Kőszeg festői városka, hegyek közt fekszik az osztrák határ közelében. A 150 éves zsinagóga a város közepén áll – elhanyagolva, omladozó falakkal, gaztól benőve és lelakatolva. Egy idős férfi megáll a zsinagóga előtt. “És nem újítják fel! Ezeknek annyi pénzük van és...” Hatvan évvel ezelőtt szomszédok voltak, de ma már nem élnek itt zsidók.
A város lakói – az egykori zsidóőr és az idős hölgy, aki kislánykorában ennivalót hordott be a gettóba, vagy a szemtanú, aki tizenévesen a téglagyár tőszomszédságában lakott – hasonlóképpen emlékeznek. Tisztelettel beszélnek régi szomszédaik üzleti érzékéről és állítják, hogy mindenről csak a németek tehettek.
De valóban, csak a németek…? A film nehéz – nem feltétlenül megválaszolható – kérdésekkel állítja szembe a nézőt a közemberek cselekedeteivel kapcsolatban. A város polgárai – hasonlóan a magyar társadalom nagy többségéhez – máig nem néztek igazán szembe a múlttal, nem tették föl maguknak a kérdést: Hogy engedhettük? Mit tehettünk volna?
***
- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?
Azok a filmek, amelyek eddig készültek a holokausztról, általában a zsidó túlélőket szólaltatták meg. A Szomszédok voltak azért újszerű, mert a szemtanúkkal forgattunk, az elhurcoltak, illetve a később odahurcoltak szomszédaival. A film szerkesztő-riporterével, Kriza Bori szociológussal együtt fontosnak tartottuk, hogy végre a „másik” oldal is megszólaljon. A film forgatásakor érdekes volt azt tapasztalnunk, hogy a szereplőink ma ugyanúgy beszélnek, ugyanazokat a kifejezéseket használják, mint 60 évvel ezelőtt. A holokausztot feldolgozó filmekre azért is szükség van, mert Magyarországon a felelősség kérdése még mindig tabu, a múlttal való szembenézés nem történt meg úgy, ahogy például Németországban, ahol a felelősségvállalás a társadalom és az egyének számára is elkerülhetetlen volt.
- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a Magyar Mozgókép Közalapítvány a film általunk kért teljes költségvetését támogatta. Továbbá a filmtörvény által biztosított új lehetőséget, a cégek általi szponzorálást is ki tudtuk használni.
A forgatócsoport igazából két emberből állt. A film szerkesztő-riportere Kriza Bori szociológus volt, akivel már korábban is dolgoztam együtt Almási Tamás filmjében. Bori volt a riporter, én a rendező, operatőr, hangmérnök egyszemélyben, és persze mindenben segítettük egymást, tehát egy nagy közös kaland volt a forgatás. Az intim, kétszemélyes stáb nagyon jól bevált, mert bensőséges témával foglalkoztunk, és úgy éreztük, a szereplőink jobban meg tudnak nyílni nekünk kettőnknek, mintha többfős stábbal trappoltunk volna bele az életükbe.
A film előkészítésében és utómunkáiban nagy szerepe volt producerünknek, Wizner Balázsnak, aki „mellesleg” zenész is és a film – általam nagyon szeretett – zenéjét is ő írta. Vágónk Hargittai László volt, akivel szintén dolgoztam együtt korábban is, az ő tapasztalata is sokat adott a film végső szerkezetéhez.
- Mi tette emlékezetessé a forgatást?
A film egyik jelenetében a Kőszeg környéki erdőkben kalauzol bennünket a helyi fizikatanár, aki egyben amatőr helytörténész is. Fő kutatási területe a város második világháborús története, és elsősorban a még fel nem tárt – általa többezer fősre becsült – tömegsírok. Erdei „sétánk” során – ahol árkon-bokron, bozóton át kamerástul loholtunk a szereplőnk nyomában, alig bírva lépést tartani vele – egyszer csak megtorpant egy bokor tövében és a földre bökött. A kamerán keresztül lenéztem, majd visszahőköltem, mert egy kiásott gödröt láttunk, az alján valami csontszerű tárggyal. (Az utómunka során ki is kellett vágnunk a belőlem kitörő meghökkenést.) Aztán szereplőnk a bokor tövéből előhúzott egy zacskót, melyben emberi lábszárcsontok voltak, ő ásta ki arról a helyről, hogy bizonyítsa teóriáját a feltáratlan tömegsírokról. Hozzátette, hogy koponyát is talált ugyanott, de azt elvitték a rendőrök, hogy megvizsgáltassák...
- A 2005-ös év pénzügyi megszorításai milyen hatással voltak a filmed elkészítésére?
Nem befolyásolta a munkánkat, mert a filmre még 2004-ben pályáztunk és 2005 májusára tulajdonképpen már készen voltunk. Ezután már csak apróbb változtatásokat, rövidítéseket végeztünk, illetve a film feliratos változatát készítettük el – ezt már saját zsebből.
