A nem-monogám kapcsolatoknak számos formája létezik, amelyek alapja, szemben a hűtlenséggel, a felek közötti őszinteség és konszenzus. A teljesség igénye nélkül: poliamoria, nyitott kapcsolat, swinging, mono-poli.
A Meghívás négy szereplője azon a nagyon is lerágott csontnak számító kérdésen töpreng el, hogy vajon vihet-e egy kifáradt kapcsolatba új érzéseket, ha a felek felrázzák a szexuális életüket, és ehhez új partnereket is bevonnak a játékba. A társaság egyik tagja szexterapeutaként, egyfajta szakértői szemszögből is hozzászól a témához, sőt, a filmet is egy hírességnek számító szaktekintély támogatta tanácsaival: Esther Perel, a Szeretkezés fogságban – A szexualitástól az erotikáig című mű szerzője volt a konzulens, aki egész munkásságával a hűség és az erotika feloldhatatlannak tűnő dilemmáira keresi a megoldást.
Kép a Meghívás című filmből
A filmben felmerülő lehetőség a szexuális vágyak és fantáziák felszabadítására a fent felsoroltak közül leginkább a swinging fogalmát meríti ki. Két, kapcsolatban élő párt látunk, akik közösen terveznek résztvenni szexuális tevékenységekben, a fogalom definícióját kimerítve: „rekreációs és társasági céllal”.
Valójában arról van szó, hogy egy furcsán induló este során két pár beszélget, eközben pedig kiderül, az egyikük rendszeresen vesz részt swingingben, úgyhogy szeretnék a másik két félt is rábeszélni, szálljanak be.
Sokan kipróbálták már előttük
A hatvanas években Paul Mazursky (Bob és Carol és Ted és Alice) játszott el a swinging fogalmával, de ez az egyik alapmotívuma Alan J. Pakula Felelősségük teljes tudatában című filmjének (1992) is. A romkomnak egyébként is bevett témája, különösen a szuburbia unalmától gyötrődő hősök esetében (a kilencvenes években a Jégvihar, a kétezres években többek közt a The Overnight és a Swinging with the Finkels). A swinging tematika általában a független filmben kerül terítékre és komikus helyzetekkel fonódik össze, de a monogámia megtörése a legtöbb esetben meghökkentő vagy drámai fordulattal is együtt jár, sőt, ahogyan Pakula filmje esetében, akár egészen súlyos következményei is lehetnek.
Kép a Meghívás című filmből
Wilde filmje, ami Cesc Gay hazánkban is bemutatott, Szenvedélyes szomszédok című spanyol vígjátékának remake-je, szintén – részben a rendező személyes magánéleti drámáiból merítve – sötét alaptónussal meséli a szomszédok ismerkedésének történetét. A Meghívás alapvetően a tematika bevált pilléreire épül: hősei két különös, egzaltált párocska, akik szomszédokként először csak figyelik és kihallgatják egymást, később a nyélbe ütött szexuális kalandozásokat bagatell és burleszk fordulatok akasztják meg, és egyébként is, az egész történet olyan sztereotípiákra épül, mint a hátfájásos férj, a szexéhes latino asszony és a félmaratonra készülő, unatkozó feleség, akinek jót tenne némi szex a konyhaasztalon.
A gonoszkodás a házasélet valódi ellenfele
Bármelyik párkapcsolattal megeshet, hogy utoléri a teljes kimerülés. Joe-val és Angelával (Rogen és Wilde) pontosan ez történik: mindketten folyamatosan feszültek és elégedetlenek, és ez a permanens kellemetlen érzés átkúszik a házastársukra, és végül a teljes együtt töltött életükre is. Joe utálja a munkáját és egy balféknek tartja magát, Angela pedig unatkozik és unalmában Joe-nak még a lélegzetvétele is az agyára megy. Saját maguk és sorsuk alakulása felett érzett csalódottságuk idővel a másik ellen fordul: mindketten úgy érzik, a másik az oka annak, hogy ilyen végtelenül boldogtalanok.
Ennek megfelelően éjjel-nappal gonoszak egymással, és ez persze a szexuális életüknek is ad egy jókora pofont. Már nem beszélgetnek és nem is fekszenek le egymással, és ez, legalábbis a falszomszédságukban élő Piña meglátása szerint a kapcsolat halálát jelenti.
Kissé erőltetett kontrasztjukként Piña és lánglovag szerelme - aki egy nap a Hawk névre keresztelte át magát - nyakig vannak az intimitásban (őket Penélope Cruz és Edward Norton játsszák). Csupán egy éve vannak együtt – Angela és Joe viszont minimum 12 éve, ennyi idős a lányuk –, úgyhogy a szexterapeutaként dolgozó Piña és lelkes partnere, Hawk minden idegszálával a kapcsolatra koncentrál. Számukra ez elsősorban szexuális kalandozásokat jelent, amin keresztül nemcsak egymást, de önmagukat is felfedezik.
A két pár mellé kellett még egy jó lakás
A szexi mediterrán sztereotípiáját megtestesítő Penélope Cruz 52 évesen ugyanolyan megbízható a szerepben, mint az elmúlt évtizedekben bármikor, a friss flannal a kezében megérkező Norton viszont hiába hozza el a történet egyetlen valódi érzelmi fordulatát, a katarzis elmarad. Seth Rogen az egyetlen talán, aki igazán szórakoztató, miközben Woody Allen összes szomorúságával küzd a szex nélküli élet és a sivár életközépi válság ellen. De a film elsős számú főszereplője mégis Wilde, aki alkotóként egyetlen igazi hibát követ el a filmben, azt, hogy saját magára osztja ezt a szerepet. Ahogyan Angela fogalmaz, az idióta p*csát, aki már a film főcíme alatt gyanús idillt ígér, amikor kis kardigánjában és kantáros farmerjében hiperaktívan nekivág a piacozásnak.
Kép a Meghívás című filmből
A Magyarországon BÚÉK címmel újraforgatott Teljesen idegenekhez vagy épp a magyarul Terápia címmel elkészült történethez hasonlóan Cesc Gay komédiáját is számos országban újraforgatták: lett belőle olasz, francia, orosz, cseh, sőt, dél-koreai verzió is. A kamaradrámának ebben a népszerű válfajában pedig az egyik főszerep szinte mindig a helyszíné, és e tekintetben Wilde filmje valóban mutat fantáziát.
A nagy gonddal berendezett, kissé labirintusszerű otthon mintha a Julia Child szellemét megidéző Julie & Julia – Két nő, egy recept lakásbelsőjét utánozná – ha jól láttam, a film elején Angela forgatja is A francia konyha művészetét –, talán nem véletlenül. Angela számára is menedék és szentély az otthon, ahol elrejtőzhet az életét érintő jelentősebb konfliktusok és kihívások elől.
Ezt a teret járjuk be a film során különböző szemszögeket érvényesítve: először az óvatlan vendégét, akit az udvarias házigazdák körbevezetnek, aztán a magát megcsaltnak érző férj tekintetét magunkra öltve fedezzük fel, honnan is leskelődhetett Hawk a lakásban meztelenül flangáló Angela után, végül egy teljesen más nézőpontot figyelembe véve szemléljük a terepet, ahol a párcsere után a felek légyottjaikhoz keresnek megfelelő helyszínt. Mindezt a lakberendezés-rajongó Angela birodalmában, akinél a kárpit- és burkolásmánia – csakúgy, mint Hawk-nál – érezhetően jóval több puszta hobbinál: inkább hétköznapi megszállottság, a téboly apró, árulkodó jele.
Volt abban egy adag bizalomgerjesztő önreflexió és tudatos határtartás, hogy a Nincs baj, drágámban Wilde csak Nyuszi mellékszerepét osztotta magára. A neurotikus, hajszolt és céltalan háziasszony – különösen, hogy mellette olyan kaliber vonul a háttérbe, mint Norton – itt, a Nem félünk a farkastól őrjítő tempóját megkívánó filmben már túl sok neki. Egyszerre kellene elvinni a karaktert a burleszkkel kacérkodó komikum és a szívbemarkoló őszinteség irányába is, a kettő közül valójában az előbbi sikerül csak (csúcspont, amikor a kukába ejti a sütőből kikapott szuflét). A Will McCormack és Rashida Jones által újraformált forgatókönyv így nem igen kínál többet, mint a tematika felsorolt filmjeinek korrekten, jó ritmusérzékkel újragondolt, de semmilyen friss ötlettel nem szolgáló egyvelegét – pedig a swinging tematikában még olyan sok lehetőség rejlene.
A Meghívás július 2-tól látható a magyar mozikban a Fórum Hungary forgalmazásában.
