A CODA kapta a legjobb film díját, Jane Campion pedig a rendezői Oscart vehette át A kutya karmai közt című filmjéért vasárnap este a 94. Oscar-díjátadó ceremónián Los Angelesben. A film egy siket családban felnövő halló tinilány történetét meséli el, aki énekes szeretne lenni. A Sian Heder rendezésében forgatott produkcióban siket színészek - Marlee Matlin és Troy Kotsur - alakították a lány szüleit. Kotsur a legjobb férfi mellékszereplő díját vehette át, ezzel pedig ő lett az első siket férfi színész, aki Oscar-díjat kapott. „A francia Bélier család amerikai remake-je mindenki szívébe belopta magát az optimizmusával, elbűvölő főszereplőjével és mókásan problémás családjával – még úgy is, hogy a család egy olyan kisebbséget jelenít meg, ami a filmművészetben is alul van reprezentálva” - írtuk kritikánkban a filmről. 

CODA

Az új-zélandi származású Jane Campion a harmadik nő, aki rendezői Oscart kapott az amerikai filmakadémiától. Kritikánkban így fogalmaztunk A kutya karmai közt című filmről: „Olyan témák bukkannak fel, mint a toxikus maszkulinitás, a társadalmi elvárások, a nemi szerepek kiforgatása, a passzív-agresszív viselkedés, a technikai és társadalmi fejlődés, az alkoholizmus és a homoszexualitás. Megannyi súlyos téma, a film mégsem nehezedik el tőlük, köszönhetően a Campion érzékeny rendezésének, a lassú cselekményfolyásnak, az elidőző vágóképeknek és annak, hogy nem próbál semmit a szánkba rágni.” 

A legjobb színész díját Will Smith nyerte el a Richard király című film címszerepéért. Pár perccel korábban az egész közönségben meghűlt a vér, amikor Smith felugrott a színpadra, és behúzott egyet Chris Rocknak, aki felesége, Jada Pinkett Smith kopaszságával viccelődött. A legjobb színésznő díját Jessica Chastain vehette át a Tammy Faye szemei című filmért a hollywoodi díjátadó gálán, és a várakozásokhoz híven a szerep kívánta átalakulás hozott még egy Oscart a filmnek smink és haj-kategóriában is. 

Jane Campion

Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában Patrice Vermette látványtervezővel együtt a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 94. Oscar-díjátadó ceremónián. Sipos Zsuzsanna március közepén már a brit filmakadémia BAFTA-díját is elnyerte munkájáért. A produkciós tervezés Oscar-szobrát hét további kategória Oscarjával együtt még a gála előtt osztották ki a Dolby Színházban, hogy az élőben közvetített díjátadó gördülékenyebb legyen. 

A Frank Herbert klasszikusából Denis Villeneuve rendezésében született Dűne részben Magyarországon készült, majd a produkció a velencei filmfesztiválon debütált. Az első győztesek között volt Hans Zimmer zeneszerző is, aki csaknem 30 évvel az első után nyerte el második Oscar-szobrát a Dűne filmzenéjéért, a legjobb hangért járó elismerés az amerikai születésű, de régóta Magyarországon élő Mac Ruth-ot illette, a film pedig emellett kiérdemelte még a legjobb vágás és vizuális effektus Oscar-díját is.

Drive My Car

A japán Vezess helyettem című háromórás dráma nyerte el a legjobb nemzetközi film Oscar-díját. „Hamagucsi Rjuszuke elmélyülésre ösztönző, egyenletes sebességű képeit mintha zsinóron húznák, a szereplők folyton változó viszonyai által kirajzolt pszichológiai hálózatot élvezet tanulmányozni” - írtuk a filmről. Hamagucsi Rjuszuke rendező a népszerű író, Murakami Haruki novelláját vette alapul a történethez. Ez a második alkalom, hogy japán film kapta meg a kategória díját. A legjobb nemzetközi film Oscarjáért az olasz Isten keze, A világ legrosszabb embere című norvég alkotás, a Menekülés című dán animációs dokumentumfilm és a butáni Lunana: A Yak in the Classroom versenyzett még. Az eredeti forgatókönyvek mezőnyében Kenneth Branagh nyerte az Oscart Belfast című filmjével, a legjobb adaptált forgatókönyvért járó szobrot pedig a CODA írója, Sidan Heder vehette át. 

A díjátadón egyperces csenddel emlékeztek meg az ukrajnai háborúról, és az Ukrajnában az orosz katonai invázió miatt kialakult humanitárius válságról. A megemlékezés a nézőkhöz intézett kéréssel zárult, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a háború sújtotta országban élők megsegítésére.

A rövid dokumentumfilmek kategóriájában a The Queen of Basketball című produkció győzött, a legjobb animációs rövidfilm díját a The Windshield Wiper kapta, a legjobb kisjátékfilmnek járó Oscart pedig a The Long Goodbye

A nyertesek teljes listája:

Legjobb film:

Belfast
CODA
Ne nézz fel
Drive My Car
Dűne
Richard király
Licorice Pizza
Rémálmok sikátora
A kutya karmai közt
West Side Story

Legjobb rendező:

Paul Thomas Anderson (Licorice Pizza)
Kenneth Branagh (Belfast)
Jane Campion (A kutya karmai közt)
Steven Spielberg (West Side Story)
Ryûsuke Hamaguchi (Drive My Car)

Legjobb női főszereplő:

Jessica Chastain (The Eyes of Tammy Faye)
Olivia Colman (Az elveszett lány)
Penélope Cruz (Parallel Mothers)
Nicole Kidman (Az élet Ricardóéknál)
Kristen Stewart (Spencer)

Legjobb férfi főszereplő:

Javier Bardem (Az élet Ricardóéknál)
Benedict Cumberbatch (A kutya karmai közt)
Andrew Garfield (Tick, Tick … Boom!)
Will Smith (Richard király)
Denzel Washington (Macbeth tragédiája)

Legjobb női mellékszereplő:

Jessie Buckley (Az elveszett lány)
Ariana DeBose (West Side Story)
Judi Dench (Belfast)
Kirsten Dunst (A kutya karmai közt)
Aunjanue Ellis (Richard király)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Ciaran Hinds (Belfast)
Troy Kotsur (CODA)
Jesse Plemons (A kutya karmai közt)
J.K. Simmons (Az élet Ricardóéknál)
Kodi Smit-McPhee (A kutya karmai közt)

Legjobb nemzetközi film:

Drive My Car (Japán)
Menekülés (Dánia)
Isten keze (Olaszország)
Lunana: A Yak in the Classroom (Bhután)
A világ legrosszabb embere (Norvégia)

Legjobb operatőr:

Dűne (Greig Fraser)
Rémálmok sikátora (Dan Lausten)
A kutya karmai közt (Ari Wegner)
Macbeth tragédiája (Bruno Delbonnel)
West Side Story (Janusz Kaminski)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Belfast (Kenneth Branagh)
Ne nézz fel (Adam McKay & David Sirota)
Licorice Pizza (Paul Thomas Anderson)
Richard király (Zach Baylin)
A világ legrosszabb embere (Eskil Vogt, Joachim Trier)

Legjobb adaptált forgatókönyv:

CODA (Sian Heder)
Drive My Car (Ryusuke Hamaguchi & Takamasa Oe)
Dűne (Eric Roth, Jon Spaihts & Denis Villeneuve)
Az elveszett lány (Maggie Gyllenhaal)
A kutya karmai közt (Jane Campion)

Legjobb animációs film:

Encanto
Menekülés
Luca
A Mitchellék a gépek ellen
Raya és az utolsó sárkány

Legjobb vágás:

Ne nézz fel!
Dűne
Richard király
A kutya karmai közt
Tick, Tick… Boom!

Legjobb eredeti filmzene:

Ne nézz fel! (Nicholas Britell)
Dűne (Hans Zimmer)
Encanto (Germaine Franco)
Párhuzamos anyák (Alberto Iglesias)
A kutya karmai közt (Jonny Greenwood)

Legjobb eredeti betétdal:

Be Alive (Richard király, Beynocé Knowles-Carter, Dixson)
Dos Oruguitas (Encanto, Lin-Manuel Miranda)
Down to Joy (Belfast, Van Morrison)
No Time to Die (Nincs idő meghalni, Billie Eilish, Finneas O’Connell)
Somehow You Do” (Four Good Days, Diane Warren)

Legjobb hang:

Belfast
Dűne
Nincs idő meghalni
A kutya karmai közt
West Side Story

Legjobb jelmez:

Szörnyella
Cyrano
Rémálmok sikátora
West Side Story
Dűne

Legjobb díszlet:

Dűne (Sipos Zsuzsanna és Patrice Vermette)
Rémálmok sikátora
A kutya karmai közt
Macbeth tragédiája
West Side Story

Legjobb smink és haj:

Amerikába jöttem 2.
Szörnyella
Dűne
The Eyes of Tammy Faye
A Gucci-ház

Legjobb vizuális effektus:

Dűne
Free Guy
Nincs idő meghalni
Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája
Pókember: Nincs hazaút

Legjobb animációs rövidfilm:

Affairs of the Art
Bestia
Boxballet
Robin Robin
The Windshield Wiper

Legjobb rövidfilm:

Alac Kachuu – Take and Run
The Dress
The Long Goodbye
On My Mind
Please Hold

Legjobb dokumentumfilm:

Erőltetett menet
Attica
Menekülés
Summer of Soul (…Or, When The Revolution Could Not Be Televised)
Writing With Fire

Legjobb rövid dokumentumfilm:

Audible
Lead Me Home
The Queen of Basketball
Three Songs for Benazir
When We Were Bullies

 

címlapkép: Patrice Vermette és Sipos Zsuzsanna az Oscar-gálán / fotó: David Swanson /MTI/MTVA