Utolsó három napjához érkezett a 11. Titanic fesztivál és ahogy egyre mélyebbre hatolunk az októberbe, hangulatunkat könnyen hatalmába kerítheti a Rossz idő, ha a zord ősz nem is, az izlandi-francia-belga koprodukció biztosan. Sólveig Anspach filmjében egy Izlandról érkező időszakos autista és az őt gondozó pszichiáter kapcsolatát követhetjük nyomon eleinte egy belga kórházban, később a szigetországban, ahol egészen más szabályok érvényesek.

A mai programból további két, meglehetősen különböző filmben domborodik a nemzeti jelleg. A Kiskirály a posztszovjet kapitalizmus jelenségét és a mai orosz társadalmat vizsgálja, egy, az üzleti élet számos területén boldogulni próbáló iparmágnással a középpontban. A Rachida pedig az algériai terrorizmus világába kalauzol, és egy tanárnő hányadtatásait meséli el, aki megpróbál nemet mondani egy terrorista követelésre.

A Science-fiction nem a műfaja, hanem a címe Franz Müller filmjének, mely éppen ezért nem is igazi sci-fi, inkább a valóságban játszódó utópisztikus-fantasztikus film, mely újszerűen alkalmazza az oly sokszor felhasznált sémát, miszerint két ellentétes személyiség egymásra utalva tud csak boldogulni egy zárt helyzetben. Hőseink beesnek a pixelek köze, vagyis kiesnek a filmből, melynek főszereplői, senki nem vesz róluk tudomást, és nem is emlékszik rájuk, noha ők továbbra is ott téblábolnak ahol eddig, saját világukban.

A Hedwig és a mérges csonk nagyjából akkora fesztiválkedvenc volt az elmúlt években, mint a Hukkle. Rendező-főszereplője, John Cameron Mitchell, egy tarnszszexuális rockénekesnőt alakít, aki, a nemét megváltóztató műtétből a lába között megmaradt két centis csonk után nevezi el együttesét. A Hedwig és a mérges csonk együttes nem arat sikert, a főhősnő dalait játszó fiú bandája annál inkább – minden adott egy kultfilmhez.