A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakán végeztél, most pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmírás szakára jársz. Menet közben jöttél rá, hogy színészet mellett az írás és a rendezés is érdekel?
Marosvásárhely előtt a Pesti Magyar Színiakadémiára jártam. Már ott nagyon szerettem az olyan feladatokat, ahol egymás jeleneteit kellett néznünk és véleményeznünk. Sok verset és novellát írtam még gimnázium alatt, így ez az érdeklődési kör is megvolt már régóta. Arra, hogy rendezzek, nagyon sokáig úgy éreztem, még nem állok készen. Szerettem volna előtte kellő mennyiségű színészi tapasztalatot gyűjteni. Miután végeztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, úgy döntöttem, belevágok.
Empatikusabb a színészeivel egy olyan rendező, aki maga is állt már a kamera előtt?
Én inkább úgy tekintek magamra, mint színész, aki a többi színész kollégájával létrehoz egy filmet. Úgy szeretek dolgozni, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, hogy amit felvesz a kamera, az egy közös gondolkozásnak az eredménye legyen és ne kizárólag az én egyéni vízióm. Elsősorban karakterekben és színészekben tudok gondolkozni, igyekszem olyan forgatókönyveket írni, ahol minden szerepben van kihívás és izgalom, és olyan szerepeket, amiket én is szívesen eljátszanék.
Túlpart
Az idei Friss Húson te voltál az egyetlen rendező, akinek két filmje is szerepelt a magyar versenyszekcióban. Számítottál rá, hogy a Túlpartot és a Denisát is beválogatják?
Nem gondoltam volna, hogy mindkettő bekerül, de nagyon örültem neki. Megtisztelő, hogy mindkét film helyet kapott a magyar versenyprogramban.
A Túlpart két fiatalról szól, akik fogadásból átússzák a Dunát, aztán a szárazföldön próbálnak visszajutni a ruháikhoz az éjszakában. Mennyire személyes ihletésű ez a film?
Három éve megtörtént velem és egy barátommal, Csiky Csongor Ábellel a verőcei Major Fesztiválon. Sok helyszín a filmben egyezik a valós események helyszíneivel. Sőt, valójában alig van olyan elem a filmben, ami ne történt volna meg velünk. Persze az egész sztorit igyekeztem összesűríteni és megfogni a legjellemzőbb elemeit. A különbség, hogy a filmben ez a kaland egy barátság lezárása, mert az egyikük külföldre költözik. A történetnek ez a része már fikciós, ezt már nem a saját életemből vettem. Mostani fejjel visszagondolva már biztos, hogy nem merném még egyszer átúszni a Dunát, mert nagyon veszélyes, amit csináltunk.
Miután ezt átélted, azonnal el is döntötted, hogy ebből szeretnél majd egy filmet készíteni?
Akkor még nem. Tavaly részt vettem a Friss Hús keretében megrendezett Balázs Béla-pályázaton és fejlesztői workshopon a másik filmemmel, a Denisával. A szünetben beszélgettem egy ELTE-s rendező sráccal és elmeséltem neki ezt a történetet. Megjegyezte, hogy milyen jó sztori. Akkor jutott eszembe, hogy lehetne belőle készíteni egy rövidfilmet. Azzal a lendülettel fel is kértem a színészeket, elkezdtem leszervezni a stábot és el is kezdtük forgatni a Túlpartot.
Hogyan választottad ki a két főszereplőt, Nyomárkay Zsigmondot és Takács Olivért?
Mindketten régi barátaim. Zsigával együtt jártunk a Pesti Magyar Színiakadémiára, ahol Pál András volt az osztályfőnökünk. Rengeteget dolgoztunk együtt. Éjszakákba nyúló próbákat nyomtunk végig közösen. Nagyon jól megértjük egymást és szeretünk együtt dolgozni. Miután végeztünk Színiakadémián, én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen folytattam, Zsigát pedig felvették az SZFE színész szakára, ezért sokáig nem igazán tudtunk találkozni. A Túlpart jó alkalom volt arra, hogy ismét együtt dolgozzunk. Olivérrel egy gimnáziumba jártunk, a Pesti Magyar Színiakadémián pedig a párhuzamos osztályban tanult, így őt is régóta jól ismerem. Hárman régóta egy baráti közösséget alkotunk, ezért a forgatás is remek hangulatban telt.
Tóth Kristóf Zsolt a díjátadón (középen) / Fotó: Friss Hús
A Túlpartban nagyon életszagúak a beszélgetések. Mennyire adtál szabad kezet a két főszereplőnek, ami a szövegeket, gesztusokat illeti?
Volt egy előre megírt forgatókönyv, amit a próbák során a szereplőkkel közösen finomítottunk. A helyszínek és az, hogy az adott jelenet honnan hová jut el és milyen ívben, az fix volt, ezen belül a mondatok szerkezetén szabadon változtathattak a szereplők. Volt olyan, hogy egy bizonyos gesztust vagy mondatot úgy szerettem volna megtartani, ahogy az le volt írva a forgatókönyvben, mert dramaturgiai szempontból fontosnak tartottam, de volt olyan is, hogy a helyszínen találtunk egy random biciklit és annyira megtetszett, hogy átalakítottuk a jelenetet. Szerencsére az összes szereplő viszonylag gyorsan ráérzett a film hangulatára, így az improvizáció sem okozott gondot nekik.
A Túlpartban – ahogy sok magyar versenyfilmben az idei Friss Húson – megjelenik a külföldre költözés témája is. Neked megfordult a fejedben, hogy elhagyd az országot?
Több ismerősöm és barátom van, akik vagy tervezik, hogy elhagyják az országot, vagy már el is költöztek, így általuk engem is erősen érint a téma. Szerencsére ma már sokkal kevesebb az akadálya annak, hogy valaki meghozhasson egy ilyen döntést, kezdünk egyre nyitottabban gondolkozni és túllátni a saját környezetünkön. Ezt pozitív változásnak élem meg. Ráadásul a viszonylag alacsony utazási költségek mellett azok a messzi külföldi országok már nem is tűnnek annyira messzieknek. Ugyan én is érintett vagyok a témában, de személyesen nem tervezem elhagyni az országot.
Mi okozta a legnagyobb nehézséget a forgatás alatt?
Visszagondolva, valójában végig óriási szerencsénk volt. Több helyszínről is bármelyik pillanatban elküldhettek volna minket, vagy jöhetett volna egy vihar, ami miatt kukázhattuk volna a teljes napunkat. Ezek egyike sem történt meg. A film egy pontján a két főszereplő átússza a Dunát. Ezt nem tudtuk a Dunánál felvenni, mert az erős sodrás lehetetlenné tette volna, arról nem is beszélve, hogy mennyire veszélyes. Azt találtuk ki, hogy lemegyünk a Velencei-tóhoz. ott keresünk egy vízibiciklit és majd valahogy megoldjuk. Rengeteg ilyen helyzet volt, ahol annyi volt a terv, hogy odamegyünk a helyszínre és majd valahogy az adott körülményekhez igazodva megoldjuk a helyzetet, így az egész forgatásban is volt egy erős improvizatív jelleg, amről úgy gondolom, hogy jól illik az egész témához és a film hangulatához.
A másik rövidfilmed, a Denisa egy gyermekotthonban élő fiatal lányról szól, aki összeismerkedik egy nála jóval idősebb férfival és meg akar szökni vele. Hogyan jött a filmnek az ötlete?
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen kaptunk egy feladatot. A tanárunk, Csuja László hozott egy csomó újságot és ki kellett választanunk egy cikket, ami alapján írtunk egy forgatókönyvet. Egy bulvárlapban olvastam, hogy egy kiskorú lány megszökött a gondozási helyéről és egy évvel később egy nála jóval idősebb férfi lakásán találták meg. Mivel szerettem volna minél hitelesebben beszélni a témáról, ezért ellátogattam gyermekotthonokba, hogy jobban megismerjem ezt a közeget. Nagyon nyitottak és segítőkészek voltak a nevelők és a gyerekek is, rengeteget beszélgettem velük. Nem azt érezték, hogy egy idegen szeretne belekontárkodni az életükbe, hanem azt, hogy valakit érdekel, hogy hogyan élnek. Ezután írtam meg a forgatókönyvet. Nagyon sokat segítettek az osztálytársaim is, rengeteg fontos visszajelzést kaptam tőlük. Egy sokkal szokványosabb forgatókönyv-fejlesztési metódus volt, mint a Túlpart esetében.
Denisa
Hogyan találtad meg a Denisa két főszereplőjét?
Több gimnáziumban is tartottam castingot. A VII. kerületben megnéztem egy tizenegyedikes osztály drámaóráját. Ott találtam rá Nikire, aki a címszereplő lányt alakította. Az osztályból 5-6 fiatalt hívtam el a castingra, ahol kisebb szituációkat kellett előadniuk a kamera előtt. Nikin nagyon látszott, hogy mennyire érti a történetet, nagyon kifejező a tekintete, ezért rá esett a választásom. Krisztik Csabát már filmben és színházi előadásokban is láttam, de személyesen nem ismertem. Felhívtam, hogy érdekelné-e ez a szerep. Elolvasta a forgatókönyvet és visszahívott, hogy szívesen vállalja, mert érdekli a téma.
Mennyi idő telt el a Túlpart és a Denisa forgatása között?
Mindkettőt tavaly nyáron forgattuk. A Túlparttal kezdtük és egy hónappal később már elkezdtük forgatni a Denisát.
A két kisfilm teljesen más hangvételű. Fontosnak tartottad, hogy különféle stílusokban próbáld ki magad rendezőként?
Még nagyon az elején járok ennek a pályának és ilyenkor fontosnak tartom a kísérletezést, de én elsősorban karakter,- és történetközpontú filmeket szeretek készíteni. Ha egy történethez a humorosabb hangvétel illik, akkor ahhoz próbálok alkalmazkodni, ha pedig komolyabb, akkor ahhoz. Nem volt tudatos, hogy mindkettő teljesen más stílusú legyen. Annyi volt a célom, hogy elmeséljem ezeket a sztorikat és a jövőben is remélem, hogy a történethez fogom tudni igazítani a stílust és nem pedig fordítva.
A Friss Húson megnyerted a Magyar Telekom legígéretesebb 30 év alatti rendezőnek járó díját. Mit jelent számodra ez az elismerés és mennyire adhat lökést a pályádnak?
Először is nagyon köszönöm, hogy megkaphattam ezt a díjat, úgy érzem egy nagyon fontos pontja az életemnek. Amit elsősorban érzek a kapcsán, az egy erős szakmai megerősítés, hogy jó úton haladok és hogy ezen az úton haladjak tovább. A díjon ugyan az én nevem szerepel, de fontos tudni, hogy egy rövidfilm elkészítéséhez rengeteg ember szükséges, így ez a díj nem csak nekem szól, hanem mindenkinek, akik segítették a filmek létrejöttét. Szerencsére mostanra kezd körvonalazódni egy állandó csapat, akikkel együtt dolgozunk. Tavaly óta leforgattam velük újabb két rövidfilmet, és már készítjük is elő a következőt. Szerencsére egy nagyon elhivatott, energikus és fiatal alkotói közösség része lehetek és bárki is kap elismerést közülünk, az mindannyiunk közös érdeme.
Van nagyjátékfilmes terved? Van olyan rövidfilmed, amit el tudnál képzelni egész estés moziként is?
Van nagyjátéfilmes terv, arról egyelőre nem szeretnék sokat elárulni. Egy számomra nagyon fontos és régóta tervezett témát szeretnék benne körüljárni, amiből reményeim szerint egy új szemléletű, nagyon mai film születhet, és ami sok szempontból szakít az utóbbi évek magyar filmes hagyományaival. Ehhez még rengeteg munkára, energiára és időre lesz szükségem, de nagyon bizakodó és lelkes vagyok.
