Szász János: Vidéken nincs sok alternatíva

Szász János: Már jó 30 éve, főiskolás koromban is filmet akartam csinálni erről az esetről, és a harmadik évem végén készítettem is egy etűdöt Kovács Lajossal, Cserhalmi Györggyel, Hernádi Judittal, Eperjes Károllyal és Szarvas Józseffel. Kovács Lajos alakította Kodelkát, azaz a hentest. Akkor még forgatókönyv sem volt, a film egyetlen jelenetből állt, a születésnapi ünnepségből, ami a nagyjátékfilm végén van.

Hegedűs D. Géza, a hentes / Forrás: Big Bang Media

Filmhu: Miért ez a történet kívánkozott filmre?

Sz.J.: Ezek a hősök nem igazán hősiesek. Persze próbálkoznak, de nem tudnak új életet kezdeni. Mi, filmesek, eléggé elszigetelten élünk a minket körülvevő világtól, ami tele van ostobasággal és kisszerűséggel, ez a történet pedig csupa árulás és rosszindulat. Nagyon érdekelt Kodelka karaktere, akit szinte elpusztíthatatlanná tett egy nő iránti vágya, akiért meg is halt volna. Másrészt 1925-öt is izgalmas kornak találtam. A két világháború között sokan meggazdagodtak különféle kétes ügyletekből, Kodelka gyakorlatilag egy világválságon szedte meg magát. Ő egy oligarcha, egy mai figura, Léderer Gusztáv, azaz a “félszemű” pedig egy áldozata, akit jól átvert.

Filmhu: A “félszemű” karakteréről az első dolog, amit megtudunk, hogy kommunista- és zsidófaló. Gyilkos, akit köröznek.

Sz.J.: Fontos volt számomra, hogy tud-e majd valamelyik karakterrel menni a néző. Volt egy korai tesztvetítés, amin vagy tízen néztük a filmet, és teljesen megoszlott a társaság, volt, aki a félszeművel azonosult, más a kurvával, páran pedig a hentessel. Teljesen vegyes volt, hogy ki kivel érez együtt.

Filmhu: Másféle munka megtörtént esetet adaptálni színdarabhoz vagy regényhez képest? Jobban el lehet térni a forrásoktól, vagy kockázatos így tenni, mert a történelemhez hűnek kell lenni?

Sz.J.: Nehezebb igaz történetet filmre vinni, mivel egy klasszikus regény - amilyenek Csáth Géza vagy Ágota Kristóf munkái - betonbiztos alap a maga szituációival és párbeszédeivel. Egy igaz történet esetében fontos a történelmi hűség, de nem lehet szóról szóra megmutatni, ami történt, és nem is akartam, például az egész ügy a valóságban Budapesten történt, én pedig vidékre tettem. De alapvetően hű voltam a történtekhez, a karaktereken, a hátterükön és a tetteinken nem változtattam. Már a főiskola alatt végeztem anyaggyűjtést az ügyről, és ahogy olvastam a periratokat, eldöntöttem, hogy nem szabad megszépíteni ezeket az embereket.

Filmhu: Miért cserélted vidékre Budapestet?

Sz.J.: Az egyik oka, hogy túl drága lett volna Budapesten történelmi filmet forgatni. Egy hiteles 1925-ös Budapest vagyonokba került volna. A másik, hogy szerettem volna, ha vákuum van a három főhős között. Vidéken nincs annyi alternatíva, mint Budapesten. Nem háromszereplős ugyan a film, van benne még pár mellékkarakter, de kamaradarabot akartam. Nem krimit, hanem inkább drámát és thrillert.

Gryllus Dorka, a kurva / Forrás: Big Bang Media

Filmhu: Miért fekete-fehér a film?

Sz.J.: Költőiséget ad a filmnek, mivel már önmagában absztrakció, hisz mi színesen látunk. Nagy kiváltság fekete-fehérben forgatni. Máté Tibor úgy fotografálta ezt a filmet, hogy meg se lehet mondani, celluloidra forgott-e, vagy digitálisan. Meg akartuk idézni a film noir stílusát, ez az irányzat időben sem esett sokkal későbbre, mint a Léderer-ügy. Nem akartam szép, egyenletesen mozgó kamerát, hagytam, hogy botladozzon kicsit a fahrt, mint annak idején, amikor még kezdetleges volt a technika.  

Filmhu: A saját munkáid közül a Woyzeckre hasonlít a film, a filmtörténetből pedig A postás mindig kétszer csenget és a Gyilkos vagyok című noirokra. Az előbbinek a regényváltozatát Fehér György is adaptálta, aki tanított téged, ebből lett a Szenvedély.

Sz.J.: A Woyzeck a kedvencem a filmjeim közül, úgyhogy örültem neki, hogy más is hasonlította hozzá ezt a filmet. Ennek persze az is lehet az oka, hogy mindkét film fekete-fehér, és rettenetes vidéki nyomort ábrázolnak. Én az a fajta rendező vagyok, aki egy forgatásra készülve filmeket néz, és mintának használja őket. A Woyzeckhez például A halál kocsisát tanulmányoztam Sjöströmtől. És igen, A postás mindig kétszer csenget cselekménye is hasonlít A hentesére. Fehér György művészete engem mindig inspirál, nagyon fontos rendező volt ő a magyar filmtörténetben, és fájóan keveset beszélnek róla.

Filmhu: Bodzsár Márk dramaturgként dolgozott a filmen, és most volt először dolgod a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési folyamatával, ami inkább a közönségfilmeket részesíti előnyben a szerzői filmekkel szemben.

Sz.J.: Márk sokat színesített a történeten, megfűszerezte, mert én egy sokkal szikárabb forgatókönyvet képzeltem el. A Filmalapnál Hegedűs Bálinttal harmóniában dolgoztunk a könyvön. A művész- és műfajfilm felosztástól a hátam borsózik, és azt a szerzői filmes skatulyát is rühellem, amibe kerültem, pontosabban magamat raktam. Nézni például mindenféle filmet nézek, meg sorozatot is, most fejeztem be például a Milliárdok nyomában-t. A Filmalapban az a jó, hogy lehet beszélgetni, érvelni velük, visszajelzést adnak, segítenek. Most is van bent két filmtervem forgatókönyv-fejlesztésre. Elégedett vagyok.

Fotó: Pozsonyi Janka

Filmhu: A cím miért változott meg a Sóhajok hídjáról?

Sz.J.: Megkérdeztem a srácokat, akik a laborban dolgoznak, hogy a két cím közül melyikre ülnének be, és elég beszédes volt a válasz. Sejtettem én is, hogy ennél rosszabb címet, mint a Sóhajok hídja, ki se találhattam volna. Másrészt erőteljesen és világosan akartam fogalmazni: tényleg ők a mi hőseink, a hentes, a kurva és a félszemű. Egy film a készítése közben is alakul, fejlődik, és ez a mozi is más irányba ment, mint amit elképzeltem. A nagy füzet idején azt olvastam a kritikákban, hogy nem adtam vissza Ágota Kristóf regényének brutalitását, de azt szerintem nem is lehetett volna nagy vásznon, gyerekszínészekkel megmutatni. Most viszont nem akartam finomkodni. Talán az is szerepet játszott ebben, hogy ki akartam lépni a művészfilmes rendező skatulyájából.

Filmhu: A színészek közül Hegedűs D. Géza ment át a legnagyobb átalakuláson, aki sokat hízott a hentes szerepéért.

Sz.J.: A forgatás rögtön a nyitójelenettel kezdődött, ami Mária napjait mutatja be a bordélyban, ez meg is adta az alaphangot. Három forgatási nap, mind szexjelenet, hat férfival. Ehhez persze a Gryllus Dorka fegyelmezett játéka és tehetsége is kellett. De például egy idő után Nagy Zsolt is jobb szövegekkel állt elő, mint amiket én találtam ki, a film tehát elkezdte magát írni a forgatáson, ahogy a színészek beleszoktak a szerepükbe. Idővel egyre kevesebb instrukciót adtam. Ilyen színészgárda mellett nem ördöngösség a rendezés.

Filmhu: Csak az első nagyjátékfilmed, a Szédülés épül eredeti forgatókönyvre, a többi mind adaptáció. Rendezni jobban szeretsz, mint írni?

Sz.J.: Nem, most épp írni jobb. A Szédülés nem lett sikeres film, improvizációból született. A főiskola után megkérdezték, van-e valami filmötletem, impróztam valamit, és aztán abból a pitch-ből írtam egy forgatókönyvet pár hét alatt. A Szédülés alkalmával leginkább Harold Pinter Hazatérése ihletett meg.

Nagy Zsolt, a félszemű / Forrás: Big Bang Media

Filmhu: Úgy tudom, régóta el akarod készíteni Szerb Antaltól az Utas és a holdvilág filmváltozatát.

Sz.J.: Nagyon régi, évtizedes tervem, de egy másik magyar rendezőnél voltak a jogok, amíg public domain nem lett 2016-ban. Rögtön hozzáláttam, a forgatókönyv első változatát négyen írjuk. Felkértem Vajdai Vilmost a TÁP színházból, aki rádiójátékot és színdarabot készített belőle. A két másik író egyaránt fiatalabb, az egyikük Nagy Dénes, rendező szakos tanítványom, a másik a lányom, a dramaturgnak tanuló Szász Hanna. Nem muzeális darabot akarok belőle, hanem mai módon mesélt történetet. Mindenkinek mond valamit. Koprodukció lesz, már van rá partnerünk. Bertolucci azt mondta, hogy ha nincs ez a regény, nem lenne Álmodozók sem.

Filmhu: Mi a másik forgatókönyv, amit írsz?

Sz.J.: Zoltán Gábor Orgia című regényén alapul, ami a XII. kerületi nyilasházról szól. Borzalmas dolgokat tettek ott, ezt a könyvet ugyanúgy nem lehet szóról szóra leforgatni, mint A nagy füzetet. Az 1944 vége és 45 tavasza közti magyarországi eseményekről kevés szó esik, filmek közül talán csak Fábri Zoltán mesterműve, Az ötödik pecsét. Bestiális korszak volt, nem szabadna elfelejteni, ami akkor történt.