Oda-vissza néztem onnantól a Jancsó-filmeket, alakított rajtam, formált és beépült. Jó volt a kortársának lenni, menni az új-Jancsóra a bemutató hetén, aztán a premierekre, elemezni és vitatkozni, hogy hányadán áll, mit jelent és mit akar mondani, várni, hogy mit talál ki, mivel rukkol elő, mert mindig kiszámíthatatlan volt és meglepetésszerű, provokatív és zseniális, akkor is, ha nem volt jó.
A kilencvenes évek elején a Narancsban az irodalom volt a reszortom, de írtam filmről és tévéről is. A Nagy-Magyarország területén található zsidó relikviákat és sorsokat bemutató dokumentumfilm-sorozatában sok kivetnivalót találtam, sajnáltam, de megírtam. A Mustra mozgóképmagazint csináltuk évekkel később, Óbudán forgatta Grunwalsky a Kicsi de nagyon erős 2-t, werkriportot készítettünk róla. Amikor bementem a stábbuszba inni egy kávét, ott ült Jancsó Miklós, jó napot kívántam neki. „Na, ne hülyéskedj, Andriska!”, csattant fel, és maga mellé húzott, hogy igyunk meg egy konyakot. Dumáltunk a Filmvilágról meg a Tilosról, aztán rákérdeztem, hogy nem neheztel-e a Narancs-cikkért. „A fenéket, igazad volt”, mondta, kért még egy kört, én meg megtanultam valamit.
Oldás és kötés
1999 őszén kezdtük el kitalálni és összerakni a Filmhut. A semmiből hoztuk létre a magyar film honlapját páradmagammal, a 2000-es januári szemlére lettünk kész, a Kongresszusiban először építettük fel a Filmhu-bázist és gyártottuk az anyagokat, próbálgattuk magunkat és az internetet. Egy dolog volt biztos mindannyiunknak, hogy Jancsóval kezdünk, aki a második Kapa-Pepe filmmel újra bebizonyította, hogy milyen radikális, nagy művész és mennyire korszerű gondolkodó.
Másfél évig fejlesztettük és 2005-ben kapcsoltuk fel Jancsó rendezői portálját, a www.jancso.film.hu-t. Fél napokat töltöttünk el nála, birtokba vettük a nagyszobáját, faggattuk és hallgattuk őt, ittuk a borát és a szavait. Blokkokban blattolt mindenről, amit kérdeztünk, a puszták népéről, Európáról és baloldalról, magyarságról és Aczélról, nőkről és halálról, filmről, irodalomról, avantgárdról és politikáról - repülő szabadegyetemen vettünk részt és velünk élt a történelem. Amikor elkészültünk, a projekt bemutatóján kérésére Copy Con zenélt az A38-on, és egy Mucsi-Schererrel párossal együtt készített riport-szkeccsfilmet vetítettünk le, amelyben ők riporterként faggatták a járókelőket róla. Ott akkor minden klappolt.
Utolsó interjúnk Jancsó Miklóssal
Négy éve az utolsó nagyjátékfilmjekor még egyszer elmentünk hozzá, fáradtabb volt, de állt rendelkezésre, és megcsináltuk vele az utolsó interjúnkat. Elmondta, amit akart, párhuzamozott Mátyás király és napjaink között, kacagott a tekintete, cikáztak a gondolatai, káromkodott és fütyörészett, szidta a rendszert, radikálisabb és fiatalabb volt bármelyikünknél.
Régóta tudjuk, hogy el fog menni, tudta ő is és röhögött rajta. Én ma elküldtem három filmjét a legidősebb gyerekemnek, ittam egy konyakot az emlékére, megnéztem az Kelj fel, komámból az ős-Belga örökzöldjét, és búcsúzóul idehivatkozok egy másik dalt.
Jó utat, sok bátorságot, isten veled, Mester!
