Lakos Nórával már a Véletlenül írtam egy könyvet előtt is dolgoztál együtt. Hogyan emlékszel vissza az első közös munkátokra?
A nevetését hallom a fülemben, amikor visszagondolok rá. A Tóth Jánost forgattuk. Rengeteget nevettünk, persze Kapával és Nórival ez nem nehéz. A mi hármasunk nagyon jól működött együtt. Nóri egy nagyon érzékeny és végtelenül jó humorú ember, aki a legbelül egy kicsit még mindig gyerek, szerintem többek között ezért is olyan jó abban, amit csinál.
Neki mi tetszett meg a játékodban?
Erről nem sokat beszélgettünk. Ennyi idő alatt már fél szavakból is értjük egymást munka közben. Általában a humoromat emeli ki. Szeretünk együtt nevetni.
Mikor keresett meg Nóra a Véletlenül... szerepével és hogyan zajlott a casting?
Ha jól emlékszem, most ősszel volt két éve a casting. Háromszor hívtak be, az első két alkalommal csak a gyerekekkel próbáltunk, a harmadik válogatáson pedig Mátray Lacival. Amikor csak ketten próbáltunk, oda kellett képzelnünk a gyerekeket is. Előző nap együtt forgattuk a Hunyadi-sorozatot, amiben a bátyámat alakítja. Furcsa érzés volt másnap bemenni a castingra és ugyanazzal a színésszel együtt próbálni egy filmet, amiben teljesen más a kapcsolat a két karakter között. Azt a jelenetet próbáltuk, amikor András kocsival hazaviszi Dettit, a gyerekek pedig a hátsó ülésen alszanak. A castingon még nem szokták megkapni a forgatókönyvet a színészek, ezért nem ismertük az egész történetet. Csak egy karakterleírást kaptunk és Nóri elmondta, mit kell tudni a szereplőkről. Improvizálhattunk is. Nehéz casting volt, de nagyon élveztem. Nórinál minden szereplőválogatás olyan izgalmas, hogy akkor sem szomorkodik az ember, ha végül mást választ.
Rujder Vivien a Véletlenül... forgatásán / Fotó: Kovács Tamás / JUNO11
Nóra úgy fogalmazott, hogy a könnyed játékosságod remekül illeszkedik a karakterhez, akit alakítasz. Mennyi van belőled Dettiben?
Néha vannak ügyetlen mozdulataim, például véletlenül felborítok valamit, előszeretettel megyek neki ajtófélfáknak, esem át küszöbön vagy nem tudom, hogy fogjak kezet valakivel. Ebből sokat belecsempésztünk Detti karakterébe, például amikor ott felejti a táskáját a kocsiban. Nóri szerint néha furcsa hangokat adok ki, amit nem vettem észre, de elhiszem neki. Így találtuk ki a jellegzetes „OH” felkiáltást, amit többször is lehet hallani a filmben Dettitől.
A sajtóvetítés utáni kerekasztal-beszélgetésen azt kérték az alkotóktól és a színészektől, hogy egy szóban fejezzék ki, mit jelent nekik ez a film. Te azt mondtad, szintlépés. Milyen szempontból érzed szintlépésnek ezt a szerepet?
A Hunyadi-sorozat mellett ez a másik olyan alkotás, amiben anyát alakítok. Beléptem egy másik korosztályba és ez új kihívásokkal jár, amikkel most ismerkedek és nagyon tetszik. Ahogy halad az idő egy színésszel, a tapasztalat megjelenik az arcán, a tekintetén is. Számomra nagyon érdekes ez a folyamat.
Milyen volt együtt dolgozni a két gyerekkel, Demeter Villővel és Hárs Boncával?
Megnyugtató! Bonca kicsit lazább, Villő pedig elképesztően szorgalmas és alázatos volt, amivel minket, felnőtteket is arra ösztönzött, hogy végig koncentráljunk és teljes erőbedobással dolgozzunk.
A történetben Mátray László szerelmét alakítod. Vele milyen volt a közös munka?
Laci egy nagyszívű, figyelmes szeretetgombóc. Nem beszél sokat, de ha megszólal annak helye van és súlya. Vele nagyon jó csak hallgatni is. Az embereknek sokszor beszédkényszerük van, ha társaságban vannak mintha muszáj lenne megszólalni, hogy ne legyen kínos a csend. Néha velem is van ilyen, de Laci mellett ezt sohasem érzem. Nagyon természetes és jó érzés a társaságában lenni.
Rujder Vivien a film premierjén / Fotó: JUNO11
Több színész is megjegyezte, hogy mennyire családias hangulatban telt a forgatás. Szerinted ez kin múlik?
Szerintem elsősorban a producereken, a gyártáson és a rendezőn. Már a gyerekek miatt is nagyon fontos volt, hogy a forgatáson nyugalom és jó hangulat legyen, minél kevesebb káromkodással. De Sümeghy Claudiáék vezették be azt is, hogy a környezetvédelmet szem előtt tartva saját kulacsokból igyunk a forgatáson. Pontosan odafigyeltek a gyerekek kötelező pihenő idejére is. Nem volt kapkodás, tudtunk közben pihenni és ha menni kellett a kamera elé, koncentráltan tudtunk a feladatunkra koncentrálni. Claudia és Nóri mindenre odafigyelt. Nekik köszönhető, hogy ilyen családias és szeretetteljes hangulatban zajlott a forgatás.
Nóra mondta egy interjúban a film kapcsán, hogy az írás sokat segíthet a fiatal korosztálynak, akik szerinte elmagányosodtak a technológia fejlődése és a koronavírus-járvány miatt. Te milyennek látod a mai fiatalokat? Mennyire más kihívásokkal néznek szembe, mint te, amikor gyerek voltál?
El kell fogadnunk, hogy az online világ létezik és velünk marad. Ma már sokszor emojikban fejezzük ki az érzéseinket, miközben faarccal írunk. Ha lesz gyerekem, ő is ebben nő majd fel. A fiatalabbaknak már ez a normális, ugyanúgy ahogy nekem a számítógép megjelenése volt vagy mondjuk az okostelefoné. Tanítottam a nagypapámat internetezni, nekik pedig ezek voltak szokatlan újdonságok. Teljesen normális, hogy változunk és megújulunk, a legfontosabb, hogy ezekkel a lehetőségekkel jól tudjunk bánni, a hasznát keresni. Jó lenne, ha minden szülő minél többet beszélgetne a gyerekével, bármiről és bármikor mert bár a magány érzése kamaszkorban elkerülhetetlen, törődéssel és önzetlen közeledéssel sokat lehet segíteni. A Véletlenül írtam egy könyvet gyönyörűen mutatja be ezt: csodálatos kapcsolat van a családtagok közt, de néha még többet kell kommunikálni, hogy felszínre kerüljenek a problémák, traumák.
Neked milyen a kapcsolatod az irodalommal?
Év elején azt a célt tűztem ki magam elé, hogy 2025-ben minden hónapban elolvasok egy könyvet, mert az utóbbi időben nem szakítottam erre időt. A történeteket jobban kedvelem, mint a személyiségfejlesztő, pszichológiai olvasmányokat. Az olyan sztorikat szeretem, amik beszippantanak és úgy érzem, mintha egy mozifilmet néznék.
Fotó: Fotó: Kovács Tamás / JUNO11
Az SZFE-n többek között Waskovics Andrea, Dér Zsolt, Ember Márk, Blahó Gergely, Olasz Renátó és Baki Dániel voltak az osztálytársaid. Egy interjúban említetted, hogy nagyon jó osztályközösség voltatok. Egészséges rivalizálás sem volt köztetek?
Egészséges rivalizálás természetesen volt köztünk, motiváltuk és inspiráltuk egymást. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Az egyetemen megtanultuk elemezni magunkat és láttuk, hogy mindenki teljesen másfajta karakter, ezért nem is lett volna értelme versengenünk. Nagyon jó kis osztály voltunk. 2012-ben, mikor első évesek voltunk, Olasz Renátó készített rólunk egy kisfilmet A tizennégyek társasága címmel, azóta is így hivatkozok magunkra.
Az osztályfőnökötöknek, Máté Gábornak is köszönhető, hogy ilyen befogadó osztályközösség voltatok?
Igen. Gábor nagyon jó szimatú pedagógus. Mindig remek érzékkel válogatta össze a hallgatóit. A korábbi osztályaiból is mindenki a pályán maradt, ha akart, aki pedig úgy érezte, hogy váltania kell, az bátran hagyta ott a színészetet. Nem tudom, hogy mi a receptje, de nagyszerűen válogat.
Ki szoktad kérni a véleményét egy előadásod, filmszereped után?
Ha látta az adott darabot, akkor az előadás után mindig keresem a társaságát, kikérem a véleményét. Filmeknél ez nem jellemző, mert nem tudom, hogy megnézte-e az alkotást, amiben játszottam. Ha forgatni mennék, kopogtatok pár hasznos tanácsért nála, elmondom mi lenne a szerepem, milyen produkcióban dolgoznék. Ha bármilyen filmes munka közbejön, mindig elenged a Katonából. Nagyon támogatja a színészeit.
Játszottál tévésorozatokban (Aranyélet, Drága örökösök, Apatigris, A Nagy Fehér Főnök, Hunyadi), közöségfilmben (Nagykarácsony) és olyan szerzői filmekben is, mint a Testről és lélekről és A feleségem története. Volt olyan felkérés, amit utólag már nem vállalnál el, mert úgy érzed, nem illett hozzád a szerep?
Nagyon kevés szerepet mondtam vissza. Szerencsére eddig egy olyan munkám sem volt, amiről utólag úgy gondolom, hogy nem kellett volna elvállalnom.
A Véletlenül... szereplői és Lakos Nóra rendező a bemutatón / Fotó: JUNO11
Mi alapján döntesz, amikor érkezik egy felkérés?
A legfontosabb szempont, hogy érdekes-e a szerep, a második legfontosabb kérdés, hogy ki a rendező a harmadik pedig, hogy kikkel játszhatok együtt. Sokszor forgatások alatt tudok ismerkedni még kollégákkal, mindig kíváncsian várom az ismerkedést.
Dolgoztál a Hunyadi-sorozatban, amiben Szilágyi Erzsébetet alakítod. Úgy tudom, kilenc hónapon át tartott a casting, aztán hosszú felkészülés után százhetvenhét napig forgattatok. Milyen kihívásokat okozott ez a munka?
Óriási kihívás volt, de nagyon élveztem. Azt éreztem, hogy soha nem lesz vége, de annyira jó volt a forgatás, hogy meg tudtam volna szokni, ha örökké tartana.
Mennyire követed figyelemmel a filmek utóéletét, amiken dolgoztál? Szoktál olvasni kritikákat?
Az építő jellegű negatív kritikát nagyon üdvözlöm, egyetérteni is szoktam, a rosszindulatú véleményeket viszont nem tudom értékelni. Gondosan megválogatom, hogy miket olvasok el és miket nyitok meg. Megtanultam az évek során szelektálni.
Ember Márk mondta nemrég a Hogyan tudnék élni nélküled? kapcsán, hogy egy negatív kritika, vélemény elolvasása után adott esetben két napig maga alatt van.
Nem mindegy, hogy hogyan tálalják a negatív kritikát. Le lehet írni, hogy „vergődött a nyomorult, és sehogy sem jött neki össze”, és lehet írni azt is, hogy „látszik, hogy nehéz dolga volt és igyekezett, szerintem ez most annyira nem sikerült”. Van különbség a kettő között.
Mi volt a kedvenced a tavaly megjelent magyar filmek közül?
Utoljára a Futni mentemet néztem a moziban. Sok olyan ismerősöm dolgozott benne, akiket nagyon kedvelek és őszintén drukkoltam nekik. Előtte a Fekete pontot láttam, a tavalyi év egyik legjobb filmjének tartom. Miután megnéztem, három napig alig tudtam megszólalni, nagyon érzékenyen érintett. Úgy éreztem én is ott vagyok az iskolában és közvetlen közelről nézem ahogy összenyomnak egy nyitott, önzetlen és bátor gyermeket, lehetetlenítenek el egy törődő, őszinte és lelkes tanárnőt, semmisítenek meg szülőket. A mozi közben feltört rengeteg emlékem iskolás koromból és kétségbe ejtett a kérdés, hogy mi mióta élünk így és vajon meddig fogunk még? Nagyon kellenek még ilyen Fekete pontok az ellenőrzőnkbe, hátha végre elkezdünk megértőbben, megengedőbben és érzékenyebben fordulni a másik felé. Engem erre (is) tanít. Csodálatos film.
A véletlenül írtam egy könyvet már látható a hazai mozikban a JUNO11 és az EJKA forgalmazásban.
