De vissza a kezdetekhez, honnan is datálható Aarin Sorkin sorkinságának keletkezése? Naná, hogy a moziból, hiszen a 90-es évek elején olyan filmeket jegyzett forgatókönyv-íróként, mint az Egy becsületbeli ügy, a Szerelem a Fehér házban, mely későbbi sorozatának alapjait is képezte, valamint az igencsak elhallgatott Bűvölet, melynek hihetetlen csavaros és trükkös forgatókönyve és egyes jelenetei már előrevetítették a tévés jövőt.
Ez a jövő 1998-ban kezdődött el, amikor is az ABC lecsapott Sorkin Sport Night című sorozatára, mely egy képzeletbeli tévéadó napi sporthíradójának készítéséről szólt. Két évadon át leselkedhettünk a kulisszák mögé olyan színészek segítségével, mint Felicity Huffman (Született feleségek), Peter Krause (Sírhant művek) vagy Joshua Malina (Az elnök emberei).
Bár a Sports Night 20 perces formátumban került adásba, nem nevezhető szitkomnak, hiszen bőven akadtak benne a mulattató elemek mellett drámaiak is. Ami megfogta a nézők egy részét (és taszította nagyobbik felüket) az a Sorkin védjegyévé vált géppuskaszerű dialóg, ugyanis a „mester” olyan karaktereket vetett képernyőre, akik valahogy mindig előre gondolkodnak és már a feléjük irányzott kérdés pillanatában tisztában vannak a válasszal.
 |
| A mindig frappáns Sorkin valamiért csütörtököt mondott |
Ezt a pörgős, beszélgetős, kulisszák mögötti vonalat vitte tovább az író következő sorozata, Az elnök emberei (The West Wing), mely politikai témája és bennfentes rálátása ellenére is igazi közönség- és kritikuskedvenc lett. Az amerikai elnök és stábjának mindennapjait, megpróbáltatásait megörökítő sorozat első négy évada szinte egyedülálló módon minden évben elnyerte a legjobb drámának járó Emmy-díjat. (Sorkin a 4. évad után a Vészhelyzet-veterán John Wells-re bízta a sorozatot, mely bár visszaesett nézettségben és minőségileg, de még így is magasan az egyik legszínvonalasabb maradt – bár innentől már csak jelölésekig jutott az Emmy legjobb dráma kategóriájában.)
Sorkin hosszas hallgatást tört meg azzal, hogy 2005 végén kidugta a fejét a vízből és meglobogtatta egy új sorozat pilotjának forgatókönyvét, mellyel önkéntes száműzetése alatt állt elő. A Studio 60 munkacímre hallgató projektre azonnal rá is vetődött mind a négy amerikai országos csatorna (úgymint ABC, CBS, NBC és FOX) és vad licitálásba kezdtek, melyből végül is az NBC került ki győztesen. Az adó elfogadta, hogy vakon megrendeli a Sorkin-sorozat első 13 részét, sőt még kötbér fizetését is vállalta arra az esetre, ha ezek az epizódok mégsem kerülnének adásba.
Olyannyira sikerült a visszatérés, hogy Sorkin kvázi saját visszatérését tévésítette meg, miközben a legsötétebb vitriolba mártotta pennáját, hogy beolvasson az anyacsatornának, a cenzoroknak, a sorozatokba és egyéb műsorokba folyton beleszóló, a legfelső emeleten trónoló, de a szakmát sosem művelő akarnokoknak, munkatársainak és nem utolsó sorban sajátmagának.
A Studio 60 on the Sunset Strip egy, az NBC évtizedek óta csúcson lévő szkeccs-show-jának, a Saturday Night Live-nak egy klónjáról szól, illetve annak készítéséről. (A SNL egy vicces, állandó szereplők közreműködésével előadott, kisebb jelenetfüzérekből, szkeccsekből álló élő showműsor, melyet mindig egy meghívott sztárvendég konferál, valamint egy zenei sztárvendég kísér). A szóban forgó sorozat egy "kitalált" csatorna műsorán szerepel, az NBS-én, rengeteg ”kitalált” szereplővel -- akikről természetesen "mindenki" tudja, hogy pontosan kiről is mintázta őket a szakma minden árnyoldalát ismerő Sorkin.
Már az első részben hihetetlenül erősen indít a sorozat, ugyanis a szkeccsshow addigi fő producere megtagadja a munkát, mert megelégeli, hogy a csatorna dirigensei ismét átnyúltak a fején és a politikai korrektség jegyében nem engedik egyik legjobban sikerült számukat műsorba. És, ha már élő műsorról van szó, akkor mi is lenne a lehető legfrappánsabb munkabeszüntetés, mint hogy egyenes adásban a kamera elé álljunk és elkezdjük ostorozni a csatornát.
Természetesen a nézettség azonmód az egekbe szökkent és egy határig még a határozott utasításoknak ellenszegülő rendező is megtámogatta némi adásidővel a zendülést, mely ugyan cseppet sem eredeti, de Sorkin ezért sem habozik megemlíteni az Oscar-díjas Hálózat-ot, melynek mondhatni hommage-t állít a Studio 60 nyitójelenete. Ahogy az lenni szokott, a producernek nem lehet maradása, a csatorna pedig agilis új vezetőjének köszönhetően felbérel két, régen az NBS kötelékében dolgozó írót, hogy ők vigyék tovább a show-t.
 |
| A sorozaton kívül is erős szavakkal ostorozta a tévés viszonyokat |
A Studio 60 ezzel indul útjára, a néző pedig belép egy olyan világba, melyet eddig nem sokat láthatott. Sorkin valóban a színfalak mögé kalauzol minket, saját tapasztalataiból és karakteréből építette fel a két író figuráját, akiket rá jellemző módon nem hozsannázva mutat be, hanem bőven ellátja az emberi esendőségre jellemző tulajdonságokkal is.
Bár divat azzal az érveléssel élni, hogy a Studio 60 túl intellektuális volt az amerikai nézőknek, azt nem szabad elfeledni, hogy a hasonlóképpen intelligens Az elnök emberei mekkora siker volt, mennyi amerikait ültetett le hétről-hétre a tévék elé. Ezúttal sem az érdeklődők számával volt a gond (sőt, a Hősök még remek felvezetést is adott Sorkin sorozatának), hanem azzal, hogy a kezdeti majd 10 millió néző viszonylag hamar lemorzsolódott.
Ennek pedig az a fura oka lehetett többek közt, hogy a mindig frappáns és remek dialógokat, jeleneteket író Sorkin, amikor direktbe, igazán vicceset kellett volna írnia, valamiért csütörtököt mondott. Miközben a Studio 60 arról szólt, hogy miképpen kell humoros jeleneteket írni és mennyi munka van egy pár perces szkeccsben, minek hatására a néző a térdét csapkodja, a kezdőrészekben éppen ezek a "műsor-a-műsorban" jelenetek bizonyították be, hogy Sorkin sem feltétlenül jobb a Deákné vásznánál, hiszen eleinte igencsak izzadtságszerű poénokat sikerült írói gárdájával összehoznia. Ez a kezdeti kudarc éppen ezért meglehetősen beárnyékolta a sorozatot, a központi mondanivalót és Sorkin némelyik élesen megfogalmazott kritikája is így visszafele sült el.
Pozitívumok ide, negatívumok oda -- az intellektus dacára és a köldökbámulás ellenére is az NBC fejesei meglehetősen megnehezítették a sorozat érvényesülését, hiszen elsőre betették a lehető legnézettebb műsorsávba, csütörtök 21.00-re, melyben Amerikai első és második számú sorozata (Helyszínelők és Grace klinika) forgott, de szerencsére még időben homlokukra csaptak a vezetők és Sorkin a biztosabbnak tűnő hétfő 22.00-i időpontba kerül - a Miami helyszínelők vetélytársaként. (A második érdekes akadály az NBC egy másik újonc sorozata volt, a 30 Rock, egy szitkom Alec Baldwinnal a főszerepben ugyancsak egy kitalált szkeccs-show kulisszái mögé kalauzolta a nézőt, egy fokkal talán humorosabb formában.)
A bukás után nagy kérdés, hogy Sorkinban lesz-e elég erő és akarat, hogy ismét próbálkozzon, ismét megmutassa. Az író ugyanis olykor, ha az nem lenne elég, még a sorozaton kívül is meglehetősen erős szavakkal ostorozta a médiában a tévés viszonyokat és bizony a bukás tudatában készült utóbbi részekben, a Studio 60 lecsengetésében, mintha az élcelődő, önirónikus Sorkin is kapott volna egy komolyabb sebet és erősebb hangnemet ütött meg a finálé közeledtével. Nincs is mit tenni, mint bízni abban, hogy a gyengébb szereplés csak kisiklás volt és ismét egymásra fog találni az alkotó és a közönség. Ki tudja, lehet, hogy legközelebb egy kábelcsatornán. De addig is, Sorkin a Broadway-jel és Tom Hanks legújabb filmjével vigasztalódik.
