filmhu: Megtanultál valamennyire magyarul azokban az években, mikor itt jártál?

Udo Kier: A barátaim értelmiségiek és tolmácsok voltak, akik beszéltek idegen nyelveket, így nem voltam rákényszerülve. De Gábor megtanított nehéz dolgokat: (magyarra váltva) „Az idő bűn.” „Kulturális – nem normális.” Gábor jobban beszélt németül, mint angolul, a német irodalom nagy hatással volt rá. De persze James Joyce-t is ugyanúgy ismerte, mint Goethét. Azt akarta, hogy értsem a kelet-európai mentalitást, ezért Bulgakovot és Dosztojevszkijt kellett olvasnom. Imádom Bulgakovot. A Mester és Margarita a kedvencem, az álmaim szerepe az lett volna, ha eljátszhatom Wolandot, csíkos zakóban, a nagy kövér macskával az oldalán, a Moszkva téren. De nem valósult meg. Csináltunk is egy próbafelvételt, de nem működött, nem lett belőle film… De furcsa érzés most, hogy visszajöttem ide, egyre több szóra, egyre több dologra emlékszem, és most minden visszatér, ahogy járkálok a városban. Rég jártam itt. Legutóbb akkor, mikor kaptam egy kitüntetést a parlamentben, olyanokkal együtt, mint Tony Curtis, Andy Vajna, Zsigmond Vilmos operatőr, akik Magyarország hírét vittük a nagyvilágba (a Magyar Filmesek Világtalálkozóját 1996 októberében rendezték – a szerk.). Meg is lepődtem, mert én voltam az egyetlen külföldi, a többiek mind magyar származásúak voltak… Ma elmentem az Astoria szállóba, és megkérdeztem, hogy szétnézhetek-e. Harminc éve jártam ott, pénzt váltottam annak idején. Látni akartam az egészet, benéztem a WC-be, mindenhová, csodáltam a márványborításokat, az Astoria szálló dekadenciáját. Hernádival és Jancsó Miklóssal jártunk ott. Mikor Budapesten voltam, szerettem szabadidőmben antikvitásokba járni, gyönyörű dolgokat vettem – ott vannak Amerikában a házamban, a fürdőszobában. Mednyánszky, Czóbel gyönyörű rajzai, eredeti művek mind. Sokat tanultam a magyar kultúráról. Mikor Tóth Lászlót játszottam, aki ugye költő volt, több alkalommal találkoztam Weöres Sándorral is, a könyv szerzőjével. Meg kellett hogy ismerjem ezt az érzésvilágot, hiszen nem vagyok magyar. Gábor sok időt szánt rám, Párizsba is eljött hozzám 1976 táján, amikor ott laktam.

udo-timeisthesin 500
Udo Kier az Iron Sky-ban Bódy Gábort idézi

filmhu: Eredetileg Németországban találkoztatok, ugye?

Udo Kier: Igen, egy fesztiválon, ahová Fassbinderrel mentem, Mannheimben, ahol egy filmem is szerepelt a programban. Odajött egy férfi hozzám a moziteremben, és azt mondta: „Hello, szeretnék forgatni veled egy filmet!” Bódy Gábor volt az. Mondtam is Fassbindernek: „Ó, most találkoztam egy magyar rendezővel, aki forgatni akar velem!” Erre is Fassbinder csak legyintett: „egy magyar?” Egy nappal később elmentünk a zárógálára, és ott kihirdették, hogy a Mannheimi fesztivál nagydíját az Amerikai anzix című filmjéért Bódy Gábor kapja. Fassbindernek tátva maradt a szája. Aztán Bódy idehozott – ez volt az első alkalom, hogy egy szocialista országban jártam. Próbafelvételeket csinált velem, lefotózott, levest kellett ennem és sírnom, bele a levesestálba. Ki kellett mennem lovas kaszkadőrökkel. Nem tudtam lovagolni, Gábor feltett egy lóra, rácsapott a fenekére, de én nem estem le – erre nagyon büszke voltam. Ott ültem a férfias kinézetű kaszkadőrök között, járt a szájuk (mély hangra vált) bla-bla-bla-bla. Nekem nem kellett beszéltem. Ha benne vagyok a filmben, nem beszélek sokat, reagálok. Nem színészkedem, reagálok. Akció helyett reakció. A kedvencem Steve McQueen: ő csak reagál, nem színészkedik. Motorozik, reagál a gépre, a többi emberre, akik beszélnek. McQueen azt mondja: én sztár vagyok, nekem nem kell beszélnem, én csak reagálok. (nevet) Ez nagyszerű. Oké, én nem vagyok sztár, de én is csak reagálok.

udo-6506 500
Udo Kier a Marriottban Fotó: Valuska Gábor

filmhu: Amikor Mannheimben odament hozzád Bódy, már neked szánta a Nárcisz és Psyché férfi főszerepét?

Udo Kier: Nem, akkor még nem tudta, mit akar velem. Az pedig véletlen volt, hogy megkaptam azt a szerepet. Eredetileg Mészáros Márta barátja, Jan Nowicki lengyel színész lett volna a filmben, de Gábor a Lumumba utcai (ma: Róna utcai) stúdióban szólt nekem „akarok egy próbafelvételt csinálni, de nincs itt hozzá a színész, be tudnál ugrani?” Ez a haláljelenet volt, és nekem kellett eljátszanom… (szünetet tart, a karjára néz, és mutatja) Nézd, feláll a szőr a karomon, ahogy erről beszélek! (folytatja) Szóval oda kellett feküdnöm, és eljátszanom a haláljelenetet. Aztán megnézték a stúdióban, és Gábor azt mondta: „oké, te kapod a szerepet”. Eredetileg csak egy kis szerepem lett volna a filmben, a szigeten, fehér hajjal, az álomjelenetben. Szóval én kaptam a főszerepet, de elég nehéz volt, sokan nem értettek egyet azzal, hogy egy német játssza. Erre Bódy azt mondta: „oké, kitaláltam egy rendszert ehhez, Cserhalmi fogja játszani a bárót, de közben ő adja majd a hangját neked!” Így tehát nem Tyutyu hangját halljuk a saját szerepében…

udokier psyche
Udo Kier a Psyché-ben

filmhu: … hanem Garas Dezsőét. Ez így a magyar közönségnek még furcsább volt.

Udo Kier: Gondoltam én is magamban, hogy ez veszélyes. Sokkal jobban jelen lesz a filmben, mint én. Merthogy ő az én hangom is, és közben színészként is ott látható a filmben, és az egész róla szól. Nagyot vitatkoztunk Gáborral erről, de mellette voltak egyéb kis nézetletéréseink is. Ott vitáztunk a Fiatal Művészek Klubjában, ahol mindenki suttogva beszélt. (nevet) De nem volt semmi extra. Gábor látott engem Werner Schroeter filmjében, amelyikben megöltem a feleségem, és arany hajam volt (a Goldflocken című 1976-os filmről van szó – a szerk.). Aztán idehozott engem, a Katonák című tévéfilmjében ezüstre voltam festve, a Krétakör-ben aranyszínű volt az arcom, szóval én a dekadenciát jelentettem számára. Nem mondanám, hogy őrületet, de olyasvalakit, aki nagyon nyitott dolgokra, ahogy ő is az volt. Ez a kombináció működött. Nem volt mindig jó, sokat veszekedtünk is, de ez normális, ha két erős állat összekerül, az egyik mindig erősebb akar lenni a másiknál. De működött a dolog… Amikor Gábor megölte magát, egy nappal korábban épp itt voltam, de ő nem tudta. Egy próbafelvételt csináltunk A játékos című Dosztojevszkij-adaptációhoz Dobai Péterrel, aztán másnap már el is hagytam az országot. Ő pedig másnap tért haza. Aztán hallottam, hogy megölte magát, felvágta az ereit, az nagyon tragikus volt. Szerintem az volt a baj, hogy elhagyta Magyarországot, és kiment Németországba. Ott senki sem ismerte, nem volt munkája, nem tudott filmeket csinálni ott, videókat kellett csinálnia. Csinálta azt a videómagazint a feleségével, Verával – akivel a mai napig jó barátságban vagyok –, de filmet nem kapott. Azt hiszem, ez nagyon elkeserítette. Nagyon lesújtott a halála, még most is – feláll a szőr a karomon. Nagyon közel álltunk egymáshoz. Eljött hozzám Kölnbe, Párizsba, folyton megbeszéltük, hogy mit csinálunk együtt legközelebb.

udo-6540 500 2
Feláll a szőr a karomon, ahogy erről beszélek! Fotó: Valuska Gábor

filmhu: Bódy mellett akkoriban más magyar rendezőkkel is forgattál, Xantus Jánossal, Jancsó Miklóssal…

Udo Kier: Nagyon egyszerű volt: mikor idejöttem Magyarországra, Gábor azt mondta: "Csak két rendezővel engedem, hogy dolgozz, Huszárikkal és Jancsóval!" És mindketten meg is kerestek! Gábor nagyon nem örült a dolognak. Amikor Jancsóval a Magyar rapszódia című filmet fogtattuk, ki is jött a forgatásra. „Miklós bácsi, megkaptad az én színészemet!” Persze azért is jött, hogy Jancsóval könnyebb legyen a helyzetem, de nem volt semmi probléma. Jancsóval franciául tudtunk beszélni. Nagyon szeretem őt, szeretem a filmjeit. De főleg a fiatal művészek körében forgolódtam, mert Gábornak sok entellektüel barátja volt, Hajas Tibor, Bachman, Vető… Xantusszal is így találkoztam, aki ekkor főiskolás volt. Tetszett az ötlete a két férfiról a Gellért fürdő zuhanyzójában: az egyikük vak – ez voltam én –, a másik pedig nem tud beszélni (az És így s eképp tovább című 1978-as vizsgafilm – a szerk.). Azt is nagyon élveztem, mikor egy ideggyógyintézetben figyelhettem az embereket. Gábor be tudott juttatni oda, ami elvileg tilos lett volna, és ott tanulmányozhattam az ápoltakat. Csodálatos volt, nagyon sokat tanultam. A kedvenc képem egy olyan nő volt, aki nem tudott sem inni, sem enni, és egy csövön át kellett táplálni. Este mikor hazamentem, forgattunk is egy videót, ott hörögtem véres szájjal. Felhasználtunk mindenféle dolgot. Fehérre festett arccal zokogtam a metróban. Teljesen őrült dolgokat csináltunk. Remekül szórakoztam, szeretek váratlan, kiszámíthatatlan dolgokat csinálhattam, és erre sok lehetőségem volt.

udo-6560 500 3
"Csak két rendezővel engedem, hogy dolgozz, Huszárikkal és Jancsóval!"
Balra Nemes Gyula, a Zéró című film rendezője (Fotó: Valuska Gábor)

filmhu: Most ismét egy fiatal magyar filmessel forgatsz, Nemes Gyulával. Mi a szereped a Zéró című filmben?

Udo Kier: Egy üzletembert játszom. De a főszereplő a természet, a méhek, a méz. És a méhek természetesen nem szeretik a mobiltelefon-átjátszó tornyokat, amiket üzletemberként én építek. A lányom is pont egy olyan férfiba szeret bele, aki teljesen zöld életmódot folytat. Lényegében ennyi az alaptörténet, ami aztán forradalomba torkollik. Gyulával most pár napja találkoztam először, mikor kijött elém a reptérre. Korábban küldött magáról egy fényképet, és miközben beszéltünk telefonon, elképzeltem, hogy mozog a kép. Ez már egy éve volt, tavaly októberben kaptam meg az első forgatókönyvet. Elolvastam és tetszett. Anélkül, hogy láttam volna korábbi filmjeit, anélkül, hogy ismertem volna őt, igent mondtam. De természetesen a Magyarország iránti szeretetem is bejött a képbe. Ha Szófiából vagy valahonnan Romániából küldte volna azt az e-mailt, lehet, hogy nemet mondtam volna. Négy napot forgattunk, a mai az első szabadnapom, hogy interjúkat adjak, sétáljak. Nagyon boldog vagyok itt. Most már tudom, hogy Gyula milyen ember, és szeretném, hogy elégedett legyen a munkámmal, és hogy lássa, jó döntést hozott, mikor engem választott ki a szerepre. Mert biztos nem volt könnyű meggyőzni Andy Vajnát, hogy egy német színészre van szükség Hollywoodból. Mostanra megismertük egymást, és nagyon gördülékenyen zajlik a közös munka. Gyula teljesen másképp készít filmet, igazából még sosem forgattam így filmet.

udo-achtung 500
Udo Kier az Achtung magazin címlapján is Bódy Gábort idézi

filmhu: Mi a fő különbség ahhoz képest, ahogy a hetvenes évek végén forgattál?

Udo Kier: A hetvenes évekbe az emberek az A pontból indultak el és eljutottak a B-be. Ő viszont B-ből kezdve megy A-ba, visszafelé. Mondok egy példát: ahelyett hogy a totállal kezdene, aztán jönne az amerikai beállítás, aztán meg a közeli a szereplőről, ő a közelivel kezd, és onnan megy visszafelé. Inkább rögtön azzal kezdi, amit meg akar kapni, s után megy vissza. Persze látszott rajtam, hogy meglepődtem, mi ez az egész, de ez egy kísérlet. Minden film egy kísérlet. Amikor Fassbinderrel dolgoztam, nem volt a rendezőknek monitora. Most már mindenkinek van. A rendező nézi, és hallom, ahogy a rendező reagál rá, és amilyen hangokat ad ki, abból tudom, hogy boldog-e az adott felvétellel vagy nem. ha ilyen hangokat ad ki (hangosan kéjeseket nyög) „aa…. aaaa …. aaa!!!”, na ilyenkor tudom, hogy jó volt. Jól tudok a hangokból olvasni. Merthogy én sosem nézem meg a monitort. Azt hiszem, ha a színészek nézik a monitort, akkor az nem egy dicséret a rendezőnek. Én bízom a rendezőben. Ez az ő döntése, neki kell eldönteni, jó lett-e vagy nem. Neki kell azt mondani, hogy „vegyük fel még egyszer!”, nem nekem. Az összes filmből, amit eddig csináltam, egyszer volt, hogy nézni kényszerültem a monitort, és persze csak magamat néztem a monitoron, a többi színészt nem – és nem tetszett. Újravettük, és azzal sem voltam elégedett. A végére már teljesen összezavart. Az persze más ha az ember folyamatosan össze van zavarodva, az gyönyörű, az már művészeti formává válik.


Cserhalmi György és Udo Kier közös jelenete

filmhu: Fassbinder és Bódy után Lars von Trier lett az igazán meghatározó rendező a pályádon, vele dolgoztál a legtöbbet.

Udo Kier: Larsszal is Manheimben találkoztam, mint Gáborral, csak sok évvel később. Ő is az első mozifilmjével volt ott (A bűn lélektana című filmmel 1984-ben – a szerk.), és ő is díjat nyert! Odajött hozzám, és megkért, hogy dolgozzak vele. Azóta már a gyermekének a keresztapja is vagyok, de sosem felejtem el, hogyan kezdtük a közös munkát. „A Médea adaptációját forgatom, Carl Theodore Dreyer forgatókönyve alapján. Kérlek, mostantól ne borotválkozz, ne moss hajat, és hívj fel négy hét múlva. Mert úgy kell, hogy eladjalak a dán televíziónak, mint egy viking sereg királyát.” Mosdatlanul és büdösen szálltam repülőgépre, mentem Koppenhágába, megkaptam a szerepet. Lars nem szereti sminkelni a színészeit, én sem szeretem a sminket. Hacsak nem transzvesztitát játszom, mert akkor kell. Szóval ott állok szakállasan az első forgatási napon, egy lóval, két kutyával, páncélingben. Ott álltak az öreg királyok, és az egyikük engem szólított: „Jászón!” Én erre megfordultam. Mire Lars: „Állj, állj!” Mire én: "Ó istenem, mi a baj?" Lars: „Hát elfelejtettem, hogy itt van velünk egy sztár! Figyelj, adtam neked egy lovat, a férfiasság szimbólumát. Van két nagy kutyád. Páncélinged. Csak legyél egy fáradt király!” És ez volt talán az egyetlen hosszabb utasítás, amit valaha mondott nekem 25 év alatt. „Legyél egy fáradt király!” Amúgy leggyakrabban csak annyit mond nekem: „Ne színészkedj!” Mire én: "De hát nem is csináltam semmit!" „De igen, színészkedsz. Ne színészkedj!” Amikor A táncos a sötétben-t forgattuk, volt Björkkel egy jelenetem, Lars állt a kamerával, és azt mondta, nem tetszik neki. "De hát te írtad!" „Igen, de nem működik". "Akkor mit akarsz, mit csináljunk?" „Improvizáljatok!” Kérdeztem Björköt, aki görcsös volt a koncentrálástól, hogy csinálhatjuk-e, ő meg elhalóan mondta, hogy „aha, aha” Lars annyit mondott: „Mindketten Csehszlovákiából jöttök, utáljátok Amerikát. Te vagy a doktor, Björk odaadja neked a pénzt a fia operációjára” – és már vettük is Pár perc múlva felkiáltott: „Ó, a francba, nincs több film a gépben! Mindegy, Udo, mehetsz haza, megvan, amit akartam…” Mindig a kis dolgok számítanak. A Melankóliá-ban van a kezemmel egy kis gesztusom, amiről aztán minden magazin írt, a londoni The Guradian még Oscar-djíra is javasolt érte. Lars csak annyit mondott nekem: „Bemész a terembe, de nem akarod Kirstent látni – mit csinálsz?” Ha be kell mennem, és nem akarom őt látni, akkor az arcom elé teszem a kezem. „Oké csináld!” Miután a filmet bemutatták Cannes-ban, egy házaspár odajött hozzám gratulálni: „Köszönjük, Mr. Kier, képzelje, a film után egész éjjel így járkáltunk otthon, a kezünket az arcunk előtt tartva.” (nevet)

udo melankolia

Udo Kier Cannes-ban a Melankóliával

filmhu: Nimfomániás című új Lars von Trier-filmben mi a szereped?

Udo Kier: Egy pincért játszom. Van egy nagyon vicces jelenet az étteremben Shia LaBeouf és Charlotte Gainsbourg fiatalkori énje között (őt Stacy Martin játssza – a szerk.), de nem szabad elárulnom róla többet. Láttad a plakátot? Ott fekszem a földön, és nézek be Uma Thurman szoknyája alá. Ez a film világszenzáció lesz, vagy valami hasonló. Tudod, az amerikai filmek nevetségesek, ha a szexről van szó: egy pár szeretkezik, a női lepedőbe burkolózva kel fel, hogy kimenjen fürdőszobába, a férfin meg boxeralsó van, mintha úgy dugtak volna. Szóval ha láttad az Antikrisztus-t, képzelheted, hogy ebben a filmben mi lesz! Igazi erotika, nem csak erotika van benne, de igazi szexet látunk a vásznon. És két film lesz, két része lesz, 1. rész és 2. rész.

Szeretem, ha egy rendezővel folyamatosan dolgozhatok. Mint Lars von Trierrel is, akinek már több mint 25 éve minden filmjében benne voltam, kivéve az Antikrisztus-ban, abban nem volt számomra szerep. De amikor megnéztem azt a filmet, nagyon mérges lettem rá, és mondtam is neki: „Miért nem lehettem én a róka hangja?!” Miért kellett John Hurt ahhoz? Hiszen az csak egyetlen mondat, az én is lehettem volna (Lars von Trier végül John Hurt helyett végül Willem Dafoe hangát használta eltorzítva – a szerk.). Megnyugtató lett volna mentálisan számomra, ha benne akkor vagyok abban a filmjében is. Lars előtte viccelődött azon, hogy játszhatnék egy fát. Mire én: „Jaj, ne már, nagyon jól tudod, hogy nem játszhatok egy fát!” (nevet) De az a róka jó lett volna.

udo uma
Udo Kier benéz Uma Thurman szoknyája alá

filmhu: Tanultál valaha színészetet?

Udo Kier: Nem, sosem jártam színitanodába. Később professzorként ugyan tanítottam színészmesterséget, elméletet, Braunschweigben, Németországban, de én magam nem tanultam soha. Nem szeretem a színitanodákat. Az a színházhoz kell, hogy megtanuld a technikát, hogy a tőled távol ülő emberek is megértsenek. De a film az más.

filmhu: Nagyon jóképű fiatal férfiként tűntél fel a mozivásznon. Miért alakult ki, hogy leginkább horrorkaraktereket és mindenféle bizarr figurákat osztanak rád?

Udo Kier: Nem az én döntésem volt. Londonba mentem, ott akartam megtanulni angolul, mert nagyon szegény családból jöttem és nem tudtam volna másképp tanulni. Ott megkérdezték, nem akarok e filmekben szerepelni. Az első filmemben, ami egy Road To Saint Tropez című rövidfilm volt, a tekintetemmel folyton a kamerát kerestem, mert az nagyon messze volt. A premier plánjaimat is távolról vették fel, de én nem tudtam semmit a technikáról, nem tudtam, hogy ezekben a jelenetekben a szélesvásznú filmen csak az arcom látszik majd, a zöld szemeim. Az újságok arról írtak, hogy itt egy új sztár, új arc a moziban, a legszebb férfi… „Hmm, ez jól hangzik” – gondoltam. Szóval így kezdtem filmezni. Oké, ha meg tudok élni ebből a munkából, ám legyen: színész leszek! Aztán a következő fordulópont az volt, mikor a repülőn ültem, és a mellettem ülő amerikai megkérdezi: „Mivel foglalkozol?” Mondom, színész vagyok, de még csak kezdő. Erre az amerikai azt mondja: „Nahát, ez érdekes, add meg a telefonszámod!” És beírta az útlevelébe, az utolsó oldalára. Hűha, az útlevelébe írja be a számom! Hát te ki vagy? – kérdeztem. „Paul Morrissey vagyok, Andy Warholnak dolgozom.” Két hónappal később kapok egy hívást: „Helló, Paul vagyok, lenne egy kis munkám számodra. Carlo Pontinak fogok forgatni egy Frankenstein filmet” Remek, és én ki lennék benne? „Frankenstein!” Hát ilyen szerencsés ember vagyok. Később összetalálkoztam valakivel az utcán, Walerian Borowczyk volt az. Azt mondta, ismer engem, és szeretne egy filmet forgatni velem. Az lett a Dr. Jekyll és a nők. Mindig így kapok ajánlatokat. Timo, az Iron Sky rendezője mondta, hogy mindig az volt az álma, hogy velem forgasson, és amikor lehetőséget kapott megrendezni a filmjét, akkor azt mondta: egyetlen vezér lehet a Holdon, és az Udo Kier. Ki más játszhatná? Nem a színészkedés, nem a színészi játék minősége, hanem a szabadság, a felszabadultság érzete, egy nagy adag őrültség. Azt hiszem, velem kapcsolatban ez jön át az embereknek, érzik és befogadják.

udo-6510 500 4
Ha egy másik színészt kért meg volna erre, vajon megcsinálta volna? Fotó: Valuska Gábor

filmhu: A Test Frankensteinnek után rögtön jött a Vér Drakulának, ahol megint a címszerepet játszottad. Andy Warhol hozzátett valamit ezekhez a filmekhez azon kívül, hogy a nevét adta hozzájuk?

Udo Kier: Nem, nem adott bele még pénzt sem, csak a nevét. Illetve volt egy ötlete, amit aztán Paul nem használt fel: Warhol azt akarta, hogy Drakulának folyamatosan erekciója legyen! Azt akarta, hogy tegyünk egy gumipéniszt a nadrágomba, és kis nedvességcseppet a hegyére. De az olaszok azt mondták (hadonászik a kezével), nem, nem, nem, nem, ez túl sok lenne!

filmhu: Ez után a két kultikus film után a camp komolytalanság vagy a túlzó abszurditás több szerepedben is előkerül.

Udo Kier: Igen, de csináltam olyan horrorokat is, mint a Suspiria, sőt Dario Argentóval két filmet is forgattam. Azt nagyon bírtam, mikor John Carpenter azzal állt elém: „csinálok egy filmet, amiben milliárdos leszel, aki filmeket gyűjt. És lesz egy jelenet, amikor bemész a vetítőtermedbe, kinyitod a hasüreged és kiveszed a beleidet befűzöd a vetítőgépbe, és megnyomod a gombot, hogy elinduljon!” Hát nem nagyszerű? Ha nem engem, hanem egy másik színészt kért meg volna erre, vajon megcsinálta volna-e? (A Horror Mesterei tévésorozat Carpenter-epizódja 2005-ben készült – a szerk.)


Madonna Deeper And Deeper című klipje

filmhu: Még Madonna is kért belőled: nemcsak a Deeper And Deeper klipben, de a Sex című könyvében is kulcsszereped van.

Udo Kier: Mindig is szeretem a szőke nőket, mert mikor fiatal fiú voltam, filmek fekete-fehérek voltak, és a szőke nők jobban mutattak a vásznon, mint a sötét hajúak. Nekem nem Jane Russell tetszett, hanem Marilyn Monroe… Madonna látta az Otthonom, Idahót, és meghívott New Yorkba. A fotózás teljes titokban zajlott, senki sem tudott róla. Nagyon hamar megértettem, mit szeretne: én legyek a dekadens férj, én szmokingban, ő estélyi ruhában, és velünk egy meztelen férfi pórázon. Utána kaptam egy újabb hívást, hogy valami hardcore-ban is benne lennék-e. Mondtam, hogy persze. Elmentem a forgatási helyszínre, egy szexklubba, és megkérdeztem Madonnát: „milyen messzire mehetek el?” Azt mondta: „csinálj, amit akarsz!” Hát ilyet jobb ha nekem nem mond senki (nevet). Szóval ez volt a Sex könyv… De amikor megkérdezték, akarok-e Pamela Andresonnal forgatni, a Barb Wire filmet, ahol én játszanám a segédéjét, arra is igent mondtam. Amikor megláttam, mekkora hajkoronája van, mondtam a rendezőnek, hogy én meg leborotválom a hajamat. Merthogy Pamelának annyi haja van, hogy akkor nekem ne legyen, mint Erich von Stroheimnek. Megcsináltuk a filmet, és azóta is barátok vagyunk. Sőt újra akarok is vele dolgozni. Vettem egy házat Kelet-Németországba, és szeretnék ott forgatni egy új Frankenstein filmet, amiben Pamela lenne az asszisztensem, Piroskának öltözne gombát szedne a német erdőben, lassított felvételen, mint ahogy a Baywatch-ban szoktuk látni. Olyan lenne, mint John Waters-film. Persze ő biztos nem vállalná: nagyon jól ismerem Johnt, és tudom, hogy ő nem rendez olyasmit, ami nem az ő ötlete. Egy teljesen bizarr filmet szeretnék, Pamela és én, nagyszerű lenne…

A magánéletemben persze teljesen ellentéte vagyok annak, amit a filmekben játszom. Kutyákat mentek, nagyon jól főzök a barátaim szerint, fákat ültetek… Van egy kis farmom Amerikában, ott élek, boldog vagyok, zümmögnek a méhek, ugrálnak a nyulak, nincs tévém sem. Néha ráveszem magam, hogy utazzak, de ahogy közeledik az utazás napja, egyre inkább szenvedek. „Jaj, már megint Európába!” De amikor már itt vagyok, akkor már oké: itt vagyok, készen állok. Tudod, ha már ennyi filmet csinált az ember mint én… Az internet szerint kétszáz fölött van a számuk. Abból mondjuk száz rossz, ötven elmegy, és van ötven jó. Ha valaki elmondhatja magáról, hogy csinált ötven jó filmet, az már elég. Ha majd meghalok, mondhatom, (teátrális síri hangom) „csináltam ötven jó filmet!” (nevet)