Filmhu: Negyven éve van a pályán. Ez alatt elég sok hülyeséget láthatott a szakmában…
Paul Mazursky: Első rendezésem a Szeretlek Alice B. Toklas (1968) lett volna. De Peter Sellers azzal vádolt, hogy viszonyom van a feleségével, Brit Eklanddal. Ami nem volt igaz. Talán jobban tettem volna, ha kikezdek a nővel. A film rendezésének búcsút mondhattam. Az Asszony férj nélkült (1978) elvittem a Columbiához. Stanley Jaffe-nak tetszett. Pár nap múlva kirúgták. Az ügynököm lett az utóda. Ő azonban visszadobta a könyvet, amit éppen ő adott el a stúdiónak! Elvittem hát Alan Ladd Jr.-nak a Foxhoz. Meg akarták csinálni, de kifogásolták a férj figuráját. „Oké, átírom”. Egy-két kötőszót, ha változtattam, meg a címlapot, és egy hét múlva újra benyújtottam a könyvet. Odavoltak érte! Nem viccelek! Elkészítettük, és nagy siker lett.
Szelídebb motoros
Filmhu: Peter Biskind Szelíd motorosok, dühöngő bikák című könyvéből éppen Új Hollywood humanista iskoláját hagyta ki. Mike Nicholsszal, Peter Bogdanovichcsal és Hal Ashbyval foglalkozott, de Bentonnal és önnel nem. Ahogy Pollackkal, Jewisonnal, Woody Allennel sem.
P.M.: Biskind tévedett, ez nem vitás. Nemrég meginterjúvolt valamihez. Kvázi bocsánatot kért, amiért kihagyott a könyvéből. Nem érdekel. De elmondtam neki, amit gondolok: A keresztapa csodálatos film. De az égvilágon semmi köze a 70-es évekhez!
Filmhu: És a szexuális felszabaduláshoz, a virággyerekekhez, az egyetemi lázongásokhoz. Első filmjének, a Bob és Carol és Ted és Alice-nak (1969), ennek az elfeledett mestermunkának viszont annál inkább.
Peter Sellers a Szeretlek Alice B. Toklas-ban
P.M.: Olyan személyes hangvételű filmeket készítettem, amiknek közük volt a saját életanyagomhoz és tapasztalataimhoz. A Bob és Carol ötletét úgy kaptam, hogy megpillantottam egy fotót a Time magazinban: egy pszichológust ábrázolt, aki forró fürdőben ül meztelenül öt másik emberrel. Hűha, ez érdekes! Felkerestem. A tegnapi vetítésen csupa fiatal ült a nézőtéren. Abszolút értettek mindent, nagyon bejött nekik a film! A Következő megálló: Greenwich Village (1976) az ifjúságomról szólt. 1953-ban elmentem otthonról, Brooklynból, ahol születtem, és Greenwich Village-ben hirtelen összekerültem egy csomó fiatallal, akik lelkesen próbálkoztak valamiféle bohém életstílus kialakításával. Az a sztori az apámon, az anyámon, a barátnőimen, a haverjaimon alapult.
Az Alex Csodaországban (1970) egy rendezőről szól, aki csinált egy nagy sikerű filmet, és nem tudja, hogy mihez kezdjen utána. Mindig más rendezők vízióit látja. Nincs önálló látásmódja. Még Jeanne Moreau és Fellini is elvállalt benne egy szerepet. A Szerelmes Blume (1973) nem rólam szól, de mivel hat hónapig éltem Rómában, Velencében, és lenyűgözött a sok sétafikáló szerelmes pár látványa, megszületett bennem az ötlet egy férfiről, aki rettenetesen szerelmes egy nőbe. Csak az a bökkenő, hogy az illető a volt felesége.
A Holdfény Parador felett (1988) diktatúrában játszódik. Ahhoz nem sokat konyítok. De színészekről szól. Róluk pedig tudok egyet és mást. Ronald Reaganről mindig úgy gondoltam, hogy egy színész, aki úgy tesz, mintha elnök lenne. Hősünket belekényszerítik a diktátor szerepébe. Mindegyik filmem magában hordoz valamit belőlem.
Kubrick, Woody Allen, Kovács
Filmhu: Szerepelt Kubricknál a Félelem és vágy-ban (1953). Hogyan bánt akkor a színészekkel? Később híres volt arról, hogy minden egyes beállítást rengetegszer vesz fel velük.
Reagen csak egy színész, aki
eljátszotta, hogy elnök
P.M.: Az volt az első játékfilmje. Vagyis akkor még nem tudta, hogy ő Stanley Kubrick. Senki sem világosította fel róla. A színészetről halvány segédfogalma sem volt. De nagyon jó szeme volt. És később nagy rendező lett. Valami nagybácsitól kapott pénzt a filmre. Nem sikerült valami jól. Kezdetleges munka. Négy katonáról szól, akik ott ragadnak az ellenség vonalai mögött. Belenéznek a távcsőbe, és saját magukat látják…
Filmhu: Kissé egzisztencialista beütésűnek hangzik…
P.M.: Kissé…
Filmhu: Arra hogyan vetemedett rá, hogy Woody Allent a fogyasztói társadalom átlagos tagjaként, „white-trash” pasasként szerepeltesse a Jelenetek egy áruházból című filmjében?
P.M.: Csak nagy győzködés árán volt hajlandó a hajából lófarkot növeszteni. „Woody, ez a nyugati part! Tudom, hogy utálod Kaliforniát, de itt ilyenek az emberek.” Kedvelem őt. Nincs hozzá fogható figura. Csoki-szeleteket eszik ebédre. Egyszer megkínált belőlük.
Filmhu: Tudja, hogy Amerikában ön kényszerítette először Kovács Lászlót arra, hogy engedje ki a kamerát a kezéből, és fogadjon maga mellé kameramant?
P.M.: Befejeztük az Alex Csodaországbant, és vele akartam forgatni a Szerelmes Blume-ot is. De nem tudtam pontosan, mikor kezdhetünk forgatni. Mire ő felvetette, hogy összeismertet Zsigmond Vilmossal. „Ha már foglalt lennék, ő megcsinálja a filmet. Legalább olyan jó, mint én, sőt talán még jobb is!” Nagyon megkedveltük egymást Vilmossal. Annyira elérzékenyültünk, hogy az hihetetlen. Ölelkeztünk, összekapaszkodtunk az irodámban hárman. A bajtársiasság érzése volt ez: mi vagyunk Új Hollywood harcostársai, két magyar és a Mazursky Brooklynból. Elmentem Olaszországba terepszemlére. Visszajövök, hívom Lászlót. „Október elsején kezdünk!” László sírva fakad: „Elvállaltam egy másik filmet!” „Akkor majd a Vilmos!” „Hát pont ez a baj. Ő sem ér rá!” „Ejnye, magyarok, hogy a fenébe szúrhattok ki így velem?! Ki tudnálak nyuvasztani titeket!”
Filmhu: A 70-es évek még aktív rendezői közül sokan panaszkodnak, hogy ma nem tudnak olyan egyedi filmeket készíteni, mint régen. A stúdiók nem engedik őket. Mikor változott meg a rendszer?
Hármas alá Katzenbergnek
P.M.: Kedden. Kedd reggel. A váltás nyilván nem egyik napról a másikra történt. Nekem mázlim volt, mert soha nem kellett memókkal bajlódnom. Egyedül a Koldusbottal Beverly Hills-ben esetében kaptam egyet Jeffrey Katzenbergtől: elolvastam, leosztályoztam, hármas alá, s azzal visszaadtam neki. Ha már kész a film, és a tesztvetítésnél tartunk, akkor szívesen részt veszek bármilyen diskurzusban. Addig nem. Nem tudom most hogyan fog menni. Épp most fejeztem be egy forgatókönyvet. A címe: Csóró. Egy felső-középosztálybeli fickóról szól, aki hirtelen elszegényedik. Felesége van és két gyereke. Az Amerikában végbemenő jelzáloghitel-krízis miatt nagyon aktuális a téma. Nem árulhatom el kinek szánom a főszerepet. Komédia lesz, de az én hangvételemben. Ahogyan a Koldusbottal Beverly Hills-ben is komédiának mondható, de mégis csak a hajléktalanságról szól.
Filmhu: Viccesen vagy komolyan, de művei középpontjában mindig az emberi kapcsolatok álltak.
P.M.: Ez valóban így van. Sosem használtam trükköket. Nagyobb hatással volt rám Renoir, és az ő hosszú snittjei, mint bármi más. A Koldusbottal Beverly Hills-ben A vízből kimentett Boudu (1932) című Renoir-film remake-je. Mindig úgy világítottam, hogy látni lehessen az előteret, a hátteret, s a karakterek fejlődése az apró részletekből világlott ki. Kialakítottam a stílusomat, anélkül, hogy tudatosan törekedtem volna rá. Az emberi természetet nehéz úgy megvilágítani, hogy közben ne ütközzünk klisékbe.
