Mikor és hogyan került kapcsolatba egymással a magyarhangya és az Artekino Filmfesztivál?

A magyarhangya a megfogantatásnál is jelen volt, hogy kellően szerény legyek, és végig ott bábáskodtunk, amíg a fesztivál a mai formáját elnyerte. A négy évadot megérő Scope100 projekt volt az ArteKino Fesztivál béta-verziója, ott kisérleteztük ki ezt a formátumot. Ott kezdtünk el először 50, majd 100 emberrel közösséget formálni, online mozizni, beszélgetni filmekről, értékelni azokat, majd kiválasztani a hazai piacra legalkalmasabbat. Így került hazai mozikba a Magam ura, a Madárkák, a Rég nem szerelem és a Nem vagyok boszorkány is. A Scope-projektet 8-10 országban rendeztük meg lelkes helyi filmforgalmazók részvételével, a Kreatív Europa MEDIA programjának támogatásával. Ma az ArteKino Fesztivál az Únió összes országából elérhető, és tíz olyan friss európai filmet kínál ingyenesen, amit sem moziban sem másütt nem lehet megtekinteni. A mi dolgunk már csak az, hogy hirdessük, támogassuk saját gyermekünk bátortalan lépéseit.  

Mit lehet tudni a fesztiválról, mi alapján válogatják össze évente a tíz filmet? Van összekötő tematika vagy szabadon szelektálnak?

A moziforgalmazásba kerülő európai filmek tízszerese-húszszorosa hever parlagon, tucatjával születnek évente olyan különleges, bátor művek, amikhez forgalmazók nem mernek nyúlni, mert bemutatásuk rizikós, hiszen néző alig akadna rájuk moziban. És mivel a bőség zavara uralkodik a nem forgalmazott európai filmek között, a válogatók lubickolhatnak a gyöngyszemekben mielőtt programot hirdetnek. Olivier Pére, aki az idei (és tavalyi) filmeket válogatta az ARTE programigazgatója momentán, korábban a Locarnói Filmfesztivál igazgatója volt, egy nagy tekintélyű, ünnepelt kurátor. Szerintem az idei válogatás még különlegesebb, mint a tavalyi, és nemhogy nincs tematika, de mind formában, mind tartalomban egy nagyon színes és mély európai merítést vonultat fel. 


Személyesen is ismered a válogatókat, és van arra lehetőség, hogy ti is tegyetek javaslatokat? Pár éve a VAN is bekerült a programba, ahhoz volt esetleg közötök? 

A Festival Scope-os csapatot ismerjük, akik a technikai hátterét biztosítják a fesztiválnak. A Scope-projekteknél még beleszóltunk, mely filmeket szeretnénk a hazai válogatásba, ma már erre nincs lehetőség, hiszen 45 országra kell a filmjogokat harmonizálni. Reisz Gábor filmje saját jogon került be 3 évvel ezelőtt, nem kellett külön megtolni.

Mit gondolsz az idei szelekcióról? Ki tudsz emelni párat a programból, ami személyes kedvenced? 

Az idei felhozatalban az tűnt fel, hogy mennyire színes és szerteágazó. Hogy az Európát feszítő konfliktusokat fiatal művészek milyen merészen tudják megvilágítani és mondandójukat milyen innovatívan megfogalmazni. Az idei válogatásból nekem a Cat in the Wall a kedvencem, ami egy Londonban élő bolgár nő és egy kóbor macska viszontagságain keresztül mutatja be a multikulti együttélés groteszk pillanatait. 


2020-ban a járvány miatt hatványozottan megnőtt az online filmfesztiválok és filmes események száma, de az Artekinot már évek óta online tartják. Mivel emelkedik ki az online fesztiválos mezőnyből? 

Azzal, hogy ingyenes, és hogy ennek ellenére nem a közhelyes szappanoperák közül válogat. Ez egy olyan filmfesztivál, amely az európai adófizetők pénzén juttat el merész európai műveket a széles nagyközönséghez, az adott ország nyelvén feliratozva. Már az is bizsergető, hogy úniós közpénzek ily módon hasznosulnak, és nem lopja el azokat senki. Most, hogy decemberben várhatóan végig zárva lesznek a mozik, az ArteKino Fesztivál tíz estére kínál ingyen kiszabadulást a virtuális világba a ránk kényszerített pusztító nihilből.

Évente rengeteg filmfesztiválon megfordulsz, idén viszont nagyot fordult a világ. Könnyen tudtál alkalmazkodni az új helyzethez, hogy online töltötted az év nagy részét?

Az a rémisztő, hogy milyen könnyen! A Berlinálét még a helyszínen élveztem (februárban), de a cannes-i és a velencei versenyprogram javát otthonról követtem. Múlt héten a tallini fesztivál (PÖFF) programját néztem, de Spanish Screening (MAFIZ) is volt éppen, és egy pár filmet a Verzión is be kellett pótolni. Most indult a Ventana Sur online kiadása is. Szóval se fesztiválból, se filmből nincs hiány. A fizikai fesztiválok atmoszférája hiányzik egyedül, a vetítéseket követő tapsvihar és fújjolás, a suttogó propaganda, a buzz, a pletyka, a hasonlóan elvetemült forgalmazó kollégák pikírt véleményei. Ezeket még nem sikerült a technológiának az otthonomba teleportálnia.

A filmek az ArteKino hivatalos oldalán nézhetőek, a közönségszavazók közül egy szerencsés néző a 2021-es Locarnó-i fesztiválon is részt vehet.

Frissítés (2020. december 9.): A Cat in the Wall című film sajnos nem elérhető Magyarországon. 

Borítókép: Motherland