A filmben a 8 éves Tilda emlékképei elevenednek meg saját cirkuszukat működtető családjáról. A kislányt groteszk, esendő, vágyakozó, szeretetre éhes emberek veszik körül, miközben jelenetről jelenetre tárul fel egy család titkokkal teli múltja. A karakterek átlépik testük határait, a múlt képeiből és egymásból alakulnak, transzformálódnak. A filmet a szeretet és a kapcsolódás konstans hiánya keretezi.

„Az érzelmi kiszolgáltatottságról szerettem volna filmet készíteni, több nézőpontból is bemutatva a témát. A családban betöltött szerepek dinamikus változása, ezen belül a nő helyzetének egy konfliktuson keresztül bemutatott átalakulása és annak hatásai érdekeltek. Hogyan lehet a lelki átalakulást képileg ábrázolni, a realitásból kiindulva metaforákon keresztül végigvezetni a nézőt? Ezen kívül dramaturgiailag régóta foglalkoztat a párhuzamos és nem lineális történetmesélés, amire a Sellők és Rinocéroszok több idősíkban játszódó története jó lehetőséget biztosított.” – mondta el a rendező.

Traub Viktória 2006-ban Portugáliában, az ESAD animációs szakán, 2008-ban pedig a MOME animáció szakán végzett. Eső című rövidfilmje 2009-ben elnyerte a Pozsonyi Early Melons Fesztivál fődíját, valamint a Szentpétervári Filmfesztivál The Best Figurative Decision Open díját. Vastojás című munkája a 2015-ös San Diegoi Nemzetközi Gyermek Filmfesztivál Legjobb Animációs Rövidfilm díját kapta, a 4. Delhi Shorts Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a zsűri neki ítélte a Legjobb Animációért járó díjat.

Az NMHH Mecenatúra Programja támogatásával készült 15 perces animáció az elmúlt időszakban olyan fesztiválok versenyprogramjában szerepelt, mint a csehországi Anifilm, vagy a múlt heti, Oscar-kvalifikáló zágrábi Animafest. Júniusban Portugáliában a Fest - New Directors/New Films Festival versenyprogramjában, illetve a bulgáriai In The Palace műsorán fut majd a film. Júliusban a szlovákiai Fest Anca, az olaszországi La Guarimba Nemzetközi Filmfesztivál, és a brazíliai Anima Mundi van soron, melyet a mexikói Guanajuato Nemzetközi Filmfesztiválon való szereplés követ majd.

A hazai animáció felfutását jelzi többek között, hogy tavaly a MOME Anim egy mesterszakos munkája, Wunder Judit Kötelék című darabja került be a diplomafilmes versenybe, 2016-ban pedig két magyar animáció mérettette meg magát Annecy-ben: Andrasev Nadja A nyalintás nesze című, szintén a MOME Anim mesterszakán készült munkája, valamint a METU hallgatója, Dell’Edera Dávid a diplomafilmek között versenyző animációja, a zsűri különdíját elnyerő Balkon.

A Sellők és Rinocéroszok forgatókönyvét Gergely Dorka, Traub Viktória és Dus Polett írták, a zenét Chris Allan Tod szerezte. A film vágói Bacskai Brigitta és Polecsák Lajos, a sound designer Vadon Zoltán, míg a producer Dus Polett. A film az idén ősszel kerülhet hazai forgalmazásba.

A film előzetesét a Sellők és Rinocéroszok hivatalos oldalán nézhetjük meg, további információkat pedig a Facebookon találhatunk.