filmhu: A film három év alatt készült. Ön három évig együtt élt ezzel a bányász kommunával, vagy Ön is ingázott? 

Litauszky János: Ingáztunk mi is, már amennyire a pénzügyi keretek engedték. Az ilyen forgatásban az a legnehezebb, hogy nem akkor forgat az ember, amikor éppen történik valami, vagy amikor szükség lenne rá, hanem amikor pénz van rá és meg tudja oldani. (A film ORTT pénzből készült.)

filmhu: Adódtak ebből problémák?

L.J.: A szakszervezeti sztrájkot például mindenképpen filmre akartam venni, mert érdekes volt a magyar munkavállalók és a spanyol szakszervezetek viszonya szempontjából. Sűríteni kellett, hogy minél többet tudjunk felvenni, mert korlátozott volt annak a lehetősége, hogy az ember hányszor mehet ki. Kimentünk és a sztrájkot le tudtuk filmezni, ugyanakkor a sztrájk miatt nem tudtunk lemenni a bányába.

filmhu: Hogyan talált rá erre a közösségre?

L.J.: Pécsett jártam egyetemre, és ott kezdtem a pályafutásomat is a körzeti stúdiókban. Sok bányászokról szóló filmet készítettem. Tudtam, hogy ők a rendszerváltás igazi vesztesei, mert a Kádár-rendszerben kivételezett helyzetben voltak. A rendszerváltáskor a gazdasági szerkezet átalakításával a bányákat zárták be elsőként. Ugyanakkor halmozódtak a problémáik, mert ezek az emberek nemcsak a munkahelyüket veszítették el, hanem azt a lehetőséget is, hogy a szakmájukat gyakorolják. Egészen fantasztikus a szakma iránti szeretetük. Elmennek háromszáz kilométert azért, hogy gyakorolhassák a szakmájukat, meg természetesen a pénz miatt is.

filmhu: Az egyik szereplő említi is, hogy még szabadidejében is a saját házához vájt követ.

L.J.: Ők elmennének még Dél-Afrikába is. Nagyon különleges a bányász szakma, de nemcsak nálunk, hanem mindenütt. A szolidaritás, a közösségi szellem rendkívül erős köztük, hiszen egymásra vannak utalva ott lent a bányában. Nagyon becsületesnek és szolidárisnak kell lenniük, ott lent bármi megtörténhet velük. (A komlói bánya Európa legveszélyesebbjei közé tartozik.)

filmhu:Hogyan alakult a szereplőid sorsa azóta?

L.J.: Ma is kint élnek. Ez ebben a legnagyobb csapda. Az a férfi, aki a legjobban haza akart jönni, és még sírt is, még mindig kint van. Nem tud hova menni, három gyereke van, nem tudná miből eltartani őket. Kint maradt annak ellenére, hogy nem tanulta meg a nyelvet, nem tudott beilleszkedni. A család gondja kint tartja, ráébredt, hogy ha ő már nem is tud profitálni ebből, de a gyereke már tanul spanyolul, és oda fog járni gimnáziumba és valószínűleg kiköltözik hozzá a család. Tulajdonképpen a gyerekbe invesztál.

filmhu: A hőseid látták már a filmet?

L.J.: Csak az egyikük látta. Ezt a verziót még nem látták, de a két év folyamán az elkészült anyagokat mind látták.

filmhu: Mit szóltak, amikor kiderült, hogy az ő ingázásuk filmtéma lesz?

L.J.: Nagyon barátságosak és kedvesek voltak. Nagyon hozzánk nőttek. De amikor véget ér a filmforgatás, hibásnak érzi magát az ember, mert a forgatás közben kialakult barátságokat nem lehet egyszer csak félbe-szerbe hagyni.