A carioca -- vagyis a Rio de Janeiróban élő brazil -- munkája után köztudottan a strandon tölti minden szabadidejét. A Festival do Rio nagy szerencséje, hogy a kéthetes rendezvénysorozat alatt végig lógott az eső lába, így a cariocák azért a moziba is eljutottak.
Apró szervezetlenségek ellenére alapvetően magas színvonalú és változatos eseménysorozat részesei lehettek a brazil filmrajongók. A premiervetítések Brazília egyik legrégibb, 1926-ban megnyitott mozijában, Rio de Janeiro Cinelandia (Mozivilág) kerületében, a csodálatosan díszített Odeonban kaptak helyet. (Sajnálatos tény, hogy egy másik antik mozi, a Palácio számára ez volt az utolsó filmes rendezvény, a fesztivál után ugyanis hotellé alakítják.)
Arturo Ripsten első filmjére tequilával várták a mexikói rendező rajongóit. A költő Waly Salamao életéről szóló dokumentumfilm (Pan-cinema permanente) bemelegítéseként a filmben szereplő kongás együttes tartott bemutatót mozi előtti téren. A nyomornegyedekben, a favelákban és a Copacabana homokján egyaránt ingyenes vetítéseket tartottak.
 |
| Viggo Mortensen is tiszteletét tette a fesztiválon |
A premierfilmek után a stábot és a nézőket kisbuszokkal szállították a különben megközelíthetetlen sedébe, a fesztivál központjába, ahol a viták, kerekasztal-beszélgetések zajlottak. A buszokra szükség is volt, hiszen Rio érdesebb részébe, a kikötők közelébe került az eddig elegánsabb helyekhez, például a Copacabanához szokott helyszín. Ennek célja a város kevésbé frekventált részeinek, épületeinek új fényben való megvilágítása volt: az egykori hatalmas gyárépületet sejtelmes fényekkel, fehér kendőkkel és óriási kanapékkal tették szerethetővé.
A majd’ 360 filmet bemutató fesztivál szervezői mindent megpróbálnak, hogy ne csupán Latin-Amerika legnagyobb, hanem az egész világ által ismert és elismert fesztiváljává nőjenek. A Festival do Rio idén ráadásul tizedik születésnapját is ünnepli.
Soron kívül: Salles, Meirelles
A csupán a fesztivál kezdete előtt árult bérleteket azonban nem sikerült akkora számban eladni, mint a korábbi években, hiszen az igazi nagy durranások, a legnagyobb érdeklődésre számot tartó két alkotás ugyanis már korábban bekerült a mozikba. Az egyik a rendező személye, a másik pedig a film alapjául szolgáló könyv miatt vonzhatott volna még nagyobb tömegeket a fesztiválra.
A Központi pályaudvarért Oscar-díjra jelölt Walter Salles új filmje, a Linha de Passe (Lépések sora) nagy meglepetésként ráadásul elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a cannes-i filmfesztiválon. Sandra Corveloni egy négygyermekes családanyát alakít, aki fiaival együtt egy fokkal jobb életért küzd. A film ezt az elkeseredett küzdelmet mutatja be: az ötödik gyermekkel terhes anya egyre nehezebben tud csak dolgozni, végül elveszíti a munkáját. A focistaként érvényesülni vágyó fiú betölti 18. életévét, mellyel bezárulnak előtte a fiatalokat támogató focicsapatok kapui. A motoboyként, motoros kifutófiúként dolgozó, már szintén gyermekes legidősebb fiú inkább motoros bűnözővé válik. A legdrámaibb sors a vallásban segítséget kereső fiatalemberé, aki végül agyonveri főnökét. A legkisebb, fekete fiú álma, hogy buszt vezethessen, s a film végére el is köt egy buszt, azzal szeli keresztül a várost. Walter Salles lirizálás, esztétizálás nélkül mutatja be a São Pauló-i alsó osztály mindennapjait. Ám sajnos „a lépések” túl rövidek: a túlvágottság miatt sok jelenet elveszíti drámai erejét.
 |
| A fesztivált végig nagy érdeklődés övezte |
A Fernando Meirelles rendezte Ensaio sobre a cegueira (Próba a vakságról) nem a brazil valósággal, hanem egy egyetemes antiutópiával sokkolja a közönséget. Az amerikai-brazil koprodukcióban készült, sztárokat (Julianne Moore, Gael García Bernal) felvonultató alkotás hollywoodi eszközökkel mutatja be a vakok börtönébe került közösség állattá süllyedését. José Saramago világhírű regényének (Vakság) filmváltozata a könyvhöz mérve csak negatív kritikára ad okot, de az eredeti műtől függetlenül sem sikerül olyan drámai hatást elérnie, amit a történet lehetővé tenne. Meirellesnek sajnos nem sikerült az Isten városához mérhető teljesítményt nyújtania.
E két utóbbi alkotás tehát nem a Festival do Rio versenyprogramját tette színesebbé, színvonalasabbá, viszont jó hír, hogy nagy valószínűséggel Magyarországon is láthatóak lesznek.
A bőség zavara
Az idei évben a Rio de Janeiró-i Nemzetközi Filmfesztivál húsz különböző kategóriában vonultatta fel a filmes mezőnyt, lehetőséget adva elsősorban a 2008-ban készült hazai játék- és dokumentumfilmek megmérettetésére. A premierek mellett híres alkotók ritkaságain való csemegézés (Taviani testvérek, Derek Jarman, Arturo Ripstein), és különböző nemzetiségű vagy témakörű egységek töltötték be a húsz helyszín mozitermeit.
 |
| Filmesek Rióban, oldott hangulatban |
A Panorama Mundial blokkban 2008 fesztiválfilmjei jutottak el először a brazil közönséghez, elsőként a Coen testvérek Égető bizonyíték (Burn after reading) című vígjátéka vonzott kígyózó sorokat az Odeon elé. Ebben a szekcióban mutatták be Munduczó Kornél Deltáját is, mely nem talált különösebb kritikai visszhangra. Külön szekcióban (Expectativa 2008) negyvennyolc elsőfilmes, vagy kevésbé ismert rendező filmje mutatkozott be a világ minden tájáról. Ebben az évben ünneplik Brazíliában a japán bevándorlás kezdetének százéves évfordulóját, s így a japánok tiszteletére rendezett vetítéssorozat tizenhét, főleg az utóbbi évtizedben készült filmet tartalmazott. A japánok mellett Nagy- Britannia kapott kiemelt szekciót (Foco Reino Unido).
Négy tematikus egység is színesítette a választékot: a Mundo Gay (Meleg világ) a heteroszexuálistól bármilyen más irányba eltérő szexuális érdeklődésről szóló alkotásokat gyűjtött össze, legyen szó játék- vagy dokumentumfilmről, nemzeti vagy külföldi filmekről. A Divas Italianas kategóriában az olasz filmek, mármint elsősorban az olasz színésznők bűvölhették el a nézőket a Júlia és a szellemektől a Teorémáig. A Midnight Movies blokk pedig a bizarr, a televíziók programjában is csak éjfél után megjelenő alkotásokkal csalogatta a borzongani vágyókat. A politika, emberi jogok iránt érdeklődők a Limites e fronteiras filmjei között válogathattak.
A Tesouros da Cinemateca (A Filmarchívum kincsei) Coppola Keresztapája mellett egy brazil különlegességgel szolgált. Ivan Cardoso 1982-ben készült O segredo da múmia (A múmia titka) azért számít annak, mert a terrir műfajába tartozik: a „terror”, vagyis thriller és a „rir”(nevetni) azaz vígjáték keveredéséről van szó, megfűszerezve egy kis szoftpornóval. A filmben sajnos csak a színvonal mélysége félelmetes, a nézőben az a kérdés is felmerül, vajon nem lett volna-e jobb ötlet a mozik előtt kéregető utcagyerekeknek adni a film felújítására költött pénzt.
A dokumentumfilmeket a játékfilmekkel egyenrangú figyelem kísérte, amit ki is érdemeltek: érdekesebbnél érdekesebb témáikat élvezhető filmnyelvvel, igen magas színvonalon dolgozták fel. A katonai diktatúra alatt befutott, majd egy besúgóbotrány miatt eltűntetett Simonal (az első nem szambát éneklő fekete énekes) életét bemutató dokumentumfilm a korabeli fotókat, cikkeket és tévéfelvételeket olyan ötletességgel dolgozta össze, hogy egy játékfilm sem adhatott volna drámaibb hatást. (Claudio Manoel -- Micael Langer -- Calvito Leal: Simonal, ninquém sabe o duro que dei).
 |
| Fesztivál a Cukorsüveg-hegy alatt |
Brazil Woody
A legújabb brazil filmtermést a Premiere Brasil mutatta be négy szekcióra bontva: a versenyfilmeket a Mostra Competetíva fogta egy csokorba, a Rióban játszódó alkotásokat a Cenas do Rio, a Hors-Concurs-ban láthattuk a versenyen kívül vetített filmeket, a Retratos pedig az életrajzi filmek szekcióját alkotta.
A brazil filmvilágot az utóbbi években az Isten városa, a Carandiru és a Tropa de Elite miatt az erőszak, a szegénység miatt bűnözés témaköre jellemezte. Ebben az évben a kiemelkedő alkotások viszont inkább a jobb módúak problémáival foglalkoztak.
A Feliz Natal (Boldog karácsonyt!) elsőfilmes rendezője, Selton Mello csupán rendezőként ismeretlen a közönség előtt, színészként már évek óta az egyik legnépszerűbb alakja a brazil szappanoperáknak és filmeknek. Irányítása alatt kimagasló alakítást nyújtottak a színészek, az operatőri munka pedig szintén emlékezetes marad. Jól ismert tételt igazol újra a Feliz Natal: a pénz nem boldogít, a társadalmi ranglétra magasabb fokán élni nem hoz feltétlenül boldogságot. A vasfeldolgozóként vidéken dolgozó férfi visszatér a városba évek óta nem látott családjához. Érkezése csak feszültséget szül, hiszen, ahogy idővel megtudjuk, bedrogozva balesetet okozott, melyben egy fiatal lány életét vesztette. Zavaros múltja és jelenlegi szegénysége miatt igazi kakukktojás bátyja karácsonyi díszben tündöklő hatalmas házában a gazdag vendégek között. A film végére viszont ő az egyetlen, aki végül a helyes utat járja, megbánja tetteit és emberi kapcsolatokat épít. A vagyonos báty kirakatcsaládjában nem figyelnek egymásra, áskálódás és közömbösség uralja a lelkeket. Remélhetőleg ez a film is megérkezik Magyarországra.
Az Apenas o fim (Csupán a vég) volt a fesztivál nagy kedvence: a csupán tizenkilenc éves rendező és egyetemi barátai minimális költségvetésből szórakoztató, és végül a zsűri különdíját, illetve közönségdíjat is hozó filmet készítettek. A Woody Allen stílusában írt párbeszédek sora alatt egy szerelmespár szakítás előtti utolsó óráját követhetjük nyomon.
 |
| Többek közt Jarman-retrospektív is volt |
A legjobb rendezés díját az elismert színész, egyben elsőfilmes rendező Matheus Nachtergaele kapta, A Festa da menina morta (A halott lány ünnepe) című filmjéért. Az igaz történetet feldolgozó filmben egy Amazonasnál élő közösség szentként tisztel egy fiatal fiút, akinek egy kutya hozta el az évek óta eltűnt lány ruháinak cafatjait. A cannes-i filmfesztiválon debütált alkotást a színészi alakítások (a legjobb férfi színész díját a főszereplő, Daniel de Oliveira kapta) az operatőri munka és a bizarr történet teszi különlegessé.
A legjobb film és a legjobb színésznő díját – A riói Krisztus-szobrot ábrázoló Trófeu Redentort -- a Se nada mais der certo (Ha semmi más sem sikerül), José Eduardo Belmonte filmje kapta, melyben három fiatal zűrös mindennapjait követhetjük nyomon.
Messze elmaradva a többi film színvonalától, láthattunk még idős színész-írók beszélgetését home-videóként rögzítő vígjátékot (Domingos Oliveira: Juventude) és vígjátéknak beillő akciófilmet, melyben egy tanítónéni egyszerre veszi fel a harcot (sikeresen!) a favelák bűnözőivel és a korrupt rendőrséggel (Maurício Farrías: Veronica).
Riói jelenetek
A versenyen kívül induló alkotások közül nagy várakozás előzte meg Julio Bressane új filmjét, hiszen a rendező még a „cinema novo” mozgalomban kezdte karrierjét, majd a „cinema marginal” neves alakja lett. A Machado de Assis novelláira épülő O erva do rato (A patkány füve) vetítése alatt azonban mintha három filmet nézhettünk volna meg egy jegy áráért, melyek azonban sajnos agyonütötték egymást.
A Cenas do Rio (Riói jelenetek) blokkban a legemlékezetesebb a Praca Sans Pena dráma volt, melyben egy középiskolai tanár és pincérnő feleség neveli egyetlen lányukat egy bérelt lakásban. Egy napon az írói álmokat dédelgető családfő lehetőséget kap egy könyv publikálására, az elérhető közelségbe kerülő vágyak és a szoros leadási határidő miatt viszont felborul a család élete. A jó hír sajnos csak problémákat szül: a rögtön saját lakást kereső, feltűnően csinos anyuka viszonyt kezd az egyik eladó lakás tulajdonosával. A könyvhöz anyagot kereső író-jelölt a szegénységet akarja bemutatni, de a kiadó ezt az ötletet visszautasítja. Vinicius Reis filmje a dokumentumfilmeket jellemző realitással, és remek színészi alakításokkal a 2008-as év egyik legjobb brazil alkotása.
 |
| Jelenet a fődíjnyertes filmből |
A hollywoodi akciófilmeket a szegénység drámájával ötvöző brazil filmek sorába lép a fesztivál nyitódarabja, az Última parada 174 (Utolsó megálló 174). A 2000. június 12-én megtörtént esetet megelevenítő darab alcíme magáért beszél: „akinek nincsen mit veszítenie, nem ismeri a határokat”. A favelában felnőtt fiú Rio de Janeiro belvárosában közlekedő 174-es buszt téríti el és tartja fogva egy napon át az utasokat. Bruno Barreto filmje óriási sikerre számíthat, egyszersmind Brazíliát képviseli az Oscar-díjért folyó harcban.
Rio de Janeiro a Krisztus-szoborról, a Cukorsüveg-hegyről, a Copacabanáról, és a szambázó lányokról híres, és a nyomornegyedek lakóinak a bűnözéséről hírhedt. Remélhetőleg beivódik a köztudatba az is, hogy a Cidade Maravilhosa októberben, azaz tavasszal egy óriási rendezvénysorozattal hódol a filmművészet előtt, amit éppúgy érdemes meglátogatni, mint a többi turisztikai látványosságot.
