filmhu:  Hogyan ismerkedett meg Lázár Péterrel és a Cigány ABC-ben szereplő többi pedagógussal? 

Tölgyesi Ágnes: Lázár Pétert és a többi pedagógust filmem előkészületei során ismertem meg. Amikor valaki egy problémához kapcsolódóan elég sok embert megismer, megfogalmaz magában bizonyos kérdéseket. Ezek a Cigány ABC esetében elsődlegesen a következők voltak: miért tanul meg ilyen kevés cigánygyerek rendesen írni és olvasni?; miért buknak ki cigánygyerekek olyan hamar az iskolából, amikor az égvilágon nincs velük semmi baj, legfeljebb csak jobban szeretnek énekelni és táncolni? Ezek a kérdések odáig vezettek, hogy miért nincs egyetlen általam is ismert cigány értelmiségi? Ennek a kérdéssornak az elejét akartam megvizsgálni, ezért kezdtem a gyerekekről forgatni. Az foglalkoztatott, hogy egy cigánygyerek mért válik olyan hamar más sorsúvá, mint a többi vele egyidős magyar gyerek. Így jutottam el fokról-fokra olyan pedagógus szervezetekhez, melyek a mássággal és a toleranciával foglalkoznak. Közben arra is rájöttem, hogy ezt a filmet nem Budapesten kell elkészíteni, mert a fővárosra az jellemező, hogy a problémákat szereti a botrányok, az ellentétek és a robbanó nagy érzelmek mentén kezelni. Tudtam, hogy Szabolcsban és Baranyában viszont sok olyan cigánytelepülés van, amelyek szinte összefüggő etnikai közösségek, és amelyek sokkal súlyosabb szociális gondokkal küzdenek, mint bármelyik városi cigány közösség. A másik súlyos probléma, aminek utána akartam járni, az volt, hogy a cigánygyerekek otthon egy teljesen ellentétes elvárásrendszerrel szembesülnek, mint az iskolában. A hivatalos szociológia, pszichológia és pedagógia képtelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy egy gyerek ezeket az ellentétes elvárásokat képtelen magában napról napra fölszámolni.

filmhu:  A film azt sugallja, hogy talán jobb lenne elfeledni, vagy legalábbis újragondolni az olyan fogalmakat, mint diszkrimináció, integráció, sztereotípia. Emberibb nyelven kellene beszélni a cigányság problémáiról?     

T.Á.: Én azt figyeltem meg, hogy mindent ellátunk egy elnevezéssel, amiből aztán igyekszünk minél absztraktabb fogalmat kreálni. Végül ezek a fogalmak már annyira elvonttá válnak, annyira távol kerülnek attól, amit eredetileg jelöltek, hogy elkezdünk egészen mást érteni rajtuk – mégis ragaszkodni kezdünk hozzájuk. Én az olyan vidéki pedagógusokat szeretem, akiket bemutatok a filmben: akik szívük és lelkük minden melegével ott vannak a gyerekek mellett, és pillanatról pillanatra minden felmerülő kérdésre konkrét válaszokat adnak.  

filmhu:  A filmben Lázár Péter - Albert Schweitzert idézve - azt mondja, hogy a világból azok az emberek hiányoznak, akik mások hiányaival foglalkoznak; egy másik pedagógus pedig utópiaként fogalmazza meg a roma gyerekek számára ideális megoldást. Ez pesszimistává kell hogy tegyen bennünket?

T.Á.: Nem, ez alapvetően eltökéltté kell hogy tegyen bennünket; arra, hogy megpróbáljuk magunkban fellelni azt, amitől képesek vagyunk mások problémáival foglalkozni.

filmhu:  Korábban említette, hogy vidékre kellett mennie ahhoz, hogy eltökélt, munkájukat szívvel-lélekkel végző pedagógusokat találjon. A filmben látható nevelési módszerek megvalósíthatók például egy nagyvárosban?

T.Á.: Egy emberi közösségnek, legyen az bármekkora, egyszerűen tudnia kell a problémákat emberi módon kezelni. Az a baj, hogy belementünk egy olyan folyamatba, amitől azt gondoljuk, hogy már nem vagyunk képesek egymáson segíteni. Bárki, bármelyik pillanatban meghozhatja azt a döntést, amivel a saját mentalitását megváltoztatja.
Tudom, hogy nem kapcsolódik ehhez a filmhez, de hadd mondjam el, hogy van egy másik probléma, ami engem mérhetetlenül bosszant. A gyerekek 20-30 százaléka küzd egy olyan problémával, amit tanulás zavarnak neveznek. Esetükben részleges képességzavarról van szó, ami annyit jelent, hogy például bizonyos magánhangzó-értési problémáik vannak, ami miatt nem tudnak megtanulni írni vagy olvasni. Mivel ezek a gyerekek nem minősülnek fogyatékosnak, senki sem foglalkozik velük: nem illenek egyik elméleti kategóriába sem. Csináltam az egyetlen létező korrekciós osztályról egy rövid problémafelhívó filmet. Miután a film lement a Duna Televízióban, öt napon keresztül csengett a telefon, és az emberek azt kérdezték, hogyan tudnák ebbe az osztályba beíratni gyermeküket. Én viszont minden minisztériumban és pályázaton azt az elutasítást kaptam, hogy ezek a gyerekek nem fogyatékkal élők.

filmhu:  A cigány ABC-ből az vonható le, hogy odafigyeléssel és türelemmel minden gyerekből kibontakoztatható a tehetség. Az ön filmjében felszabadult, boldog iskolás gyerekek láthatók.        

T.Á.: Igen, a Kedves Házban lakó gyerekek például tényleg szeretnek tanulni, és szeretnek otthon lenni, ami az ő esetükben ugye a kollégium. Amikor ott forgattunk végig nagyon nyitottak voltak; bármilyen kérdést fel lehetett nekik tenni.

filmhu: Az első filmben egy munkanélküli cigány férfi azt mondja, hogy a cigányság magának vívta ki a velük szemben tanúsított előítéletességet. A második film elején viszont egy olyan cigány apát láthatunk, akit az előítéletes magyar jogrendszer vetett börtönbe és fosztott meg éveken át a gyermekeitől.

T.Á.: Mind a két félnek kölcsönösen meg kell tenni a lépéseket egymás felé. Nem mondható el a cigányokról, hogy hosszan szeretnek ugyanazzal a dologgal foglalkozni. Nem szeretnek például hónapokon keresztül napi nyolc órában dolgozni egy építkezésen, de ugyanígy nem szeretnének könyvvitelt sem végezni egy irodában. Az viszont nagyon jó, ha ezt belátják magukról, mert így egyrészt könnyebben tudunk rajtuk segíteni, másrészt nem mi aggatunk rájuk címkéket. Ugyanakkor a másik oldalban is kialakul az előítélet – túl hamar és túl gyakran. És azt is be kell látnunk, hogy ez az élet minden területére kiterjed: a közérttől a jogszolgáltatásig. Az előítéletesség még az oktatásra és az egészségügyre is jellemző. Nálunk nincsenek szent területek. Nekem ez az egyik legrémesebb felismerésem volt a filmes pályámon. Sokáig azt gondoltam, hogy például a gyerekekkel vagy a betegséggel kapcsolatos ügyek szent ügyek.

filmhu: A Lázár Péter által említett életlánc - a szeretet-lánc - folytonosságában azért bízhatunk?

T.Á.: Én személy szerint mindenkiben bízom. Bízom abban, hogy mindenki azt mondhatja egy pillanatban: elegem van ebből, és most már inkább csinálom azt. Én magamban is bízom, hátha egyszer megteszem.