Bernáth Szilárd tavaly már járt Cottbusban a Larryvel, most egy friss treatment pitchével nyerte meg a fejlesztői díjat. A MidPoint szervezet forgatókönyv-fejlesztéssel foglalkozik, sokféle pályázatot hirdetnek, ez a díj fejlesztési támogatással jár, vagyis konzultációkat (in-depth script consultancy), dramaturgiai elemzéseket kapnak a nyertesek. „Nyáron hirtelen felindulásból írtam ezt a treatmentet, és azt gondoltam, nem akarok ülni rajta, hanem inkább egyből megnézném, mik rá a visszajelzések, hogy működik ez a terv olyan élesebb helyzetben, mint egy nemzetközi fórum. Cottbusé volt a legközelebbi határidő, így kötöttünk ki itt."
Bernáth úgy fogalmaz, ez egy “elég kísérleti film terve”: egy olyan formanyelvi ötletet játszik ki, amit nem nagyon csinált még meg talán senki, a pitchen pedig azt jelezték vissza neki a koproducerek és a fejlesztők, hogy egyáltalán nem jár tévúton. Ez a film, szemben a Larryvel, high conceptre épül, ezért fontosnak érezte, hogy megpróbálja lemérni, egyáltalán van-e ilyen típusú ötlet a piacon, mert ha van, akkor nem akar vele tovább foglalkozni. De a visszajelzések alapján úgy tűnik, nincs ilyen film még.
Egyelőre a treatment fázisánál tart, a következő lépés pedig, hogy további pitcheken is bemutassa. “Érdekes műfaj a pitch, régen tartottam tőle, de mára értem a szerepét. Meg lehet mérni a projekt hatását. Hiába próbálgatod otthon, vagy hiába mondod el barátoknak, az más. Egy ötlet is kicsit olyan, mint maga a kész film: akkor születik meg igazán, amikor teljesen szűz szemmel látja egy nagyobb közönség. A következő egy évben jó lenne megírni ezt a könyvet, és első körben az a cél, hogy valahogy fejlesztői támogatást találjunk” – mondta a rendező.
Bernáth azt is elmondta, sokat tanult abból, hogy a Larryn hat évig dolgozott az ötlettől a megvalósulásig: ”Ezzel kapcsolatban annyi rutinom már lett, hogy tudom, egyszerűen muszáj olyan ötletet választani, ami hosszú éveken keresztül tud motiválni, éberen tartani, mert ez megint biztos egy hosszú menet lesz. Az elmúlt két év nagyjából arról szólt, hogy párhuzamosan fejlesztettem egymás mellett történeteket, és egyszer csak most nyáron nyert az egyik, úgy döntöttem, ezzel fogok foglalkozni.”
De mit lehet tudni a filmről?
Két fontos helyszíne van: az egyik Svájc, a másik pedig Budapest külvárosa. Magáról a sztoriról annyit árult el Bernáth, hogy nem egy szociorealista történetről van szó, nem egyfőhősös felnövéstörténet van a fejében. „Alapvetően ez egy szerelmes történet. Az érdekel, hogy filmnyelvileg – tehát nem pszichológiailag, nem a cselekménnyel vagy dialóggal – mit lehet elmondani a szerelemről. Egy érdekes filmnyelvi kísérlettel szeretnék beszélni egy párkapcsolatról. Számomra nagyon izgalmasak azok a filmek, amik fognak egy műfajt, és azáltal, hogy a végtelenségig komolyan veszik, lehozzák a realizmus szintjére, elviszik a falig. Ezzel az adott műfajt közben nagyjából ki is végzik. Például a Táncos a sötétben szerintem ezt csinálta a musical műfajával: eltolta a falig. Ez után a film után nem tudom, hogy van-e értelme még musicalt csinálni. De ilyen a Saul fia is, ami a holokauszt-film műfajában végzett hasonló műveletet.
Ez érdekelt nagyon, és ennek kapcsán arról kezdtem el gondolkozni, hogy hogy lehet a szerelemről úgy beszélni, hogy addig visszük el a formát és a beszédmódot magáról a témáról, hogy az már nem radikalizálható tovább. Ehhez kerestem formanyelvet. Ez egy különleges filmnyelvi megfejtés vagy kísérlet lesz, ami összefügg a szerelmi történettel, pontosabban a szerelmi történet műfajiságával.”
Korai még arról beszélni, hogy kik lesznek az alkotótársak, szereplők, de annyit elárult, nagyjából ugyanazokkal a munkatársakkal szeretne együtt dolgozni, akikkel eddig. Mi köze ennek a filmtervnek a Larryhez? Látszólag semmi, bizonyos értelemben mégis kapcsolódnak: „A lényege végül is ugyanaz. Hogy a saját határaink hogyan adnak nekünk identitást, és hogy le lehet-e győzni azokat a kereteket, amiket kaptunk a sorstól, vagy az élettől, vagy az Istentől. Ez a film is határokat feszeget, olyan értelemben, ahogyan a Larry csinálta a beszédzavarral vagy az artikuláció kérdésével. Ez a film is hasonló módon gondolkozik, csak itt a másik érzékelése a határterület.”
