Minek a hatására kezdett el foglalkoztatni az 1954-es vb-döntő és a győzelmi bélyegek története?
A forgatókönyv első verzióját kilenc éjszaka alatt írtam meg. Két hónappal korábban hunyt el édesapám. Kellett írnom egy nekrológot a temetésére. A gyászbeszéd írása alatt végiggondoltam az apámmal való kapcsolatomat, így jutottam el az ötvenes évekhez és az ’54-es vb-döntőhöz. A Bélyeg története tulajdonképpen a nekrológírásból kerekedett ki. Édesapám nem volt sem nyomdász, sem labdarúgó, de nagyon szerette a focit és rengeteget beszélgettünk az Aranycsapatról. A válogatott győzelmének szóló bélyeg történetébe véletlenül botlottam bele. Utánaolvastam és annak alapján kezdtem el megírni a forgatókönyvet. A karaktereket a gyerekkori barátaimról neveztem el, a főszereplő pedig azért lett Wágner Jenő, mert édesapámat Pajer Jenőnek hívták és hasonló nevet kerestem.
A Bélyegben a labdarúgás nem csupán háttér, hanem a történet fontos kerete. Szerinted miért alkalmas a futball arra, hogy történelmi eseményekről meséljen?
Ezen rengeteget gondolkodtam. Valószínűleg azért, mert a foci a XX. század második felében olyan lett, mint az ókorban a gladiátorharc. Ez a legnézettebb sportesemény. A világbajnoki döntőt több százmillió ember nézi élőben a TV-ben. A diktatúrák előszeretettel használják fel a labdarúgást, és saját rendszerük díszletévé teszik. A Bélyeg fő mozgatóeleme, hogy egy politikus a saját dicsőségét akarja építeni, elébe megy az eseményeknek és már a mérkőzés előtti parancsba adja, hogy készítsék el a győzelmi bélyegeket. 1954 nyarán valószínűleg szinte minden magyar azt mondta volna, hogy az Aranycsapat nyeri a világbajnoki döntőt, de egyikük sem merte volna a mérkőzés előtt kiadni az utasítást, hogy nyomtassanak olyan bélyegeket, ami a magyarok sikerét ünnepli. Volt egy ember, aki mégis megtette.
Pajer Róbert
Az Aranycsapat NSZK ellen elszenvedett vereségét az 1954-es vb-döntőben sokan úgy emlegetik, mint a magyar futball tragédiáját. A történet hátterének utánaolvasva miben látod a vereség okát?
Ezt nagyon sokan próbálták megfejteni és többféle magyarázat létezik. A német válogatott szinte hazai pályán játszott. A magyarok közül senki nem kapott útlevelet, hogy kiutazzon Svájcba a döntőre, így a hatvanezres közönség nagy része a németeknek szurkolt. Az is gyakori magyarázat a magyar vereségre, hogy a németek által használt cipő sokkal alkalmasabb volt a vizes talajon, mint amit az Aranycsapat tagjai használtak. Sokat számított a világversenyeken használt stratégia is, amiben a magyarok sosem voltak jók. A csoportkörben 8-3-ra vertük a németeket, gyakorlatilag megsemmisítettük őket. Az első helyen jutottunk tovább. A németek valószínűleg előre átgondolták, hogy nem éri meg nekik csoportelsőként továbbjutni, mert akkor két nagyon erős csapat, Uruguay és Brazília ellen kell játszaniuk. Miután kikaptak a magyaroktól és másodikként jutottak ki a csoportból, Jogiszláviával és Ausztriával kellett szembenézniük, azaz jóval könnyebb ágra kerültek, mint mi. Az Aranycsapat iszonyatos küzdelem árán, hosszabbításokkal jutott be a döntőbe, ráadásul Puskás és több más kerettag meg is sérült. A magyar néplélekhez hozzátartozik, hogy mindig győzni akarunk. Van olyan helyzet, amikor taktikai szempontból az a jobb döntés, ha nem nyerünk.
A Bélyeg valós történelmi korszakban játszódik. Hogyan találtad meg az egyensúlyt a történelmi hitelesség és a fikció szabadsága között?
Azt kértem az alkotótársaimtól, hogy próbáljuk meg egy az egyben megteremteni az 1950-es évek világát. Minden egyes tárgy, ami látható a filmben, az 1954 előtt készült. Rengeteg korabeli fotót megnéztem, hogy hogyan öltöztek akkor az emberek, milyen volt a hajviseletük, hogy nézett ki egy szobabelső. Óriási kihívás ma hitelesen megidézni az 50-es éveket, mert építészeti szempontból ez még nem egy védett korszak. Nem egyszerű 2026-ban egy ötvenes évekbeli szobakonyhát találni. Hosszú és izgalmas feladat volt, hogy megidézzük ezt a korszakot.
A film szinte végig egy állami nyomdában játszódik. Amikor megfogalmazódott benned a történet, már akkor egy egyhelyszínes kamaradrámában gondolkoztál?
Mint a legtöbb rendezőt Magyarországon, engem is mindig is szorított a költségvetés. Amikor leülök írni, ösztönösen „cenzúrázom magam”, mert tudom, hogy itthon egy filmtervre csak korlátozott nagyságú állami támogatásra lehet számítani. Ezen kívül a történet szinte magát írta és teljesen egyértelmű volt, hogy végig egyetlen helyen játszódik majd a cselekmény.
Bélyeg / Fotó: Sparks
A forgatókönyv végső verzióját Maruszki Balázzsal írtátok. Ő milyen nézőpontokat hozott be a történetbe és mit adott hozzá a scripthez?
A Bélyeget először még nem forgatókönyvként írtam meg, egyszerűen csak papírra vetettem, ami bennem volt. Pék Csaba kérte, hogy küldjem át neki. Elolvasta és azt mondta: „ez egy film!”. Gyakorlatilag neki köszönhető, hogy elkészült ez az alkotás. Azután kerestem meg Balázst, miután a Nemzeti Filmintézettől támogatást kaptunk a projektre. Már ismertük egymást, de korábban még nem dolgoztunk együtt. Fantasztikusan ment a közös alkotómunka.
Mikor csatlakozott a Bélyeg producere, Romwalter Judit a projekthez?
Amint elkészült a forgatókönyv és eldöntöttük, hogy készítünk belőle egy filmet, Pék Csaba elküldte a scriptet a Sparks-nak, Romwalter Juditéknak pedig tetszett. Elég gyorsan kiderült, hogy ők is nagyon szeretnék, hogy elkészüljön ez az alkotás.
A Bélyeg két főszereplője Rohonyi Barnabás és Váradi Gergely. Mit tudtak hozzáadni a két karakterhez, amit a többi színészben nem láttál meg?
Fontos szempont volt, hogy fiatal, huszonéves karaktereket kerestem. Sok színészt megnéztünk, de Rohonyi Barnabást és Váradi Gergelyt már a fizimiskájuk alapján el tudtam képzelni, hogy ők játsszák majd a főszerepet. Rohonyi Barnabást teljesen véletlenül láttam meg, amikor 56-os villamoson utazott, és azonnal eszembe jutott, hogy neki kell alakítania Mikit. A legtöbb szereplő esetében már írás közben tudtam, kit szeretnék a szerepre. Éreztem, hogy Anti bá csakis Cserna Antal lehet, a párttitkár Csőre Gábor, és így tovább.
A nyomdában játszódó jeleneteket egy kőbányai gyárépületben vettétek fel. Milyen helyszínt kerestetek és mennyire volt nehéz megtalálni?
Olyan helyszínre volt szükségünk, ami statikailag elbírja a nyomdagépeket. Az első hely, amit találtunk, tökéletesen nézett ki, de kiderült, hogy ha odaszállítanánk a több tonnás nyomdagépeket, beszakadna a födém. Egy darus teherautóval hozták a gépeket és szigetelőszalaggal jelöltük ki, hová tegyék. Már nem emlékszem, hogy kinek az ötlete volt, de végül megtaláltuk a már használaton kívüli kőbányai gyárépületet, és azt választottuk helyszínnek.
Egy magángyűjtő nyomdagépei szerepelnek a filmben, aki be is tanította a színészeket, és maga is szerepel az alkotásban. Mit adott ez az élmény a forgatáshoz, hogy ennyire „valódi” nyomdai közegben dolgozhattatok?
Bélyeg / Fotó: Sparks
Amiatt aggódtam a legjobban, hogy hogyan fogunk tudni bemutatni egy létező, működő, 1954-es nyomdát. Eleinte úgy gondoltam, hogy ez kivitelezhetetlen. Aztán valaki szólt, hogy létezik egy műgyűjtő, akinek vannak 50-es évekbeli, működő nyomdagépei a 18. kerületben. Három nyomdász beüzemelte a gépeket és megmutatták a színészeknek, hogyan működnek. Azon a ponton nyugodtam meg, hogy el fog készülni ez a film. A végén szakszavakat is tanítottak a színészeknek, amiket a filmben is használtak a hitelesség kedvéért.
Babos Tamás operatőrrel sok, 1950–54 között készült fotót néztetek meg a Bélyeg előkészítésekor. Ez mennyire adott kiindulópontot vagy ihletet?
Engem elsősorban nem technikai, hanem történeti szempontból érdekeltek ezek a fotók. Azt figyeltem, hogy mit látok a képek hátterében. Meg akartuk idézni a kor furcsa világát, a háború utáni viharvert országot, ahol az emberek is nyögik a terheket. Ugyanakkor ebben a nyomorúságos korszakban is jó volt fiatalnak lenni. Amikor a Római-partról néztem ’50-es években készült fotókat, azt láttam, hogy emberek eveznek a Dunán, piknikeznek, szerelmespárok sétálnak a parton. A fiatalság ebben a korszakban is megtalálta a romantikát, ahogy a Bélyegben is megjelenik a szerelem a tragédiák közepette is. Fiatalnak lenni jó, függetlenül attól, hogy milyen rendszerben él az ember.
A Bélyeg az első hazai produkciók között van, amely teljes egészében a Nemzeti Filmintézet fenntarthatósági pályázatának megfelelően készült. Milyen szabályoknak, vállalásoknak kellett megfelelnetek?
Próbáltunk minél kevesebb járművet használni. 4-5 fős mikrobuszokkal utaztunk, amik egy megadott pontokon felvették, majd a forgatási helyszínre szállították a stábtagokat. Fontos volt, hogy minél kevesebb műanyagot használjunk, és azt is szelektíven gyűjtsük. Minden héten tartottunk egy húsmentes napot. Az adminisztrációt amennyire lehetett, nem papíron, hanem digitálisan vezettük, ezzel is védve a környezetet. A forgatás utolsó napján városi erdőültetést tartottunk. Nagyon fontos, hogy a jövőben a filmgyártás egyre inkább odafigyeljen a fenntarthatóságra.
Bár a Bélyeget a széles nézőközönség a tévében / streamingen láthatja majd, július elsején volt egy premier előtti mozis vetítése is. Milyen érzés volt széles vásznon, közönséggel látni az alkotást?
Felemelő. Fantasztikus érzés volt, hogy megtelt az Uránia mozi és sokan gratuláltak a filmhez. Öröm volt hallani, hogy a színészek jól érezték magukat a forgatáson és nekik is tetszett a végeredmény.
Számos filmet és sorozatot rendeztél már. Mennyiben volt más egy személyesebb jellegű történeten dolgozni? Nagyobb a „tétje” egy ilyen filmnek egy rendező számára?
Mire elérkezik a forgatás ideje, addigra számomra a személyes jelleg eltűnik. Innentől jelenetek léteznek, színészek, képek és díszlet. Ezt kell összerakni, értelmezni, kontextusba helyezni. Olyan az egész, mint egy puzzle: minden snitt egy apró elem, és ezekből kell összeálljon a nagy kép, a film. A gondolatot, az érzést kell szolgálja a színészi játék, a kompozíció, a háttér, és minden egyéb. Ekkorra már nekem mindegy, hogy személyes az ügy, vagy nem. Érthetően kell, hogy átjöjjön mindaz, ami lényeges.
A Bélyeget ősztől az RTL streaming platformjain lehet megtekinteni
