A BAFTA-gálán a kihirdetés utáni pillanatokban, és a színpadon állva is a könnyeiddel küszködtél. Szavakba tudod önteni, hogy mit éreztél?

Sokkot kaptam. Nem gondoltam, hogy nekem is kell majd valamit mondanom a színpadon. Ami segített, hogy az erős reflektorfény eltüntette a közönséget. Azt hiszem, emiatt voltam képes megszólalni.

Patrice Vermette látványtervező mellett álltál a színpadon, és amikor szóhoz jutottál, azzal kezdted, hogy nem készültél beszéddel. Miért nem készültél?

Korábban arról tájékoztattak, hogy a covid miatt csak egy ember beszélhet. Aztán ezt megváltoztatták, de nem gondoltam, hogy nyerni fogunk. Ez az egész szürreális élmény, a mai napig az jár a fejemben, hogy kerülök én ide?

 

Pedig egy ideje már ez a valóság.

Elég introvertált ember vagyok, úgyhogy távol áll tőlem ez a közeg. De így is hatalmas élmény volt az egész hétvége.

A nyilvánvaló okon kívül, hogy BAFTA-t nyertél, még minek örültél?

Nagyon klassz volt a BAFTA-gála, a díjon kívül Shirley Bassey-nek örültem a legjobban, hogy élőben láthattam és hallhattam őt. Felejthetetlen élmény, most is bizsereg a hátam, ha rágondolok. Nagyon örültem a kollégáknak is, akiknek sikerült nyerni.

A díj átvétele után hogyan folytatódott az este?

Képzeld el, amikor a gála végén még egyszer felhívták a díjazottakat egy csoportfotóhoz, én Kenneth Brannagh mellett álltam. Gratulált, és én is neki. Aztán odajött hozzám Adriana DeBose a West Side Storyból, aki a legjobb női mellékszereplő díját kapta. El akarta mondani, hogy szerinte az én beszédem volt a legszebb, mert hogy nagyon megható és kedves volt. Még nem néztem vissza, és csak nagyjából tudom, hogy mit mondtam. Aztán átvittek minket a hivatalos vacsora helyszínére, aminek fél tizenkettő körül lett vége. Addigra én már kipurcantam, szóval nem mentünk át a Warner Brothers bulijába, de így is nagyon jó és kerek este volt.

A színpadon állva úgy fogalmaztál, ez teljesen hihetetlen számodra, hiszen egy falusi lány vagy Magyarországról. Hová valósi vagy?

Egy Pest megyei zsákfaluban, a kis-Duna mellett, Majosházán nőttem fel.

Hogy lett belőled díszletberendező?

Gyerekként is mindig kreatív voltam. A testvéremmel évente kétszer átrendeztük a szobánkat. Az egyik nővérem exférje kellékes volt, egy-két reklámban voltam vele 13-14 évesen, akkor tetszett meg a filmes közeg. Gimnáziumban az volt a tervem, hogy ruhatervezéssel fogok foglalkozni, jártam is az Iparművészeti előkészítőjére, de kiszerettem belőle, végül nem felvételiztem. Anyukám nagyon stresszelt, hogy így mi lesz velem, szerette volna, hogy legyen egy normális szakmám. Az egyik nővérem, Sipos Eszter már színész volt, Szekszárdon játszik most. Akkoriban anyukám félt, hogy mindannyian éhen fogunk halni.

Székesfehérvárra mentem tanulni, de azt abbahagytam másfél év után, ez az időszak inkább a bulizásról szólt. Utána kezdtem el foglalkozni a berendezéssel. Berendező iskolába jártam, egy ismeretség folytán lehetőségem nyílt arra, hogy büfés lányként a München forgatásán dolgozzak 2005 nyarán. Szendvicset meg kávét szolgáltam fel Spielbergnek és mindenki másnak. A tanulás mellett még sok ilyen típusú munkát vállaltam el, és mire befejeztem az iskolákat, már találkoztam néhány emberrel. Először reklámokon dolgoztam berendezőként, majd filmekbe is bekerültem.

Sipos Zsuzsanna és a BAFTA-díj

Deák Kristófnak is a München volt az első nagy forgatása. Ő asszisztens volt a vágók stábjában. Aztán bő tíz évvel később Oscart nyert.

Nekem már az Oscar-jelölés ténye is elképesztő volt. A BAFTA, a Critics Choice Awards és az Amerikai Berendezők Egyesületének a díja, az SDSA meg aztán pláne. Ezekkel már a cseresznye is rajta volt a habon, nem tudom, hogy az Oscart minek nevezzem. Csokireszelék, azt hiszem.

A felvétel alapján a BAFTA-gálához képest az Oscaron kevésbé lettek úrrá rajtad az érzelmeid.

Ott is bőgtem, viszont kevésbé voltam feszült, talán azért, mert több pezsgőt ittam. Az is segített, hogy tudtam, kevesebbet kell majd várni a díj átadására, mert a hét másik mellett a látványtervezői kategóriát is kihirdették az élő közvetítés előtt. Kellemes meglepetés volt, hogy így is sok színész és rendező ott volt a nézőtéren, a Dűne stábjából is szinte mindenki odaért négy órára. Szuper volt és megtisztelő, hogy nem csak statiszták között ültünk. Meghatódtam, de főleg akkor, amikor még a székemben ültem, és amikor mentünk fel. A színpadon ez már nem annyira látszódott.

Rövid és lényegre törő volt a beszéded.

Itt is meglepetésként ért, hogy mondanom kell valamit. Előzetesen ugyanis azt mondták, hogy csak az egyikünk beszélhet. Patrice viszont rövidebben beszélt, és nekem is adott lehetőséget. Ő ilyen, tudja, hogy nem szeretek beszélni, de mindig noszogat, hogy mondjak pár szót. Őszintén, ami éppen kijött belőlem, azt mondtam. Még ezt sem néztem vissza.

Az Oscar éjszakáján, és most az interjúban is szürreálisnak nevezted azt, ami az elmúlt hetekben történt veled. Ezt fejtsd ki, kérlek.

Csinálom szenvedélyesen a dolgomat, és egyszer csak ez lesz belőle. Nehezen lehet ezt feldolgozni, még mindig furcsa, hogy van otthon egy Oscar-szobrom. A média és mindenki más figyelme is furcsán érint. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, de irigy emberek is vannak. Sok ez így egyszerre a személyiségemnek. A sok figyelem és én nem passzolunk össze.

Tényleg a szürreális a legjobb szó erre, de ezzel nem csak én vagyok így. Gerd Nefzer is ezt mondja, aki a legjobb vizuális effektekért járó Oscart kapta a Dűnéért. A Vanity Fair partiján meglátott és odarángatott, mert éppen a ZDF-nek adott interjút, és tudta, hogy valamennyire tudok németül. Tőle is megkérdezték, hogy érzi magát, és ő is a szürreális szót használta, pedig neki ez már a második Oscarja.

„Több önbizalmam kellene, hogy legyen” – ezt is mondtad az Oscar estéjén.

Igen, ezt arra válaszoltam, hogy mit mondanék a fiatalkori önmagamnak. Sokáig tartott, mire elhittem, hogy tényleg van érzékem ehhez a munkához. És még mindig van úgy, hogy híján vagyok az önbizalomnak, de szerintem addig jó, amíg az ember megkérdőjelezi, vizsgáztatja saját magát, és még jobb akar lenni. Ezt csak akkor van értelme csinálni, ha nagy hévvel tudjuk belevetni magunkat, mert amúgy sokat elvesz az ember életéből. Mi egy nap alatt megélünk hármat, olyan sokat dolgozunk, és annyi minden történik velünk.

 

Volt olyan találkozás, gesztus, mondat, aminek különösen örültél?

Ami az Oscaron nagy élmény volt, hogy Coppolával csináltam egy közös képet. Nagy kedvencem A keresztapa-sorozat. Elképesztő élmény amúgy egy Oscarral sétálni, hiszen akkor mindenki gratulál. Egyszerűen nem tudsz enélkül elmenni emberek mellett. Anthony Hopkins is gratulált. Sok szakmabelivel is találkoztam, akiknek nagyon örültem, például Grant Mayornak, aki A Gyűrűk Ura látványtervezője. Amber Richards, A kutya karmai közt berendezője elképesztően kedves volt. Adam Stockhausennek, a Grand Budapest Hotel látványtervezőjének is bemutatkoztam, és váltottunk néhány mondatot.

A családodat hogyan érinti a díj?

Nem szeretek interjút adni, ezért csak keveset vállalok, megválogatom, hogy kinek mondok igent, és így is volt olyan, hogy hülyeségeket írtak utána. Emiatt anyukámat és a testvéremet is sokan felhívták, és ebből is születtek meglepő dolgok. Amikor kiderült, hogy nyertem, anyukám dolgozni sem tudott, mert egyfolytában jöttek gratulálni a kollégái. Amikor elment szavazni, akkor megtapsolták a teremben. Nagyon büszke rám a családom. Az unokahúgom kisfia Oszkár, így most már két Oscar van a családban. Aranyos fotók készültek róla és a szoborról.

Patrice Vermette és Sipos Zsuzsanna az Oscar-díj átvételekor / forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent

A Dűnéből vett gyakorlati példákkal elmagyarázod mi egy díszletberendező dolga?

Egy kosztümös és egy jelenben játszódó film teljesen más, most a Dűnéről fogok beszélni. Alapvetően a látványtervező felel a film teljes látványvilágáért. A Dűne látványtervezőjének, az elképesztően tehetséges Patrice Vermette-nek már akkor volt egy teljesen kidolgozott látványvilága, amikor megérkeztem a produkcióba. És ez nagyon ritka. Általában elképzelések vannak, de nem egy teljes könyv, mint a Dűne esetében, amiben szinte minden helyiségnek szerepel a látványterve. Ez valószínűleg a stúdió elvárása volt, a nagy költségvetés miatt biztosra akartak menni. Denis-nek iszonyatosan jó filmjei vannak, de például a Szárnyas fejvadász 2049 nem hozta azt az összeget, amit a stúdió elvárt volna.

A berendező dolga, hogy a látványtervező elképzeléseihez hozzáadja a különböző kiegészítő tárgyakat. Az ornithoptereket Angliában építették, mi csak a kárpitozásban és néhány más apróságban segítettünk. Bútorok, lámpák, szőnyegek, a sivatagban felvert sátor – a Dűnében például ezekkel foglalkoztunk. Magyarországon gyártottuk le őket. Van egy teljes gyártósor az Origo Stúdióban, ahol egy nagyszerű csapattal dolgozom, általában ugyanazokkal az emberekkel, és nagyon hálás vagyok nekik, mert egyedül nem tudnám ezt megcsinálni. Ez egy közös munka, amikor van rá időm, akkor veszek részt a tárgyak elkészítésében, szeretek festeni, varrni és mindenféle más dolgot is.

Egy műhelyt képzelj el, ahol van például 3D nyomtató és lézervágó, szobrászok, festők, asztalosok dolgoznak ott. Ezen kívül vannak a set dresserek, akik nemcsak berendeznek, vagyis nemcsak a díszletbe viszik el a bútort, hanem a gyártásba is besegítenek. Nagyon ügyesek, ha kitalálok valamit, azt általában meg tudják csinálni.

Jól érzem, hogy amit csinálsz, az rokonszakma a lakberendezővel?

Igen, de egy lakberendező nem csinál szeméthegyet vagy nem rendez be egy bányát mindenféle furcsaságokkal. A Borderlands kapcsán vashulladékot kellett válogatnom. Az asszisztensem tudná megmondani a pontos számot, de megmozgattunk 40-50 tonna vashulladékot.

Visszatérve a Dűnére, nem beszéltem még a szintén a csapatunkban dolgozó conceptesekről, akik a saját ötleteiket is beletéve megrajzolnak különböző bútorformákat, ezekből kiválasztunk néhányat Patrice-szal, majd ezeket prezentáljuk Denis-nek, és aztán eldöntjük, hogy mi kerüljön a díszletbe. Mindketten nagyon aktívan részt vettek ebben a munkafolyamatban is. A kiválasztott tervek végül a műszaki rajzolóhoz kerülnek, aki már úgy rajzolja meg őket, hogy azt le lehessen gyártani. Az alapcsapat, akikkel dolgoztam a Dűnén, negyven-negyvenöt főből állt.

 

Zendaya és Timothée Chalamet a Dűnében / fotó: InterCom

Hogy dolgoztok együtt Patrice Vermette látványtervezővel?

Az ő látványtervein üres helyiségeket láthatsz és nekünk kell kigondolni, hogy milyen tárgyak illenek azokba a helyiségekbe. A Dűnéhez amúgy kifejezetten kevés berendezési tárgy kellett, de azok mind speciálisak voltak.

Ez passzol Villeneuve minimalista stílusához. Berendezőként nem volt szívfájdalom számodra, hogy csak kevés tárgyra volt szükség?

Egyáltalán nem. Ha egy belső tér önmagában is működik, akkor azt nem kell telerakni tárgyakkal. Viszont minden elkészült bútordarabban nagyon sok energia és gondolat volt, és ezekből nagyon kevés látszik a filmben. Az asztalokhoz például kicsit újragondolva, modern technikával csináltuk az intarziát, fafurnérból lézerrel vágták ki a mintát, majd azt a berendező fiúk felragasztották az asztalokra. A Caladan bolygó összes asztala így készült, és ez nagyon sok időbe telt. Próbáltak rábeszélni, hogy csináljuk meg nyomtatással, mert az gyorsabb és egyszerűbb, de én ragaszkodtam ehhez a technikához. Más lett volna az eredmény.

Jól tudom, hogy két részletben forgott nálunk a Dűne?

Igen, a második szakasz nagyon intenzív volt, amikor a Covid után még visszajött a stáb. Akkor forgattuk le például a reggelizős jelenetet, meg amikor Jason Momoa megérkezik a hangárba, és először találkozik Timothée Chalamet-vel. Nehéz nyolc hét volt, mert sok mindent meg kellett csinálnunk ezekhez a jelenetekhez, és kevesebb időnk volt rá, mint a forgatás első szakaszában. 10 nap forgatás volt, és majdnem mindegyik nap egy új díszletben. Sokat stresszeltem, hogy minden az elvárt minőségen készüljön el.

Ornithopter a forgatáson / fotó: Chiabella James

Villeneue-ről tudható, hogy gyerekkori álma volt filmre vinni a Dűnét, és már kamasz korában rajzolt hozzá storyboardokat az egyik barátjával. Te is láttad rajta ezt, hogy alaposan átgondolt, világos elképzelésekkel érkezett a forgatásra?

Patrice és Denis nagyon közel állnak egymáshoz, kölcsönösen tisztelik egymást és megbíznak egymásban. Azt láttam, hogy Patrice eltalálta, hogy Denis milyen látványt képzelt el a filmhez. Amúgy Patrice is szereti az eredeti regényt, és én is. Denis-hez hasonlóan én is tinédzser koromban olvastam, úgyhogy nagyon megtisztelő volt, hogy egyrészt részt vehettem a filmváltozat munkálataiban, másrészt hogy újra együtt dolgozhattam Denis-vel a Szárnyas fejvadász 2049 után. Fantasztikus élmény volt.

Mesélsz arról, hogy működik együtt a berendezői és a vizuális effektekért felelős csapat? Vannak dolgok, amit ténylegesen megépítenek, és vannak olyan részei a képnek, amelyek csak digitális utómunkában kerülnek oda.

A Dűne kapcsán az volt izgalmas számomra, hogy milyen gyorsan fejlődik a digitális utómunka, például már nem zöld vagy kék háttereket használnak. Az Arrakis bolygón található palota külsejéből szinte semmit nem építettek meg. A pálmafák azért tényleg ott voltak az Origo Stúdióban, egy tizennégy méter magas fal előtt sorakoztak. Ez a fal már nem zöld vagy kék volt, hanem homokszínű, azzal jobban tudtak dolgozni. A lebegő székek lábaihoz is a padlóhoz legközelebb álló színt választottuk.

Volt pár olyan felvétel, ami pár éve még elképzelhetetlen lett volna: belelógtak a képbe a ventilátorok, pár stábtag, a krán, ez pedig már nem jelent problémát, mert utólag simán kiveszik a képből. Csak néhány év választja el a két film forgatását, de még a Szárnyas fejvadászban sem tapasztaltam ezt.

A Szárnyas fejvadásznál volt zöld vagy kék háttér a stúdióban forgatott külső felvételeknél, de a belsőket megépítettük, és az ott játszódó jelenetekben alig vagy egyáltalán nem volt szükség zöldre vagy kékre. Harrison Ford otthonában szerintem a világ egyik legnagyobb nyomtatott háttere volt, és a többi díszlet is majdnem vagy teljesen forgatható volt 360 fokban.

A könyvtár a Caladan bolygón / fotó: Warner

A Dűne tárgyainak tervezésekor milyen szempontok voltak számodra fontosak?

Muszáj, hogy elhiggyük róluk, hogy ezeket a tárgyakat ténylegesen használják a film univerzumában. Hihetőnek kell lenniük, emiatt nem szabad túlságosan elrugaszkodni a valóságtól, mert különben nem fogják a nézők magukénak érezni ezeket a tárgyakat. A formavilággal lehet megteremteni azt az illúziót, hogy ez egy másik világ: látjuk, hogy az egy pohár, de a kinézete eltér a megszokottól.

Az is fontos, hogy az adott karakter személyiségéhez passzoljanak a tárgyak. Egy jó lakberendező is ezt csinálja, felméri az ember személyiségét, próbálja kitalálni, miben érezné jól magát. Paul Atreides szobáját a Caladanon is így rendeztük be, sajnálom, hogy nem látszódik belőle több a filmben. Hét berendezett helyiség végül egyáltalán nem került be a filmbe.

Mi történik, amikor elkészültök egy díszlettel?

Díszletátadás. Ilyenkor Patrice és Denis is ott vannak. Szeretik hamarabb, vagyis nem a forgatási nap reggelén körbejárni a díszletet. Egymás közt franciául átbeszélik a jelenetet, és mi ott vagyunk velük, mert szólhatnak, hogy még milyen utolsó változtatásokat szeretnének, mit vigyünk be, mit távolítsunk el.

Amikor elindul egy díszlet – ez azt jelenti, hogy elkezdődik benne a forgatás –, akkor általában az első nap reggelén odamegyek, és ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e. A Dűne esetében sokszor előfordult, hogy Lázár Tibor art directorral – mindig volt nála festék és egy kicsi ecset – javítgattuk a padlót. Napközben már csak akkor vagyok ott a forgatáson, ha felhívnak, hogy valami baj van. Hál’istennek ez nem sokszor fordult elő, a forgatáson is van egy külön csapat, amely a díszletekért felel.

Stellan Skarsgaard a Dűnében

Mivel gyűlt meg a bajod a Dűne kapcsán?

A sátor tervezése és elkészítése, amelyben Jessica és Paul húzza meg magát, hosszadalmas folyamat volt. A külseje nem sokat látszik a filmben, de eredetileg a könyvből indultunk ki, amiben az áll, hogy csótány formája van, a látványterv is így nézett ki. Aztán jött az ötlet, hogy legyen felfújható. Sokáig teszteltük, hogyan lehetne megcsinálni azokat a furcsa hurkákat, amiből összeállt. EVA habból kivágtuk a hurkákat, azokat összeragasztottunk, vasvázat raktunk alá, hogy megtartsa a formáját, és minderre rákerült egy réteg textil és egy réteg latex. És ennek szétszedhetőnek kellett lennie, mert kivitték a jordániai forgatásra. És ez még csak a sátor külseje.

Csalás volt egyébként, mert a belsejét és a külsejét külön készítettük el, és a belseje 20 százalékkal nagyobb volt. A belsejéhez is csináltunk vasvázat, hogy tartsa a hurkákat, a textilre mintázatot nyomtunk, szilikoncsöveket ragasztottunk fel, kívülre egy csirkeháló, belülre egy másik háló került fel. Ez is egy hosszú folyamat volt. A sátras jelenetet Jordániában vették fel, a külseje alig látszik, szinte végig belülről mutatja a kamera. De én, meg aki még dolgozott vele, tudjuk, hogy milyen sok meló volt vele.

Az interjú előtt olyan szemmel néztem újra a filmet, hogy mely díszletelemek ragadták meg a figyelmem. Felsorolok most párat, és kíváncsi vagyok, hogy hozzátok tartozott-e az elkészítése. A Harkonnenek bolygóján Stellan Skarsgard egy fekete trutyiban megmártózva gyógyul. Az a trutyi nagyon megragadt bennem.

Azt nem mi csináltuk. A kád már egy olyan nagy tárgy, hogy azt az építész szekció csinálta. A sűrű folyadékot pedig hosszú tesztek után a special effects csapat állította elő. Ők felelnek a tűzért, az esőért, a robbantásokért. Stellan Skarsgard kinézete pedig a sminkesek műve. A jelmezt magát egy háromfős csapat készítette Svédországban. Skarsgaardnak amúgy elképesztő kisugárzása van, visszafogja az ember a lélegzetét, ha találkozik vele.

 

Homokféreg-dombormű és Timothée Chalamet / fotó: Warner

Az Arrakis bolygón a palotában van egy nagy, homokférget ábrázoló dombormű. Az is nagyon tetszett.

Az is az építészet. Az alapötlet Patrice festő feleségétől, Martine Bertrand-tól származik, az első tervet ő rajzolta meg, és abból fejlesztette tovább Patrice grafikusa.

Timothée Chalamet egy apró szobrot bámul, az Atreidesek egyik családi ereklyéjét. Egy bika látható rajta, és egy matador.

Azt mi csináltuk! Már a forgatókönyvben is szerepelt egy portré Paul Atreides nagyapjáról. Patrice-szal beszéltük, hogy lehetne egy szobrot is készíteni róla, ami azt ábrázolja, ahogy megküzd egy bikával. Piroska Gergő conceptes rajzolt néhány változatot, és azt valósítottuk meg, amelyik mindenkinek tetszett, köztük Villeneuve-nek is. Eredetileg Paul szobájában lett volna csak, és akkor nem került volna be a filmbe, de telefonon megbeszéltem Patrice-szal – ő a pótforgatásra nem jött el –, hogy a reggelizős jelenet díszletében is elhelyezem. A second unit aztán vágóképeket is felvett a szoborról, a közeli kép így került be a filmbe.

Eddig én soroltam a Dűne tárgyait, most te mondj olyat, ami közel áll a szívedhez!

Egy konkrét tárgyat nem tudnék kiemelni, de nagyon szerettem a Caladan bolygó díszleteit csinálni. Ott minden fából van, ellentétben a sivatagi Arrakisszal, ahol nincs fa. Kynes, az Arrakis planetológusának a laboratóriumát és a könyvtárat is szerettem berendezni. A legtöbb filmben van olyan díszlet, ami elmarad attól az elképzeléstől, amit szerettem volna, a Dűnében viszont minden jól sikerült.

Denis Villeneuve és Javier Bardem a Dűne forgatásán

Milyen típusú ember Villeneuve? Volt, hogy megdicsért?

Amikor a pótforgatáson találkoztunk, azt mondta, hogy nagyon örül neki, hogy ismét mi vagyunk a berendezők, és hálás nekünk. Azt hiszem, ő sem egy extrovertált alkat, csak hozzászokott az idő folyamán, hogy muszáj sok emberrel kommunikálnia. Iszonyatosan szimpatikus, jó kisugárzású és kedves fickó, aki ugyanakkor pontosan tudja, hogy mit akar.

Ha valami nem tetszik neki, akkor azt el is szokta mondani. Ezt a hozzáállást szeretem, sokkal jobb úgy dolgozni, hogy őszintén elmondja a rendező, mi az, ami igen, és mi az, ami nem. Fontos továbbá, hogy amikor nemet mond, akkor ad egy irányt, hogy mit szeretne helyette. Olyan is volt, hogy kiszedetett velünk valamit a díszletből. Tehetséges művészektől béreltem szobrokat, azokból sem maradt sok a díszletben. Ő a tárgyak hiányával is mesél, azt sugallja, hogy Arrakis nem az Atreidesek otthona, az egy rideg bolygó.

A film utolsó harmada a sivatagban játszódik, amit Jordániában vettek fel. Be kellett bármit rendezni a sivatagban? Egyáltalán ott voltál?

Nem voltam ott. Nem lett volna miért kiutazni, voltak ott emberek arra, hogy gereblyézzék a homokot. A sátor volt az egyedüli tárgy, amit előre elkészítettünk a sivatagi forgatáshoz, azt elküldtük. Illetve készítettünk szivacsköveket, hogy ha elesik a kaszkadőr, ne legyen baja, de nem sokat használtak belőlük. Azokon a képeken a hely csodáját lehet látni, mindenféle komoly változtatás nélkül.

Elkezdődött a Dűne második részének az előkészítése?

Igen, már dolgozunk rajta, de ennél többet nem mondhatok.

 

Májusban mutatják be a magyar mozik A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya című filmet, amiben Nicolas Cage önmagát játssza, te pedig berendezőként dolgoztál benne. Az előzetesében látható egy szoba, amely tele van a legismertebb Cage-filmek relikviáival. Jól gondolom, hogy azt nagy munka volt összerakni?

Igen, megszenvedtem vele. Sokat izgultam azon, hogy végül mi kerülhet be a szobába, mivel ilyenkor le kell tisztázni, hogy van-e jogunk a tárgy használatához. Szeretem Nicolas Cage-et, ehhez a munkához úgy fogtam hozzá, hogy megnéztem egy csomó filmjét, és írtam egy hosszú listát a hozzá kötődő, ikonikus tárgyakról. Viszont nem feltétlenül tudtam, hogy az egyes tárgyak melyik stúdióhoz tartoznak. Ebben a filmben pénzügyi okoknál fogva nem volt egy külön ember, aki ezzel foglalkozott volna, emiatt kevesebb tárgy tudott csak bekerülni, mint ahogy szerettem volna. Bosszantó érzés, ha te elvégzed a munkát, mások viszont a rájuk eső részt nem. Így sem nézett ki rosszul az a szoba, de lehetett volna sokkal jobb is.

A Borderlands jó élmény volt?

Nagyon szerettem dolgozni ezen a filmen. Abból a szempontból volt nagyszerű élmény, hogy hagyták, hogy azt csináljam, amit akarok, és bármit csináltunk, annak örültek. Az eredeti videójáték kinézetétől persze nem rugaszkodhattam el nagyon, de így is sok olyan berendezési tárgy volt, ami nem szerepelt a játékban vagy csak nem látszik benne, és ezekhez már nyugodtan hozzátehettük a saját ötleteinket. A Borderlandsben a Dűnével ellentétben nagyon sok volt a berendezés.

Sokat vezettem, mert rengeteg helyre mentünk forgatni, fizikailag és mentálisan is megterhelő forgatás volt, bízom benne, hogy jó film lesz belőle. A színészekről is jó élményeim vannak, főleg Jamie Lee Curtisről. A világ egyik legkedvesebb színésze, még ajándékot is kaptam tőle, mert nagyon tetszett neki, amit csináltunk.

Patrice Vermette és Sipos Zsuzsanna

Oscar-díjat nyertél, felértél a csúcsra. Mi lesz most veled?

Most kell abbahagyni. Nyugdíjba megyek. Komolyra fordítva, nagy megtiszteltetés ez nekem, de nagyon remélem, hogy ez semmit nem fog változtatni a személyiségemen, és megmaradok olyannak, amilyen vagyok. Lehet, hogy több lehetőséget fog hozni, és jobban megnyílnak majd előttem az ország határai. Már kaptam külföldről munkaajánlatot, de nem voltak olyan jók, mint az itthoni lehetőségek.

BAFTA-beszédemben valószínűleg azért jött ki belőlem, hogy én egy nő vagyok Magyarországról, mert ha nem vagy amerikai, akkor jóval többet kell küzdened azért, hogy elérj idáig. Nőként, magyarként és fiatalként kevésbé vettek komolyan, többször kellett bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok a feladatra. De eljutottam odáig, hogy ugyanabban a pozícióban lehetek, mint egy külföldi berendező. Sőt, már olyan is volt, hogy egy nagy produkciót, például a Borderlandset egyedüli berendezőként csináltam meg, és nem raktak mellém külföldi berendezőtársat.

címlapkép: Patrice Vermette és Sipos Zsuzsanna / MTI/EPA/David Swanson