Majd amikor a reklám megrendelője kitalálja, hogy „ennek a lánynak bajusza van” (amit azonnal le is gyantáznak), egy pillanat alatt megsajnáljuk Deliát, és onnantól kezdve nincs néző, aki ne érezne együtt vele, és ne drukkolna teljes szívvel szánalmas kis lázadásának, amit a reklámfilm felvételével párhuzamosan önző szüleivel szemben folytat, akik el akarják venni tőle a nyereményautót, hogy pénzzé tegyék az egyetlen dolgot, amitől ez a lány egy kicsit különleges lehet osztálytársai szemében, azt, ami talán megéri ezt az egész tortúrát.
A legboldogabb lány a világon nagyon gonosz kis darab, amely leginkább a szintén román Lazarescu úr halálát idézi (melynek Radu Jude volt a rendezőasszisztense). Ahogy a Lazarescuban a beteg öregembert az egészségügy embertelen világába való bekerülésekor az orvosokkal együtt a néző is elkezdi tárgyként kezelni, úgy A legboldogabb lányban is igazán aljasnak érezhetjük magunkat: az eleinte határozottan érdektelen képsorokat bemutató (rendkívül részletesen mutatják a reklámfilmforgatás egész menetét és a család oda érkezését, a várakozás perceit stb.) és egy unott főhőst szerepeltető mű akkor kezd el izgalmassá válni, amikor a többi figura elkezdi kínozni a központi karaktert. És minél jobban kínozzák szegény hősnőt, annál érdekesebb figyelni a filmet. A rendező legnagyobb érdeme, hogy volt bátorsága ezt a hétköznapi tortúrát megmutatni.
