Az az alapötlet, mely szerint kell olyan tudományos fórum, amely segítségével filmalkotó, filmelméleti szakember és pszichológus találkozik, hogy megoszthassák egymással tapasztalataikat és elinduljon egy mindenki számára jelentőségteljes interdiszciplináris diskurzus, Londonban született meg, ugyanis kicsit több mint tíz éve, itt szerveztek először hasonló konferenciát. „Vászon és Dívány találkozása”- ez volt az első magyarországi konferencia címe is, a beszédes témamegjelölés a fórum mai napig alapvető kontextusát határozza meg. Igaz, finoman változik minden évben a konkrét tematika, ez 2008-ban „ A kép tudattalanja, a tudattalan képei’, az ezt követő pedig „Reflexivitás és Önreflexivitás” volt, de az átfogó küldetés a szabad asszociációkról való eszmecsere elősegítése, film és pszichoanalízis határvidékén. A 2012-es tematika, avagy „Parallel történetek”, nem az oly divatos, komplex narratívát használó filmalkotásokra utal, hanem a filmi narratíva és a pszichoanalízis által feltárt „élet-narratíva” párhuzamainak felfedezhetőségére, kutatási lehetőségeire. Erős Ferenc egyetemi tanár, aki az egyik főszervező intézmény, a PTE BTK Pszichológiai Kar Doktori Iskola elméleti pszichoanalízis programjának vezetője, egy közös nyelv létrehozását szorgalmazza a két tudományág számára, amelyhez komoly segítséget nyújthat egy ilyen kreatív tér.
Balázs Ambrus pszichológus műhelyében a korai sérülések megjelenését vizsgálták a résztvevők három videoklipben. A megrázó vizuális (és lelki) élmények éreztették hatásukat, így a Nirvana együttes „Heart Shaped Box” című zenés videója által kiváltott heves vallási és művészeti vitát megelőzendő, be kellett rekeszteni a workshopot. A zsigeri élmények, érzések átélése és feldolgozása több előadásnak is központi témája volt. Már a plenáris előadások első megszólalója, Kovács András Bálint tanszékvezető egyetemi tanár is egy olyan kutatást ismertetett („A.V.A.T.A.R.- How Movies Move Us?”), amelynek célkitűzése egy olyan modellálási mechanizmus létrehozása, amely képes lenne a filmet befogadó egyén érzelmi reakcióit a számítógép számára értelmezhetővé tenni, ennek segítségével pedig a filmet, mint terápiás segédeszközt hasznosítani. A projektben több európai egyetem fakultása is részt vesz, melyek a kognitív idegtudományra, pszichiátriára, a mesterséges intelligenciára és az agykutatásra specializálódtak. A kutatás filmtudományi aspektusát az ELTE Filmtudomány Tanszék tölti be.
Az empirikus művészetbefogadást kutató Papp-Zipernovszky Orsolya egyetemi tanársegéd is híve terápia és film összekapcsolásának lehetőségeinek. Több éve folyó rendszeres kutatásának (Kovács András Bálinttal közösen végzi őket) eredményeit akárcsak két évvel ezelőtt, az idei konferencián is demonstrálta. A legújabb kísérletben résztvevő alanyok például Kézdi-Kovács Zsolt Egy gyávaság története és Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmjét nézték meg, miközben diktafonra mondtak mindent, amit éreztek, amire asszociáltak, stb. A pszichológia introspekciójának, avagy az önmegfigyelésnek módszerét még sosem alkalmazták az empirikus filmbefogadás kutatási területén, ezért is úttörő a kezdeményezés. Egy másik empirikus filmbefogadást vizsgáló kísérlet kérdőíves (Multidimenzionális Halálfélelem Skála, Vonás- és állapot-szorongás kérdőív) formában valósult meg, az alanyok Lars von Trier Melankóliájának egy részét nézték meg, majd válaszaik alapján kutatták a nézői identifikációt és a szorongást. A kísérletet három szakember, Tölgyes Arabella, Bálint Katalin és Kőváry Zoltán végezte. Eredményeiket, illetve megállapításaikat a konferencián ismertették. A fejlődéslélektan szolgálatába állított film leglátványosabb módszerét minden bizonnyal Dr. Fecskó Edina pszichológus és Grosch Nándor a Gyerekszem Egyesült elnöke mutatta be, akik különböző workshopokat szerveznek hátrányos szociális helyzetű gyermekek számára. A mozgóképes történetmesélés segítheti a gyerekek trauma-feldolgozását, ezt a hipotézist főleg Freud pszichoanalitikus alkotáselméletére alapozzák. A gyermekotthonban élő fiatalok forgatókönyvet írnak, rendeznek és zenéket válogatnak filmjeik alá a szakmában jártas tutorok segítségével. Az elmúlt évek során elkészült több száz kisfilmet a Gyerekszem filmfesztiválokon mutatták be, amely legközelebb december 7-én, az Uránia moziban lesz.
Daniel Dayan nyelvészeti, antropológiai, esztétikai munkássága mellett meghatározó filmelméleti publikációi is vannak: a Roland Barthes témavezetése alatt doktorált Dayan, a filmelemzés két lehetséges pszichoanalitikus olvasatáról tartott előadást és az (in)vizibilitás meglehetősen mély, elméleti lehetőségeiről. Több előadás is foglalkozott az újmédia pszichoanalitikus vonatkozásaival. Kakasi Ágnes, a dublini Trinity College doktorandusza például Írország bevándorlóinak digitális történetmesélési törekvéseit mutatta be, amely állítása szerint új irányzatként ivódhat be a dokumentumfilm világába. Dragon Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem oktatója a néző kontextusát vizsgálta az újmédia által létrehozott kiterjesztett valóságban, avagy hol és milyen módon van jelen a szubjektum a Google Maps-ben. A konferencia közönsége túlnyomó többségben pszichológia és filmszakos egyetemistákból állt össze.
Az első kerekasztal-beszélgetésnek az HBO Magyarország által gyártott Terápia című cross-cultural remake (a szakkifejezést Hubai Gergely filmtörténész ismertette előadásában) volt a témája, amelyen részt vett Mácsai Pál színész, Enyedi Ildikó filmrendező és Kovács András Bálint filmesztéta, a beszélgetést Dr. Stark András moderálta. Megannyi pszichiáter, pszichológus és analitikus jelenléte kiváló alkalmat biztosított arra, hogy közösen megvizsgálják a sorozat hitelességét, problematikus pontjait, további hatásait a magyar pszichológiai életre. Több kritikus megjegyzést intéztek a közönségben ülő szakemberek Dargay András megtestesítőjéhez, majd Mácsai humorosan jelezte, hogy ő csak a színész és ezért konkrétan nem vonható felelősségre szakmai hibákért. Mint az a diskurzus folyamán később kiderült, nem is hibákról van szó, hanem inkább kulturális eltérésekről. Olyan elemek, mint például az elköszönés és a kézfogás terapeuta és páciens között, minden ország terápiás kultúrájában másként van jelen. A kerekasztal résztvevői a magyar HBO jogi osztályának különleges kéréséről is szót ejtettek, mely szerint kötelező beleírni a dialógusokba a terapeuta által kiállított számlát. Kovács András Bálint más országok Terápia-verziójának viszonylatában beszélt a hazai sorozatról, szerinte a hétfői szerelmi szál a magyarban a leggyengébb, viszont a pénteki szupervízió nálunk a legjobb, mert „ott tényleg, igazi dráma folyik.” A Mácsai által alakított terapeutát fáradt egyetemi tanárnak írta le, Stark András rögtön fel is vetette viccesen, hogy a filmesztéta biztosan saját magára gondol. A sorozat egyik rendezője Enyedi Ildikó, a forgatás és a próbák körülményeit ecsetelte, például a szűk díszletben való munka problémáit. Külön kiemelte, hogy mennyire tökéletesen van megírva a forgatókönyv, mennyire problémás az a tizenkét lépés, amit a színésznek meg kell tennie a díszlet elhagyásához, és hogy még várják a választ a folytatást illetően. A kellemes hangulatú beszélgetésnek csak a szűkös időkeret szabott korlátot.
Fligeauf Bence Csak a szélje volt a szombati kerekasztal apropója. a beszélgetésen Bigazzi Sára szociálpszichológus, Heindl Péter jogász, Bogdán János roma-származású képzőművész és Dr. Lénárd Kata pszichológus vett részt. A kerekasztal résztvevői és a közönség szakmai diverzitásának köszönhetően a film minden kontextusban vizsgálatra került. Például a gyerekszereplők kiváló vitatémát szolgáltattak a fejlődéslélektan perspektívájából, de a beszélgetés során kitértek a fiú bunkerépítésének lehetséges pszichoanalitikus magyarázatára is, majd arra, hogy vajon a lánynak miért nem hangzik el a neve egyszer sem. A film címének értelmezési lehetőségeiről is szó esett, amely annyira érzékeny hangulatba kerítette az egész előadótermet, hogy a közönség egyik megszólalója alig bírt beszélni könnyeitől. „Amikor gyermekkoromban a fejem fölött bombázták a németek Angliát, az semmi nem volt. Tudtam, hogy vagy meghalok, vagy nem, ez sors. Ebben a filmben a kisfiú állandó rettegése… valami sorstalanság.” Így ért el a kerekasztal Kertész Imre karakterének és Fligeauf hősének közös nevezőjére. A beszélgetés hanganyaga rögzítésre került, így később mindenki számára hozzáférhető lesz.
A konferencia utolsó eseményének Kende János volt a főszereplője. Az „Én képem, vagy más képe-egy operatőr tűnődései” című beszélgetésre elhozott egy tucat részletet a filmtörténet legnagyobb alkotásaiból és ezeket röviden, operatőri szemmel elemezte. Bertolucci, Fellini, Antonioni, Truffaut, Kubrick, de Spielberg filmrészlet is volt a csemegék között, majd a Jancsó Miklóssal közösen készített első filmjüket, a Csend és kiáltás egy részletét mutatta meg a közönségnek. „Ekkor még nem tudtam, hogy nagy operatőr leszek”- mondta, ezért is nagyon büszke erre a munkájára, habár Jancsó mindenáron le akarta váltani a forgatás alatt. A több mint tíz éve inaktív operatőrnek egyáltalán nem hiányzik a filmezés, a tanítás teljes mértékben kielégíti a munka iránti vágyát, de azért hozzátette: nagyon sajnálja, amiért az Ámbár Tanár Úrral búcsúzott a magyar filmtől. Kende utálja az utó-és labormunkát, ezért amióta van digitális fényképezőgép, folyton csak fotózik. Elő is vette zsebéből a gépét, majd lefotózta a közönséget.
Fontos állomása volt az idei pszichoanalitikus filmkonferencia a szervezőbizottság vezetőjének, Erős Ferencnek, annak a bizonyos közös nyelvre való törekvésében. Az a tendencia kezd kirajzolódni, hogy a két diszciplínának egyre nagyobb szüksége van egymásra, később talán már nem is létezhetnek autonóm egységként. Arra a kérdésre, hogy miért csak kétévente van konferencia, a záróünnepségen azt válaszolták a szervezők, hogy legalább egy évbe telik maga a szervezés, továbbá az anyagi feltételek megteremtése is sok időt és adminisztrációt vesz igénybe. Terveik között szerepel több angol nyelvű szekció (idén csupán két előadás folyt angol nyelven) és workshop megszervezése, még több külföldi előadóval, de Erős Ferenc szerint a konferencia nemzetközivé tétele már a következő generáció feladata lesz. Így tehát minden valószínűség szerint két év múlva, újra egyesülnek a filmelmélet és a pszichoanalízis kiválóságai, hogy tovább kutathassák az emberiség talán legnagyobb rejtelmeit: elmét, lelket és filmet.
A IV. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológiai Doktori Iskolája és az Imágó Egyesület szervezésében, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Pécs Önkormányzata, a Mindennapi Pszichológia folyóirat és az Apolló art-mozi támogatásával jött létre.
