerint nagyon izgatott – és én is rettentően lámpalázas voltam, ahogy ott álltam Agnieszka előtt a castingon: így tökéletesen sikerült a nő idegességét megjelenítenem, és enyém lett a szerep.
filmhu: A te karakteredről mit érdemes tudni, Vojtěch?
Vojtěch Kotek: Az egyetemisták egyik politikai vezetője, Ondřej Trávníček fiktív figura, három-négy valós, a diákmozgalomban akkoriban aktív történelmi személyiségből lett összegyúrva. Bár én leginkább az egyikük, Lubomír Holeček életére alapoztam az alakját, ő jó kiindulópontnak számított a filmbeli Trávníčekhez, aki amúgy egy lelkes kommunista, szerintem még a szíve is a helyén van, csak az a kár, hogy nem is annyira az ideológia, mint inkább a nagy ambíciók teljesen elködösítik az agyát.
filmhu: Nem volt zavaró, hogy ti akkor még nem is éltetek, míg a nézők jelentős része már igen? Nem féltetek az ilyen jellegű kritikáktól?
Emma Smetana: Nem, emiatt nem aggódtam, hiszen nekem a történetben pont annak az egyetemessége a legfontosabb: nem hinném, hogy feltétlenül ott kellett volna lenni az események valós idejében, ahhoz, hogy megértsük és átérezzük azok jelentőségét. Így is, életem eddigi legkeményebb szerepe volt ez, hiszen hatalmas felelősség egy történelmi személyiségen alapuló karaktert alakítani.
Vojtěch Kotek: Én nagyon fontos korszaknak tekintem a hatvanas évek végét, hiszen akkor olyan ideológiai vezetők és szabadságharcosok tevékenykedtek, akik megalapozták az utat a mai Cseh Köztársasághoz, egy mély párbeszédekkel és akarattal teli periódusa volt ez az ország történelmének. Nagyapám amúgy újságíró volt, így a családban elég sokat beszéltek az akkori eseményekről.
filmhu: Ugyanakkor az országotok megszállás alatt volt, cseh cseh ellen fordult...ebbe a helyzetbe nem volt kemény dió belehelyezkedni így, hogy te már demokráciában nőttél fel?
Vojtěch Kotek: De igen, éppen, hogy csak egy éves voltam, amikor a fal leomlott, így pont ezért nehéz ítélkeznem erről az időszakról, vagy éppen azokról, akik a politikai döntéseket hozták. Úgyhogy igazad van, nem volt könnyű a feladatom.
filmhu: Önkéntelenül is felmerül a kérdés: mennyire aktuális a film üzenete a ti generációtoknak – a huszonévesek vagy a harmincasok számára, mennyire releváns a mondanivalója manapság?
Stěpán Hulík: Szerintem a történet nagyon is időszerű: nem mintha mindenben egyetértenék a tettük kapcsán Palach-hal és a hozzá hasonló cselekedetet végrehajtó Zajíccal (a filmben jelentős szerepet kapó, önmagát úgyszintén felgyújtó, és „Második Emberi Fáklyának” nevező karakterrel), mégis egy dolgot nagyon fontosnak találok bennük: ha a lehető legszélsőségesebb módon is, de megmutatták: mindig lehet valamit tenni. Ha manapság azt érezzük, tehetetlenek vagyunk, a fejünk felett határoznak mindenről – és valljuk be, ez gyakran előfordul, akkor eszünkbe juthatnak ők.
Az Olthatatlan stábja Rotterdamban Fotó: Szalkai Réka
filmhu: Őmiattuk - önáldozatuk miatt lett a filmsorozat címe Olthatatlan (angolul Burning Bush)?
Stěpán Hulík: Részben igen, bár ha valaki még nem is ismeri Palachék történetét, akkor is megkapó, figyelem felkeltő cím. Legalábbis remélem, hogy az. Olyan illúzióim viszont nincsenek, hogy a nézőnek Mózes és az égő csipkebokor története úgyszintén beugrik majd, holott nekem, bevallom, ez is az eszembe ötlött a címadás során...
filmhu: Terveztek folytatást?
Stěpán Hulík: Most egyelőre más dolgok foglalnak le minket. Először is egy filmsorozat van tervbe véve: amelyről most csak annyit mondanék, hogy erdőben elkövetett bűntények lesznek benne. Illetve egy, a második világháborúban játszódó nagyjátékfilm története is a tarsolyomban van még.
