Osváth Judit
Filmhu:Mi inspirált ennek a történetnek a megfilmesítésére?
Papp Gábor Zsigmond: Ez még 1989-re nyúlik vissza. Ekkor olvastam ugyanis először Vaszary Gábor könyvét, ami 40 évig nem jelenhetett meg Magyarországon, mivel a Vaszary-család 1948 táján Svájcba emigrált. A könyv körbejárt a családban, egymás kezéből kapkodtuk anyámmal és az öcsémmel, részleteket olvastunk fel egymásnak, és hangosan visítoztunk rajta, annyira vicces volt. Azóta is folyton használunk belőle szállóigéket. Egyszóval beépült a családi kánonba, nem véletlen, hogy az öcsém a párizsi diákéveiről írt könyvének a Pimasz úr Párizs ellen címet adta.
Aztán 2012 februárjában, amikor már két éve nem kaptam dokumentumfilm-támogatást, és jobb híján olasz gyerekkönyveket fordítottam magyarra, rábukkantam egy MTVA pályázati kiírásra: magyar irodalmi művek alapján készülő ifjúsági filmekhez várnak forgatókönyveket. Gondoltam, ha már nem csinálhatok dokumentumfilmet, megpróbálkozom a forgatókönyvírással. És akkor már olyat válasszak, amit nagyon szeretek, hiszen legalább két évig kell majd foglalkoznom vele.
Nézd meg a film előzetesét!
Filmhu:Hogyan állt össze a stáb?
P. G. Zs.: Olyan ez, mint amikor a Hét mesterlövészben Yul Brynner megpróbál összeszedni még hat kemény fickót. Mi hárman, akik a pályázatot csináltuk, már megvoltunk: Angelusz Iván executive producer, Szohár Ferenc gyártásvezető, és én, a rendező-producer. Kellett még operatőr, díszlettervező, jelmeztervező és rendezőasszisztens a vezérkarba. Ez egy hosszú, fáradságos munka volt olyan embereket találni, akik kevés pénzből jól meg tudják csinálni, és éppen nem dolgoznak más produkcióban. Végül, úgy érzem, ideális munkatársakat találtunk.
Kardos Sándor lett az operatőr – ami azért is jó választás volt, mert nem csak zseniális operatőr, hanem számos régi korban játszódó kosztümös-díszletes filmet forgatott már, Tóbiás Tímea, egy fiatal, de nagyon tehetséges látványtervező csinálta a díszleteket, Balai Zsuzsa lett a jelmeztervező, aki Kardoshoz hasonlóan rutinos, a kisujjában van a szakma, és Erdélyi Dani rendezőbarátom vállalta a rendezőasszisztensi munkát. A később csatlakozottak közül pedig ki kell emelnem Oláh Ottó hangmérnököt, Barsi Béla vágót és Darvas Ferenc zeneszerzőt.
A színészek kiválasztása kétféleképpen történt. A felnőtt szereplőkről volt elképzelésem, hogy kiket tartanék színészileg és alkatilag megfelelőnek: így lett Pécsi Ildikó Berta néni, Pindroch Csaba Ramli Árpád, Kecskés Karina Ramliné, Thuróczy Szabolcs Wilkmann Béla, Fesztbaum Béla Szalkai tanár úr és Malek Andrea Bihari mama. Még Szilágyi Pityi bácsit, gyerekkorom legendás Lópici Gáspárját is sikerült megnyerni egy epizódszerepre. A nagyobb gondot a két 18-20 év körüli főszereplő fiú kiválasztása jelentette, valamint a francia lányoké, akiknek nemcsak csinosnak kellett lenniük, hanem franciául is jól kellett beszélniük. Őket egy egyhónapos castinggal választottuk ki a Playground Casting ügynökség segítségével. A két főszereplőmre, Sándor Péterre és Barna Zsomborra nagyon büszke vagyok, mert nem csak jó színészek, de a 30-as évek stílusával is nagyon jól azonosultak.
Skultéti Péter, Papp Gábor Zsigmond, Harrer Kati, Kardos Sándor, Angelusz Iván és Szabó Gábor
Filmhu:Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?
P. G. Zs.: Voltaképpen egész idő alatt le voltam nyűgözve. A díszlet szekciótól, akik egy-egy mai pesti utcarészletet pillanatok alatt átalakítottak 30-as évekbeli Párizzsá, a színészektől, akik felvéve a régimódi ruhákat egyből átlényegültek mozgásban, beszédstílusban egyaránt, és az operatőrtől meg a világosítóktól, akik a fényekkel minden beállításból egy képzőművészeti alkotást varázsoltak. Nekem, kezdő játékfilmesként ez óriási élmény volt. Azon kívül azt éreztem, hogy a stáb minden tagja szereti a filmet, 200 százalékkal odateszi magát, és remélem, hogy ez majd a nézőknek is átjön. Hogy ezt mindenki élvezettel csinálta, jó hangulatban, mindenféle konfliktus vagy görcsösség nélkül.
Filmhu:Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?
P. G. Zs.: Az, hogy balga módon magam is beálltam statisztálni a tangóiskolai jelenetbe. Rendkívül zavart, hogy a monitoron az egész stáb látja, hogy mit vesznek fel, csak én nem, mert én benne vagyok a setben. Azt hittem, hogy jó poén lesz, de utólag kissé elhamarkodottnak és nagyképűnek érzem.
Pécsi Ildikó élőben és a képernyőn
Filmhu:Kiknek szánod elsősorban a filmed?
P. G. Zs.: Elég tág a célközönség, vígjáték lévén 9-től 99 éves korig bárki megnézheti és élvezheti.
Filmhu: Mi a kedvenc mondatod a filmből?
P. G. Zs.: Amikor a főszereplő azt mondja: „Elvittem Gilberte-et tánciskolába, és máig sem tudom, hogyan történt, de egyszer tánc közben véletlenül ráléptem Gilberte hátára.”
Filmhu:Mi fog meg a tévéfilm műfajában?
P. G. Zs.: Jó, hogy ez egy háromrészes sorozat, vagyis nem 90 perc, mint egy játékfilm, hanem 150 perc, így nem kellett azon aggódni, hogy a könyv felét ki kell hagyni. Úgy érzem, hogy minden jó jelenet belefért a filmbe.
Hasznos Jenny Sophie és Sándor Péter
Filmhu:Előreláthatólag mikor lesz látható a Ketten Párizs ellen a tévében?
P. G. Zs.: Én egy-két héten belül leadom, de hogy még nyár előtt műsorba szerkesztik-e, vagy csak ősszel, azt nem tudom.
Filmhu: Miben változtattál az eredeti könyvön?
P. G. Zs.: Voltak szereplő-összevonások, jelenet-összevonások, sőt, új szereplőket és új jeleneteket is írtunk bele Gál Péter és Skultéti Péter dramaturgokkal és Kardos Sándor operatőrrel. Például az eredeti könyvben József Attila és Kosztolányi Dezső nem szerepel, de én írtam nekik egy jelenetet az egyik párizsi kávéházban, egyfajta hommage-ként szeretett költőim felé.
Hőrich Nóra Lili, Hasznos Jenny Sophie, Sándor Péter, Barna Zsombor
Filmhu:A filmed Párizsban játszódik. Hogyan tudtátok megteremteni a francia fővárost Budapesten?
P. G. Zs.: Ó, az sokkal egyszerűbb volt, mint gondoltam. Egy mini stábbal voltunk négy napig helyszíneket fotózni Párizsban. Ez arra jó volt, hogy lássuk, hogy hogyan helyezkednek el azok a híres épületek, amiket trükkben be akarunk tenni egy-egy jelenetbe. De arra jutottunk, hogy a párizsi utcák is annyira tele vannak mai óriásplakátokkal, fényreklámokkal és graffitikkel – az autókról nem is beszélve –, hogy semmivel sem nehezebb a 30-as évek Párizsát Budapesten létrehozni, mint Párizsban. Ezt megerősítette doktori iskolai tanárom, Ragályi Elemér, aki számos Párizsban játszódó filmet forgatott Budapesten, és Kardos Sándor is.
Az Andrássy út, az Operaház környéki kis utcák, a Bajza utca és a Benczúr utca néhány részlete remek Párizzsá alakítható, a Víziváros hangulatos kis lépcsői pedig jól elmennek Montmartre-nak.
Filmhu:A Ketten Párizs ellen kosztümös film, a '20-as, '30-as években játszódik. Neked milyen viszonyod van ezzel a korszakkal?
P. G.: Zs.: Körülbelül olyan, mint a ma élő emberek többségének. A bennem erről élő vízió a nagyszüleim fényképeiből, René Clair, Marcel Carné és Hitchcock filmjeiből, valamint az azóta a korszakról készült filmekből (A nagy Gatsby, Woody Allen néhány filmje) táplálkozik.
Stábfotó
Filmhu: Eddig leginkább dokumentumfilmeket készítettél. Milyen új kihívásokat szerzett a dramatikus mű létrehozása?
P. G. Zs.: Nagyon féltem tőle. Elsősorban attól, hogy én, aki 10-20 napos dokumentumfilm forgatásokhoz vagyok szokva, ahol sokszor hetek telnek el az egyes forgatási napok között, fogom-e bírni fizikailag és pszichésen a napi 12-13 órás forgatást egy hónapon keresztül? És meglepő módon azt éreztem, hogy végig nyugodt vagyok, sőt, talán még jól is érzem magam közben. Ez persze jórészt a segítőkész és empatikus stábnak köszönhető, amely rengeteg terhet levett a vállamról. Míg egy dokumentumfilmnél azt éreztem, hogy nekem körülbelül 50 százalékban kell kivennem a részem, és az operatőr, hangmérnök, szerkesztő, vágó és a szereplők adják bele együttesen a másik 50 százalékot, addig itt körülbelül 10 százalék voltam én, és 90 százalék a másik 80 ember.
Filmhu:Min dolgozol jelenleg a Ketten Párizs ellen című filmen túl?
P. G. Zs.: Idáig másra nem tudtam koncentrálni, de ha leadom a filmet, akkor egy hangjátékot fogok csinálni a Magyar Rádió számára, Federico Fellini egy 1943-as írása alapján.
