Jól vagyok, köszönöm. Mindig ezt mondom, pedig az az igazság, hogy nem vagyok jól. Miért is lennék? Az élet egy veszélyes kaland.
És a filmezést is ilyen veszélyesnek gondolja?
Igen, mert hatalmas esély van a bukásra, a sikerre viszont nagyon kicsi, bizonytalan ez a szakma.
Ebben a tekintetben változott bármi a hatvanas-hetvenes évek óta?
Apróságok változtak, de a lényeg ugyanaz maradt. Továbbra is a néző szeretetéért folyik a harc. Meg kell küzdeni azzal, ha a néző nem kedves velünk, ha közönyös, sőt, azzal is, ha kifejezetten ellenséges.
Jacek Poniedzialek / Forrás: Vertigo Media
Mindig is megvolt Önben ez a nyomás, hogy kielégítse a nézői igényeket?
Nem, mert a nézők igazából nem tudják, hogy mire van szükségük, ezt én döntöm el helyettük. Ellenkező esetben csak kiszolgálnám az elvárásaikat, nem lenne valódi művészet, amit csinálok. A művészek igazi célja, hogy meglepjék a közönséget, hogy olyat adjanak a nézőnek, amiről nem gondolták, hogy szükségük van rá. Fellini filmjeire se voltak felkészülve. Fogalmuk sem volt róla, hogy létezik ilyen stílus, de amikor megnézték a filmjeit, megértették a varázsát, és mindenki a hatása alá került.
Említette egy korábbi interjúban, hogy mindig is érdeklődött a tudományok iránt. Ön szerint a filmezést is vizsgálhatjuk tudományként?
Nem, ezeket a dolgokat nem szabad összekeverni, mindennek meg kell hogy legyen a maga helye. A filozófia az filozófia, a tudomány az tudomány, a vallás az vallás, a sport az sport. Ha a tudomány vagy a sport helyettesíteni akarja a vallást, abból csak tolakodás, feszültség lesz - elég csak ránézni ezekre az óriás stadionokra.
Ön szerint a technikai fejlődés megkönnyíti a filmezést vagy inkább túlbonyolítja?
A filmezés demokratikusabb, bárki által hozzáférhető lett. Amikor fiatal voltam, a kép és hangrögzítés óriási újdonságnak számított. Volt egy kazettás mikrofonom, mindenki azt akarta, hogy vegyem fel a hangját és játsszam vissza neki. Forgatásnál elő kellett hívni a filmet, ez azért egyszerűbbé vált a technológiai fejlődéssel. Sokkal nehezebb lett viszont kommunikálni a nézőkkel, mert olyan elképesztő a különböző médiumok zajszintje, hogy nagyon nehezen tud bárki is kitűnni belőle. Rengeteg az üzenet, így aztán csak páran vannak, akik tényleg meghallgatnak egy-egy hangot. Ezek az üzenetek semmilyen szűrőn nem mennek át, pedig szükség lenne rá. Túl sok a szemét, egyre nehezebb rátalálni az igazi különlegességekre. Tehát igen, változnak az idők, de nem panaszkodom, mert az élet már csak ilyen. Olyan ez, mint az időjárás, az is változik, de mégsem szabad bosszankodni rajta.
Forrás: Vertigo Media
Az Éter forgatókönyvét is Ön írta, mennyi időt töltött előtte kutatással?
Nem a történelmi hátteret kutattam, inkább magával az éterrel kísérleteztem. Előtte csak felszínesen ismertem, most viszont már a szakértője vagyok. Ha magának most műtétre volna szüksége, tudnám hogyan kellene elaltatni magát. Találkoztam idős orvosokkal, akik az 50-es években még étert használtak, pedig már akkor is divatjamúlt volt. Misztikus és kockázatos gyógyszer ez, amelynek hatalmas ereje van. Igaz, hogy nagyon könnyű vele megölni valakit, de sokan fogyasztották alkoholként is. Könnyen be lehet rúgni tőle, és nem okoz másnapot.
De attól meg is lehetett halni, nem?
Ivással kevésbé, belélegezve sokkal veszélyesebb. Mély eufóriát, nagy boldogságot okoz, végignéztem betegeken, akiket ezzel altattak el.
Az írást is annyira élvezi, mint a rendezést?
Az ‘élvezet’ szó egy kicsit félrevezető, mert a maga a munka mindig kínzás is egy kicsit. Én is sokkal jobban szeretek a tengerparton vagy a kertemben pihenni, dolgozni mindig sokkal nehezebb. Az ember nem szeret dolgozni, ez a természete ellen van. Nyolc kutyám van, és azok sem szeretnek dolgozni, csak élvezni akarják az életet.
Az Éter forgatásán / Forrás: Wyborcza.pl
És a rendezést is ilyen tortúrának éli meg?
A filmezés nehéz munka. Lehet, hogy mások tudják élvezni, de nem a rendező. Rengeteg felelősséggel jár, ami megterhelő. Nagy pénzek forognak kockán, sok ember rakja bele az energiáit, és a lelkesedésüket a forgatás végéig fent kelltartani. Azért vannak benne, mert elhiszik, hogy van értelme annak, amit csinálunk.
Sokadik alkalommal dolgozik a főszereplőt alakító Jacek Poniedzialekkel. Mi az a tulajdonsága, ami miatt őt szokta választani?
Különleges adottsága, hogy jóképű és szimpatikus, de közben ellenszenves is tud lenni. Ritka, hogy valakiben meglegyen ez a kettősség. Általában első pillantásra el tudjuk dönteni valakiről, hogy szimpatikus-e vagy sem, hogy ő a jó vagy a rosszfiú a történetben. Jaceknél ez nem egyértelmű. Emellett egy nagyon intelligens ember, akinek az összes mondatot hitelesen mondja el. Nem sok színész képes erre.
László Zsolttal hogyan találkozott?
Nagyon rövid idő alatt kellett kiválasztani valakit a szerepre, nem tudtunk egyenként utánanézni minden színésznek. Ott volt egy kupacban ő is, megnéztem a demóját és azonnal tudtam, hogy ő lesz az. Fogalmam se volt, hogy ilyen híres Magyarországon. Ez is mutatja, hogy milyen tehetséges, nem a hírneve alapján választottuk őt, hanem a kisugárzása miatt.
László Zsolt / Forrás: Vertigo Media
Gondolom, mivel magyar felvételek voltak róla, azt nem tudta figyelembe venni, hogy milyen szépen mondja a mondatait. A gesztusaira figyelt fel?
Igen, a kifejezései nagyon tetszettek és szerencsére remekül lehetett vele együtt dolgozni. Sokszor dolgoztam olyanokkal, akik jó színészek voltak, de rémesen viselkedtek a forgatáson, szóval egyáltalán nem biztos, hogy mindig mindenki kedves. Ráadásul kifejezetten nehéz dolga volt, frusztráló lehetett neki, hogy egy-két perces jelenetekért egész nap ott kellett lennie, és fagyoskodotta hidegben. Mégis nagyszerűen viselte a nehézségeket. Sok jó színésszel volt már dolgom korábban, például Vittorio Gassmannal, Max von Sydow-val vagy Nyikita Mihalkovval, és ő is hozzájuk hasonlóan profi színész.
Említette korábban, és az a történetből is kiderül, hogy az Éter főszereplője egy anti-hős. Maga miért kedveli őt?
Vannak olyan gesztusai, amikkel együtt tudok érezni. Amikor csapdába esik és egyre szörnyűbb bűnöket követ el, én továbbra sem csak egy sorozatgyilkost látok benne, van lelke is. A lelkiismerete nem pusztult el, ő is egy szenvedő ember. Éppen ezért kerül kontrasztba az ukrán fiúval, akiből sugárzik a jóság. Az élet néha ilyen, vannak olyanok, akiket könnyen magával ránt a gonoszság, hazudoznak, elárulják, meglopják a másikat, míg mások ösztönösen jót cselekszenek.
Forrás: Vertigo Media
Szoros kapcsolatot érez a magyar és a lengyel filmkészítők között?
Fiatalkoromban sok velem egykorú magyar rendezővel találkoztam, akikkel jó barátok lettünk. Belőlük nőtte ki magát a magyar filmrendezők egy nagy generációja, Szabó István, Gaál István és még sokan mások.
A fiatalabb magyar alkotók munkáit is tudja követni?
Igen, néhány filmnek a koproducere is voltam. Nagyon tetszett az Oscar-díjas alkotásuk, a Saul fia, de a rendező következő munkájával már voltak problémáim. Manírosnak éreztem, a film stílusa elnyomta a mondanivalóját.
Ha filmekről van szó, minden műfajt kedvel?
Nem mindet, nincs időm olyan sok filmet megnézni. Hajlamosak vagyunk túl sokat enni, túl sokat hallgatni, olvasni és nézni is. Természetes módon kellene éheznünk mindenre, nem kellene folyamatosan tömni magunkat mindenféle dologgal. Így is túl sok filmet látok, sokat csak kötelességből, de a saját kedvemből tényleg csak azoknak ülök neki, amiről már hallottam korábban, hogy érdemes megnézni.
Az Éter hazai részről a Sipos Gábor, Rajna Gábor, Stalter Judit vezette Laokoon Filmgroup gyártásában készült, Stalter Judit koproducer közreműködésével, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.
