A magyar kulturális hagyomány döntően verbális, ezért sokáig nem volt egyértelmű egyetlen hatalom számára sem egy Nemzeti Filmarchívum szükségessége – mondta Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum ügyvezető igazgatója az intézmény nyílt napján. A mozgókép elsősorban a szórakoztatás fogalmát jelentette, a Nyugat kritikusai hiába figyeltek fel már nagyon korán az egyetemes filmtörténet értékeire – az Archívum csak 1957-ben alakulhatott meg.  (Összehasonlításképpen: a prágai archívum már 1937 óta létezik.) Ez több szempontból is egyedülálló, hiszen pl. a magyar filmállomány közepes méretűnek számít, ennek ellenére mégis egyetlen nemzeti filmgyűjtemény létezik csak, holott a nemzetközi gyakorlatban ez csak nagyon kicsi nemzeti filmtermés esetében van így.

A Filmarchívum nemcsak emiatt indult hátrányos helyzetből: hosszú időn át háttérintézményként funkcionált, közgyűjteményi státusszal mindössze csak 1991 óta rendelkezik. A köteles példány rendelet pedig csak 1998 óta vonatkozik az Archívumra: azóta jár a Magyarországon forgalmazott filmekből a kópiatulajdonos engedélyével egy megfelelő technikai állapotú kópia a gyűjteménybe.

A közgyűjteményi státusz változtatta meg jelentősen az Archívum működését - a nemzeti gyűjtemények feladatát alapító okirat határozza meg: „a Magyar Nemzeti Filmarchívum célja, hogy a magyar és egyetemes filmkultúra tárgyi, írásos és egyéb dokumentumait gyűjtse, megőrizze, felújítsa. (...) ezért gyűjti a magyar játék-, dokumentum-, híradó- és animációs filmeket, gondoskodik ezek megőrzéséről, rendszeres felújításáról”. Az alapító okirat szövege annyiban változott, amennyiben a filmes szemlélet: a hozzáférési lehetőség régebben nem volt biztosított, mára azonban Archívum már nyitottabbá vált.

A hangsúly azonban a szemléletváltáson van: annak az elismerésén, hogy a film a nemzeti kultúra része - meg kell őrizni, fel kell újítani, hozzá férhetővé kell tenni. (A központi költségvetés mellett az Archívum is a nagy filmes alapítványok pénzéből gazdálkodik: MMKA, NKA, MTFA. ) A szemléletváltást szükségszerűen belső szellemi megújulás is kísérte: napjainkra a referensnek nemcsak történeti szempontból kell ismernie szakterületét, hanem technikai szempontból is kiválóan kell értenie a filmhez. Legalább ilyen fontos volt az infrastrukturális háttér megteremtése: a technikai felújításhoz szükséges gépek mellett ugyanekkora feladat volt a tárolás megfelelő körülményeinek megteremtése.

A hagyományos és digitális módszerekkel történő felújítás nemcsak a játékfilmeket, hanem a dokumentumfilmeket, a híradókat, rövidfilmeket, animációs és kísérleti filmeket is érintették – így ezek a filmek mára hozzáférhetővé váltak. A pusztulás állapotában lévő híradós anyagokat (mintegy kétmillió méter anyagot) rendszeres munkával állították helyre.

A felújítási munkálatokban több szervezettel is együttműködnek: a filmlaboratóriumokkal napi kapcsolatban vannak, az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárával együttműködve hozták létre a Mozgókép Megismertetéséért Alapítványt, hogy a gyűjtemények könyvtári használat formájában hozzáférhetővé váljanak: akár az OSzK-ban, akár az Archívumban, akár az Örökmozgóban – mára már nem léteznek zárolt állományok: a magyar anyag elérhetővé vált.

A nemzetközi kapcsolatok kiépülése jótékonyan hatott a mindörökre töredékben maradó némafilmes gyűjteményre – 2001-ben például amszterdami pénzből újították fel az egyetlen Janovics Jenő-filmet. A külfölddel való együttműködés egyik szép példája az idén negyedik alkalommal megrendezett Filmfelújítási konferencia, amelynek keretében a szakma a közép-kelet európai régió felújított filmjeit tekinti meg némi eszmecserével fűszerezve.
 
A legnagyobb még hátralévő feladat a dokumentálás és a számítógépes adatbázis kiépítése - a hozzáférhető különgyűjtemények, a videótár, könyvtár és dokumentációs gyűjtemény színvonala európai, az Örökmozgóban egy év során levetítik a filmtörténet legjelentősebb alkotásait, és 2005-ben lesz húsz éves a tanárképzési program.
 
Gyürey Vera, az Archívum vezetője azt hangsúlyozta, hogy a Filmarchívumot nem szabad szeméttelepnek tekinteni, nemcsak tárolóhelyek hiánya miatt, hanem „egy gyűjtemény értékét alapvetően lerontja, ha szeméttelepnek használják, és minden kacatot beszórnak”. A nemzeti gyűjtőkör részét nem képező filmkockák gyűjtése már a civil szférára marad.