A Macskajáték kapcsán például így vallott az író: „[Makk Károly] visszaadta nekem a filmet, amit most már szokásos gesztusnak tekintettem a filmrendező barátaimtól, és ismét nekiláttam egy kicsit helyrecsiszolgatni, kipofozgatni a szöveget, és ezt is regény formájában jelentettem meg előbb folyóiratban, aztán kötetben.”
A szocialista kultúrpolitika árnyékában
Kanyarodjunk vissza a történet elejére, amikor is 1951-ben Gertler Viktor megrendezte Örkény első, Házastársak című regényének filmadaptációját Becsület és dicsőség címmel. Az író a forgatókönyvet is jegyzi, a színészek között pedig feltűnik Görbe János és Gobbi Hilda. A stáblistán már ekkor találkozunk Makk Károly nevével, mint rendezőasszisztens. A filmet mégsem könyvelhetjük el különösebb sikertörténetnek, és ennek sajnos egyik fő oka maga az alapanyag.
A négyszáz oldalas, szocialista realista termelési regény nem hiába maradt ki az életműkiadás köteteiből: Örkény-rajongóként az ember idegenkedve lapozgatja ezt a bizarr kordokumentumot. A sematizmus éveire jellemző alkotás a párt határozott utasításai alapján került feldolgozásra, melynek végeredménye egy közel nézhetetlen propagandafilm élmunkás hősökkel, szép gyárakkal és pattogó ritmusú, mozgalmi jellegű zenével. Bacsó Péter, aki dramaturgként vett részt a film munkálataiban, utólag „sivár házi feladatnak” nevezte.
Becsület és dicsőség
Annál fontosabbak voltak azonban a kialakult munkakapcsolatok, hiszen Makk-kal és Bacsóval Örkény később is szorosan együttműködött. Egypercesbe illő fordulat: a szocialista propagandatörténet után a következő projektje az ötvenes években nem más, mint szinte ugyanennek a témának gúnyos kifordítása. A Babik hőse az első magyar Álkulcsgyár dolgozója, aki nem létezik, és sosem létezett, csupán két ravasz munkás találta ki, hogy fizetését felvehessék.
Örkény később így emlékezett vissza az ötletre: „Babiknak az üzemben ott állt a gépe, mindenütt ki volt akasztva a képe, mert hiszen ő volt az egyetlen ember az üzemben, aki egész idő alatt selejtmentesen dolgozott, részt vett a munkaversenyben, teljesítményét senki nem tudta utolérni, példaképe lett a gyárnak, aztán az egész országnak, mert megindult a világraszóló Babik-mozgalom.”
A forgatókönyv megírásához Bacsón és Makkon kívül csatlakozott Bíró Yvette is, és a visszaemlékezések szerint az anyag napról napra terebélyesedett, egyik abszurd jelenetet a másik után toldották hozzá. Elnézve az ötlet eredetiségét és sajátosan örkényi hangulatát (melyet Szirák Péter a „valószerűtlen valószerűsítésének” nevez), nagy szívfájdalmam, hogy a film maga sosem készült el. Ennek oka természetesen politikai jellegű.
Isten hozta, Őrnagy úr!
Szirák Örkény-életrajzában azt írja: „A Babik valóban össztűz alá vonta és kíméletlenül nevetségessé tette a Rákosi-rendszer egészét: gazdálkodását, társadalmi és politikai viszonyait, ideologikus életforma-eszményét egyaránt.” Az ’56 utáni klíma végképp ellehetetlenített egy ilyen merész vállalkozást. A forradalmi eszmék mellett kiálló Örkényt ráadásul öt évre eltiltották a publikálástól, és ideiglenesen száműzték az ország szellemi életéből. (Éveken át egy gyógyszergyárban dolgozott.) Így aztán nem csoda, hogy ma nincs Babik-filmünk, pedig az adaptációk között talán a „legörkényibb” lehetett volna.
„Azt tudom csak, hogy olyan jó volt a könyv, hogy a Filmgyár akkor távozó igazgatója emlékül ezt az egyetlen forgatókönyvet vitte el magával a gyárból a lakására” – nyilatkozta az író. Az ötletek egy része befejezetlen regény formájában az Önéletrajzom töredékekben című kötetben olvasható, míg bizonyos elemeket Bacsó átmentett (talán nem lepődünk meg) A tanúba.
Makk Károly: Elveszett paradicsom
Bár hivatalosan nem alkalmazhatták, Makk Károly „suba alatt” elintézte, hogy Elveszett paradicsom című 1962-es filmjéhez Sarkadi Imre drámájából Örkény írja a forgatókönyvet. Ő persze ezt az epizódot is groteszk fénytörésben látta, és visszaemlékezésében megjegyezte: „Azt hiszem, ez az egyetlen film a világon, amelyen nincs föltüntetve a forgatókönyv írójának a neve.” (Nézzünk utána bármelyik internetes filmes adatbázisban, és Makk Károlyt találjuk, mint a szkript szerzőjét.) Örkény sajnos mégsem az egyetlen, akivel hasonló megesett: a hollywoodi feketelistás írók helyzete az ötvenes években például nagyon hasonló volt. Makk Károly Elveszett paradicsoma Páger Antal, Törőcsik Mari és Pálos György szereplésével készült, és kritikai siker lett.
Az első remekmű
Amikor a ’60-as években visszatérhetett az íráshoz, Örkény egy olyan filmnovellán kezdett el dolgozni, amely mind írói karrierjét tekintve, mind a filmadaptációk terén a leghangosabb sikereket hozta. Az eredetileg Pókék címet viselő ötletből született meg a Tóték, majd később az Isten hozta, őrnagy úr! Fábri kiváló rendezésében, amely mindmáig leghívebben tolmácsolja Örkény szellemiségét.
„A Tótékat eredetileg forgatókönyvnek írtam meg, Fábri Zoltán számára. Akkor aztán a filmgyárból kidobtak vele. Azt mondták, ostoba, hihetetlen, irreális hülyeség. Mivel már sok munkám feküdt az anyagban, megírtam hát regénynek, és utána dramatizáltam a regényt.” – emlékezett vissza az író.
Isten hozta, őrnagy úr!
1969-ben Fábri újból elővette az ötletet, azonban a forgatókönyvet már ő maga írta főleg a kisregényre támaszkodva, mivel Örkénynek ekkorra elege lett a témából. Az őrnagy szerepére a darab 1967-es ősbemutatóján remekelő Latinovits Zoltánt kérte fel a rendező, társai pedig Sinkovits Imre, Fónay Márta, Venczel Vera voltak. Kisebb szerepekben feltűnik Rajz János és Páger Antal is, a narrátor pedig Darvas Iván.
Latinovits Örkény szerint „azt a bravúrt produkálta, hogy élete talán egyik legnagyszerűbb színpadi alakítását meg tudta ismételni filmen. Nem ismételni, hanem újjáteremteni, és azt hiszem, hogy a filmbeli Latinovits talán még egy árnyalattal jobb volt, mint a színpadi.”
A második világháború idején, egy kis mátrai községben járunk, ahol is a Tót családhoz a fronton lévő fiuk parancsnoka érkezik vendégségbe. A nagy tiszteletben álló családfő, Tót Lajos, egyre nagyobb megaláztatásokra kényszerül, hogy a zsarnoki természetű őrnagy kedvére tegyen. A film emlékezetes motívuma az a bizonyos „dobozolás”, amelyet sziszifuszi munkaként orrvérzésig erőltet a családra az őrnagy.
Fábri groteszk iránti különös érzékenysége varázsolja igazán élővé az alapművet, és aknázza ki maximálisan a benne rejlő tragikomikus lehetőségeket. Nem riad vissza a burleszkszerű elemek használatától sem, látunk gyorsított felvételt, jump cutokat, kamerába néző szereplőket, akik egy csapásra jelennek meg vagy épp tűnnek el. Az örkényi groteszk harsogó vizuális megjelenítése az Isten hozta, őrnagy úr!, melynek színes, szélesvásznú képeiből (operatőr: Illés György) végletekig túlfeszített abszurditás sugárzik.
Örkény meg volt elégedve az adaptációval, noha ő – akárcsak a korabeli kritika – a filmet inkább történelmi korképként, a magyarországi fasizmus megörökítéseként értékelte. Hiányolta Cipriáni doktor jelenetét, amely szerinte igazán aktuálissá tenné a történetet. Ebben a bizonyos jelenetben olvashatjuk például: „Minden kornak megvan a divatos betegsége; mostanában általános az a jelenség, hogy senki se ismeri saját testméreteit. A többség egy fejjel alacsonyabbnak szeretne látszani, de akadnak cseplesz kis emberkék, akik óriásoknak hiszik magukat.” Én személy szerint nem osztozom Örkény hiányérzetében. Tény, hogy az üzenet, melyet Fábri kifejt a diktatúrák elnyomó természetéről, meglehetősen univerzális. Ám nem feledkezhetünk el a film megjelenésének időpontjáról és a politikai légkörről, amelyben megszületett. Ha ehhez még hozzávesszük az őrnagy módszereit, amelyek egyértelműen a puha diktatúrát idézik, az összkép sokkal inkább értelmezhető a Kádár-korszak, mintsem a Horthy-korszak kritikájaként.
Isten hozta, őrnagy úr!
A “szép hűtlen”
Az Isten hozta, őrnagy úr! sikerét követően 1974-ben, tehát mindössze öt évre rá jött a második „nagy dobás”, a Macskajáték. A rendező ezúttal Makk Károly, a téma sorsa pedig hasonló: visszautasított filmnovellából lett kisregény, majd dráma, majd végül film.
A stílus, a hangvétel és az alapműhöz való hozzáállás azonban Makk esetében teljesen más. „Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk” – szól a mű mottója. A főszereplő a Dayka Margit által alakított idős, özvegy Orbánné, akinek Németországban élő húga (Bulla Elma) nem nézi jó szemmel a slampos, lecsúszott operaénekes (Balázs Samu) iránt hirtelen fellángoló kamaszos szerelmét. A két nő levelezéséből, indulatoktól hevített telefonbeszélgetéseiből bomlik ki a cselekmény.
A Macskajáték Makk Károly avantgárdabb filmjei közé tartozik, nem véletlenül, hiszen alkotótársa a mindig kísérletező Tóth János volt. A szó legszorosabb értelmében alkotótárs: nemcsak fényképezte a filmet, társírója is volt. A rendező ezt megelőző filmjében, az 1971-es Szerelemben is együtt dolgoztak, amely stílusában közeli rokonságot mutat a Macskajátékkal.
Macskajáték
Beregi Tamás úgy fogalmaz: „A Macskajáték tulajdonképpen a Szerelemben megjelenő technikák továbbgondolására és kibontására épül: míg ott épphogy felvillannak, itt áthatják az egész filmet, s emlékek, asszociációk sűrű rendszerét hozzák létre.” Tóth János előszeretettel használt kézikamerát, nagylátószögű optikát, illetve a különleges képi hatások érdekében speciális torzító lencséket, színszűrőket és számos más, extrémnek számító technikai megoldást.
A film koncepciója a képi és hangi elemek ütköztetésére épül: mondatfoszlányok, baljósan búgó telefon és Eötvös Péter zenéjében az ütő- és húros hangszerek staccatoi találkoznak felvillanó régi fotókkal, emlékképekkel. Felfedezhető a hasonlóság Huszárik Zoltán Szindbádjával, melynek előkészítésében Tóth János szintén részt vállalt.
A film kísérletező hajlama elsőre riasztónak hathat, sajátos ritmusa azonban lassanként behúz, és fogva tart. Orbánné csapongó gondolatai, háborgó érzelmei medréből kilépő folyóként árasztják el a filmet, így pszichéje legmélyébe nyerhetünk szabad betekintést. Örkény szerint Makk adaptációja „egyike a háború utáni magyar filmgyártás legmerészebb kísérleteinek. Az emberi emlékezés technikájával, a múltnak, a jelennek, volt magunknak és élő magunknak egy olyanféle szimultaneitását írta ő meg és forgatta le, amihez hasonló kísérletre alig emlékszem.”
Macskajáték
Ez a radikálisan szerzői hozzáállás azt eredményezte, hogy az eredetihez képest áthelyeződtek a hangsúlyok. Nem mintha a Macskajáték az örkényi humor és irónia szárnyalása lenne. Visszafogottabb mű, melyben az író körbejárja az elmúlás tragikumát, az emberi kapcsolatok bonyolultságát, az itthon maradás, illetve a külföldre költözés problematikáját. A groteszk ezúttal keserűbb szájízt hagy maga után az olvasóban, noha kétségkívül akadnak humoros jelenetek is, például a címben szereplő „macskajáték”, melyet Orbánné Egérkével űz.
Sokat elárul a rendező intencióiról, hogy ezt a momentumot teljes egészében kihagyta a filmből. A csodálatos Törőcsik Mari, mint Egérke épphogy csak felvillan néhány jelenet erejéig. Makk kis túlzással lehántotta az alapanyagról mindazt, amiről Örkényre ismerhetnénk, és a lezárást is átírta: még egy árnyalattal komorabbra.
A filmet jelölték a legjobb külföldi film Oscarjára, azonban a Szerelem fesztiválsikerét nem tudta megismételni, és a kritikusok is fanyalogtak. Örkény így vélekedett: „Talán az volt a hiba, amit pedig tanácsoltam is neki, hogy kerüljön el, hogy a Macskajáték címet adta a filmnek, holott a macskajáték maga, tehát az az epizód sem szerepelt a filmen, tehát semmi oka nem volt, hogy ezt a címet viselje.”
Egy erkölcsös éjszaka
Az utolsó munka és a Requiem
Örkény 1977-ben még egy alkalommal együtt dolgozott Bacsó Péterrel és Makk Károllyal az Egy erkölcsös éjszaka forgatókönyvén. Akárcsak az Elveszett paradicsom esetében, az alapmű szerzője ennél a filmnél sem Örkény volt. Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című novelláját alkalmazták filmre. A rendező Makk Károly, operatőre ismét Tóth János volt. A Psota Irén és Cserhalmi György főszereplésével készült film volt az utolsó, amelyen az író élete során dolgozott.
1979-ben bekövetkezett halála után két évvel, 1981-ben mutatták be Rekviem című novellájának filmváltozatát Fábri Zoltán rendezésében. (A film a Requiem címváltozatot használta.) Hannover István, a hithű kommunista az ötvenes években vakmerő kijelentései miatt kerül fegyházba. Feleségéhez, Nettihez jóval később jut el halálhíre. A megözvegyült nő ezután Hannover kívánsága szerint hozzámegy közös ismerősükhöz, a karizmatikus védőügyvédhez. Ám amikor egy éjszaka váratlanul beállít hozzá Hannover egykori cellatársa, Netti akaratlanul is halott férjét látja benne, és visszatérnek régi érzelmei. A filmhez Vukán György szerzett fülbemászó zenét, amely a történetnek melankolikus, lírai tónust kölcsönöz.
A Requiem időkezelése a múlt felidézésének sajátos logikáját követi, dramaturgiája mégis meglepően régimódinak hat. Emlékezetes karaktert hoz Gálffi László és Frajt Edit, de legfőképp Kálmán György a kifinomult és dörzsölt védőügyvéd szerepében, összességében azonban Fábri színészvezetése meglehetősen színházias hatást kelt. Az ironikus és abszurd elemek Örkény összes filmre átdolgozott írása közül talán ebből hiányoznak leginkább, így azokat a moziváltozatban is hiába keressük. Talán ennek ellensúlyozására helyet kapott az egyik jelenetben az In memoriam dr. K. H. G. című egyperces, amelyet Hannover mintegy „hasraütésszerűen” mond el kínzásai közepette, de a szöveg sajnos teljesen kilóg a film egészéből.
A frissen diplomázott Frajt Edit egyik első főszerepében meglepően sok jelenetben látható meztelenül, ettől eltekintve Fábri egy pillanatra sem lép ki a komfortzónájából. Ezután csak egy filmet rendezett, és a Requiem kockáin már egy pályája alkonyán lévő rendező keze munkája érződik.
Rekviem (Frajt Edit)
Örkény tizennégy kötetre bomló, szerteágazó írói életműve a moziváltozatokon kívül számos tévéfilmet, rövidfilmet, animációs filmet és videót inspirált. A feldolgozásokhoz fűződő viszonyát így összegezte:
„Bármelyik művésznek csak egyféle víziója van valamilyen tárgyról, amit megírt, vagy amiből szobrot faragott, vagy amit lefestett. Az író abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyik ilyen látomása többféle módon testesülhet meg. Én például olyan kivételesen szerencsés vagyok, hogy egy-két prózai művemnek van színpadi változata is és filmbeli módosulata is. Ha tehát összegezni próbálom, hogy károm vagy hasznom volt-e abból, hogy ezek a különféle verziók, műfaji váltások megszülethettek, azt kell mondanom, csak hasznom volt belőle.”
Hát még nekünk, nézőknek, olvasóknak! Igaz, ha a széles közönség által jól ismert „örkényi hangot” keressük, az egyedül Az Isten hozta, őrnagy úr!-ban szól hozzánk kristálytisztán. Azonban így is érdekes megfigyelni azt, hogyan táplálta az író fantáziája filmes barátai, alkotótársai munkáját. Örkény a hazai írók közül egyedülálló módon járult hozzá a huszadik századi magyar film fejlődéséhez. Adaptációinak, megvalósulatlan filmterveinek története pedig éppoly abszurd és tanulságos, akár egy egyperces.
Felhasznált irodalom:
-
Örkény István: Tóték (kisregény), Macskajáték (kisregény)
-
Élőszóval (válogatás Örkény István hangfelvételeiből) CD, Hungaroton, 2008
-
Örkény István: Nyertesként hagytam el a hadszínteret (Filmvilág)
-
Szirák Péter: Örkény István (pályakép), Palatinus kiadó, 2008
-
MMA Lexikon Macskajáték szócikke (írta: Beregi Tamás)
-
Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom (Filmvilág)
