Politzer Péter: Saját történet megzenésítve

A meccs is null-null lett, ami csak azért fontos, mert a filmben a főszereplő Szepesi Bence odalép az Oláh Lehel alakította csaposhoz, és megkérdezi, hogy "Mennyi lett a meccs? Null-null?". De Politzer Péter filmje nemcsak a szerencsés véletlen miatt lenyűgözően életszerű, hanem a hihetetlen pontos színészi játék miatt is. Egy szimfonikus zenekarral együtt ülünk be két felvonás között a művészbüfébe: semmitmondó beszélgetések, szakmai rivalizálás, női villongások, értelmetlen fogadások és persze szmókerek a vécében. Mindez olyan magától értetődő és természetes, mintha nem is filmet néznénk: pedig igen, Politzer Péter készülő nagyjátékfilmjének egy jelenetét.

filmhu: Az Eroica című kisjátékfilmed a készülő nagyjátékfilmed része. Hogyan?

Politzer Péter: A Szimfónia morbid című, 21 nagyjelenetből álló játékfilmtervem egy szimfonikus zenekarról szól. Minden jelenet más-más zenész köré épül, az ő életükből mutat be egy kis szeletet, de ezek a történetek nem feltétlenül kapcsolódnak össze, inkább szkeccsszerűen áll össze a film. Vannak azonban olyan csomópontok, és ilyen a jelenet is, ami most Eroica címen különállóan elkészült, ahol az összes szereplő együtt látszik, játszik: zenélnek, tereferélnek a büfében. Az ilyen csomópontokban megjelennek majd olyan szereplők is, akiket már láttunk esetleg korábban, vagy majd egy későbbi jelenetben ismerünk meg jobban, de valós történetszál nem köti össze a jeleneteket.

Krasznahorkai Balázs: Az Eroica befejeztével vannak tapasztalatok, például az eredetileg tervezett 21 jelenetből mindenképpen húzni kell.

Politzer Péter: Az Eroica a legösszetettebb epizód, nagyon sok olyan szereplő benne van, aki a film többi jelenetében is feltűnik. Azzal, hogy ehhez megtaláltuk a karaktereket, a nagyjátékfilm legtöbb szereplője gyakorlatilag megvan. A kisfilm castingja során tulajdonképpen a nagyfilmhez válogattuk a szereplőket.

 

Nézz meg egy jelenetet a filmből!

Krasznahorkai Balázs: Iszonyú hosszú ideig ment a szereplőválogatás, lényegében tavaly augusztustól a forgatás előttig, tehát idén áprilisig tartott. Péter alapkoncepciója az volt, hogy ne színészek játsszanak el zenészeket, és playbackeljenek majd, mintha tudnának valamilyen hangszeren játszani, hanem olyan emberek, akik a civil életükben is komolyzenészek, így legalább 200 embert megnéztünk, majdnem az összes szimfónikus zenekart felkerestük. Szépen lassan alakult ki, hogy kik legyenek a szereplők, volt a forgatókönyv, benne a karakterek, és nagyjából arra kellett keresni a szereplőket. Azt is tudtuk már az elején, hogy a megírt dialóg valószínűleg csak “sorvezető” lesz, mert a legtermészetesebbek és leghitelesebbek a zenészek akkor lesznek, ha improvizálhatnak, ha a saját mondataikat is beleszőhetik a megírt jelenetbe.

filmhu: Ki írta a forgatókönyvet?

Politzer Péter: A forgatókönyv összeállítása és a dialóg Vályi Gábor munkája, a Szimfónia morbid legtöbb jelenete igaz történet, amiket Csorba Lóránt (Lóci) komolyzenészekkel folytatott beszélgetései során gyűjtött össze. De pont az Eroica sztorija például úgy született, hogy nem tudott eleget gyűjteni, és beparázott, hogy ebből gáz lesz. A batyus-eset az ő gimnáziumi osztályában esett meg, ezt írta át Lóci komolyzenészekre, Gábor pedig tovább alakította a karaktereinkre, dramaturgiába illesztett és megírta a dialógokat. Persze Lóci csak akkor merte bevallani, hogy ez a saját története megzenésítve, amikor már beadtuk kisfilmként és nyertünk rá pénzt.

filmhu: Milyen sztorikat hozott?

Politzer Péter: Lóci a nagyjátékfilmhez hozott 40-50 történetet, amiket különböző komolyzenészek, amatőrök és profik vegyesen meséltek el neki, nem feltétlenül zenéléssel kapcsolatosak, hanem inkább az életmódból, foglalkozásból, zeneszeretetből fakadó drámai vagy komikus történeteket, legendákat. Ezeket alakítottuk tovább és szőttük egy fiktív szimfónikus zenekar - az Angyalföldi Szimfónikusok - zenészei köré.

filmhu: Hogyan folyt a zenészekkel a munka? Másként kellett őket rendezni?

Politzer Péter: Az augusztusban kezdődött szereplőválogatás során elkezdtünk velük... nem is próbálni, mert jelenetet soha nem próbáltunk, inkább ismerkedtünk és játékokat játszottunk velük. Azt, hogy az áprilisi forgatáson mit is kell majd játszaniuk, azt a forgatás előtti napon tudták meg. De még akkor sem tudták pontosan, hogy mi a jelenet, csak a filmbeli karakterüket ismerték. Arról szólt az előtte lévő jópár hónap, hogy a szereplők, akik nem feltétlen ismerték egymást korábban, hiszen nem egy zenekarban játszottak, összeismerkedjenek, összeszokjanak. Legyen köztük már egy viszony, és aszerint válogattuk össze a zenész szereplőket, hogy a filmbeli karakterek egymáshoz képest is hogyan viselkednek. Tehát tudtuk, hogy a főszereplő Szepesi Bence mellett kell majd például egy ellenlábas, és azt figyeltük a próbákon, hogy ki az, akivel egyfajta rivalizálás önmagától is kialakul. Nagyon sokféle játékot játszottunk, szerepjátékszerű dolgokat próbáltunk, gyilkosoztunk például. A Szimfónia morbid más részeiből vettünk át jeleneteket, és azokat gyakoroltuk, mert nem szerettem volna, ha “kijátszák” magukat ebben a konkrét jelenetben, amit lefilmeztünk az Eroicá-ban.

A próbákon folyamatosan cserélgettük, hogy ki-kivel játszik és figyeltük a reakciókat. A két női szereplő - Ildikó és Cili - például nem szimpatizált túlságosan egymással a próbán és azt gondoltuk Takival (Takács Gábor), akivel ezt az egész masszív fél évet végigcsináltuk, hogy érdekes lehetne őket egy jelenetben összeereszteni. És mivel tudtuk, hogy lesz egy idősebb férfi karakter is a jelenetben, őt már a nőihez kellett keresni, tehát éppen azt néztük, Ildikó kivel találja meg jobban a hangot. Egy hatalmas puzzle volt végül is, ami egy-két héttel a forgatás előtt rakódott ki.

Bence, a főszereplő, aki egyébként civilben klarinétművész, tudta, hogy majd egy túrósbatyut kell felfalnia és abba kell majdnem belefulladnia, neki ezt előre elmondtuk, és el is próbáltuk különböző állagú termékekkel, mit kell majd csinálnia a jelenetben, de hogy hogyan és miért jut el majd oda, az számára is rejtély volt. A többiek még ennyit sem tudtak, az ő reakciójuk teljesen hiteles, mert úgy vettük fel a jelenetet legelőször, hogy amíg Bence fuldoklott, az ő reakcióikat vettük fel.

filmhu: A dialógok ezek szerint nem voltak megírva, rájuk volt bízva?

Krasznahorkai Balázs: A vécébeli két-három szereplős jelenetben jobban meg van szabva, hogy miről beszélgessenek, de itt is lehetett tudni, hogy mire fut ki a társalgás, csak közben szabadon voltak engedve, lehetett pluszban is erről-arról dumálni. Elképesztő fegyelemmel dolgoztak színészként a zenészek, már a próbát is felvettük a forgatáson és az is annyira pontos, vicces és egyben drámai volt, hogy be is kerültek belőle snittek a filmbe. Végül összesen 7-8 felvétel volt, ezeknek a részleteiből kellett a vágónak, Völler Ágnesnek hihetetlen aprólékos munkával összevágni a filmet.

Politzer Péter: A fő jelenetben hat zenész ül az asztal körül, nem lehetett volna velük betanult szöveget mondatni, teljesen elveszett volna a lendület és hitelesség, ha azt látjuk, hogy szórul-szóra próbálnak valamit visszamondani. Már a casting során is azokat a zenészeket kerestük, akik jók voltak improvizatív jelenetekben, jó dumások voltak.

Krasznahorkai Balázs: Az a motívum, hogy egy létező karmester nemzetisége miatt kitört vita hevében fogadnak az Eroicá-ban, a próbák során jött elő.

Politzer Péter: Az egyik próbán elmentünk este kocsmázni a szereplőkkel, azt hiszem, valami meccs is volt, és az egyik pillanatban arra lettünk figyelmesek Gáborral, hogy Bence és Cili éppen valamiben fogadnak. Mivel ők még akkor nem tudták, hogy a filmben is majd fogadni fognak, hanem teljesen spontán, maguktól kerültek ilyen helyzetbe, tudtuk, hogy akkor ezt kell majd velük újra eljátszanunk a felvételkor.

filmhu: Mi lesz most az Eroica sorsa?

Krasznahorkai Balázs: Az Eroica mint kisfilm, remélhetőleg megkezdi fesztiválkarrierjét, miközben pilotként is működtethető a nagyfilmhez.

filmhu: Mennyire akartok sietni a nagyjátékfilmmel?

Krasznahorkai Balázs: Jövőre szeretnénk forgatni, addigra összeállhat a költségvetés, és természetesen nemzetközi koprodukcióban gondolkozunk, amire a téma abszolút alkalmas. A Playtime-ban három nagyjátékfilmet gyártunk nagyjából egyidőben: Nemes Jeles László Elsé-jét, Nemes Gyula Zéró-ját, és a Szimfónia morbid-ot.

filmhu: A költségvetéssel hogyan álltok most?

Krasznahorkai Balázs: A Szimfónia morbid-ra egyszer kaptunk egy millió forintot forgatókönyv-fejlesztésre, az Eroicá-ra pedig 7 millió 400 ezret az MMKA-tól. Ebből persze még nem tudtuk volna leforgatni a kisfilmet, de szerencsére sokan segítettek: Angelusz Iván és a Katapult, Romwalter Judit és a Sparks, Darvas Csanád és a Cemedia, illetve Kovács Tamás zenei manager. Volt egy pici fővárosi pénz is, meg a 20%-os adójóváírás. Nagy szerencsénk volt a Zeneakadémiával, mert úgy volt, hogy felújítják, és nem tudunk majd ott forgatni, de mégis sikerült, aminek én nagyon örültem, mert szerintem egy fontos közeg.

Politzer Péter: Mivel a ZAK-on nincs művészbüfé, ezért kreálni kellett egyet. A Jókai téri MEDOSZ szálló büféjét alakította át Pál Rebeka látványtervező, és noha alaposan át kellett dolgoznia, hogy egy zenészbüfének nézzen ki, teljesen olyan lett, mintha a Liszt Ferenc téri épület része lenne. Nagy András operatőr is beleszeretett a MEDOSZ-ba és fantasztikusan használta ki a helyi világítási adottságokat. Az Ő javaslata volt továbbá, hogy ektachrome nyersanyagra forgassunk, amitől az egész film különleges képi világot kapott.

filmhu: A pénteki vetítés után milyen visszajelzéseket kaptál? Változtatnál a filmen?

Politzer Péter: Nem nyúlnék hozzá, nyilván amikor bekerül a nagyjátékfilmbe, akkor alakítani kell majd rajta. A zenészek a vetítés után annyira lelkesek lettek, attól, amit láttak, hogy ők már rögtön folytatni szeretnék a filmet, a forgatást. Rajtunk hát nem múlik.

Krasznahorkai Balázs: A főszereplő, Szepesi Bence mondta a vetítés után, hogy most már érti, miért kellett az a rengeteg casting és próba, mert nem is gondolta volna, de az Eroica tényleg olyan, amilyenek ezek a koncertközti büfézések szoktak lenni.