Délután három óra, a Baross utca fényárban úszik, benne hömpölyög az emberáradat. Az elhaladó tömeg mit sem sejt arról, hogy néhány méterre tőlük a főváros legjobb hírű sztriptízbárja, a Marilyn Night Club ezúttal a megszokottnál jóval korábban nyitott ki és telt meg élettel. A rúdon most azonban nem egzotikus táncosok, hanem színésznők mozognak, a kanapén pedig nem a munkájuk után betérő férfiak vagy legénybúcsús fiatalok üldögélnek, hanem az éppen statisztáló hangmérnök és standfotós - és egy újságíró, aki Buvári Tamás legújabb függetlenfilmje, a Föld és vas forgatásáról tudósít.
A film a 20. és 21. század több, egymástól jól elkülöníthető történelmi időszakában vizsgálja a szülőhaza elhagyásának történetét Közép-Európában. Az alkotás három különálló fejezetben mesél az otthontól való elszakadás különböző formáiról: a magyarországi németek második világháború utáni kitelepítéséről, az 1980-as évek erdélyi magyar polgárainak betelepüléséről, valamint a 2020-as évek Nyugat-Európa felé irányuló migrációs hullámáról.
Buvári Tamás / Fotó: Sós Zoltán
Buvári Tamás rendező elsődlegesen közvetett családi élményekből táplálkozott, és ezeket az emlékfoszlányokat építette be a történet vázába, ezzel gazdagítva szerzői indíttatású, közvetlen állami támogatás nélkül készült filmjeinek (Szeretföld, Magdolna, A másik érintése) sorát.
„Nem egy előre meghatározott műfaj vagy zsáner szabályai szerint mesélek el egy történetet, hanem a belső szabadságnak engedek teret: a magamból kiszabadult víziót, az ötletek halmazát hagyom érvényesülni. Kitaláltunk egy szerkezetet, egy struktúrát – mindhárom fejezetnek erősen megkülönböztethető világa van stílus, képi világ, dialógusok és ritmus tekintetében. A nagyszüleim egy dunántúli sváb faluban éltek, amelyet erősen érintett a német nemzetiségiek kitelepítése. A második fejezetet a feleségem szüleinek története ihlette: ők a nyolcvanas években költöztek Kolozsvárról Budapestre. A harmadik rész már napjainkban játszódik – ebben egy középkorú táncosnő indul Ausztriába munkát vállalni. Ez a szál a leginkább fiktív, legkevésbé kötődik valós élményekhez” – meséli Buvári.
Látogatásunkkor éppen a harmadik fejezetet forgatják a Marilyn Night Clubban. A Baross utca tömegéből kiválva, a napsütötte délutáni órákban kissé félve nyitunk be: a klub ajtaján belépve azonnal magába szippant a félhomály, a füst és a lila‑zöld fények játéka. A belső teret csupán egy egyirányú tükör választja el a külvilágtól, így a Kálvin téri forgatag és a kinti vakító fény szinte karnyújtásnyira van, miközben a kívülálló számára minden titok rejtve marad. A kinti zsivaj egyik pillanatról a másikra feszült csendbe vált. Nincs kapkodás, idegeskedés, tolongó rohanás vagy szitkozódás – csak halk „tessék”-ek és „ennyi”-k, szűk tér, néhány fős stáb, meghitt miliő.
Kovács S. József / Fotó: Sós Zoltán
A független filmes hangulatot mi sem érzékelteti jobban, mint hogy érkezésem után néhány perccel már egy kanapén találom magam, kezemben egy Fanta, mellettem az épp pihenő hangmérnök és a standfotós – aki, mint megtudom, a Lefkovicsék gyászolnak és a Mesterjátszma plakátjait is készítette. Hárman statisztálunk a következő felvételhez, ahol a lányok táncolni kezdenek.
Az is sokat elárul a forgatás bensőséges hangulatáról, hogy az egyik színész, Kovács S. József (Örök tél, Hadik) két különböző fejezetben is feltűnik, elmaszkírozva és más‑más karaktert megformálva, amely koncepciója a filmnek: az egyes fejezetek szereplői más fejezetekben is feltűnnek. A valóság az, hogy a kis létszámú stáb profizmusa, elhivatottsága és lelkesedése nélkül lehetetlen volna betölteni az alacsony költségvetés okozta űrt.
„Nagyon családias a forgatás. Teljesen mindegy, hogy hatmilliárdból vagy hatmillióból készül-e a film: ha értő, profi szakemberekkel vagy körülvéve, ugyanaz a tempó, a munkamorál és az attitűd. Itt egyáltalán nem érzem a hatmilliárd hiányát. Ezzel szemben dolgoztam már több százmilliós filmen, ahol nyolcvan ember vár egy‑két emberre, hogy elvégezze a feladatát, és csak akkor tudunk haladni. A kisebb stábnak az az előnye, hogy sokan több szerepkört is betöltenek, nincsen minden apró feladatra két külön ember szerződtetve, így gördülékenyebben halad a munka” - vélekedik a színész, akivel a napi teendőinek ellátása után sikerült beszélgetnünk.
Közben a rendező jelzi a stábnak, hogy már csak két órájuk maradt: az engedélyük 18:00-ig szól, a hely este nyit, így csúszásra nincs lehetőség. A világosítók ládát csúsztatnak Podányi Dániel operatőr alá. Tükrök mindenütt – hol a mikrofon, hol a kamera lóg be a képbe. Végül sikerül úgy kiügyeskedniük a beállítást, hogy a látvány megmaradjon, és semmi zavaró ne kerüljön a képbe. Már csak az a kérdés, hogy a jelenetet klasszikus folytonossággal vagy ugróvágással képzelte-e el a rendező. Végül az operatőrrel együtt az utóbbi mellett döntenek – ez nagyobb teret enged az improvizációnak és a frissen felmerülő ötleteknek. Az eredetileg megtervezett snittlista így kiegészül egy, a piros függönyön keresztül rögzített képpel.
Fotó: Sós Zoltán
Az alacsony költségvetést Buvári korántsem tekinti leküzdhetetlen akadálynak. Szerinte ez inkább ösztönzőleg hat, hiszen kreatív megoldásokra sarkall: olyan történeteket kell kitalálnia, amelyek megvalósíthatók, és egyúttal látványosak. Nincsenek benne komolyabb tömegjelenetek vagy bonyolult trükkök, a film így is képes erőteljes vizuális hatást kelteni – szerinte ez az eddigi leglátványosabb alkotásuk. Noha ezúttal sem rendelkeztek jelentős anyagi háttérrel, a mostani projekt mégis a legköltségesebb. Ehhez többek között az is hozzájárult, hogy a történet több országot átszelő forgatást igényelt, illetve az eredetileg tervezett analóg technika szintén jelentősen megnövelte a költségeket. Bár végül nem valósult meg teljes egészében az eredeti koncepció, a változtatásokat sikerült a film előnyére fordítani.
„Mindhárom fejezetet celluloidra, Super 16 mm-re szerettem volna rögzíteni. Ám amikor az első részt leforgattuk, nyilvánvalóvá vált, hogy a várt támogatás nem érkezik meg teljes mértékben. Ezt követően dramaturgiai eszközökkel kellett integrálnunk a költségvetési hiány következményeit” – mondja a rendező. „Így lett az egyik fejezet analóg, a második a digitális egy bizonyos formája, a harmadik pedig egy másik digitális megközelítés. Ezáltal három eltérő vizuális világot alkotunk. További különbség, hogy míg az első részt hosszabb beállítások jellemzik, a másodikat leválasztott közelik határozzák meg, a harmadik fejezet pedig a dinamizmusával tűnik ki.”
A mozgalmasságban, energikus lendületben természetesen elévülhetetlen szerepe van a táncnak, amely ebben a fejezetben központi elemként jelenik meg. A főhősnőt alakító Turós-Máté Kinga a való életben is táncművész, ezúttal azonban a színpad helyett egy rúdon kell helytállnia. „Eljártam rúdtánc-oktatóhoz, és megtanultam néhány mozdulatot. Teljesen más a rúdon mozogni, erőelemeket bemutatni, mint amit táncosként megszoktam. Hatalmas kihívás volt.”
Beszélgetésünkkel párhuzamosan, az átállás közben véletlenszerűen a földre helyezett kamera egy szürreális és gyönyörű képet mutat. A rendező a monitor előtt ülve konstatálja a váratlan látványt, és az új perspektíva kínálta vizuális lehetőséget. „A véletlen adja a legjobb képeket. Ilyenkor az operatőr mintha megsértődne” – jegyzi meg mosolyogva.
Kovács S. József / Fotó: Sós Zoltán
A színésznő karakterének jellemzésével folytatja: Ausztriába költözésének motivációja több szálon is megalapozott. „Elsősorban egy anya, aki a gyermekének szeretne jobb életet biztosítani. Egy lány, aki szeretné az édesanyját méltó körülmények között ápoltatni. Egy súlyosan megsebzett, kiábrándult feleség, akinek a házassága teljesen tönkremegy. És egy meg nem értett művészlélek, aki nem tudja azt csinálni, amit szeretne, nem tud kiteljesedni. Ahhoz, hogy ebből a válságból ki tudjon törni, hogy rendezni tudja a magánéletét, és biztosítani tudja az anyagi hátteret édesanyja és gyermeke számára, úgy dönt, hogy Ausztriába megy szerencsét próbálni. A külföldi lét azonban – bármennyire is elszánt – váratlan nehézségek elé állítja a korához képest naiv nőt.”
A nap utolsó jelenete is a végéhez közelít. Egy visszanézés után a rendező közli: három percük maradt, vagyis még egy utolsó felvételre van idő. A többiek helyesbítenek: a visszanézett felvételen látható óra szerint valóban lenne még idejük, a valóságban viszont már két perce végezniük kellett volna. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, így is készül még egy utolsó felvétel.
Az április 25-i alkalom pontot tett a 2023-ban kezdődött forgatás végére. Buvári bízik benne, hogy őszre elkészülhet a film első nézhető változata, amelyet fesztiválokra is szeretnének eljuttatni. A szélesebb közönség várhatóan jövőre láthatja majd az alkotást.
A film operatőrei: Lovasi Zoltán, Kovács Claudia, Tóth Zsolt, Győri Márk, Podányi Dániel, szereplői: Buvári Lilla, Kalivoda Imre, Merán Bálint, Takáts Andrea, Trill Zsolt, Trokán Anna, Trócsányi Gergely, Turós-Máté Kinga. A forgatókönyvet Maruszki Balázs és Buvári Tamás írta. A Föld és vas a Szeretfilm Stúdió, a Vantage Vision, a VideoAssist, az MBS Hungary és az Origo Filmstúdió koprodukciójában készül.
