Tolnai Szabolcs: Fövenyóra

filmhu: Tavaly októberben arról számoltunk be, hogy lezajlott a Fövenyóra forgatása. Ekkor úgy volt, hogy az utómunkálatokat március végéig befejezitek. Sikerült tartani a tervet?

Tolnai Szabolcs: Nem sikerült, különböző külső okok, amelyekre most nem szeretnék kitérni, késleltették az utómunkálatokat... Most már szerencsére a hangkeverésnél tartok, majd a labormunka következik, ami max. két hétig tart, és utána tényleg kész a film.

filmhu: Mikor és hol lesz a premier?

T.SZ.: Még nem tudjuk. Egyelőre "A-kategóriás" fesztiválokban gondolkozunk.
A film nyersebb változatát már látták Berlinben és voltak olyan visszajelzések, hogy talán érdekelné őket. Én Velencét is megpróbálnám, de aztán lehet, hogy egy hatodrangú fesztiválon kötünk majd ki.

"Történelmi jellegű film" Slobodan Custic és Lars Rudolph (fotó: Z. Vukelic)

filmhu: A film forgatása majd egy évig elhúzódott. Hogy lehet ilyen körülmények között az alkotói munkára koncentrálni?

T.SZ.: Az alkotói munkára igazából csak este került sor, az idő nagy része a görcsös anyagi, szervezési és technikai dolgok megoldására ment el. Különösen, hogy egy nemzetközi koprodukcióról van szó, ahol én producere is vagyok szerb oldalról a filmnek, és mivel gyakorlatilag én voltam hazai pályán, nekem kellett az egészet összehoznom. Szervező és gyártásvezető is voltam, úgyhogy maga a forgatás már a legjobb része volt a dolognak, megkönnyebbülés, hogy végre eljutottam oda, hogy forgathatok.

filmhu: A Fövenyóra költségvetése menetközben a tervezett 130 millióról 100-ra apadt. Ez hogyan érintett benneteket, volt, amiről emiatt le kellett mondanotok?

T.SZ.: Kénytelen voltam a forgatókönyvet átírni, ami így utólag nem tudom, hogy mennyire tett jót vagy rosszat, az biztos, hogy koncentráltabb formában kellett kifejeznem magam. Őszintén szólva, a film reális értéke a duplája. Valószínűleg a köszönőlista lesz a leghosszabb része a vége főcímlistának, mert rengeteg ember segített ingyen. Ez egy történelmi jellegű film, olyan értelemben, hogy a második világháborúban és a hetvenes években, három országban játszódik. Az anyagiak ezt távolról sem tudták volna fedni, ha nem oldom meg másképpen.

filmhu: Annak idején miért döntöttél úgy, hogy pont Danilo Kis műveit dolgozod fel?

T.SZ.: Keresem azokat a történeteket, amelyeken keresztül én is el tudom mondani az élményeimet és a saját világomról tudok mesélni. Danilo Kis néhány utcával arrébb született és nőtt föl, mint én, az édesapám barátja volt, de nem csak emiatt érdekelt. A Vajdaság, ez a furcsa, határ körüli, se itt, se ott lét a korábbi filmjeimben is fontos téma volt, én ezt éltem meg, erről próbálok mesélni. Ilyen értelemben Kis irodalma nagyon közel van hozzám. Nem egy regényét próbáltam meg a forgatókönyvben dramatizálni, hanem az egész életművéből próbáltam összegzést írni. Nagyon kreatív formája ez az adaptációnak, de azt gondolom, komoly irodalmi művet nem lehet egy az egyben megfilmesíteni, át kell szűrni a zsigereiden keresztül és újjáépíteni magadban, hogy ennek a filmes megfelelőjét hozhasd létre a saját mondandóddal.

 

"Először egyszerű, színes látványt képzeltem el" Derzsi János a forgatáson

filmhu: Kis Fövenyórája egyfelől tele van részletes, már-már Balzacian aprólékos leírásokkal, amik valóban filmre kívánkoznak, a másik fele viszont nagyon töredékes, nyelvi játékokkal zsúfolt próza. Hogyan lehetett ezt forgatókönyvvé gyúrni?

T.SZ.: A Fövenyóra egy trilógia része, a három könyv egészen más stílusban íródott és ugyanazt a történetet tulajdonképpen háromféleképpen mondja el. A forgatókönyv ennek a háromnak az összegzése, de mivel valamilyen szinten mégis csak önéletrajzi műről van szó, Kis életéből is merítettem, habár nem akartam Danilo Kis életrajzi filmet készíteni. Teljesen más véget is írtam a filmnek, mint ami nála történik.

filmhu: Korábban azt nyilatkoztad, hogy számodra a forgatókönyv csak egy szinopszis, inkább az improvizatív munkastílus híve vagy. Mi volt a helyzet most, hogy kötött, irodalmi anyagból dolgoztál?

T.SZ.: Danilo Kist valamennyire Magyarországon is ismerik, de a régi Jugoszláviában, Szlovéniától Macedóniáig a legnépszerűbb író volt a kilencvenes években, generációjában az első helyen állt, közvetlenül a halála elõtt pedig a Nobel-díj várományosa volt. Tehát ez nagyobb felelősséget jelentett, bennem volt, hogy itt most nem lehet hülyéskedni (nevet). Persze, ez máskor sem hülyéskedés kérdése, de tény, hogy felkészülten, mindent végiggondolva, jobban odafigyelve kellett dolgozni.

filmhu: A filmhu-ra felkerült előzetes, talán az elégikus zene miatt is, nagyon érzelmesnek tűnik, és azt sejteti, hogy a film is hasonló lesz. Kis művei viszont visszafogottabbak, intellektuálisabbak.

T.SZ.: (nevet) Nem olyan típusú zene van a filmben, azt sokkal szikárabbra terveztem, és az is lett talán. Az érzelgősség Kis műveiben sincs benne, habár egyfajta érzelmességet lehet találni, ugyanakkor iróniával mindig próbál távolságot tartani.

"Jó dolognak érzem, hogy több országban is otthon vagyok" Slobodan Custic (fotó: Z. Vukelic)

filmhu: Az előzetesből annyi viszont kiderül, hogy remekül van fényképezve a film, a fény-árnyék játékok nagyon hatásosak. De miért döntöttél úgy, hogy fekete-fehér lesz a film?

T.SZ.: Sokat gondolkoztam ezen, először egyszerű, színes látványt képzeltem el, aztán a tompított színekre gondoltam, de rájöttem, hogy túl műmájer az, ahogy mostanában belenyúlnak a színekbe és nem is találtam meg a jó színeket. Másrészt, a film végén a tengerhez jutnak le a főszereplők, és azt, hogy a kék tengerre érkeznek meg, giccsesnek találtam, azt viszont, hogy egy nagy szürkeség fogadja őket, pontosabbnak éreztem. Végezetül, az anyagiak sem engedték meg, hogy például a díszleteket, meg a jelmezeket még színben is összehangoljuk.

filmhu: Hogyan alakult ki a színészi gárda?

T.SZ.: Jó dolognak érzem, hogy több országban is otthon vagyok és ismerem a szerb színészeket, a montenegróiakat, szlovéneket, horvátokat, ezért ebből a világból is merítettem. Itt van még a német Lars Rudolph egy kettős szerepben. Kis özvegye is kikötötte, hogy a többnyelvűséget meg kell tartani, aminek örülök is, mert ez lehetőséget teremtett megismertetni néhány külföldi színészt a magyarokkal és viszont.

A fény-árnyék játékok nagyon hatásosak David Vojnic (fotó: E. Molnar)

filmhu: Az írót játszó Nebojsa Dugalic-ot például nem nagyon ismerjük. Róla mit lehet tudni?

T.SZ.: Főleg színházi színészként jegyezték eddig, kisebb szerepek mellett egy filmben volt főszereplő. Sokan azt mondták róla, hogy ő nem filmszínész – vannak ilyen sztereotípiák, hogy színházi színész nem tud filmben játszani – túl színpadias lesz, de kurvára nem lett az. Nem ezen múlik, hanem, hogy a rendező tudja-e vezetni, mit lát meg benne, mit tud kihozni belőle.

filmhu: Milyen közönségnek szánod a filmet? Hol számíthat érdeklődésre? Magyarországon, Szerbiában, a Vajdaságban?

T.SZ.: Nehéz kérdés. A volt  Jugoszlávia országaiban, Magyarországon is mindenképpen, de Danilo Kis Franciaországban is elég népszerû volt, kint élt sokáig. De nem tudom ezt előre megmondani.

filmhu: Mindent összevetve, ez egy személyes, családi történet beleágyazva egy speciális környezetbe és történelmi időszakba. De van bármilyen aktualitása vagy érvényessége a mai viszonyok között?

T.SZ.: Abszolút. Rengetegszer van olyan felismerésem, hogy mennyire magunkról szól ez a film. Az utóbbi egy-két év politikai és egyéb történései a forgatókönyvön is nyomot hagytak, változtattam rajta. Hiába van szó régi történetekről, rájössz, hogy arról beszélt ez az ember egykor, ami most is van és körülvesz, és mindaz most is érvényes. Egyértelműen érvényesnek tartom és valamit mondani is akarok vele, tehát nem csak az van, hogy egy regényt szeretnék feldolgozni. Jó lenne, ha látnák és megértenék a nézők, hogy mi akartam elmondani.