Török Ferenc: Egy éve volt a bemutatója, akkor azt mondtam, hogy pár évig biztos nem. Volt néhány felkérés azóta, de mindet lemondtam. Most azt érzem, hogy még biztos lesz, de nem a jövő évadban - kell két-három év pihenő, akkor talán lesz újra kedvem. Van egy filmtervem, amit szeretnék leforgatni, ameddig az nincs meg, addig nem vállalok színházi rendezést. A színház nagyon sok munka. Nem mintha a film kevés lenne, de az Apacsok színpadi változata majdnem fél év előkészítést igényelt. Mivel nem vagyok a színházban profi, nekem nem úgy ment, hogy megkaptam a darabot, értelmeztem, kiosztottam és megrendeztem. Eleve ősbemutatót vállaltam, hogy erre az alkalomra szülessen egy mű, amit színpadra állítok. Bereményi Géza és Kovács Kriszta erre írta az Apacsok-at, és ezt a jövőben is így szeretném, már ha egyszer újra színházban dolgozom. Nem izgat az, hogy feldolgozzak egy már létező, klasszikus színdarabot.
filmhu: Egy fiú áll a történet középpontjában, aki "indiánozó" nagyapjáról készül filmet forgatni. Később erről a nagyapáról kiderül, hogy besúgó volt. Miért izgatott ez a téma, és mennyire érzed feldolgozottnak-kibeszéltnek 2010-ben?
T.F.: Régóta voltak filmterveim a fiókban, amik a '60-as '70-es években játszódtak. Valahogy nekem a hidegháború korszaka "becsípődött", nagyon izgalmasnak találom ezt az időszakot, de akár a '80-as évek elejét is, pláne mai szemszögből. Ha nem is krimit, de mindenképp valami izgalmas történetet akartam ebből a korszakból elmesélni. Volt kémfilm ötletem is, a paksi atomerőmű építésekor játszódó kalandfilm-terv, de sajnos nem lett belőle semmi. Az ügynökügy húsz éve napirenden lévő téma, különösen a filmes, színházi és irodalmi közegben, de filmen abszolút feldolgozatlan. Nagyon irigykedve néztük A mások életé-t például. Még mindig nem vagyunk túl rajta, új és új bizottságok jönnek, még holnapután is kiderül valakiről, hogy így vagy úgy meg amúgy..... Elkezdtünk gondolkodni Bálint Andrással meg Kovács Krisztával (a Radnóti Színház dramaturgja - a szerk.), aki épp a doktoriját írta a színházi besúgás, színházi megfigyelések, eleve a színházi szakma hatalomhoz való viszonyának témakörében.
filmhu: Egyrészt már a darab - szerkezete és a felhasznált eszközök miatt is - nagyon filmes, másrészt viszont nyilatkoztad korábban, hogy nincs az a pénz, ami elég lenne egy ilyen téma filmes feldolgozásához. Végül kinek az ötlete volt az, hogy tévéfilm készüljön az Apacsok-ból?
T.F.: Amikor megszületett a darab, elhívtam Angelusz Ivánt, hogy nézze meg, lát-e benne fantáziát. Bálint András színházigazgató elmondása szerint a Radnótiban ez gyakorlat, hogy a jobban sikerült előadásokból tévéjátékot csinálnak. Namost én azt a háromkamerás tévéfelvételt nem akartam erőltetni. Azt mondtam, hogy inkább kezdjünk el forrást keresgélni, hogy rendesen meg tudjuk csinálni, filmes felvételi technikával, a látványvilágot újraértelmezve. Ahhoz, hogy a Keleti Pályaudvart a '60-as évekre alakítsuk, illetve a többi helyszínt életre keltsük korhű berendezéssel és dizájnnal, a külsőkről nem is beszélve, több száz millióra lett volna szükség. Így arra jutottunk, hogy a színpadiasságát megtartva, minimálban megcsináljuk. Végül Angelusz Iván szerzett rá pénzt, és tíz nap alatt leforgattuk. Az volt a nagy szerencsém, hogy miután a közszolgálati tévék visszautasították a tervet, a TV2 meglátta benne a fanáziát, és adott rá pénzt, amit az MMK kiegészített. Nagy lehetőség volt, hogy van ez az új technika, az ARRI-nak a D21-es kamerája, ami optikailag filmes kamera, de digitálisan rögzít. Ebben a munkamódszerben, napi tíz percnyi hasznos anyagot tudtunk rögzíteni, míg egy játékfilm esetében ez körülbelül napi három perc. Így, hogy digitális hordozóra rögzítettünk nem kellett spórolni a nyersanyaggal, napi két-három órát forgott a kamera. Az is nagy előny volt, hogy a színészek már tudták a hosszú szövegeiket, egy játékfilmben lehetetlen lett volna, hogy színpadi próba nélkül ilyen kaliberű jeleneteket felvegyünk.
filmhu: Rendezőkén megkönnyítette a dolgod, hogy a Te nevedhez fűződik a színpadi változat, vagy inkább nehézséget okozott?
T.F.: Abszolút megkönnyítette, ragaszkodtam a színpadon kipróbált és működő dramaturgiai csúcspontokhoz. A látvány terén nyilván újra kellett az egészet gondolni, és jött a plánozás, ami a színházban ugye nem létezik.
filmhu: És mi az, ami a színpadon működött, de a filmen nem?
T.F.: Nem működött például a háttérvetítés, ugyanis, ha projektorral hátteret vetítünk, egyrészt nincs elég fényerőnk ahhoz, hogy üssön, másrészt nem tudjuk megvilágítani a színészt, mert ellenirányú fényforrásaink vannak. Úgyhogy ezt helyettesítettük háttérfestésekkel. Hogy mi az, ami még nem működik? Nem működik a hangos szó, a színházban viszont muszáj valamelyest hangosan beszélni, hogy a harmincadik sorban is hallják. Itt lehet suttogni. És nem működik az sem, hogy mindig egy fix totálban látjuk a történéseket, sokszor be kell mennünk drámai közelikbe, ami televízióban nagyon működni fog. Ami még nem működött, hogy a darabban nyolc színész játszotta el az összes szerepet, sok volt a szerepkettőzés, az átöltözés. Csak a Schneidert meg a Csányit hagytam meg, akik a saját nagyapjukat játsszák, az összes többi szerepkettőzés kikerült, mert a filmen zavaró lett volna, ha egy vadidegen tartótisztet és egy tőle teljesen független mai figurát ugyanaz a szereplő alakít. A szöveg nagyjából megmaradt, 99 százalékban, de nyilván a vágóasztalon sok minden hullani fog. Abban nagyon más lesz, mint egy megszokott tévés feldolgozás, hogy nem azt vágjuk be, aki éppen beszél, hanem reakcióvágás lesz, azt látjuk, akire hat az elmondott szöveg, holott a színpadon elsősorban arra irányítod a figyelmed, aki éppen mond valamit.
filmhu: Mennyiben kellett a színészeket újra-instruálni? Láttál rajtuk zavart amiatt, hogy ugyanazt a szerepet kell némileg másképp játszaniuk?
T.F.: Nem. Volt elég időnk mindenre, és hamar rá is éreztek. Mondjuk profikról beszélünk, a Csányi, a Szervét, a Schneider, a Wéber, a Karalyos, a Csomós, a Gazsó, a Balla Eszti - szóval kőprofi színészekkel dolgoztam, hála a jó Istennek, meg a Radnóti Színháznak.
filmhu: A darabban elég nagy a kontraszt a diafilmekből és az indiános jelenetekből áradó meseiség, és a besúgás fullasztóan realisztikus közege közt. A filmben is meglesz ez?
T.F.: Ez számomra nem direktben realisztikus kérdés, hiszen nekünk is csak fikcióink vannak erről a jelenségről. Hangsúlyozni akarjuk, hogy ez nem egy az egyben meglévő jelentések rekonstrukciója, ez egy kérdésfeltevés, ami arról szól, hogy mi történik, ha neked, vagy nekem 2010-ben beüt ez a kérdés, hogy XY a '60-as '70-es években valakiről az állambiztonságnak jelentett.
filmhu: Azért az, hogy a főszereplőnek meghal a legjobb barátja, elég realisztikus....
T.F.: Igen, a történetvezetés pontos és realisztikus. Az indiános diafilmmel viszont egy olyan látványvilágot akartunk kreálni, ami a totális fikció szintjére emeli ezt a rekonstruálandó ügynökügyet. Ez a történet teljes mértékben a szerzőpáros találmánya, bár rengeteg dokumentumot megismertek, és találtak olyan motívumokat, amiket fikcionáltak, alapvetően ez a történet totálisan elrugaszkodik a valóságtól, ez egy színpadra írt dráma, nem a valóság.
filmhu: És mi adja a meseiséget a filmben, ha kiesik a diafilm?
T.F.: Azzal, hogy megfestettük a háttereket, meseszerűvé válik a film. Érezhető lesz valamiféle színpadiasság, nem akartunk eredeti helyszíni hangulatot, sem fényekben, sem látványvilágban. Stark Attilláék újrafestették a saját stílusukban Gauder Áron animációi alapján a tereket, falakat, térelemeket. A realizmustól nagyon messze fog esni, az egész biztos. Egyébként tévéfilmnél sokkal bátrabb vagyok - miután olcsóbb, meg gyorsabb - ,sokkal inkább a vadabb ötletek, a kísérletezés terepének tekintem, mint a játékfilmet, amit akár négy-öt év összehozni, három koproducerrel folyamatosan szkanderozva, kompromisszum-hegyeken kersztül. Ez kis pénz, viszont nagy szabadság.
filmhu: És hogy jött a Corvintető, mint forgatási helyszín?
T.F.: Anyagi okokból nem tudtunk stúdióba menni, úgyhogy eldöntöttük, hogy előnyt kovácsolunk a hátrányból, és meglévő kőfalakat kerestünk, amire szabadon festhetünk. Több egykori gyárat, ipari helyiséget megnéztünk, a Tűzraktértől kezdve külvárosi papírgyárakig, végül a Corvinból tudtuk a legjobbat kihozni, persze voltak véráldozatok, de ehhez sajnos már hozzá vagyunk szokva.
filmhu: Gauder Áron volt a színpadi változat látványtervezője. Stark Attila hogy jött a képbe?
T.F.: Gauder ajánlotta. Csináltam anno több animációt Igor Lazinnal (pl Egy nap szabadság), néha az 1000%-osok rajzolták, többekkel dolgoztam már közülük. Ez Starkék kis csapata, a Roham újságot csinálják.
filmhu: Az Apacsok-ban lesz animáció?
T.F.: Megmaradt a darabnak az eleje meg a vége, amiket Áron csinált, illetve a mesefilm, ami szintén az ő keze munkája.
filmhu: Az Apacsok-ról az a hír járta, hogy Cseh Tamásnak állít emléket, de Zságer Balázs is írt hozzá zenét. A filmben is azokat a zenéket használjátok majd?
T.F.: Valóban van eredeti Cseh Tamás szöveg a darabban, pont az animáció alatt, de ez a film nem Cseh Tamásról szól. Ez a történet totális fikció. A zenét Zságer Balázs csinálja. Cseh Tamás úgy kötődik a darabhoz, hogy ő volt a magyar indiánok egyik törzsfőnöke, akik nagyon sokat segítettek az előadás és a film létrejöttében.
filmhu: Hogy kik?
{extrainfo}
T.F.: A magyar indiánok. Az igazi mai indiánok, akik a hegyekben folytatják ezt a hagyományt. Rengeteget segítettek, jelmezt, sátrat adtak. De azt hiszem, hogy erről nem nagyon szeretik, ha beszélünk, bocsánat már ezért is. Az egész indiánmozgalom a '30-as években kezdődött a Dunakanyarban, és azóta is megy. A tévéfilmben - a húsz-harminc fős törzsi jelenetben - igazi indiánok a szereplők, persze a színészek mellett.
filmhu: Hogy találtál rájuk?
T.F.: Vannak a darabban közreműködők, akik ezt játsszák, az előkészítés során voltam Cseh Tamásnál, majd mikor bemutattuk a színházban, eljött a törzs megnézni - csak nekik játszottuk aznap. Amikor kiderült, hogy film is lesz, maguktól mondták, hogy segítenének, mert a darabban szerintük az indiános részek nem igazán voltak autentikusak, sem az arcfestések, sem a ruhák.
filmhu: Azért tévé, hogy több ember lássa, vagy a színpadi változat közönségének is fog újat hozni?
T.F.: A darabot eddig látta körülbelül tízezer ember, és, ha igaz, hogy főműsoridőben fogják leadni, akkor közel egymillióan meg fogják nézni. Ezek az alapvető különbségek. Hogy az a tízezer ember talál-e benne újat, nem tudom. Valószínűleg ötezer azt fogja mondani, hogy jobb volt a színházban, ötezer meg azt, hogy jobb a tévés változat. De kilencszázkilencvenezer itt látja majd először, és ez a lényeg. Hihetetlen volt, hogy mikor a közszolgálati tévében tavaly leadták a Koccanás-t - úgy, hogy a másikon éppen ment a Megasztár, vagy Csillag születik - lekértük a mérést, és kétszázezer ember nézte végig a szoborfilmet, ami pedig egy nagyon bevállalós kísérleti film. Ezt tudja a tévé. A moziban meg meghalsz, hogy húszezer ember végignézze a filmedet. A televíziók sajnos már nem tekintik feladatuknak, hogy a drámai műfajt felkarolja és rendes idősávban műsorra tűzze, éppen azért nekünk ez most egy nagyon nagy lehetőség.
filmhu: Ha jól tudom, az Apacsok is fog menni moziban.
T.F.: Ezt most nem tudom megmondani, jövő héten kezdem vágni, hosszú az út még a végéig. Ha egy forgalmazó lát majd benne fantáziát, akkor igen. Azt is el tudom képzelni, hogy ősszel bemutatják a tévében, és utána csinálunk belőle pár kópiát és kiengedjük a művészmozikba. Lehet, hogy ezesetben a tévésugárzás helyettesítené a reklámot - annyira felborult minden a filmforgalmazásban, hogy ez megjósolhatatlan, mindenki találgat. Hallom, hogy a hétvégén a Czukor Show-t többen nézték meg egy nap alatt az interneten (5000), mint négy nap alatt az országos moziforgalmazásban (1059). A mozit elvitte Hollywood meg a 3D. A televízió viszont komoly lehetőség.
