Tudtuk, hogy Anderson azon kevés rendezők közé tartozik, akik elsősorban képekben gondolkodnak, és azokhoz tapasztják az egyébként roppant találó dialógusokat, miközben egy saját vizuális nyelvezetet alkotnak meg. Ha azonban szerzői világa ennyire kiforrott, és minden óramű-pontossággal működik élő szereplőkkel, mint legutóbbi három filmjében, a Tennenbaum, a háziátokban, az Édes vízi életben és az Utazás Darjeelingben, akkor miért kell egy gyökeresen más technikához nyúlnia a mesternek? Ez a kérdés volt, amelyik kétkedéssel tölthette el a várakozókat - volt időnk rajta gondolkodni, hiszen Amerikában már tavaly ősszel bemutatták A fantasztikus Róka urat.
Ráadásul további súlyokat rakhatott Anderson vállára, hogy első animációs filmjét egy olyan mozgóképes környezetben kellett megalkotnia, amikor a szupertökéletes, valóban lenyűgöző Pixar-animációk aratnak, és épp születőben van a mozizás 3D-korszaka. A rendező nagyon bölcsen nem vette fel ezekkel a versenyt, hanem más utat választott: akárcsak Róka úr a filmben, ő is saját kreativitását és kézműves technikáját helyezte előtérbe, bábanimációt készített. Az aprólékos kidolgozottság így más értelmet nyer, mint mondjuk a Lecsóban vagy az Avatárban - mintha a kerti sufniban egy gyermeki fantáziával ellátott zseni egy egész nyarat azzal töltene, hogy elbábozza a rókavilágot, amiben az az igazán érdekes, hogy a korábbi Anderson-filmek szereplőinek szögletes mozgása éppen a stop-motion animációk bábvilágát idézi.
De még mindig marad a kérdés: miért az animáció? Természetesen a történet miatt. A fantasztikus Róka úr eredetileg egy Roald Dahl mese, ami az angolszász országokban meglehetősen népszerű. Adja magát a párhuzam a mi rókamesénkkel, a Vukkal. Dahl is hasonló világképet skiccel fel, mint Fekete István: a rókalétben rejlik a szabadság, szemben a megalkuvó veszett kutyákkal és kizárólag a terrorban gondolkodni képes emberekkel - két mese tanulsága annak ellenére igen hasonló, hogy a keletkezésük térben, időben, valamint a társadalmi körülményeket illetően abszolút különböző - nekünk, magyaroknak már csak ezért is érdemes megnéznünk a Róka urat, ha már a Kis Vuktól (az eredeti mese folytatásától) el is kellett minden egészséges fiatalt tiltanunk.
Róka úr (angol hangja: George Clooney) vagány fiatalként kezdte: csirkerablásból élt, szerelmével (angol hangja: Meryl Streep) Bonnie és Clyde-ként tekerik ki a nyakakat, míg nem jön a gyerekkel együtt a konformizmus: Róka úr újságírónak áll, jön nyugis 12 év, ami alatt sikerül egy tisztes kispolgári létet felépíteni. Ám nem hiába fantasztikus a hősünk állandó jelzője, hiszen amikor már minden jól menne, feltámad benne a nosztalgia, hogy borsot törjön a három helyi nagymenő farmer, Boggis, Bunce és Bean orra alá - az izgalmas kis kalandnak induló bulinak freudi rémálom lett a vége: Róka úr farkát lepuffantják. Majd még ennél is rosszabb következik, a három felbőszült farmer bosszúra esküszik fel az állatvilág ellen, a föld alatti üregvilágba szorítva akarják kiéheztetni az egész falkát, nyulastul, borzastul, rókástul.
Róka úr azonban ekkor válik igazán fantasztikussá, úgy családapaként, mint az állatok közösségének vezetőjeként. A közösségre először ráhozza a bajt, de csak azért, hogy később felszabadítsa őket. Szép lassan megoldódik fiának, Ash-nek minden kamaszkori frusztrációja - hiszen ne feledjük, Dahl mellett Wes Anderson történetét is nézzük, amelyben a rendező családregény toposzai, mint a testvér- és apakomplexusok sora éppoly finom ábrázolással jelennek meg, mint korábbi filmjeiben. Róka úr úgy válik antihősből hőssé és viszont, ahogy Royal Tennenbaumról is lehetetlen eldönteni, jó apa-e vagy sem. Ezek a morálisan billegő figurák teszik igazán izgalmassá Anderson filmjeit, ahogy egy borzasztó egyszerű metaforákkal és jelképrendszerrel dolgozó meséből is egy lélektanilag aprólékosan átszőtt dráma lesz.
Végül mindenkiről kiderül, hogy vannak erősségei, sőt Ash éppen gyengeségéből, az alacsony termetéből kovácsol előnyt. Róka úr mindenkivel elhiteti, hogy meglelheti saját tökéletességét. Wes Anderson pedig úgy tűnik, minden filmkészítési technikából képes kihozni a legjobbat. Oly módon instruálta az animátorokat, bábosokat - és az egész, gyökeresen más jellegű, de hasonlóan nagy stábot, mint az élőszereplős filmjeiben -, hogy azok tökéletesen megvalósítsák, amit kitalált. Talán kötelességből beleköthetünk pár mellékszereplő szinkronhangjába, amelyek nem illenek tökéletesen karakterükhöz (például Kristofferson Silverfox, az unokaöccs hangjaként Eric Anderson kissé idegen), de amúgy hibátlanul összerakott film A fantasztikus Róka úr. Egyetlen kérdés marad, vajon a gyerekek számára fogyasztható-e a film? Dacára annak, hogy a tanulságok és a karakterek nek nem fekete-fehér alapon működnek, úgy gondolom, igen. Legfeljebb kicsit több rókajelmez készül a legközelebbi farsangra.