Hit, Remény, Szeretet

Fugard alkotása – szavahihető külhoni ítész szerint – becketti (!) jegyeket fölmutató, magával ragadó olvasmány. Gavin Hood direktor - harmadik - játékfilmjét látva ez felettébb meglepő. A dél-afrikai-brit koprodukcióban készült opus ugyanis papírmasé-karakterekkel teli, a giccshatárt átlépő, lélektanilag hamis, didaktikus tanmese egy érző szívű gyilkosról. Kit a szerelem – talán – megment a kárhozattól. Mintegy három-négy nap leforgása alatt. Áldozathozatal nélkül. Makacsul hiszek a jellemfejlődésben, ám a gyorstalpaló-föloldozásban semmiképp. Nincs last-minute megváltás.

A kriminális szál fölkavaró és hiteles


Hood filmjének (anti-) hőse, Tsotsi (azaz: gengszter) húszas éveit tapossa. Nevét (David) még legközelebbi barátai – egyben bűntársai - előtt is titkolja. A fiatalember szürke napjai szokásos mederben folynak. A bandatagokkal megkésel egy koros, fekete férfit a metrón, majd az éjszaka leple alatt elrabol egy BMW-t. A luxusautót vezető fiatal nőt meglövi. Mikor elhajt a kocsival, észleli: a hátsó ülésen ott sír egy pár hónapos csecsemő. Viszi a – megejtően bájos – pulyát is.

A mozgókép kriminális szála fölkavaró és hiteles; az erőszak-jelenetek feszesek, mellbevágóak, és mentesek az öncélú agressziótól. Ugyanakkor: erősen kétlem, hogy bárki is bevegyen egy - emberéleteket hidegvérrel kioltó - bandába olyan figurát, mint Tsotsi gyermekkori cimborája, Aap. A film egyik legszembetűnőbb gyengéje a lelkes műkedvelőket idéző, harmatos, ám harsány színészi játék. (Ez alól kivétel a címszereplő, Presley Chweneyagae.) A dagi Aapot alakító Kenneth Nkosi egyenesen  rémületet keltő. Az általa megformált karakter magában foglalja a bamba, kövér, szerencsétlen, fekete falánk fajankó figurájához tapadt összes létező, megalázó sztereotípiát.  Hősünk másik két társa, Böllér és – a néha Tanár havernak becézett – Boston is olyan, mintha boldogult gyermekkorom ifjúsági regényeiből léptek volna ki.

Kelj fel, és járj!

A művet megterhelték egyértelmű, bibliai utalásokkal is. Mint említettem, Tsotsi keresztneve: David. A szépséges-jóságos, kisgyermekét egyedül nevelő Miriam (Terry Pheto) férje – aki gyilkosság áldozata lett - Zacharias. (A név jelentése: akire az Úr emlékezik.) Mindemellett epizódszerep jut egy látási zavarokkal küzdő, tolókocsis nyomoréknak. Az őt provokáló Tsotsi (aki úgy hiszi, a férfi tetteti fogyatékosságát) marokfegyverrel kezében szólítja föl a szerencsétlent: „Kelj fel, és járj!” A sanyarú gyerekkorú fiút a tisztesség útjára terelő, elrabolt kisded magától értetődő célzás a Jóra.

A ragyogó képeket nézve a nyomortelep egyenesen hívogató


Gavid Hood filmje azonban nem szakrális, fölemelő, fölszabadító mű, hanem intellektuális tartalmaktól mentes, álomgyári dramaturgiára épülő, negédes produkció. Olyannyira túlcsorduló, hogy a nézőre gyakorolt érzelmi hatás – értelemszerű - neutrális.

A Tsotsi – színtisztán technikailag – igen invenciózusan „megcsinált” film. Nagyszerű a vágás (Megan Gill), pompás a filmzene, amelynek alapja a dél-afrikai hiphop, a kwaito. Lance Gawar operatőri teljesítménye kiváló, dacára annak, hogy ragyogó képeit nézve a nyomortelep már-már egyenesen hívogató.
Értékelem mindemellett, hogy Gavin Hood celluloidjában a sanyarú gyerekkorú Tsotsi által tönkretett, gazdag Dube-família tagjai tanúságot tesznek arról, hogy bár fölveti őket a pénz, képesek a keresztyéni bűnbocsánatra. Továbbá, hogy a láthatóan megtört főhős – egyfajta tévés sámánná alakulva – nem próbálja rávenni az élete hátralévő részét tolókocsiban (!) eltöltő (de gyermekét újra magához ölelő) fiatalasszonyt, hogy ugyan már, pattanjon föl, aztán fusson néhány kört; örömében.