Borneó a világ harmadik legnagyobb szigete, itt található a Föld egyik legfontosabb esőerdős területe, ahol több növény és fafajta nő, mint bárhol máshol a világon. A szigeten három ország – Indonézia, Malajzia és Brunei – osztozkodik, és számos őslakos törzs igyekszik a fokozódó modernizáció ellenére továbbvinni a több ezer éves hagyományt és kultúrát. A természetes esőerdők kiirtásával, és pálmaolaj ültetvények betelepítésével nem csak komplett ökoszisztémák szűnnek meg, de idővel ezek a törzsek is el fognak tűnni.  

Angus MacInnes egy bennszülöttek jogaival foglalkozó szervezetnél dolgozott Borneóban, ott jött szembe vele egy fakitermelő cég ügye, akik illegálisan vágtak ki és szállítottak el a szigetről hatalmas mennyiségű faanyagot. “Három helyi lakos vitt be az erdőbe, sok időt töltöttem velük. Mindent tudnak erről a térségről és a pusztítás környezeti hatásairól. Fantasztikus karakterek voltak, hamar elkezdtem filmezni őket, de tudtam, hogy segítségre lesz szükségem. Jamie Wolfeldet (operatőr) 2017-ben, Révész Bálintot pedig 2018-ban hívtam, hogy csatlakozzon a forgatáshoz” – meséli Angus a kezdetekről.

Forrás: ELF Pictures

Az őslakosok jogrendelkezését aktívan megtagadja a kormányuk, így semmilyen beleszólásuk nincs abba, hogy ki milyen munkát, jelen esetben milyen pusztítást végez a földjeiken. “Nem csak az építőanyag megy innen a nyugati világba, hanem pálmaolaj és különböző fémek is. Az állam a saját érdeke miatt egyszerűen megtagadja az őslakosok jogait, és olyan London-méretű földeket vesznek el tőlük, amin körülbelül 300-an élnek, és 4000 éve az övék.”

Több emberi jogi szervezet nyomozásának köszönhetően derült ki, hogy a szálak a tokiói olimpiához vezetnek. A fákat kivágó cégtől eljutottak a szállítóig, majd idővel az egész hálózatot átlátták. Jegyző által aláírt papírok és pénzügyi kivonatok árulkodtak róla, hogy a legtöbb Borneóban kivágott fa évek óta a Japánban zajló olimpiai építkezésekre megy, ami egyáltalán nem fenntartható. “Annyira olcsón jutnak hozzá, hogy nem is hagyományos építésre használják, hanem zsaluzásra, amikor a fát a betonba rakják töltőanyagként, hogy megszáradjon. A végső épületbe nem is kerülnek bele, használat után a fát eldobják.” – meséli Révész Bálint. A tokiói olimpiai játékok szervezői évek óta hangoztatják, hogy az idei lesz minden idők legfenntarthatóbb olimpiája.

Forrás: ELF Pictures

A három szereplő közül is kiemelkedően fontos karakter Huvat, a közösség által mélyen tisztelt bölcs, aki kihalófélben lévő tudás birtokában van. “Kisgyerekkora óta jár az erdőbe, minden növényt, minden fát ismer. A Dayakok minden ismeretüket szóban adják tovább, ennek köszönhetően fantasztikus memóriájuk van, ami történetmesélésnél és bizonyíték gyűjtésnél is kulcsfontosságú. Pontosan vissza tudnak emlékezni évekkel ezelőtti találkozókra. Ők maguk gyűjtik az illegális fakivágás bizonyítékait, ők ismerik a legjobban a földjüket.” Bálint hozzáteszi: “De az ősi tudásmegosztást már nem viszi tovább a fiatalabb generáció. Nem feltétlenül ennek az ügynek köszönhetően, de ez a fajta tudás, kulturális identitás kifakul, eltűnik.” 

A dokumentumfilm a három férfi nyomozását követi, de valójában egy sokkal globálisabb történetet mesél el, amelynek a ‘greenwashing’, vagyis az a jelenség áll a középpontjában, amikor a hatalmas cégek a fenntarthatóság álcáját használják a profit növelésére. “Próbáltuk globálisan körbejárni ezt a témát, amire az olimpiai játékok csak egy kimagasló példa a sok közül, mert az összes országot érinti. Az emberek beszélnek róla, nézik a műsort, azonosulni tudnak vele. Amikor Angus elmondta ezt a történetet, hogy az őslakosok kivágott fája az olimpiára megy, 10 hét múlva ott voltam mellette az erdőben” – mondja Bálint. “A kivágott fák helyére pálmaolaj ültetvény kerül, az pedig 20 éven belül sivatagot csinál a termőföldből. Hatalmas területeket foglal el, és közben egész ökoszisztémákat tesz tönkre.”

Révész Bálint és Angus MacInnes 

A forgatás 2017-től 2020-ig tartott, a kezdeteket az ELF Pictures vezetői, Horváth Szabó Ágnes és Muhi András Pires támogatták, a vége pedig a német Tondowski Films és a ZDF - ARTE segítségével valósult meg. Sokféle változata volt a filmnek, egy ideig a Samsara és Koyaanisqatsi mintájára terveztek moodfilmet csinálni, egy másik változatban egy olimpikon és az egyik borneói őslakos útját követték volna Tokióba. Végül tévéfilm lett belőle, Angus így mesélt a ZDF-fel való közös munkáról: “Komoly tanulási folyamat volt egy ekkora céggel együtt dolgozni. Ez a film az óriási vállalatok kritikáját fogalmazza meg, és hirtelen mi is egy nagy médiabirodalomban találtuk magunkat. Kihívás volt olyan filmet készíteni, amivel mindenki elégedett, de közben ez volt az ára annak, hogy minél szélesebb közönséghez eljusson.”

Németországban az olimpiai záró ceremónia előtt fogják leadni, míg itthon július 31-én a Szeszgyár utcai közösségi kertben tartják az Uprooted premierjét, ingyenes részvétellel, a szabad ég alatt. Az estét egy új független filmforgalmazó, a Kontra szervezi, ami hagyományos mozikba nem kerülő, magyar vonatkozású filmek vetítésével foglalkozik. 

Az Uprooted: Olimpic Tribe vetítésének részletei a FB-eseményben olvashatóak, a részvétel ingyenes, a premier utáni buli a Gólyában folytatódik.