Prikler Mátyás: Marek Leščák forgatókönyvíró barátommal anno elkezdtünk dolgozni egy filmen; és mi a legelejétől tudtuk, hogy ez egy nagyjátékfilm lesz. Viszont 2010-ben a pozsonyi főiskolán végzős voltam és le kellett adnom egy diplomafilmet. Akkor úgy döntöttünk, hogy leforgatjuk azt a részt, amelyik a legjobban elő van készítve, lediplomázom, majd a kész művet nem mutogatjuk tovább senkinek, hanem csináljuk tovább a nagyjátékfilmet. Viszont egyrészt kiderült, hogy az a rész, amit leforgattunk, működik önmagában is, másrészt pedig a pozsonyi főiskola elkezdte a kisfilmet mindenfelé küldözgetni, így kerültünk ki többek között Cannes-ba is, a diákfilmeket bemutató Cinefondation szekcióba. Szóval a csattanó az egészben az, hogy a kisfilm egy véletlen volt, mert nem volt annak tervezve. Ami tervbe volt véve, az a nagyjátékfilm, amelyen mi természetesen tovább dolgoztunk Cannes után is.
Fotó: www.finethanks.sk
filmhu: Hogy ezt megtehessétek, abban egy A-kategóriás fesztiválrészvétel sokban segített, nem igaz?
Prikler Mátyás: De. Mi mindennek a legelején egyfajta partizánként dolgoztunk, gyakorlatilag pénz nélkül, de később már kaptunk anyagi támogatást a Szlovák Filmalaptól. Valószínűleg ebben szerepet játszott az is, hogy ott volt a nevünk mellett, hogy "Cannes", bár lehet, hogy tévedek.
filmhu: Szlovákiában akkor a magyar származás nem jelent hátrányt, ha az ember filmes támogatásra pályázik?
Prikler Mátyás: Nem.
filmhu: A Szlovák Filmalapnál vannak magyar kurátorok, vagy olyan magyarok, akik filmekről döntenek?
Prikler Mátyás: Nem tudok ilyenről. Nem tudom, hogy miért, de az irodalomtól, zenétől és képzőművészettől eltérően soha sem volt annyira sok magyar a szlovák filmben. A filmrendezők közül talán Kerekes Péter volt az első, ő viszont a magyarországi filmeseket nem érdekli annyira. Fura ez az egész.
filmhu: Rotterdamban idén szlovák színekben futottál. Te is így érezted, hogy idén első sorban a szlovák filmet képviseled, származás ide vagy oda?
Prikler Mátyás: Az, hogy szlovákiai mezben vagyok jelen az igaz, ezen nehéz lenne változtatni, hiszen itt élek, és ez rendben is van így. Egy ilyen helyzet a különböző filmfesztiválokon amúgy teljesen normálisnak számít. Amikor Cannes-ban voltunk, akkor a versenyben lévő tizenvalahány filmnek több, mint a fele volt ilyen hibrid, ahol a rendező nemzetisége, a film nyelve és a származási ország nyelve nem egyezett. Amúgy én azt mondom, hogy magamat szoktam képviselni, meg a filmünket, nem egy országot vagy nemzetet. Az egy külön téma, hogy milyen egy film nemzetisége. Milyen nemzetiségű film például az Ópium, a Bibliotheque Pascal, vagy a Bahrtalo!?
Fotó: www.finethanks.sk
filmhu: Azért beszéljünk mégis a magyar filmről. Hogyan vélekedsz a mostani helyzetről, mennyire ráz meg a Szemle elmaradása, hogyan tartod így a kapcsolatot a magyarországi filmes barátaiddal?
Prikler Mátyás: A magyar film helyzetéről azt gondolom, mint az egész országról. Szerintem nagyon sok minden lett feleslegesen, ócskán és bután elrontva. A filmért azért kár, mert pár éve még a román film után talán a második legérdekesebb volt ebből a régióból, és ezt sikerült csírájában elfojtani. Én soha sem csináltam filmet magyarországi pénzből és soha nem is pályáztam arra, de külső szemlélőként úgy látom, hogy a Magyar Filmalap szerintem nem igazán úgy csinálja a dolgokat, ahogyan azt Európában szokás. Olyan egy kicsit, mint amikor az amerikai produceri rendszer és a pártállam ötvöződik. Most ebbe nehéz belemenni részletesen, de rengeteg olyan húzásuk van, ami érthetetlen. Nem értem, hogy miért akarnak egy új rendszert kiépíteni, ha a filmek támogatása máshol működik, és elég lett volna átvenni egy működő rendszert. Például a Szlovák Filmalap a magyarországihoz képest sokkal egyszerűbb és felhasználóbarátabb. Ugyanakkor nem gondolom, hogy alapvetően rosszindulatú emberek ülnének a Magyar Filmalapban, csak nem úgy csinálják, ahogyan ezt Európában szokás, de nagyon sok dolgot nem úgy csináltok errefelé. A Szemle pedig logikus, hogy elmaradt. Nincs film, nincs Szemle, nincs kutya, nincs kutyakiállítás. Az a baj, hogy nincs magyar film. Én 2005-2006-ben Pesten tanultam vendégdiákként Szász János és Janisch Attila osztályában, és akkoriban még volt a Szemlén kb. 30-35 film, Szlovákiában pedig semmi. Úgy néz ki, öt év után ennek az ellentéte is lehetséges. A magyarországi filmesekkel amúgy barátkozom. A Köszönöm, jól című nagyfilmünkben Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél amolyan nem hivatalos koproducerek, merthogy ez koprodukció lett volna, de közben kiderült, hogy Magyarországon minden leállt és nem lett magyar pénz, ők ennek ellenére nagyon sokat segítettek nekünk és a filmnek, amit én nagyra becsülök. Most pedig Taschler Andreáékkal csináljuk közös munkában Hajdu Szabolcs Mirage c. filmjét. Én vagyok a szlovákiai koproducerük, szerencsére a Mirage-ra kaptunk pénzt a Szlovák Filmalaptól és a Magyar Filmalaptól is, ami nagyon jó. Ezen kívül igyekszem a magyarországi filmesekkel úgy általában is tartani a kapcsolatot.
filmhu: Említetted azt az évet, amikor cserediák voltál nálunk: mennyire különbözik a filmes oktatás Pesten és Pozsonyban, egyáltalán, különbözik-e valamiben?
Prikler Mátyás: Nem, alapvetően szerintem nincs különbség. Amikor én Pestre jártam, akkor egy működő rendszer volt a magyar film, ezt lehetett érezni az iskolában is. Pozsonyban viszont akkor nagyon frusztrált volt a hangulat, mert nem készültek filmek és emiatt az iskola is eléggé stresszes közeg volt, lehet, ez most fordítva van.
Fotó: www.finethanks.sk
filmhu: A színészeid között van szlovák és van magyar is, a történetből adódik. Mokos Attila szlovák nyelvű szlovák filmben való főszerepért lett a legjobb színész abban az évben, amikor a Köszönöm, jól a legjobb rövidfilm. Beszélnél egy kicsit a színészválogatásról? Milyen mértékben hagytad őket improvizálni, mennyire kaptak szabad kezet a színészeid?
Prikler Mátyás: Attilával például jó barátok vagyunk, így ez nem színész-rendező viszony. A filmben a szerepek nagy része konkrét színészekre lettek írva. Improvizálni hagytam őket, de volt ennek a filmnek forgatókönyve, ezt azért fontos kihangsúlyozni. Rendezés közben nem szoktam hisztizni, de akkor sem megyek könnyen tovább, ha valami nem jó, akkor újra neki kell mennünk.
filmhu: Melyik volt számodra a filmben a legemlékezetesebb jelenet?
Prikler Mátyás: Az esküvő. Két kamerával forgattunk tizenkét órán át. Az előre megírt párbeszédeken kívül minden más jött magától. Volt zenekar, étel-ital, igazi lagzi: az ember már tényleg elhitte, hogy esküvőn van.
filmhu: Mi a következő lépés, filmterv a tarsolyodban, min dolgozol éppen?
Prikler Mátyás: Rendezőként most nincs tervem. Producerként viszek két nagyjátékfilmet és az említett Hajdu Szabolcs-filmen dolgozom még, mint szlovák kisebbségi koproducer.
Fotó: www.finethanks.sk
filmhu: A két filmről lehet tudni valamit?
Prikler Mátyás: Az egyik az a Gyerekek c. nagyjátékfilm, a dokumentarista Jaro Vojtek rendezésében. A másikban Zora Jaurová a producer-partnerem, a címe pedig: Szlovákia 2.0. Szlovákia 2013-ban lesz húsz éves és mi ennek alkalmából felkértünk tíz szlovákiai filmrendezőt, csináljanak egy fejenként tíz perces filmet az országunk témájára. A lényeg, hogy mindegyik részlet pont tíz perc legyen, ezen kívül teljesen szabad kezet kaptak.
filmhu: És ebben Neked nem lesz rendezésed?
Prikler Mátyás: Nem.
filmhu: Nem is akartál volna?
Prikler Mátyás: Egyrészt most fejeztem be erre a témára egy 134 perces filmet . Másrészt azt nem tartottam jó ötletnek, hogy az egésznek én vagyok a producere, és az egy tizedének pedig a rendezője is.
filmhu: A Köszönöm, jól-nak hogy látod, mikor lesz magyarországi bemutatója?
Prikler Mátyás: Fogalmam sincs, de remélem, minél előbb. Elvileg a Szemlén lehetett volna...
Fotó: www.finethanks.sk
filmhu: Gondolom, sajtóvisszhangja azonban már volt...
Prikler Mátyás: A szlovák médiában igen, az tele volt velünk az utóbbi napokban, főleg a január 31-i hazai bemutató óta. De Magyarországon ti vagytok az elsők, akik foglalkoztok a filmmel. Ez azért érdekes, mert - főleg a politikai életben - ma gyakran elhangzik Magyarországon, hogy mennyire fontosak a határon túli magyarok, éljen a Kárpát-medence! Ugyanakkor ezt a filmet egy magyar rendezte, egyharmad részben van magyarul és a főbb szereplők is itteni magyarok, mégse nagyon keresnek meg minket a határon onnanról. Valószínű, hogy ha egy pozsonyi kocsmában megvertek volna a szlovákok, akkor rögtön érdekesebb lenne a film a magyar média számára is. Sajnos.
filmhu: Pedig a filmnek nem kisebb helyen volt világpremierje, mint Rotterdamban. Neked milyen benyomásaid lettek a fesztiválról?
Prikler Mátyás: Nagyon tetszett. Mert itt igazán érezni lehetett, hogy a filmekről és a nézőkről szól, nem pedig másról és ez nagyon fontos.
filmhu: Honfitársad, a fiatal szlovák rendezőnő, Mira Fornay vitte el az egyik, amúgy igencsak nagy elismerésnek számító Tigris-díjat a My Dog Killer (Kutyám, Killer) című filmjével, őt ismered, láttad a filmet?
Prikler Mátyás: Mirát ismerem, viszont sajnos a filmet még nem láttam. Akkor vetítették Rotterdamban, amikor mi már repültünk haza, tehát ott esélyem sem volt megnézni, de hamarosan bemutatják az itteni mozik, kivárom, mert kíváncsi vagyok rá.
